A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-03-14 / 11. szám

n ár csak alig két hónap választ el minket minden idők egyik legjelentősebb történelmi évfordulójá­tól. Májusban lesz harminc éve, hogy Európában befejeződött a második világháború. Újból és újból visszaté­rünk ehhez az eseményhez, amely oly mély nyomokat hagyott a népek éle­tében. A második világháború annyi ember- és anyagi áldozattal járt, mint még soha háború ennek előtte. A fo­sizmus fölött aratott világméretű győ­zelem, amelyhez az antifasiszta koa­lícióban részt vett államoknak nem­csak haderői, de ellenállási mozgal­mai is hozzájárultak, igen nagy ki­hatással volt az egész világ fejlődé sére. Nem kétséges, hogy a háború terhének igen nagy részét az első szocialista állam, a Szovjetunió visel­te, hogy a legnagyobb áldozatokat a szovjet emberek hozták a fasizmussal folytatott könyörtelen küzdelemben. A történelem eddlgelé nem ismert olyan eltökéltséget és tömeges hősiességet, mint amilyen a fasiszta hordók ellen vívott élethalálharcban született. A kommunista párt vezette szovjet em­berek példája Európa és Ázsia meg­szállt országai munkásainak és dol­gozóinak millióit ösztönözte, felébreszt­ve világszerte a haladó gondolkodású emberek felklismeretét. A Szovjetunió és hősiesen harcoló hadserege döntő szerepet játszott a német és a japán fasizmus legyőzésében és számos nép­nek, országnak a fasiszta járom alóli felszabadításában. MUNKÁVAL ÜNNEPELÜNK A második világháború utolsó harci eseménye az európai szárazföldön a szovjet hadsereg prágai hadművelete volt. Május kilencediké, Csehszlovákia végleges felszabadításának napja a hitleri fasizmuson aratott győzelem ünnepe Is lett. A cseh és a szlovák nép, amely megakadályozta, hogy a fasizmus belső erőkkel hatalomra jus­son, a müncheni árulás és a burzsoá­zia kapitulációja után ivekig ki volt téve az Idegen fasiszta uralom elnyo­másának. De sohasem békült meg vele, s felszabadító iküzdelme törvény­szerűen a Szlovák Nemzeti Felkelés­ben és a cseh nép májusi felkelésé­ben tetőzött. Sohasem érte volna meg azonban a szabadságot s hasztalan lett volna ellenállása és harca, ha a szovjet hadsereg nem mért volna csa­pást csapás után a fasizmusra és ha nem szabadította volna fel Csehszlo­vákia területét. Nem volt város vagy község az or­szágban, ahol az emberek ne fogad- APN FELVÉTELE ták volna tárt 'karokkal, virágözönnel és nagy-nagy szeretettel a szovjet ka­tonákat. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára a dicső szovjet hadsereg tör­ténelmi szerepét Csehszlovákia felsza­badításában és a Szovjetunió szere­pét a cseh és a szlovák nemzet lété­nek és jövőjének biztosításában ezek­kel a szavaikkal értékelte: »Csehszlo­vákia népe sohasem felejti el 1945 tavaszát, amikor a felszabadító szovjet katonákat üdvözölte földjén. Csehszlo­vákiának a szovjet hadsereg által tör­tént felszabadítása történelmi mérföld­követ jelentett az ország legújabb ko­ri történelmében. A közös ellenség el­leni harcban született a szilárd és megbonthatatlan csehszlovák-szovjet szövetség.” Hála a Szovjetuniónak, népünk har­cos és országépítő igyekezetének, ki­vívtuk nemcsak a (nemzeti, de a szo­ciális felszabadulást is, meggyőző si­kereket érve el az új élet építésében. Érdeme ez elsősorban a munkásosz­tálynak és kommunista pártjának, a­­mely meg nem alkuvá harcot folytatott a tőkés kizsákmányolás, o nyomor és a munkanélküliség ellen, szervezte az össznépi ellenállást a fasiszta beto­lakodók ellen. A nemzeti felszabadítá­­si küzdelemben vezetésével megszilár­dult a munkásak, o parasztok és a haladó gondolkodású értelmiség szö­vetsége, sorra alakultak a forradalmi nemzeti bizottságok, amelyek fontos, alapvető láncszemévé lettek a nem­zeti demokratikus forradalomnak és a forradalom nyomán létrejött népi de­mokratikus hatalomnak. Segítségükkel folyt a lakosságnak, az összes erőknek az újjáépítésre s a békés élet feltéte­leinek kialakítására való nagyszabású mozgósítása. A szocializmus építésének aránylag rövid időszaka folyamán alapvető vál­tozásokra került sor a társadalom éle­tének valamennyi területén. Elég csak körülnézni, hogy felvirágzott az or­szág, milyen lényegesen megváltozott, mennyit fejlődött az ember, e nagy­szerű mű alkotója, örök időkre meg­szűnt Csehszlovákia függősége a nem­zetközi imperialista monopóliumoktól, eltűntek az egyes területek fejlődésé­ben mutatkozott aránytalanságok, a munkanélküliségtől, a bizonytalan öregkortól és a nemzetiségi elnyomás­tól való félelem. Senki sem