A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-12-27 / 52. szám

A Jó KONYHA TITKAIBÓL Szilveszteri büfé A szilveszteri diótorta jó elkészítésének egyik alapfeltétele, hogy a tésztát jó néhány nappal, legjobb, ha egy héttel korábban megsütjük, de a krémmel is a fogyasztás előtt legalább két nappal állítsuk össze. 20 deka margarint össze­gyúrunk 20 deka dióval és 20 deka porcukorral, és a nagy gáztepsire simít­va megsütjük. (Nem tévedés: se liszt, se tojás nem jön hozzá!) Ha kihűlt, óvatosan borítjuk ki, mert könnyen törik, majd három részre vágjuk. A krémhez 2 púpos evőkanál kakaót keverünk ugyanannyi cukorral, és nagyon kevés tejjel sűrűre főzzük. A tűzről levéve be­leteszünk 10 deka vajat, simára kikever­jük és ha kihűlt, evőkanálnyi rumot. Ezzel a krémmel kenjük a két alsó la­pot, tetejét pedig cukormázzal vonjuk be: 20 deka porcukrot 15 percig keve­rünk egy közepes nagyságú citrom levé­­vel, és egy kiskanál vízzel; éppen csak folyjon, de ne legyen híg. A tészta tete­jére öntve megszárítjuk, de még kemé­­nyedés előtt késsel rárajzoljuk a tete­jére, hogy miként fogjuk felszelni, mert később a cukormáz nagyon törik. A szilveszteréj hagyományos itala az égő puncs. Tűzálló edénybe öntünk egy üveg száraz vörösbort, hozzákeverünk 2 deci porcukrot, 2 deci friss narancs-A gyermekszobában a kopcsolók kör­nyéke mindig tarka foltokkal ékes: ez természetes is, hiszen a gyerekek já­ték, festegetés, rajzolás közben gyújt­ják meg a villanyt, nem mindig ügyel­ve a fal tisztaságára. Könnyen segíthetünk- ezen, ha házi­lag elkészítjük a képen látható virág alakú védőgyűrűt. Ennek anyaga ön­tapadós, lemosható műanyagtapéta, melynek sötétebb színárnyalatain egy­részt kevésbé látszik meg a piszok, másrészt könnyen tisztán tartható. A háztartási boltokban számos színben és mintában kaphatók ezek a tapéták. A virág elkészítéséhez kb. 20 centi­méter átmérőjű körlapot szabunk ki, ennek széleire rajzoljuk fel a motívu­mot, közepére pedig a kapcsoló mé­retének megfelelő másik kört. A vona­lak mentén éles ollóval vágjuk ki, majd ragasszuk a falra. A felragasztás akkor a legszebb, ha áramtalanítás után — leszereljük a villanykapcsoló csavarokkal rögzített külső védőborítóját. így a középső kis nyíláson átbújtatható a kapcsoló falba rögzített része, és a borítás visszacsa­­varozása után a virág közepének kör­vonala egyenletes lesz. Felragasztás után a tapétát vastag ruhával simítsuk a falra, így az esetleges apró ráncok is eltűnnek. Természetesen más mintákat is ki­vághatunk, lehet a védőgyűrű kör, négyzet, tulipán stb. csak az a lényeg, hogy fedje a veszélyeztetett falfelüle­tet. levet, egy deci citromlevet, 2 fej szekfű­­szeget, 2 narancs és egy citrom haj­­szálvékonyan lehámozott sárga héját. Az egészet alaposan megforrósítjuk, de nem forraljuk fel. Szűrőkanálba rumban megáztatott maréknyi kockacukrot he­lyezünk, és az ital fölött meggyújtva, az égő cukrot belecsorgatjúk. Végül beledobunk egy vékonyra felszelt na­rancsot, és mérőkanállal szélesszájú poharakba öntjük. Az égő puncs nem­csak finom, de elkészítése jó hangula­tot is teremt. Hajnaltájban a felzaklatott gyomor legjobb patikaszere a tejfölös bableves. Egy éjszakán át megáztatunk 30 deka tarkababot, majd egy nyers füstölt csü­lök és 1 — 1 szál sárgarépa, petrezse­lyemgyökér és karalábé társaságában puhára megfőzzük. Mikor a hús meg­puhult, kivesszük, kicsontozzuk, és apró darabokra vágva tesszük vissza a leves­be, végül berántjuk: evőkanálnyi zsira­dékon egy evőkanálnyi reszelt vörös­hagymával és két evőkanálnyi liszttel rántást pirítunk, mokkakanálnyi papri­kával fűszerezzük és felengedve, a le­veshez öntjük. A szilveszteri bablevest tálalás előtt nemcsak megtejfölözzük, de hogy a „gyógyhatás“ tökéletes le­gyen, ^cettel is savanyítjuk. ^uwp> » — Kedvesem, mától kezdve aztán igazán csak egy pohárral iszom I... Szöveg nélkül Szöveg nélkül

Next

/
Thumbnails
Contents