A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-02-14 / 7. szám

1 KÉSZÍTSD magad Kis tanács - nagy segítség A második edényalátét alapanyaga kétszínű viskocel fonál. Először a fará­mát készítjük el, amit 2 centiméteren­ként körülverünk vékony, hosszú, kis fejű szögekkel úgy, hogy a ráma min­den oldalán 9 darab legyen. A fona­lat ráerősítjük az egyik sarkon levő szögre és áthúzzuk a szembelevőre, majd vissza az elsőre. Csak most tűz­zük a fonalat a szomszédos és a szem­be levő szögre. Először vízszintesen, majd függőlegesen fonjuk be a rámát. Ezt hétszer megismételjük. Ha a szö­véssel készen vagyunk, a fonal végé­hez hozzákötjük a másik színű fonalat és minden kereszteződésnél keresztöl­téssel vagy horgolótűvel jól összeköt­jük, azaz rögzítjük a szálakat. Vigyáz­zunk, hogy a másik színű fonalat az alátét alsó felén vezessük. A kész alá­tétet a rámáról horgolótű segítségével vesszük le. Az első edényalátét vékony spárgából horgolva készül. 14 láncszemre kezd­jük, amelyeket összekapcsolunk. 1. sor: 16 rövidpólca. 2. sor: minden rövid­pálcába két hosszúpálca. 3. sor: az el­ső hosszúpálca helyett 3 láncszem — 3 láncszem — 1 hosszúpálca az előző sor minden harmadik láncszemébe. 15- ször ismételjük. 4. sor: az előző sor 3 láncszeme fölé 4 hosszúpálca kerül. A 3. és a 4. sort aszerint ismételjük, mekkora alátétre van szükségünk. V A fa ruhacsipesz a kony­haszekrény belső falára és a fürdőszoba ajtajára rögzítve helyettesíti az a­­kasztót. Elég egy kis nyo­mást gyakorolni a csipesz szabad szárára, máris le­vehető vagy felakasztható a törülköző és a konyha­ruha. Kevés a hely a szekrény­ben? A képen látható „e­­meletes" ruhaakasztó meg­könnyíti a szoknyák, blú­zok, gyermekruhák elhe­lyezését. Ahogy gyengül a napsütés és erősödik a lehűlés, úgy kell csök­kenteni a szobanövények öntözővíz­adagját, majd ritkítani kell az öntö­zések számát is. A vaskos, húsos, pozsgás, szárazságtűrő növények­nek végül csak annyi vizet adjunk, hogy éppen ne száradjon ki telje­sen a földjük. A tápoldatozást és a lombtrágyá­zást tavaszig szüneteltessük. A lan­gyosvizes lombpermetezés, vagy időnként a levelek letörlése ned-SZOBA­NÖVÉNYEK TÉLI ÁPOLÁSA * vés, puha szivaccsal egész télen jót tesz a növényeknek. Minél szára­zabb, melegebb a lakásunk, annál fontosabb, hogy nedvességhez jus­son a lomb is. Figyelmesen kell szellőztetni, ne­hogy a beáramló hideg levegő köz­vetlenül érje a növényeket. Másfél-két hetenként alaposan vizsgáljuk meg a virágainkat, hogy idejében észrevegyük, ha valami­lyen kártevő megtámadja őket. Vegyészkedés a konyhában A kémiát valamikor fekete mágiának nevezték. Ma már a háztartásban is lépten-nyomon találkozunk vele. A háztáji vegyészkedés legősibb formá­ja az élelmiszerek tartósítása. 55% cukor hozzáadásával, minden más tartósítószer nélkül konzerválha­tunk bármilyen készterméket (pl. szil­va-, barack-, málna-, eper-, körte- és almaízt). 55%-nál többet nem taná­csos hozzáadni, mert a cukor kikris­tályosodik, kevesebb pedig önmagá­ban még nem tartósít. A só konzerváló hatása nedvszívó képességében rejlik. Kivonja a bakté­riumokból a vizet, ezzel idézt elő pusz­tulásukat. A salétromsó (dusicnan draselny) sós, kesernyés, hűsítő ízű, fehér, kristá­lyos por. Semleges kémhatású. Két és fél kilogramm húshoz 0,5 gramm salét­romsót feloldunk 100 gramm meleg vízben. A húst ebben az oldatban pá­coljuk. Vigyázzunk a pontos adagolás­ra. Nagyobb mennyiségben a salét­romsó mérgező! Szinte minden fehérjében ' megtalál­ható aminosav a glutaminsav (kyseíina glutaminová). Levesporok és húsok tar­tósításához használják. 1 kg nyers­anyaghoz 5 gramm glutaminsavat ad­junk. Hogy a lágy húsú főzelékfélék, gyü­mölcsök tartósítás közben ne mállja­­nak szét, a nyersanyaghoz kilogrammon­ként adjunk 1,4 gramm vegytiszta tim­­sót (síron hlinito draselny). Színtelen, szagtalan kristályokból áll a citromsav (kyseíina citrónovó). 1 kg gyümölcs konzerválásához 1—2 gramm meleg vízben oldott citromsavat ad­junk. A baktériumok és a penészek nagy ellensége az ecetsav (kyseíina octová). 1 kg tartósítandó anyaghoz 10%-os ecetből 2—3 dl-t használunk. Az ecet a legtöbb fémet (vas, alumínium, réz, cink) megtámadja. Rézzel vagy cinkkel képzett vegyülete súlyos méreg, ezért csak üveg, kerámia, zománcozott, mű­anyag vagy faedényekben tárolható. A szalicilsav (acidum salycilicum) sejtméreg, megöli a baktériumokat és a csírákat. Nagyobb mennyiségben az emberi szervezetre is mérgező hatással van. Konzerválási és tartósítási célok­ra azonban kis mennyiségben felhasz­nálható. 1 kg befőtthöz vagy más ké­szítményhez 0,8 grammnál többet nem szabad adagolni. — Ezermester ABC — A JÓ KONYHA TITKAIBÓL ALUFÓLIAS FLEKKEN 20 dkg füstölt szalonna, 4 szelet marha vesepecsenye, 4 szelet sertésborda, 4 fej vöröshagyma, 50 dkg burgonya, só, törött bors, mustár. Egy jókora tepsit vagy tűzálló tálat alu­fóliával (aloballal) gondosan kibéle­lünk, nehogy a hús leve sütés közben kifolyjon. A kibélelt tál-aljára egy sor nagyon vékonyra szelt füstölt szalonna­darabkákat terítünk, erre — félig egy­másra fektetve — hússzeletek kerülnek, váltogatva a marha és a sertéshúst. (A húst célszerű előtte nemcsak be­sózni, beborsozni, de vékonyan mustár­ral is bekenni.) 2—2 hússzelet közé íze­sítőül rakjunk karikára vágott vörös­hagymát. A hús fölé szeletelt nyers­burgonyát terítünk és az egészet lefed­jük füstöltszalonna szeletekkel. Gondo­san ráhajtogatjuk és lezárjuk a fóliát, sütőben másfél-két óra hosszat sütjük. A tálaláskor a fóliát széthajtogatjuk, és az ételt sütőedényben tálaljuk. hét 21

Next

/
Thumbnails
Contents