A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-02-21 / 8. szám
Kubai grafikusok tárlata Bratislavában A VÉGSŐ GYŐZELEMIG Fekete betűs, Ízléses fehér plakát hirdeti Bratislava szerte, hogy a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének Gorkij utcai tárlattermében február végéig kortárs kubai grafikusok kiállítását láthatjuk. Kultúrpolitikai szempontból különösen figyelemre méltó esemény ez, hiszen az itt közszemlére állított képkollekció először szerepel hazánkban, és Banská Bystrica-i, esetleg prágai bemutatásuk előtt tulajdonképpen csehszlovákiai „ősbemutató” ez a tárlat; másrészt a széles nagyközönségnek meglehetősen hosszú „várakozási" szünet után nyílik ismét egyszer alkalma bepillantást nyerni ennek a baráti közép-amerikai országnak képzőművészeti életébe. Carlos M. Diáz Gaméz; A végső győzelemig című, Fidél Castrót ábrázoló fametszete fogadja a tárlat látogatóját. Ez az első pillantásra méreteiben talán egy kissé szerénynek tűnő alkotás azonban kiválóan kifejezi a forradalmi Kuba képzőművészeinek művészeti törekvéseit: realista képzőművészeti eszközökkel ábrázolni a forradalmiság gondolatát, illetve mindazokat a forradalmi és történelmi eseményeket, melyek gyökereiben változtatták meg a bátor kubai nép életét. A Bratislavában bemutatkozó fiatal kubai képzőművészek litográfiái, lino- és fametszetei, belső indulattól feszülő tusrajzai, színes, olykor szinte opart szerű kolázsjai hűen tükrözik egy olyan szigetország életét, mely Közép- Amerikában immár tizenhat esztendeje, minden nehézséget és ellenséges külső nyomást leküzdve, a szocializmust építi. Mint minden tárlaton, itt is végigfuthat az ember felületesen, néhány pillanat alatt; de bátran elidőzhet egy-egy kép előtt hosszú percekig is .. . A képek mindegyike valami sajátos módon „áraszt" kubai hangulatot, s egyben a fiatal művésznemzedéknek azon forradalmiságáról is árulkodik, mellyel nemcsak sqját szabadságukat védik, hanem egyben a többi latin-amerikai ország elnyomott népének igazságos harcát is segítik. A tárlat képeit nézegetve, a látogató szinte önkéntelenül is rádöbben a kortárs kubai képzőművészek hitvallására; ez a sokat próbált, fiatal köztársaság tudatosítja magában mindazokat a veszélyeket, melyek a környező kapitalista országok részéről fenyegetik Kubát, s a művészek ezért alkotásaikban juttatják kifejezésre a humanizmus és a szolidaritás gondolatát, amit napjainkban még oly kemény terrorral tipornak a dél-amerikai országok többségében. Valóban, elég figyelmesen végignézni ezt a bratislavai tárlatot — melyen tizennégy művész 58 alkotása szerepel —, hogy mindenki megértse a fiatal s tehetséges kubai képzőművészeknek azt a lelkesedését, amellyel a forradalom eszméit népszerűsítik a szocializmus ügyéért vívott harcban. Grafikáikban ezért nem véletlenül tér vissza századunk legjelentősebb történelmi fordulópontjának: a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak témája. E rajzokban több ízben is találkozunk a nemzetközi proletariátus vezéralakjának — Leninnek személyével; de több változatban is itt találjuk Fidél Castro, Che Guevara, Jósé Marti vagy az orvul meggyilkolt chilei elnök, Salvador Allende arcmásait is. Érdekesek a kapitalizmus súlyos válságát tükröző, vagy a Kubára ellenségesen tekintő országok fondorlatos cselszövéseit ábrázoló grafikák. A tárlaton szereplő 58 grafika között bőven találni olyan alkotásokat is, melyek Kuba szocialista átalakulásának és első komoly forradalmi győzelmeinek mozzanatait ábrázolják; azt a minden téren tapasztalható szellemi, erkölcsi és gazdasági felemelkedést, amit a tizenhat évvel ezelőtt győzedelmeskedő kubai forradalom, s az azt követő mélyreható változások eredményeztek. B. M. P. (Kontár Gyula felvételei) TALLOS-RROCHASZKA István 1896. nov. 8-án Somorján született. Itt járt polgári iskolába, mialatt megélhetését kisegítő munkákkal és másolással kereste meg. Az első világháború alatt bevonult, majd résztvett a magyar vöröshadsereg tiszai hadjáratában, a visszavonulásban is, és a románok fogságába esett. 