A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-27 / 52. szám
JatöSlan^HaäeK cTEVLINJÚKl KALANDJA W annak emberek, akiket a világon minden érdekel, minden apróság, minden az utcán elhagyott holmi. Ilyen ember volt Tevlin úr is. Megpillant például egy bolt előtt a járdán egy hordó sós heringet. Megáll mellette, bámulja, és addig vár, míg a bolti szolga be nem gurítja az üzletbe. Mármint nem Tevlin urat, hanem a hordót. Mihelyt ez megtörtént, Tevlin úr elégedetten bólint és tovább sétál. A sarkon túl egy taligán akad meg a tekintete. Megáll mellette s vár, mikor jön érte valaki. Mármint a taligáért. Öröme telik benne, hogy az emberek szorgoskodnak, szereti nézni, hogyan rakják le a szekérről a téglát meg a követ, érdeklik a kövezők és egyáltalán minden, ami a munka varázslatos légkörét árasztja. Nincs olyan egyszerű és mindennapi dolog, ami ne keltené fel figyelmét. Terhükkel viaskodó lovak, a villamosvasút váltóállogatói, utcaseprők és házmesterek — mind-mind látványosságot jelentenek számára, s orrcimpái megremegnek, mihelyt megszimatolja a munka mámorító szelét. Az utcán menet igyekszik kitalálni, micsodás ez vagy az a járókelő, s szemében a boldogság tüze gyúl, ha véletlenül ráhibázott. Legnagyobb öröme, ha sétálhat az utcán. Legalábbis öröme volt mindaddig, amíg a következő eset nem történt vele. Szokása szerint kiment az utcára, s az élénk sürgés-forgás közepette a járda szélén egy kerék*- párt pillantott meg. Magányos, elhagyott biciklit. Tevlin úr körülnézett, mert érdekelte, ki hagyja isten gondjára kerékpárját a járda szélén. Bolt*nem volt a közelben. Ebből arra következtetett, hogy a kerékpáros küldönc nem üzletesnek vitt árut,( hanem valószínűleg magánember lakására szállította a megvásárolt holmit. Tevlin úr figyelmét az sem kerülte el, hogy a közelben csapszék sincs. A bicikli egy bérház kapujával szemben búslakodott a járda mentén. A túlsó járdán egy rendőr állt, s érdeklődve figyelte Tevlin urat, aki jobbra-balra forgatta fejét," miközben el nem mozdult a bicikli mellől. Tevlin úr úgy vélte, rendkívüli gondatlanság, ha valaki csak úgy se szó, se beszéd, odaállítja a kerékpárját a járda mellé, s feltette magában, megvárja a bicikli gazdáját. Eszébe jutott azonban, hogy talán lelakatolták a kerékpárt, hogy avatatlan személy el ne hajthasson rajta, ezért megkerülte a biciklit és a túlsó oldalról is szemügyre vette. A rendőr egyre fokozódó érdeklődéssel figyelte Tevlin úr ténykedését, sőt el is indult feléje a túlsó járdán. Tevlin úr megállapította, hogy a biciklin nincs lakat. — Micsoda gondatlan alak — dünnyögte magában. — Szavamra, megérdemelné, hogy valaki elhajtson a kerékpárján, s hűlt helyét találja. Tovább kerülgette a biciklit. Igazán ügyes alkotmány. Milyen gyártmányú lehet? Megfogta a kormányt, előrehajolt, a bicikli elgurult, Tevlin úr elterült a földön, s amikor kerékpárostúl feltápászkodott, egy arcot pillantott meg maga fölött. Szigorú, dühös és fenyegető arcot. A rendőr arcát. — Mit akar ezzel az idegen biciklivel? — kérdezte szigorún az igazság őre. — Meg akarom nézni, milyen gyártmányú. — És miért fogta meg a kormányát? Egy sereg ember csődült össze körülöttük, csupa Tevlin úr, akiket a világon minden érdekel, akárcsak Tevlin urat a boldogtalan bicikli. — A kormányát... — dadogta ijedten'Tevlin úr — a bicikli gazdájára várok. — .Hogy hívják a tulajdonost? — Nem tudom. — Akkor miért vár rá? — Hogy el ne lopják a biciklijét. A kíváncsiak nevetni kezdtek. — Talán inkább úgy mondaná, hogy más el ne lopja — jegyezte