A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-11-22 / 47. szám

A járás 37 veszélyeztetett köz­ségében 201 családot kellett bizton­ságba helyezni, kiköltöztetni ottho­nából, 150 családot pedig felköltöz­tetni a földszintről az emeletre. A legjobban veszélyeztetett települé­sek egyike Revúéka (Kisrőce) volt, ahol három méter magasan höm­pölygőit az utcán az ár. Súlyos volt a helyzet Muránska Dlhá Lúkában (Murányhosszúréten), Lubenyiken, JelSavában (Jolsván), Gemerská Tepllcán (Jolsvatapolcán), PleSi­­vecben (Pelsőcön), Henckovcében (Henckón), VySná és Niiná Slaná­­ban (Felső- és Alsósajón), Bohufto­­vóban (Lekenyén), Coltovóban (Csoltón), Liclncében (Licén), Br­­zotínban (Berzétén) és Slavecben (Szalócon). Figyelemre méltó, és az emberi összefogás hatalmas erejé­ről tanúskodik, hogy az árvíz Ide­jén sem lopás, sem egyéb garáz­daság, de még karambol sem tör­tént. Nagyra értékeljük a csehszlo­vák és a szovjet hadsereg katonái­nak segítségét. Jelenleg a helyre­állítási munkák folynak. Sikerült helyreállítani a vasúti pályát és járhatóvá tenni az utakat. Tisztít­juk a kutakat és a vízművek táro­lóit, folytatódik az őszi mezőgaz­dasági termékek begyűjtése. Pelsőc egyike azoknak a köz­ségeknek, ahol a legnagyobb károkat okozta az ár. Az ut­cákon alig látunk embert. Mintha a mesék valamelyik elátkozott or­szágában járnánk. Az egyik udva­ron végre megpillantunk egy idős, hetven év körüli nénikét. Sántikál­­va jön felénk, sáros kezét széttárja, mintha mutatni akarna valamit. Az udvaron csupa-sár heverő, rajta la­vór, iszapos matracok. A látvány különös reménytelenséget áraszt: ugyanazt a fájdalmat, szomorúsá­got, amelyet az Idős Brasan néni könnyes szeméből is kiolvashatunk. — Ha látták volna azt a rettene­tes nagy vizet! Mikor kinéztem az ablakon, azt sem tudtam, mit csi­náljak, mihez kapjak hirtelen. Az állatok, a tyúkok meg a nyulak Is odavesztek. A bútort téglákra állí­tottuk fel, mert számítottunk arra, hogy a víz a házba is bejön... De ki hitte volna, hogy egészen az ab­lakig ér majd? Mindenünk tönkre­ment ... A Voléko házaspár tizennégy évig gyűjtött a családi ház­ra, de ha nem kaptak volna az államtól támogatást, még ma sem lakhatnának benne. Amikor húsz évvel ezelőtt házasságot kö­töttek, majdnem semmijük sem volt. A férj által összeeszkábált fekhely, tűzhely, néhány edény je­lentette az otthont. Azóta szorgal- , másán dolgoztak, két gyermeket neveltek fel, nyolc évvel ezelőtt pe­dig végre beköltözhettek a vado­natúj házba. A férj a Járási Nép­egészségügyi Intézet gépkocsiveze­tője, a feleség lakhelyükön, Pelső­cön anyakönyvvezető. Lányuk fel­sőfokú szakiskolába jár, fiuk első­éves főiskolás. Boldogok voltak. Ügy érezték egyenesbe jutott az életük'. A kis családban szeretet és béke uralkodott s még ma is az uralkodik, csak oda van a nehéz küszködés árán szerzett otthon. A friss ebéd illata helyett Iszapszag terjeng. Az udvaron sáros, nedves holmik száradnak. Házuk ugyan nem dőlt össze, lakni még lehet benne, de nekik sem mindegy, mi­lyen környezetben élnek. Azért küz­döttek, dolgoztak, hogy szépen, kul­turáltan lakhassanak, hogy ottho­nuk valóban otthon legyen. 