1919-ben szabadult a kecskeméti internáló táborból. A budapesti Iparművészeti Főiskolán együtt tanult Nagy Mártonnal. Nemsokára abbahagyta tanulmányait és egyedül képezte magát festőnek. Somorján élt egészen 1946-ig, amikor átköltözött Mosonmagyaróvárra. Első önálló kiállítását 1925-ben Somorján rendezte meg. Ezen 1919- es vöröshadseregbeli emlékeit megörökítő rajzait állította ki. 1926-ban Veszprémben tartózkodott. Onnan látogatta meg a környéken levő rokonait és számos rajzban örökítette meg táji élményeit. Festményeiből, először, rögtönzött keretek között, a bratislavai Savoy halijában rendezték meg kiállítását, 1928. júniusában. 1929-től tagja, többek közt, a budapesti Nemzeti Szalonnak. Ugyanebben az évben a Szalon meghívására állított ki. 1929-től a budapesti Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesülete is tagjává választotta. 1931-ben résztvett a Sarló garamvölgyi tanulmányútján, s a népéletet rajzolta. 1931-ben Somorján műtermi kiállítást rendezett, amit a Fórum c. folyóirat elsősorban a közönségnevelés szempontjából örömmel üdvözölt. 1935-ben az Umelecká Besedában csoportkiállításon szerepelt a magyar művészek kiállításán, s képei alapján Lőrincz Gyulával együtt megkapta a Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság aranyérmét. 1936. június 7-én nyílt meg kiállítása KoSicén (Kassán), 1937-ben pedig csoportkiállításon szerepelt. Közben a Fűzfák alatt című képét (1933) a Filantrópia Egyesület vásárolta meg. Jéghordás című képe (1937) a prágai Nemzeti Galéria tulajdona. 1933-ban résztvett a Rév- Komáromban rendezett országos tárlaton. 1966-ban Somorján, 1969-ben Mosonmagyaróvárott rendeztek kiállítást műveiből. 1926-ban, dunántúli vándorútja során, a remek rajzok egész sorozata született. Megörökítette Veszprém, Gyulafirátót, Várpalota zeg-zúgos utcáit, ódon házait, érdekesebb épületeit, majd Budapesten tartózkodott, ahol szintén a hasonló témák, a régies városképek vonzották. A Tabánról készült rajzai (1926-27- ből) semmivel sem maradnak el Végh Gusztáv 40 évvel később könyvalakban megjelent tabáni képei mögött. Az 1960-as évektől újra bejárta az ország számottevő részét, s közben sokat rajzolt. Tallós-Prohászka azok közé a művészek közé tartozik, akiket első jelentkezésükkor megértéssel és lelkesedéssel üdvözölt a műkritika. Legtöbbször reprodukált képe a Nyúzzák a földet. Ez is szocialista tartalmával hatott. Nem elég, hogy a ló inaszakadva, tapinthatóan kilátszó bordákra soványodva, leszegett fejjel húzza az igát, a bőgatyás paraszt is oly erővel — nem tartja, hanem — tolja maga előtt szinte kificamodó testtartással az ekét, mintha így akarna belőle kicsikarni elviselhetőbb életszintet. A sarlósok szociális lelkiismerete szinte plakátszerű kifejezést öltött ezen a képen, melyről Balogh Edgár így ír a Hét próba című könyvében: „Nyúzzák a földet“ című döbbenetes olajképe a sárba csukló táltos gebével sokáig ott csüngött mementóként a Sarló pozsonyi tanyája falán ...“ Megfestette a „Dudás“-t, a Krumpliszedők“-et, a „Rokkant család“-ot, s ez valamennyi a szegénység melletti hitvallás. A szociális indulat számos képen lírává szelídül. Munkában című képe 1931-ből való, hibátlanul szerkesztett és színben is egyensúlyban tartott kép. Az előtérben egy szekeret látunk, állatok nélkül, a szekér mögött a gazda jobbra álló helyzetben. Ennek ellensúlyaként a kép baloldalán két fa emelkedik, középütt pedig két nőalak munkálkodik előrehajolt testhelyzetben. A kép uralkodó színe a fehér, s a tárgyak légiesített körvonalai szürkék és az enyhe pirosak meg rózsaszínek árnyalataival emelkednek ki. 1974. november 10-én, 78 éves korában halt meg a Mosonmagyaróvár melletti rónafői szanatóriumban, hosszú szenvedés után. „Csallóköz virágosfájának“ nevezte őt egykor Szalatnai Rezső, s immár az is marad. 1946 után, hogy elhagyta születése helyét, alkotó ereje megroppant, amihez fia tragikus halála és a maga egyre fokozódó s az alkotást bénító betegsége is hozzájárult. Életműve, kiemelkedő alkotásai révén, értékes fejezete marad a két világháború közötti kisebbségi magyar festőművészetnek. SZÍJ REZSŐ hot 16
