A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-02-07 / 6. szám
A jaltai konferencia Ezerkilencszáznegyvenöt elején döntő, befejező szakaszához közeledett a második világháború. Partraszállása után az amerikai és angol hadsereg 1944 második felében sikeresen nyomult előre Franciaországban. 1944 augusztusában még az amerikai-angol csapatok bevonulása előtt, népi felkelés eredményeként felszabadult Párizs. Az amerikaiangol erők megkezdték Belgium felszabadítását, és 1944 szeptember közepén kijutottak Németország határához, ahol azonban az ún. Siegfried-vonalon megszervezett német ellenállás megakasztotta előnyomulásukat. A németek 1944. december 16-án indított ellentámadásával megkezdődött az ardennes-i csata, amelyben az amerikai és angol csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek, és kénytelenek voltak visszavonulni; ez arra késztette Churchillt, hogy Sztálinhoz intézett üzenetében a szovjet hadsereg támadásának mielőbbi megindítását kérje. A szovjet hadsereg megadta a segítséget, jóval a tervezett időpont előtt, 1945. január 12—14-én általános támadást indított, amelynek hatására a németek kénytelenek voltak a nyugati fronton is visszavonulni. A Baltikumtól a Kárpátokig terjedő 1200 kilométeres fronton indított hatalmas méretű támadás során a szovjet-csapatok januárban-áprílisban elfoglalták Kelet-Poroszországot, január 17-én a lengyel csapatokkal együtt felszabadították Varsót, január-februárban megsemmisítették a Visztulától az Oderáig húzódó megerősített védelmi szakon ellenálló német erőket; "ennek eredményeként felszabadult Lengyelország, valamint Csehszlovákia jelentős része, február 13-án az 1944. december 26-án körülzárt Budapest és a Dunántúl kivételével csaknem az egész Magyarország. A hadszíntér Németország területére tevődött át. A szovjet hadsereg nagy téli offenzívájának idején — 1945. február 4. és 12. között ülésezett a három szövetséges nagyhatalom, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia kormányfőinek jaltai konferenciája a Livagyija-palotában. Az értekezleten részt vett továbbá a három szövetséges hatalom külügyminisztere, a vezérkari főnökök és más fontos személyiségek. A jaltai konferencia tárgyalásai az 1973. november végén megtartott teheráni értekezleten hozott határozatokhoz kapcsolódtak. A jaltai konferencián a három szövetséges nagyhatalom kormányfői — J. V. Sztálin, F. D. Roosevelt és W. S. Churchill — öt fő kérdést tárgyaltak meg: 1. Németország megszállása és igazgatása. 2. A háború utáni Európa kérdésében folytatandó politika: 3. A háború befejező szakasza és a háború utáni rendezés a Távol-Keleten. 4. A Külügyminiszterek Tanácsának létrehozása. 5. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének megalakítása. Az említett kérdésekben a szövetséges hatalmak kormányfői a következő határozatot hozták (s részben közzétették az 1945. február 13-án kiadott záróközleményben): 1. Ragaszkodnak ahhoz, a casablancai, moszkvai és teheráni értekezleten elfogadott elvhez, hogy követelik a fasiszta Németország feltétel nélküli kapitulációját. Megállapodás született az ország négyhatalmi, zónánként! megszállásáról és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság megalakításáról; ez látja el majd a Németország igazgatásával kapcsolatos teendőket, s a megszálló hadseregek főparancsnokaiból állítják össze (a megszálló hatalmak közé fog tartozni Franciaország is). A szövetségesek elhatározták, hogy megsemmisítik a német militarizmust és nácizmust, s gondoskodnak arról, hogy Németország „soha többé ne zavarhassa a világ békéjét“. Határozat született a háborús bűnösök megbüntetéséről. Kimondták, hogy a hadiipart le kell szerelni és hogy Németország az általa okozott károk megtérítése fejében köteles jóvátételt fizetni, amelyet a legtöbbet szenvedett országok között kell felosztani. Olymódon, hogy 50 százaléka a Szovjetuniónak jusson. 2. A felszabadított Európában az Atlanti Charta elveit fogják alkalmazni. A Szovjetunió nyugati határa a Curzon-vonal lesz; Lengyelország északon és nyugaton kap területeket kárpótlásul. Kinyilatkoztatták a szövetséges hatalmak azt is, hogy az európai országok demokratikus fejlődésének biztosítása érdekében egybehangolt, tanácskozások által közösen kialakított politikát fognak folytatni. Megállapodtak abban, hogy a fasizmus által leigázott országoknak és népeknek a háború után lehetővé teszik, hogy sorsukról szabad választások útján döntsenek. 