1974. október 22-ének hajnalán a telefoncsengés véglghasított az alvó szobákon. Volékóné rohant ki a folyosóra, de nem tudott, nem akart hinni a fülének. Egy méteres víz van a házuk körül! Mi van ak­kor a földszinti helyiségekben? Hisz a bútort csupán néhány téglára rakták fel. Gumicsizmában már nem lehetett járni. Mezítláb, fél­meztelenül hordták a padlásra a berendezést, ruházatot. Mindent nem bírtak. A konyhabútor, a hű­tőszekrény s oly sok más kedves szerzemény, tönkrement. Életük egy darabja vált a romboló elem áldozatává. A két évvel ezelőtti árvíz alkal­mával is volt víz a lakásukban. Sejtették most Is, hogy ha néhány kilométerei feljebb elszakítja a Sa­jó a gátat, most sem ússzák meg szárazon. Mér napok óta tartott az árvízvédelmi készültség. Vasárnap, 20-án, egész nap szakadt az eső. Másnap már nemcsak az udvaron volt víz, de 2 cm-nyl a lakásban is. Estére azonban leapadt. Azt gon­dolták, elmúlt a veszély. Reggel mégis kétéltű járművel kellett el­hagyni az otthonukat. Néhány nappal az ár elvonulása utón jártunk náluk. A csupasz, vi­zes, repedezett falakról omlott a va­kolat, repedezett és homorú volt a betonozott talaj. Mindenből átható iszapszag áradt. Volökóéknak sok-sok sorstársuk van. Csupán Pelsőcön száznál is több az árvízkárosult házak száma. Súlyosbította a helyzetet, hogy az ár nem tudott elvonulni, útját áll­ta a Csetnek torkolatánál épült gát. — Miért is építkeztünk ml éppen Ide? — kérdezte szinte csak magá­tól Volékóné. — A legközelebbi'’ á­­radós megint csak keresztülmegy a házunkon. Pár év alatt tönkre­megy az új épület. Pedig még hét évig kell törlesztenünk az építési kölcsönt. omorúságot, reménytelensé­get árasztó képet láttunk a rozsnyól járásban. De az em­ber nem adja meg magát. Gömör Iszapos szántóföldjein már folyik a cukorrépa, a burgonya, a kukorica betakarítása. A kis ember és a ha­talmas természet gigászi harcából mégis az ember kerül ki győztesen. Az ember, aki bátran küzd a ter­mészet vak erőivel, tudván, hogy az élet az ő oldalán áll. S az élet hatalma olyan, mint a virágoké, a­­melyek a mocsarakban s a sziklák között is Újra meg újra kihajtanak. VARGA ERZSÉBET és FI8TER MAGDA tönös vagy alkalomszerű ez, hanem az előzetes összeállított műsorterv szerint szervezett. Megvallom, türelmesen vé­gighallgattam Karol Kolodié Igazgató­­helyettes és Elena Skrebáková SZIS2- elnök részletes beszámolóját az élénk klubtevékenységről, de most, hogy visszaidézem magamban szavaikat, úgy érzem: kilátástalan vállalkozás lenne néhány sorban megpróbálni teljes ké­pet adni a népszerű U-klub munkájá­­járól. Hadd mondjam el Inkább csak azt, amit a klub bejárata körüli tolon­gás kapcsán hallottam a fiataloktól. Eszerint, amelyik osztály vagy szakkör képviselője nem jelenik meg a klub­vezetőség ülésén, ahol a műsorokat tervezik, beosztják, oz a csoport abban a hónapban önálló műsor rendezése helyett már legfeljebb csak vendégként, nézőként juthat be a klubbal Koradélután van, alig néhány perccel múlt két óra. Egyre hangosabbak, élén­­kebbek a kollégium folyosói. Ha be­lépsz a