A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-11-08 / 45. szám

Tíz évvel ezelőtt a Hét egy népdalokat népszerűsítő sorozatot közölt a fenti címen. Akkor még nem mertük remélni, hogy tíz év múlva ennyi követőre talál ez a gondolat. A cikksorozat célja az volt, hogy felkeltse az érdeklődést a népdal és a népi hagyo­mányok iránt, bemutassa az eddig feltárt népdalkincs legszebb gyöngyszemeit. Azóta egyre többen foglalkoznak szerve­zetten a népdalkincs feltárásával, a népi hagyományok ápolásával. Példás tevé­kenységet fejt ki e téren a CSEMADOK busincei (bussai) helyi szervezete. 1972 feb­ruárjában a helyi szervezet tagsági ülésén elhatározta, hogy éneklő csoportot alakít. Az elhatározást tett követte, s Fajcsik János vezetésével csakhamar megalakult a har­minctagú vegyes éneklő csoport. Lelkesen munkához látott és már júniusban fellépett egy népdalcsokorral. Később már nem elé­gedtek meg csupán a közös énekléssel, szóló énekszámokat is felvettek műsorukba. Oláh Antal népi zenekarának kíséretével igen szép színes műsort állítöttak össze. 1973-ban már nemcsak a hazai közönség előtt; de a szomszédos községekben Cebov­­céban (Csábon), Vrbovkában (Ipolyvarbón) és Kovacovcéban (Kovácsiban) is szerepel­% NEM SZABAD KIALUDNIA tek. Helyben a Matica slovenská helyi szervezetével és a „Krtisan" járási szlovák együttessel adtak közös műsort. Nagy sike­rű ünnepi estet rendeztek Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából. 1974-ben a csoport a népi hagyományok felkutatásába és felújításába is bekapcso­lódott. A CSEMADOK zselizi Országos Népművészeti Fesztiválján a helyi motívu­mokból összeállított Bussai fonóval szere­peltek. Közben szorgalmasan készült a női és férfi éneklő csoport a Tavaszi szél vizet áraszt népdalversenyre. Először Zelovcéban (Zsélyben), majd Olovaryban (Övárott) lép­tek dobogóra. A Vinicában (Ipolynyéken) megtartott járási fordulóban a férfi éneklő csoport továbbjutott. Ez a siker arra ösztö­nözte Fajcsik Jánost, a csoport vezetőjét, hogy olyan népdalokat keressen a faluban és környékén, amelyek a legjobban kép­viselik tájegységük népzenei hagyományait. Igyekezetének, lelkes gyűjtőmunkájának meglett az eredménye: 135 népdalt vett fel magnetofonszalagra s küldött be a CSE­MADOK KB titkárságára, s ezzel 44 pontot szerzett a csoportjának. A kálnai kerületi elődöntőn is sikeresen szerepelt a csoport és így bejutottak a bratislavai országos döntőbe, ahol a harmadik kategóriában az első helyen végzett. A bussai éneklő csoport repertoárjában népdalokon kívül forradalmi és tömegdalok is szerepelnek. Nagy sikert aratott a CSE­MADOK 25 éves évfordulója alkalmából adott műsoruk. VeCké Zlievcében (Nagy­­zellőn) aratóünnepélyen vettek részt, majd a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója és az egységes földművesszövetkezetek megalakulásának 25. évfordulója alkalmá­ból rendezett ünnepségen is sikerrel szere­peltek. Ez év július 14-én Bussán adtak műsoros estet s ekkor végre otthon is bemutatták a Zselizen oly nagy sikert aratott Bussai fonót. Az idén összesen 15 alkalommal lép­tek fel. Példás tevékenységükért minden elisme­rést megérdemelnek. ÁG TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents