A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-19 / 29. szám
A HÉT VENDÉGE Dr. MÓZSI FERENC, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma nemzetiségi osztályának vezetője Egy munkaszakasz lezárása mindig alkalom az értékelésre is. A tanévzárásra még jobban érvényes ez o tétel, hiszen ilyenkor az egész közvélemény visszhangzik o tanulás és tanítás eredményességétől vogy éppen eredménytelenségétől. S így van ez rendjén, annál is inkább, mert Dél-Szlovákia falvaiban éppen az utóbbi években érett be általános szinten az iskolázottság iránti igény. Szocialista társadalmunk programja, hogy a magasabb iskolázottság jelentheti mindenki számára a legteljesebb önmegvalósítást és a gazdagabb életet. Korunk nagy feladata megteremteni e téren is az egyén és a társadalom érdekeinek harmóniáját, összehangolni az igényeket és a lehetőségeket. Ez pedig nem kis feladat. Érzi és tudja ezt minden pedagógus és szülő, sőt nemegyszer a tanulók tömegei is. Az ezerarcú problémáknak most csak ezt az utóbbi vetületét vetjük fel. Mit tettünk annak érdekében, hogy az általános, illetve középiskolát végzett magyar tanulóifjúság versenyképessége teljes tudatában lépje át a felsőbb iskola kapuját? Azzal kell kezdenünk, hogy — az CSKP KB és az SZLKP KB tavalyi júliusi plénumainak eredményeképpen — iskoláink az elmúlt tanévben már tudatosan igyekeztek tanítványaiknak olyan ismereteket, készségeket és szokásokat nyújtani, amelyeknek összessége nem csupán verbális adathalmaz, hanem törekvés. Dinamikus mozgató tényező, melyben benne rejlik önmagunk állandóan jobbá, szellemiekben gazdagabbá tételének igyekezete. A pedagógusok igyekeztek tanítványaikat olyan korszerű műveltséggel felvértezni, mely az érzelmi diszpozíciók összessége is, s éppen ezért a sokféle és szorgos tevékenykedést igénylő tanítás—tanulásnak lehet csak az eredménye. Nem az ismeretek mennyiségén, nem az évszámok, adatok ismeretén múlott tehát sok esetben a kettes vagy a hármas osztályzat, hanem a tanuló érzékenységén és igényén a magasabbrendű iránt. Azon, hogy elérte-e a tanuló képességei maximumát, hogy megtanulta-e motematikaórán a tudományág struktúrájában gondolkodni — azaz: tud-e „matematikául", vagy „kémiául" stb„ s mindezt vissza tudja-e adni szabatosan magyar és szlovák nyelven is. Nem kis igény. Feltétele ennek a tisztázott fogalom, az egyes tudományágak struktúrájában való gondolkodni tudás, a szellemi munkára szoktatás, mert ez az egyedüli biztos alap, mely megbírjo a kétnyelvűséget. Ez a gondolkodni és tanulni tudós lényegében a biztosítéka minden, de különösen a nemzetiségi iskolát végzett tanuló versenyképességének. A tudományos-műszaki forradalom felgyorsította fejlődésből, a szocialista társadalomszemléletből, a csehszlovákiai magyarság növekvő igényeiből következik, hogy o tanítás-tanulás kérdése nálunk is már közüggyé érlelődött. Az iskola és a család ügye ezzel társadalmi üggyé lépett elő, de kár, hogy a „szakma" és az otthon négy fala közül elsősorban csak ilyenkor, a bizonyítványosztás idején lép ki. Felhasználva ezt a fokozott „iskolára figyelés idejét" hadd vessek fel csupán egyetlen gondolatot: itt az ideje, hogy ezen a téren is egy reálisabb társadalomképet alakítsunk ki. Lássuk előnyeinket és hiányosságainkat, s mindkettőt egyszerre s alaposabban, a csehszlovákiai magyarság szocialista nemzeti tudatát alakító, a nemzeti hagyomány ápolást biztosító és a csehszlovák szocialista haza építésére előkészítő iskoláink munkájában is. Illúziók nélkül állíthatjuk: a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák ma mór nemcsak optimálisan azonos, hanem maximálisan egyenrangú ismereteket, készségeket, szokásokat nyújtanak az ország többi iskolájával. Az anyanyelvi művelődés jelentőségét hangsúlyozni nálunk, a mi viszonyaink között közhely. De mégis érdemes ezzel a kapcsolatban két dolgot megemlíteni: a magyar tanítási nyelvű iskolát két nyelvvel és két kultúrával vértezik fel tanítványaikat. S ez a többlet, az egyre növekvő tanítói igényesség mellett, talán néhol feszültséget is okozott. Több a kettes vagy a hármas osztályzat, mint amennyit a gyermekét szerető szülő szeme elvisel. Néhol talán a társadalom növekvő igényeit a gyengébb pedagógus (hiszen ha van gyenge esztergályos, akkor minden bizonnyal gyenge pedagógus is akad) a tanuló vállaira hárította, néhol meglehet, hogy a két nyelv és a két kultúra helyett a kelleténél több egyes és kettes kíséretében — két fél nyelvet és két fél kultúrát adtak lanulóiknak. Pedig ebben az esetben a két fél nem jelent egy egészet! De ott, ahol teljesítette feladatát a nemzetiségi iskola — s ez pedagógusaink lelkes és ma már hozzáértő munkája eredményeként iskoláink túlnyomó többsége! — ott a két nyelv és a két kultúra logikát csiszoló és erkölcsöt edző tényező, azaz: rendkívül nagy pozitívum. Ezzel ugyanis az iskola egy központi tevékenységét emeltük ki, ami — a pszichológia bizonyította tapasztalatai szerint — minden más területen is pozitívan hat a gyermekek, a nemzetiségi iskolák tanulói sokoldalú értelmi, erkölcsi fejlődésére. Ugyanis valamely tevékenység kiemelt alakítása az iskolai tanításban óriási előny, szaknyelven: pozitív transzferhatást vált ki. Az elkövetkező évek feladata lesz összehasonlító vizsgálatokat folytatni a nemzeti és a nemzetiségi iskolákban, — hasonlóan, mint például a szakosított tagozatos nyelvi —, testnevelési — vagy matematikai iskolákban — a tanulók lényegkiemelő készsége, emlékezőtehetsége, érzelmi telítettsége és más képességek mérésére. A szakosított iskolák eddigi e téren végzett kutatási eredményei biztatóak. Elmondhatjuk tehát: itt az ideje annak a szemléleti változásnak, mely — iskoláinknak ezen a fejlődési fokán — az anyanyelvi oktatás eddig hangoztatott pedagógiai-pszichológiai jelentősége és a hagyományok ápolása mellett a nemzetiségi iskoláknak az életre, a jövőre előkészítő nagyszerű lehetőségeit is számba veszi. A pedagógia nyelvén: egy központi tevékenység kiemelése, azaz nálunk a magyar és a szlovák nyelv és irodalom párhuzamos tanítása—tanulása, kiemelése során más területeken, például a matematikában, a művészetek iránti fogékonyságban stb. is jobb eredmények születnek. Ez o transzfer-hatás a nemzetiségi iskolák gyakorlata mellett szól (ennek didaktikai feltételeiről, a tananyag koordináció ágas-bogos kérdéseiről itt most nem szólunk). Mindezt tudatosítani saját magunkkal, a szülőkkel is meg a tanulókkal az egyik legfontosabb feladatunk. Ez egyik kulcsa a sok hiányosság felszámolásának. Csak egy példát említek: a felmérések és az iskolalátogatások arra intenek, hogy tanulóink, a pedagógusok, o szülők az adott keretek lehetőségét nem használják ki. Például a divatos szakmák elvonják tanulóinkat a műszaki pályáktól. Mintha félnének tanulóink a természettudományok tanulásától, s közben nem látják, hogy a gyorsuló élet éppen itt nyújtja a legtöbb lehetőséget, de azt sem látják, hogy a magyar anyanyelvű tanuló éppen ezen a területen a legversenyképesebb. Látnunk kell előnyeinket és hiányosságainkat. Hiányosságunk, hogy az évente kb. kétezer érettségizőből csak 35—40 százalék jelentkezik főiskolai továbbtanulásra, pedig az általános középiskolákban a szlovákiai átlag eléri a 65 százalékot. Tehát igényszintben még egyelőre van némi lemaradásunk. Előnyünk viszont, hogy a magyar tanítási nyelvű iskolák végzettjeiből — akik továbbtanulásra jelentkeztek, relatíve többen felelnek meg a felvételik követelményeinek. Szocialista társadalmunk fejlődésével és a csehszlovákiai magyarság érésével jelentkező újabb és újabb szükségletek kielégítésében különféle ösztönző tényezők hatnak: a társadalmi értékrend, a tudatos késztetések, az önmagunkkal szemben támasztott követelmények. Az egyik legerősebb személyiségformáló tényező az igényszint. A tevékenységet kiváltó igényszint egyik próbája a tanév vége. Az év végi bizonyítvány éppen ezért nem csupán az iskola bizonyítványa, hanem az egyénnek a lehetőségeivel való sáfárkodásáról szóló igazolvány. Az iskola üzenete a jövendő élethez. S mivel nekünk nem mindegy, hogy mi lesz itt három—négy évtized múlva, el kell gondolkoznunk igényszintünk figyelmeztető jelzéséről. További ösztönzésekkel, önfeláldozó helytállással az élet minden területén kell megfogalmaznia minden iskolának a családhoz szóló üzenetét: az iskola csak közösen a családdal, karöltve az egész társadalommal töltheti be igényszint-emelő, személyiségformáló szerepét. Iskoláinkban nem csupán szlovákul vagy magyarul szólni tanítjuk meg a ránk bízott tanulókat, hanem érvényesülni kell őket megtanítanunk — a csehszlovák szocialista társadalom javára és mindnyájunk hasznára. Ehhez kell az említett többlet, mely gazdagon fizeti majd kamatjait egy rangosabb erkölcsi magatartásban, kommunista öntudatban és jobb szakmai hozzáértésben, tehát: a legbecsesebb emberi értékben. Dr. MÓZSI FERENC A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az OBZOR kiadóvállalat gondozásában. Főszerkesztő: Major Ágoston. Főszerkesztőhelyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: főszerkesztő: 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkesztőség: 328-65. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Üstredná expedícia tlaée, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vychodoslovenské tlaéiarne, n. p., KoSice. Előfizetési dij negyedévre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés. egész évre 156,— Kés. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitö. INDEX: 454 32. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. Címlapunkon Z. Absolon, a 24. oldalon Prandl Sándor felvétele