szobák bármelyikébe, mindenütt kellemes otthonosság fogad. A fiúknál is nagy a rend és a tisztaság, de külö­nösen a lányok kifogyhatatlanok az ötletekben. Szinte minden szobazug kézimunkákkal vagy saját készítésű dísztárgyakkal van tele, az ablakpár­kányokon virág. Szekrényeik belső rendje becsületére válhatna a legpél­­dásabb háziasszonynak is; a pulóverek, a fehérneműk gondosan összehajtoga.t­­va simulnak a polcokon. Hogy milyen gazdag ezeknek a lányoknak a ruha­tára I A falon függő tablón, Itt-ott a szek­rényajtók belső falén színészek, éneke­sek képei, akárcsak a hasonlókorú fiúk szobáiban; de Itt — természetesen — a női sztárok mellett férfi szépségideá­lok is szembe mosolyognak az ember­rel. — Otthonodnak érzed ezt a kollégiu­mot? — kérdem a kelet-szlovákiai Kls­­ráska községből származó másodikos Király Irént. A barna hajú, kerek szemű lány rövid töprengés után válaszol. — Erre nem könnyű felelni ... Van olyasmi, mint Ideiglenes otthon? . . . Mert én valahogy így vagyok ezzel. Szívesen jöttem Ide, de azért sokat gondolok haza. — Ábrándozni, álmodozni szoktál? Elmosolyodik. — Az Ilyesmi minden fiatal lány gyöngéje ... A tanuláson kívül nemigen köt ehhez a városhoz semmi, ezért ha olykor egyedül üldögélek a szobámban és kipillantok az ablakon, többnyire akaratlbnul Is a Jövő távlatai nyílnak meg előttem. Különböző munkahelyekre vagy a családi körbe képzelem ma­gam ... Irén beszélgetés közben önmagába pillant ugyan, lényegében azonban la­kótársai nevében Is fogalmaz. Hiszen ahány tanuló, annyi család, és mind­egyik más-más szokásokat hoz magá­val. Aztán, ahogy telnek-múlnak a na­pok, a hetek, feloldódnak és átformá­lódnak eddigi szokásaik. Az egy-egy folyosóra nyíló szobák lakói szinte csa­ládi közösségben élnek. Megosztják egymással örömeiket, s ha úgy hozza az élet, bánatukat is. Villanyoltás után (egyébként: csak este 9-ig lehetnek távol, színházba, moziba vagy táncolni csak engedéllyel mehetnek) élménybe­számolók következnek, Ilyenkor hangza­nak el a tapasztaltabbak részéről bará­ti tanácsok, hiszen ebben a korban las­san már mindenkinek van valami álma, Ideálja, vágya ... A csinos, bogárszermű SZISZ-elnök végigvezet a kollégium összes folyosóin, s közben arról beszélgetünk, hogy az „Intri" fölszerelése éppen olyan korsze­rű és tökéletes, mint az iskoláé. így minden előfeltétel adott az eredmé­nyes szakköri tevékenységhez. Esténként pedig az U-klub műsorain kívül emele­tenként legalább egy tévékészülék Is várja az érdeklődőket; az Itt szép szám­mal tanuló dél-szlovákiai származású, magyar anyanyelvű tanuló kérésére a budapesti televízió adásainak jó véte­lét biztosító külön antennát Is szerel­tetett az Iskola vezetősége. Délután van mór a Javából, amikor kilépek az Iskola kapuján. És amíg a nem messzi megállón a belváros felé haladó buszra várok, még egyszer tü­zetesen szemügyre veszem ezt az Impo­záns épületet, amely a távolból még szebbnek, karcsúbbnak tűnik. Valóban; nem pusztán szakmunkásképző Intézet ez, hanem valóságos szakmunkásegye­tem. BORSAI M. PÉTER (KONTÁR GYULA /e/véie/eí) hót 7

Next

/
Thumbnails
Contents