meg gúnyosan a rendőr. — Tegye vissza a biciklit oda, ahonnan elvette ... A törvény nevében letartóztatom. A rendőr is olyan volt, mint Tevlin. Minden érdekelte, minden gazdátlan holmi, minden kis esemény, s különösképpen Tevlin úr. Ez a nap egyébként nagyszerű új kifejezéssel gazdagította nyelvünket. E naptól kezdve nem azt mondjuk már: „Reszket, mint a kocsonya“, modern embernek az lett a szavajárása: „Reszket, mint a Tevlin“. Annyira reszketett, hogy a rendőrnek mint a kiskutyát kellett őt elvonszolnia magával onnan, ahol megint elhagyatottan állt a kerékpár, az 1912/a számú ház előtt. Még akkor is reszketett, amikor a rendőr betüszkolta az őrszobára és bokáját összecsapva megtette jelentését: — Alássan jelentem, ez az ember biciklit akart lopni az 1912/a számú ház előtt. A rendőr részletesen elmondta, hogyan próbálkozott Tevlin úr és hogyan nem sikerült neki, Tevlin úr meg állandóan közbeszólt: — Dehogyis, nem vagyok én tolvaj, kerékpározni se tudok ... — Meg azt bizonygatta, hogy kár volna neki kerékpárt lopni, ha biciklizni szottyanna kedve, tízet is vehetne magának. Az embernek megesett rajta a szíve, ahogy állt és égyre csak hajtogatta: — Isten bizony, higgyenek nekem, nem tudok biciklizni. — Le is esett, amikor megpróbált felugrani rá. — Dehogyis akartam felugrani — jajgatott Tevlin úr —, hisz mondom, nem tudok biciklizni! Aztán megjegyeztem, hogy úgy kell neki, amiért olyan becsületes szamár és mindenkin segíteni akar. Ekkor nyílt az ajtó, egy fiatalember rontott be az őrszobába, csapzott hajjal, kétségbeesett árccal. — Eltűnt a biciklim — kiáltotta már az ajtóból. — Ott állt az 1912/a számú ház előtt, és hallottam, hogy valaki már megpróbálta ellopni. — Ki vele — förmedt rá a rendőrbiztos Tevlin úrra. — Hogy hívják a cinkosát? — Nem tudom — sóhajtott Tevlin úr. — Dutyiba vele! — rendelkezett a rendőrtiszt. Tevlin úr térdre esett előtte, s bömbölve könyörgött: — Az istenre kérem, uram! Másnap beszállították a büntetőbíróság fogházába. Vincék tanácsos úr, a vizsgálóbíró jó ember volt. Nem akarta megnehezíteni egyetlen vádlott helyzetét sem, s mindent megtett, hogy meggyőződjék az őrizetbe vett bűnözők vallomásának igazságáról. — Rendben van — mondta Tevlin úrnak. — Maga azt állítja, hogy nem tud biciklizni, holnap tehát lefolytatjuk a vizsgálatot; kivisszük magát a kapu elé, és kap egy biciklit. Majd meglátjuk, tud-e biciklizni vagy sem. Felvirradt az emlékezetes nap, a fegyőr a bírósági szakértők jelenlétében az olsanyi temető mellett, az országúton felültette Tevlin urat a kerékpár nyergébe. — Leesek! — kiabált szorongva Tevlin úr, aki soha életében nem ült biciklin. A vizsgálóbíró intésére a fegyőr meglökte a kerékpárt, s Tevlin úr az enyhén lejtő úton gurulni kezdett előre, miközben állandóan ordítozott: „Leesek, leesek!“ Ijedtében rátaposott a pedálra, majd még jobban beletaposott, mert rettegett, hogy agyonüti magát; görcsösen szorongatta a kormányt, s olyan iramban száguldott StraSnice felé, mint a kerékpáros körverseny győztese. Nagyszerűen hajtott. Szüntelenül ordítozott: „Leesek!“, s akkora iramban száguldott, hogy pár perc múlva eltűnt a vizsgálóbizottság szeme elől. Lent Straánicén végre sikerült beleesnie az útszéli árokba, miután előzőleg elgázolt egy vénasszonyt. A tárgyaláson három hónapot kapott, súlyos terhelő körülményül tudták be, hogy meg akarta téveszteni a hatósági szerveket és azt hazudta, hogy nem tud biciklizni, pedig a végén kerékpáron akart megszökni, amiért* még külön fegyelmi büntetést sóztak a nyakába.
