A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-22 / 47. szám
VÁRATLANUL A LEGJOBBAK KÖZÖTT... Bemutatkozni a Jókai-napokon, sikerrel szerepelni ezen a rangos országos seregszemlén — ez a műkedvelő színjátszó mozgalmunk legjobbjai közé való tartozást jelenti. Elnyerni e fesztivál fődíjainak valamelyikét — ez pedig már az élvonalba jutás jellemzője! Nos, ilyen váratlan kettős sikerrel büszkélkedhetnek a CSEMADOK Král'ová nad Váhom-i (vágkirályfai) helyi szervezetének színjátszói. Július Barc-lvan: Anya című, fojtott légkörű, csapongó indulatokkal, őszinte szenvedéllyel teli drámáját vitték színre. Az előadás várakozáson felül sikerült: sodró lendületű volt és izgalmas; a színészek játéka átélt és részleteiben is kidolgozott. Első jutalmuk a közönség ütemes, elismerő tapsa volt. Aztán a zsűri másnapi értékelése. A szigorúan bíráló, árgus szemű szakemberek nem rejtették véka alá meglepetésüket, miszerint országos szemlén első ízben bemutatkozó, ismeretlen vidéki csoport lévén, inkább csak mérsékelt színvonalú, lámpalázas és a színpadi játék sok-sok lényeges hibájával teli előadást vártak ... És aztán kerek perec kijelentették: mindennek ellenkezője láttán, nagyon kellemesen csalódtak! Dicsérték a darab öt szereplőjének emlékezetes alakítását, a rendező céltudatos és körültekintő munkáját, a kifejező színpadképet és a találó jelmezeket. De a vágkirályfaiak harmadik s egyben legnagyobb jutalma néhány nappal később a színjátszóink idei seregszemléjének tapasztalatait, eredményeit összegező záróünnepélyen következett: művészeti vezetőjük Vincze Gábor nyerte el a legjobb rendezés díját; a legjobb férfialakítás díját pedig Morovics Imre kapta a Barc-dráma összeférhetetlen, makacsul önző és gyilkosságra vetemedő embertípusának, Janónak megformálásáért. Most a királyíai kultúrházban idézgetjük a Jókai-napok kellemes emlékeit. Szombat délelőtt van, és az öt szereplő: Tóth Alajosné, Szalai Imréné, Vincze Katalin, Morovics Imre és Vincze Tibor az utolsó felvonás néhány részletét gyakorolja. A rendező — részben a fesztivál zsűrijétől kapott tanácsok szerint — itt talált még javítani, simítani valót... S amikorra a próba véget ér, fényképész kollégám is elégnek találja már a vakuvillogást és a gép redönyzárának kattogtatását. Letelepszünk hát egy asztal köré, hogy e Vág menti község élénk kulturális életéről, a helyi színjátszó csoport eddig végzett munkájáról, az Anya begyakorlásának hosszú heteiről beszélgessünk. Meglepetéssel hallom például, hogy úgyszólván a CSEMADOK fennállása óta létezik már színjátszó csoport a községben, s számos színdarabot mutatott be Takács Lénárt, Rajj Ambrus és Páldy Ferenc rendezők vezetésével. Ám, ki tudja miért, jobbára megelégedtek annyival, hogy egy-két otthoni előadást szerény környékbeli tájolás követett; aztán pedig ismét egy-egy új darabot szemeltek ki... Nem így azonban a lelkes gárda jelenlegi rendezője, a fiatal Vincze Gábor! — Munkahelyemen, a járási népművelési központban, vagy a Népművelési Intézet, a CSEMADOK KB s a többi központi irányító szerv részéről gyakorta hallottam azt a rosszalló megjegyzést, hogy a galántai járás eddig még egyetlenegyszer sem képviseltette magát a színjátszók komáromi seregszemléjén. Elhatároztam hát, megpróbálom mielőbb pótolni ezt a jogosan bírált mulasztást... — Számított arra, hogy mindjárt az első kísérletet siker fogja koronázni? Elmosolyodik, körbepillant a szereplőkön, mintha tőlük várná most a választ. Aztán ennyit mond csupán: — A tisztességes helytállás szerény ambíciójával indultunk. Lehetőleg hibátlanul akartuk eljátszani a darabot s a vetélkedőn új tapasztalatokat szerezni. Talán ezért tudtunk fölszabadultabban, gördülékenyen játszani. A felkészülés heteit, a próbák hangulatát idézve újabb meglepetés ér: ebben a színházi évadban az Anya már a vágkirályfai színjátszók harmadik bemutatója volt. Az ősszel egy Petőfi-esttel szerepeltek, télen ezt egy zenés összeállítás követte, majd februárban hozzáláttak az Anya próbáihoz. — Kevés volt az időnk, néha ezért háromszor-négyszer is próbáltunk hetente — mondja valaki. — Mikor? — A csoportból ketten váltott műszakban dolgoznak, többnyire ezért csak este tíz óra után tudtunk rendszeresen összejönni... Úgy fél tizenegytől éjjel egyig, néha kettőig is eltartottak a próbák ... — Megérte? Válasz helyett egymásra nevetnek. Derűsen és elégedetten. Természetesen, ilyenkor a tervek felől is illik faggatódzni. Én is megtettem, de a vágkirályfaiak megkértek: ez maradjon egyelőre az ő titkuk. Egy ígéret fejében — miszerint lelkesedésük a jövő évadban sem lankad — megkötöttük hát a baráti alkut. BORSAI M. PÉTER
