A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-01-31 / 5. szám
GYURCSÖ ISTVÁN versei Fut a tél, fut a tél A Fós-kert kizöldül, igaz-e, kedvesem? Elszalad a tél is — szerelem, szerelem! A jó meleg búvás, a biztos kályhatűz. Tavasz lesz. Jön a nyár. Téged majd merre űz? A Szépköz tövénél nem téptünk virágot — Álomtó, Álomtó ... minket ö sem látott. Csak futó patak vagy, a másiknak párja ott a Barka-völgyben: Katicabogárka! Mert az is lehetnél A Csermosnya partján! Ki vesz tenyerébe, hogy repülj, bogárkám! Hogy repülj, csak repülj! Mond, meddig repülnél? Túl a Krasznahorkán, bújva, hol pihegnél? Kizöldül a Pás-kert, ki bizony, kedvesem! Jó, tavasz szél fúj: szerelem, szerelem! Meghajolsz a szélben, meghajolsz, mint a nád. Jaj, hogy lobog, leng már szándékra a szoknyád, kiszórod magadból a téli világot. Alig ismerlek majd, szép, pitypangvirágot. Harminc év után a régi vashídon Szememben hordozlak Hej, vashíd, vonathíd, padlás gyalogjáró, padlók között ujjnyi, kopott kukucskáló, lelátni a vízre: a Garam vizére, és le a hídtartó, kökockás pillérre Kőkockás pillérről föl a járókára, ujjnyi kopott résen csendben kukucskálva Padlás gyalogjárón tejet hordó lányok, kökockás pilléren tehénpásztor srácok. Vonathíd, Garam-híd, szoknyát hajtó jó szél, itt állok a régi kukucskáló résnél: azóta megtépte háború gránátja, szélesebb lett, mégsem guggolok alája. Lehetsz nagyon messze, akármilyen távol, közelembe jársz te, hu én úgy kívánom. Szememben hordozlak, örök tükör vagyok, belerajzoltak már a sugárzó napok, gyémánttű-reggelek véstek a szemembe, hogy az éjszakáim veled teljenek be, s lehetsz nagyon távol, akármilyen messze, csak bezárom szemem, s itt maradsz örökre. Ki tudna elvenni tőlem, ha nem adlak? Itt vagy te a legszebb, így csak én mutatlak! Igazíisd meg hajad kék szemem tükrében, úgyis ritkán látod magad, ilyen fényben. MICHAL BORSKY felvétele