3. A konferencia résztvevői titkos megállapodást kötöttek (ezt 1946. február 11-én hozták nyilvánosságra) arról, hogy Németország legyőzését és az európai békét követő három hónapon belül a Szovjetunió háborúba lép Japán ellen. Egyszersmind döntés született bizonyos területi kérdések rendezéséről a Távol-Keleten, s a szövetségesek elismerték a Mongol Népköztársaság (Külső- Mongóiia) status quóját. 4. Létrehozzák a Külügyminiszterek Tanácsát, amely hozzávetőlegesen három hónapos időközökben rendszeresen megtartott üléseken előkészíti mindenekelőtt a hitleri Németország csatlósaival — Olaszországgal, Finnországgal, Romániával, Bulgáriával és Magyarországgal — megkötendő békeszerződések javaslatát. 5. Határozat született a béke biztosítását célzó nemzetközi szervezet, az Egyesült Nemzetek Szervezete létrehozásáról a Dumbarton Oaks-i konferencián elfogadott elvek alapján. A jaltai konferencia résztvevői kimondták, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa az egyhangúság elve alapján fog működni, azaz határozatot csak a benne képviselt nagyhatalmak — az állandó tagok: a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína — egyhangú szavazata esetén hozhat, a Biztonsági Tanács állandó tagjainak vétójoga van. 1945 áprilisában San Franciscóban további konferenciát hívnak egybe, amely előkészíti az ENSZ alapokmányát. Noha a jaltai konferencia összes határozatait, különösen a német kérdésben nem hajtották végre — a nyugati hatalmak eltértek az értekezleten elfogadott elvektől —, ez mégis kedvező feltételeket teremtett a szocializmus erőinek megszilárdulásához a világban, és ismét bizonyította, hogy lehetséges az együttműködés az eltérő társadalmi rendszerű országok között. Az óvárosi Rynek — a háború után és ma KÉPEK: LENGYEL TÁJÉKOZTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT, BRATISLAVA Varsó panorámája a Kultúra ás Tudomány palotájának 30. emeletéről nézve. Az előtérben a Maszatkowska sugárút keleti ága z a város egyetlen európai metropolishoz sem hasonlítható. Lerombolták, s új életre támadt romjaiból. Romjainak emléke óv, figyelmeztet, mint a barbárság és a bestialitás tanúbizonysága. Üj arculata a lengyelek makacsságát bizonyítja és szeretelü| két a város iránt, mely évszázadokon át az ország szíve volt s a múlt felbecsülhetetlen értékű emlékeinek kincsestára. Varsónak egészen különleges a háborús sorsa. Vannak .Európában városok, amelyek nem kevesebb kárt szenvedtek, ugyanannyira elpusztultak, mint Varsó: mindenekelőtt Sztálingrád, aztán Coventry és Rotterdam. De ezek a városok a katonai hadműveletek során pusztultak el, míg Varsó elpusztítását tervezték. Igen, egy, a maga nemében egyedülálló warzburgi urbanisztikai iroda, Pabst „műépítész" vezetésével kidolgozta Varsó felszámolásának és az „új német Warschau“ felépítésének tervét: ez a lengyel főváros egyhuszadát tette volna ki és 100—120 000 lakossal rendelkezett volna. S a Visztula túlsó partján, ahol a Praga városrész terül el, tábort terveztek nyolcvanezer lengyel számára. Hitlernek kezdettől fogva szándékában állt el| pusztítani Varsót. Már 1939. szeptember 1-én, amikor a német hordák hadüzenet nélkül rárontottak Lengyelországra, robbantak az első nehéz bombák Varsó utcáin. A veszett légibombázás és tüzérségi tűz ellenére a lángokban álló Varsó három hétig ellenállt. Nem működött a vízszolgáltatás, nem voTt mivel oltani. Csak amikor már nem volt sem élelmiszer, sem lőszer, sem gyógyszer, amikor az emberek ajka klcserepesedett a szomjúságtól, s nem lehetett lélegezni a tüzek és zsarátnokok füstjétől, szüntette be a lengyelek fővárosa az ellenállást. Hans Frank, a megszállt Lengyelország főkormányzója, akit mint a fő háborús bűnösök egyikét Nürnbergben kivégeztek, tizennégyezer gépelt oldalt kitevő naplójában, amelyben mint a gaztettek egyedülálló krónikájában beszámol arról, „hogyan törték meg egyszer s mindenkorra a lengyelek ge. rincét", ezt írja: „Ami Varsót illeti, a Führer úgy * döntött, hogy semmiképpen sem szabad számolni fővárosi szerepének felújításával." Varsó barbár és katonai szempontból teljesen -> értelmetlen bombázását követően — Varsót a hit!j leri propaganda nagy hirtelen „hatalmas erődként" i kezdte emlegetni —, csakhamar megkezdődött a I
