A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-11-01 / 44. szám

Jubilálnak a szlovák filharmonikusok Belelapozva — Leningrádtól New Yorkig, vagy Lipcsétől Rómáig — a világ élenjáró filharmonikus zene­karainak históriájába, egyértelmű­en kitűnik, hogy életkoruk százas nagyságrendű számmal mérhető, sőt Lipcse városa azzal büszkélkedik, hogy övé a legrégibb — ma 231 éves — német hangversenyzenekar, Róma pedig azzal, hogy a Accade­­mia di Santa Cecilia zenekar a leg­régibb alapítási okmánnyal rendel­kezik, s bölcsőjénél nem kisebb egyéniség állt ott, mint maga Pa­lestrina. Tovább lapozva azonban a zenekarok történetében, az is kitű­nik, hogy nemcsak ilyen évszázados múltra visszatekintő és hagyomá­nyokra épülő zenekarok vannak a világon, de egyre több a fiatalabb, már századunkban alakult hangver­senyzenekar is, sőt az alakulások évszámainak sűrűségi görbéje éppen az újabb korban, a két háború kö­zötti és utáni években mutatja a legnagyobb emelkedést. Ezeknek az ifjú zenekaroknak sorában foglal el hazai jubilánsunk, a huszonöt éves Szlovák Filharmónia is jelentős he­lyet. Huszonöt év egy zenekar életében profilja, stílusa, hangszíne, muzsi­kálása, technikai és minőségi szint­jének kialakítása, valamint fenn­tartása szempontjából még ugyan­csak ifjúkornak számít. De a zene­kart dicséri, hogy bár még fiatal, ma már nemcsak hazai, de nemzet­közi viszonylatban is jelentős szín­vonalat képvisel. Az alapító okmány tanúsága sze­rint a Szlovák Filharmónia valóban „csak" huszonöt éves, de éppen „életkorának“ függvényében mérve minőségi értékeit, nem lehet figye­lem és említés nélkül hagyni váro­sunk gazdag zenei múltjának stílus­formáló hatását. Mert szinte termé­szetes, hogy az a pezsgő zenei élet, amely szorosan összefüggött Hum­mel, Liszt Ferenc, Erkel László, Bartók Béla, majd pedig Albrecht Sándor és Németh István nevével, ha áttételesen is, de éreztette hatá­sát. És talán éppen e szellemi örök­ség hatásának tudható be, hogy a jó képességű muzsikusok együttesé­ből rövidesen felfelé ívelő pályájú hangversenyzenekar született. A termékenyítő örökség mellett döntő momentum, hogy az újszülött bölcsőjénél két olyan karmester­egyéniség bábáskodott, mint Václav Talich és dr. Rajter Lajos. Talich professzor, ez a szigorú, de bölcs és gazdag fantáziával megáldott kar­mester sajnos csak rövid ideig ál­lott a zenekar élén, mégis működé­se a zenekar első ragyogó periódu­sát jelentette. A korabeli közönség úgy könyvelte el emlékezetében hangversenyeit, mint „zenei isten­tiszteletek" -et. ö adta meg a kez­dősebességet és az alapot, amelyre aztán Rajter Lajos felhúzta a klasz­­szikus repertoár hatalmas épületét. Rajternek a zenekarhoz fűződő szo­ros emberi és művészi kapcsolata az a bázis, amelyből a zenekar ed­digi fennállása alatt állandóan me­rített és merít, Rajter Lajos volt ugyanis, aki 1949. október 27-én a Szlovák Nemzeti Színház színpadán a zenekar első hangversenyét vezé­nyelte s ugyanígy ő vezényli a ju­bileumi év első koncertjét — a két hangverseny műsora természetesen azonos —, ezzel is szimbolizálva, hogy ő képviseli a kontinuitást, ö állott a zenekar élén a leggyakrab­ban, az ő nevével fonódtak egybe a legszebb Brahms, Mozart, Beetho­ven és Richard Strauss interpretá­ciók, de ugyanakkor szintén az ő nevéhez fűződik a legtöbb hazai kortárs zeneszerző műveinek ősbe­mutatója. Ladislav Slováknak, a zenekar je­lenlegi főzeneigazgatójának bekap­csolódása a filharmónia életébe új szint, új áramlatot jelent, mert a repertoárt új irányba, a kortárs orosz zene irányába bővíti. Prokofjev és Sosztakovics hatalmas szimfóniá­inak ragyogó tolmácsolása az ő ne­vével és művészi egyéniségével for­rott egybe, akárcsak Honegger és Sztravinszkij oratóriumainak tol­mácsolása. A zenekar „egyéniségének" kiala­kításában az állandó dirigensek mellett fontos szerepet töltenek be a vendégkarmesterek, akiknek név­sora e rövid negyedszázad alatt igen hosszúra terjed, örvendetes ez a hallgatóság szempontjából, mert újabb és újabb egyéniségeket ismer meg, de legalább olyan jelentős a zenekarra nézve is, mert egy jóne­vű vendégkarmester szereplése min­denkor minőségi elismerést jelent. Minden vendéget felsorolni — a kró­nikás feladata, de a portré teljessé­géhez egypár önkényesen kiragadott név ide kívánkozik. Így elsősorban a cseh Zdenék Koileré, aki mivel a filharmóniát egyre több koncert­jén vezényli, feledhetetlen élményi ben részesítve a város zenekedvelő közönségét, már szinte nem is szá­mít vendégnek. Aztán ott van Carlo Zecchi, Abendroth a felejthetetlen Kilencedikkel, Celibidache virtuó­zán tökéletes Bartókjával, valamint Ferencsik János; az ő vezényletével játszották lemezre a szlovák filhar­­mónikusok Liszt Ferenc Szent Er­zsébet legendája című oratóriumát, amely meghozta a zenekarnak a leg­nagyobb nemzetközi elismerést: c Grand Prix-t, a párizsi Akadémia nagydíját. VARGA JÓZSEF KÖVESDI KÁROLY versei: KÉPTÖREDÉK VIHAR ELŐTT AZ ŐSZ egy légy dünnyögve mászkál az ablak repedt üvegén tavasz van, március, alkonyodik, a nap vörös aranyat szór a mezőkre, s az erdők sejtelmesen súgnak jó éjszakát, mellettem fácán rikolt s szinte hallani vélem a füzfahajtások serkenését, a bimbók pattanásait, gyönyörű az alkony, s én mégis az őszre gondolok, éppen úgy az őszre gondolok mint télen, vagy a nyári tikkadt hőségben a folyó partján heverészve. mikor finom porhá foszlik a lábam alatt, vagy mikor simogató hűs vízbe mártom (áradt, napszítta testemet még ilyenkor is az őszre gondolok. ő az én évszakom, születésem és temetésem, ropogós almából pattantam, szőlötevelek simogatták serdülő pelyheimet. szüretek énekeltek fülembe, vörösbarna levelek vittek távoli utakra, hogy visszatérve vén, kérges tölgyfák alatt lessem meg a lebukó napot, s apró csintalan szelek hűtsék lázas homlokom az ősz az elmúlás, az újjászületés, a gyümölcsérés és hantolás. az örök visszatérés, puha avar alatt várom újjászületésem. sarokban, megkopott széken lebakkant fejjel szunnyad az idő tóparti vén füzek alatt soha nem érzett ünneppé sűrűsödik a csönd ...

Next

/
Thumbnails
Contents