tagadhatja az elért ered­ményeket. Az emberek érzik életükben és magasra értékelik. Az új társadalom építésének útja sohasem volt könnyű s ma sem az. Nem egy akadály merült fel, voltak hibák és fogyatékosságok. Semmi sem csökkentheti azonban jelentőségét a politikai és társadalmi változásoknak, amelyek a nép 'tömegei áldozatos munkájának, alkotó kezdeményezésé­nek gyümölcsei. Bátran állíthatjuk, hogy jól gazdálkodtunk, hogy meg­sokszoroztuk azt a gazdagságot, amit az előző nemzedékektől átvettünk. Csehszlovákia ma fejlett szocialista iparral, igen produktív mezőgazdasá­gi nagyüzemi termeléssel, tudósok, technikusok és szakemberek nagyszá­mú kollektíváival rendelkezik. Megszilárdult és elmélyült erkölcsi­­politikai egysége társadalmunknak, amelyet a szooialista munkásosztály, a szövetkezeti parasztság, s a több­ségében soraikból kikerült és velük szövetséges szocialista értelmiség al­kot. Egyre szorosabban összekapcsolja őket a közös érdek: az egész társada­lom fejlesztése, ami objektív feltétele a munkakollektívák és az egyes em­berek Jogos igényei kielégítésének. Büszkeséggel tekinthetünk vissza az elmúlt harminc esztendő folyamán vég­zett munkára. Népünk a kommunista párt vezetésével nemcsak megvédte, hanem becsülettel továbbfejleszti az antifasiszta és a nemzeti felszabadí­tás) küzdelem élő hagyományait. Nem tudták ebben megakadályozni a vál­ság ével sem, amit az antiszocialista és jobboldali opportunista erők okoz­tak. Igen figyelemre méltó ez, ha te­kintetbe vesszük, hogy mi mindent vé­geztünk az ellenforradalmi kísérlet fel­számolását követő hat esztendő folya­mán a társadalom életének valameny­­nyi területén, de ugyanígy azokat a változásokat is, amelyek az emberek tudatában, gondolkodásában és ma­gatartásában ez idő alatt lejátszód­tak. Elég talán az életszínvonal eme­lésének, a szociális gondoskodásnak, a fiatal házasokról, az anyákról és a gyermekekről való gondoskodásnak te­rületén végrehajtott néhány Intézke­désre hivatkozni. Nem kétséges, hogy a szocialista Csehszlovákia minden szempontból a magas életszínvonallal rendelkező fejlett országok közé tar­tozik. A fejlett szocialista társadalom épí­tése a jelenlegi viszonyok között, ame­lyek a világban a tőkésországok egy­re növekvő gazdasági nehézségei kö­vetkeztében ikialakulfak, rendkívül igé­nyes feladat. Nem hagyatkozhatunk egyesegyedül csak a szocializmus elő­nyeinek automatikus hatására, hanem alkotó mádon fel kell tudnunk ezeket használni, ahogy azt a CSKP KB ta­valy novemberi plenáris ülése hang­súlyozta, amikor rámutatott a társada­lom további fejlesztésének módjára a jelenlegi súlyos körülmények között is. Sok függ majd attól, hogyan sikerül ezt, milyen eredményesen konkrét fel­tételek között, hogyan tudjuk felhasz­nálni a rendelkezésünkre álló összes erőforrásokat és tartalékokat, hogy többet, jobb minőségben és olcsób­ban termeljünk. Közeledik az az időszak, amikor te­tőznek a felszabadulás 30. évforduló­jának országos ünnepségei. Minden arra vall, hogy az ország népe tettek­kel készül a Győzelem napjának mél­tó megünneplésére. A CSKP KB, a szö­vetségi kormány, a Nemzeti Front KB, a Szakszervezetek Központi Tanácsa és a Szocialista Ifjúsági Szövetség KB felhívását követően, hogy a jelentős évfordulót elsősorban becsületes mun­kával ünnepeljük, nagy arányokban bontakozott ki a felajánlási mozga­lom, a felszabadulási munkaverseny. A széles körben kibontakozott szocia­lista verseny biztosíték arra, hogy nem lesz egyetlen üzem, munkakollektíva sem, ahol ne teljesítenék maradékta­lanul az ötödik ötéves tervidőszak utol­só esztendejének feladatait, éspedig amennyiben lehetséges, határidő előtt, így tiszteljük meg a legszebben em­lékét azoknak, okik életüket áldozták mindannyiunk jobb jövőjéért. A CSEMADOK Központi Bizottságénak képes hetilapja. Megjelenik az OBZOR kiadóvállalat gondozásában. Főszerkesztő: Major Ágoston. Főszerkesztő- Címlapunkon helyettes: Ozsvald Árpád. Telelőn: főszerkesztő: 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkesz­tőség: 328-65. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata. Kontár Gyula felvétele Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ostredná expedícla tlaíe, 88419 Bratislava, Gott­­waldovo nám. 48/VII. Nyomja a V^chodoslovenské tlaiiarne, n. p., KoSice. Előfizetési díj negyed­évre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évre 156,— Kés. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. INDEX: 454 32. Nyil­vántartási szám: SÜTI 6/46. 2

Next

/
Thumbnails
Contents