A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-11 / 41. szám
A menyasszony és a vőlegény A násznép Szombat délután van, egy órára jár az idő. A Galamboskő felett elkomorodott az ég, aprószemű eső szemetel. A lakodalmas nép lassan gyülekezik. A vendégeket a vőlegény, Kapd János köszönti és Invitálja befelé. — Kerüljenek beljebb. Bent a nagyteremben a vendégeket a sógorok, unokatestvérek fogadják. Kétszáz személyre terítettek. — Két disznót vágtunk — mondja Zemán Ernő, az egyik sógor — s bizony elfáradtunk, amíg mindent rendbe tettünk. — Aztán még hunyorít egyet vidáman: — A lakodalomban a sógoroké a legnehezebb munka ... Lassan megtelik a földművesszövetkezet nagyterme. Két idős ember mellé ülök az asztalhoz. Az egyik Simon Pál, a másik Zemán Pál, az Iménti sógor édesapja. Milyen is volt régen, az ő idejükben a görgői lakodalom? A két Pali bácsi kellő megfontolás után, ami valahogy két koccintás közé esik, lassan összeilleszti az emlékezés szétszóródott cserepeit. — Azzal kezdődött — emlékeznek —, hogy a „csigavőfély" a lakodalom előtti szombaton meghívta az asszonyokat csigát készíteni. — A csigavőfély asszony volt — s mivel nem nagyon értem miféle csigákat készítettek, elmagyarázzák, hogy a csigatésztáról van szó, ami a lakodalmi leves nélkülözhetetlen tartozéka. — A hozzávalót, a lisztet, a tojást mindenki maga hozta. Az asszonyokat akkor megkínálták borral, pálinkával. Daloltak és eljárták a csigatáncot. A vőlegénynek is ott kellett lennie ... így kezdődött, valamikor, egy héttel az esküvő előtt a lakodalom. Ebédel a vendégsereg. Töltöttkáposztát szolgálnak fel. A vőfélyek, sógorok előtte méregerős szilvapálinkát töltögetnek a poharakba. Úgy mondják: meg kell ágyazni a káposzta alá. Sokat hallottam a görgői töltöttkáposztáról, s ez o mostani lakodalmas Igazolta a róla szó|ó híreket. Persze ma már nem úgy készül ez sem, mint hajdanában. — A ml Időnkben — meséli Zemán Pali bácsi — a lakodalmi töltöttkáposztát kocikban főzték. A koclk négy cserépfazék között földbeásott tűzhely volt. — Mekkorák voltak ezek a cserépfazekak? — Úgy tízliteresek lehettek. Ebéd után az egyik koszorúslány mondókába kezd: Jónapot kivonok, becsületes népség, Akiket megtisztelt az itteni háznép. Állandó szeretet, jámborság és hűség, Legyen e házban egy kissé csendesség. A mi lánypajtásink ide gyülekeztek, És ennek díszére szép jelt készítettek. Akarom, hogy ebből mindenki részt vegyen, Ennek viselete egészséggel legyen. Hatvanhat táncpárnak egy híjjá se legyen De ezért mindenki tíz jó pénzt letegyen. A koszorúslányok körbejárnak a teremben s minden vendégnek feltűzik.a „szép jelet", vagyis a bokrétát. Közben egyre erősödik a vidám tere-fere, lakodalmi lárma. Egy panaszos mondat üti meg a fülemet: — Valaki azt mondta, hogy már nem szabad Innom ... Azt hiszem a feleségem volt... Eközben a vőlegény és a vőfélyek készülődnek kikérni a menyasszonyt. — A régi szokás az volt, hogy amikor a vőlegény ment kikérni a menyasszonyt, bezárták előtte az ajtót, s csak akkor engedték be, ha a kérdésekre meg tudott felelni. — Mit kérdeztek a vőlegénytől? A két Pali bácsi lassan felidézi a leggyakoribbakat, s természetesen a válaszokat is. „Mit kerestek?" „Egy vlrágszálat." „Milyen úton jöttetek?" „A szerelem útján," — Három kérdésre kellett megfelelnie a vőlegénynek. Akkor aztán kinyitották o kaput. Persze voltak tréfás, beugratás kérdések is, amelyekre Illett tudni a választ. — Például? — Például, hogy egy határnak hány hegye van; vagy hogy ml van a Miatyánk közeplbe? Azt, hogy egy határnak hány hegye van, megtudtam még, de hogy mi van a Miatyánk közeplben, azt már nem, mert a vőfély karjára felkötötték a vőfélykendőt, s ez jel volt az indulásra. Felkerekedett a násznép s Indult az esketésre. Vonul végig a falun a vagy kétszáz főnyi menet. Az utca mindkét oldalán kíváncsi nézők. Érdekes, hogy mindenki csak a menyasszonyra kíváncsi. A vőlegény valahogy nem érdekes személy. „Megyünk A vőfély a vászonkendővel megnézni, milyen a menyasszony" — hallom. A daloló, vidám menetből ki-kilép egy-egy legény, fiatalember, s a házak előtt álló kíváncsiskodóknak tele üveget ad, hogy az ő kedvük is megemelkedjék. Elvégre lakodalom van a faluban. Besötétedett. Ismét Itt ülünk a nagyteremben. Szól a zene, táncol, dalol a sokadalom. Asztaltól asztalig járnak az emberek, beszélgetnek, ugratják egymást. — Igyunk, koma — hallom —, mert ha kijózanodunk, az sokba kerül. — Magam Is ezt gondolom — jön rá a válasz. — A kijózanodás az mindig sokba kerül. Még koma nélkül is ... Aztán jön a vőfély, és csend lesz. Urak, asszonyságok, foglaljanak helyet. Terítve az asztal, ki befér, leülhet. Mert kint a konyhában zaklat a szakácsné, Ha sokáig várunk, elpuhul biz' a lé. Azért tessék helyre telepedni, Ételből, italból ami lesz, részt venni. Először levesnek vessük meg az ágyat, Szívemből kivánok igen jó étvágyat. Hordják az ételt, a vacsorát. Nagy tálakban gőzölög a csigaleves — amelyben harminc kakas és tyúk főtt. Nemsokára'erről mond verset a vőfély: Behoztam a kakast Egész tarajával, Nem tojóskodik már * A szomszéd tyúkjával. A mesterséget, Mit eddig folytatott, A vőlegényre Hagyta az átkozott. . . A vacsora majdnem éjfélig tort, Már ezután csak két komoly „esemény" következik. Az egyik a menyecsketánc, a másik a kontyozás. A menyecsketánc, közismert szokás, a kontyozás már kevésbé. A lényege, hogy az új menyecskét a tőle Idősebb asszonyok, menyecskék maguk közé fogadják. Rendszerint egy külön helyiségbe vonulnak vissza az asszonyok, tortákat — kontyozótortákat — és italt visznek magukkal. Az ifjú menyecskét a keresztanyja vezeti be. Régen itt Görgőn ilyenkor körtáncot Is jártak, miközben a kontyozótortákat felszeletelték és elosztották. A kontyozóból most hajnali öt óra felé került elő az ifjú menyecske, most már nem Tamás Piroska, hanem Kapd Jánosné. Hogy a lakodalom mikor ért véget, arról nem tudok számot adni, mert amikor virradatkor elbúcsúztam vendéglátóimtól, még javában tartott, s nem látszott úgy, hogy a lakodalmas seregnek fogytán lett volna a kedve ... GÁL SÁNDOR
