A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-12-27 / 52. szám

VAN-E JÖVŐJÜK A REPÜLŐ­GÉPEKNEK ? Londonból New-York-bo csupán ti­zennyolc percig, Londonból San Franciskába fái óráig tart az utazás, s a földgolyó bármelyik pontjáról akármelyik pontjára legfeljebb negyvenöt percig tarthat az utazás. A „Pegasus" léghajó ugyanis há­romnegyed óra alatt az föld bár­melyik pontjára elszállítja utasaitl... Igaz ugyan, hogy ez a hiper­modern közlekedési eszköz eddig csupán a kaliforniai Phil Bon mér­nök álma és most dolgozza ki a tervét, de a szakemberek véleménye szerint 1980-ig okvetlenül elindul próbaútjára ... A Pegasusnak mór elkészült negyven méter magas, harang ala­kú modellje. Felső részén négy fedélzetközre van osztva, mindegyi­ken több helyiség van, s ezekben 43—43 kényelmes ülőhely. A rakéta hajtóanyaga folyékony hidrogén és oxigén lesz, A jövő évtized szállító eszközének súlya 150 tonna és a prototípus körülbelül három mil­liárd dollárba kerül majd. S ebből már következtethetünk arra is, hogy vékonypénzű turista aligha veheti majd igénybe ezt a rendkívül gyors, kényelmes szállítóeszközt. A bostoni egyetem repüléstechni­ka professzora, Francis Morse ter­vének megvalósítása lényegesen olcsóbb lenne. Morse is az utasok kényelmét és biztonságát tartja a két legfontosabb követelménynek. Léghajója ugyan korántsem olyan gyors, mint a mostani repülőgépek, de ketszerte gyorsabb a legmoder­nebb óceánjárónál. Morse léghajó­ja körülbelül negyven óra alatt érne Európából Amerikába. A hosz­­sza háromszáz, magassága ötven méter, egyszerre négyszáz utast és kilencvenöt főnyi legénységet, meg kilencven tonna terhet szállíthat. Széles felső fedélzetére leszállhat­nak majd repülőgépek is. Tengeren­túli teherszállításra is alkalmas len­ne, egyszerre 150 személyautót emelhet levegőbe ... Morse ^ professzor léghajója „Levegőben" a Pegasus i Kétkerekű jármű szárazon: Stockholmban döbbentette meg a járókelőket. Két óriási traktorkerék között egy gondolában ül a ve­zető, és motorkerékpár motor hajtja az alkot­mányt. Feltalálója szerint ez a maximálisan bizton­ságos gépkocsi: az ütkö­zéseket a kerekek fogják fel. KÜLÖNLEGES JÁRMŰVEK Kétkerekű kétéltű vizen, amely bár kísérleti útján beváltotta feltalálójának hozzá fűzött reményeit, de már csak ormótlansága miatt is aligha kerül valaha is sorozatgyártásra. A von­tatásra is képes jármű vi­­zimalomkerekeit kis teher­autó motorja hajtja. VÁNDORLÓ HÁZAK Összkomfortos vándorló házak gyártá­sát kezdték meg a Szovjetunióban a szibériai lakatlan területeket meghódító geológusok, olajkutatók és építészek használatára. A kétszobás lakásokhoz konyha, zuhanyozótülke és ruhaszárító helyiség tartozik. A fémvázas házak alakja a tartálykocsikra emlékeztet. A konyhákban faforgáccsal fűthető tűz­helyeket helyeztek el, a lakótér pedig az előtérben levő kazánok meleg vizé­vel fűthető, a padló alatt elhelyezett fűtőtestekkel. A tapasztalatok szerint még mínusz 50—60 fokos külső hőmér­sékletben is megfelelő hőmérséklet van a lakásokban. A rugós talpakon álló házak a rossz utakon is könnyen közle­kednek. Köti 19

Next

/
Thumbnails
Contents