A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-10-11 / 41. szám
B ár közhelynek számit ez a megállapítás, azért nem árt, ha gyakran emlegetjük. Lépten-nyomon tanúi vagyunk annak, hogy az emberek nem vigyáznak kellőképpen az egészségükre, sőt: elővigyázatlanságukkal sokszor maguk segítik elő legdrágább kincsük elveszítését. Nem nehéz példát találnunk. A galántai járásban — a Győzelmes Út című járási lap tanúsága szerint — szeptember harmadik hetében tizenegy közúti baleset fordult elő. Egy személy életét vesztette, hárman súlyos, tízen pedig könnyebb sérülést szenvedtek. Négy baleset oka gyorshajtás, háromé — szabálytalan előzés, háromé — az elsőbbségi jog meg nem adása, egyé pedig a szabálytalan befordulás. Rekonstruáljunk egy esetet. Motorkerékpáros száguld, az úton, hirtelen elveszíti uralmát a jármű fölött, befut az út menti fák közé. Mire a mentők a helyszínre érkeznek, kíváncsiskodók tömege veszi körül az áldozatot. A mentők villámgyorsan elvégzik munkájukat, a tömeg szétszéled, a látványosság „főszereplőjének" további sorsánál mit sem tudnak. Pedig érdekelné őket. Ezért vállalkoztunk arra, hogy bepillantunk a „kulisszák" mögé: nyomon követjük a baleset áldozatát, elkísérjük őt oda, ahová nem ér el a kíváncsiskodók tekintete. A safai (vágsellyei) járási kórház sebészeti osztályán vagyunk. Az imént említett motorkerékpáros egy hálóval körülkerített ágyon fekszik — egyelőre eszméletlenül. — Miért van az ágyon háló? — kérdezem Kolozsl Gábor sebészorvostól, az orvostudományok doktorától. — Sokszor előfordul, hogy nyugtalankodik a páciens. Gyakran még a háló sem bizonyul hatékony védőeszköznek. Volt már olyan esetünk is, hogy a beteg szétszakította a hálót, kiszabadult és kiugrott az ablakon. — Milyen hosszú ideig tarthat az eszméletlen állapot? — Egyes agysérüléses esetekben hónapokig is eltarthat. Ez a motorkerékpáros — úgy tűnik — nem szenvedett súlyosabb sérüléseket, így valószínűnek tartom, hogy még a mai nap folyamán magához tér. Mint látják, nincsenek külsérelmi nyomok, zúzódások a testén, egy ideig mégis megfigyelés alatt tartjuk, mert előfordulnak belső sérülések, „rejtett" sebek is, amelyeknek jelenlétéről még kék foltok sem árulkodnak, s csak később „bújnak elő”. A legcsúnyább baleset az, mikor az áldozat úgy ütődik neki valaminek, hogy eltörik a hátgerince. Van nálunk egy fiatalember, aki már három évvel ezelőtt dőlt fel — szintén motorkerékpárral, hátgerinctörést szenvedett, s azóta nem tud járni. Az a szerencséje, hogy nem hagyja el magát, s mindig foglalatoskodik valamivel: jelenleg éppen éjjeli lámpákat készít. Meglátogathatják . .. Ahogy belépünk, egy 20—25 év körüli, megnyerő külsejű fiatalember fürkésző tekintetével találkozunk. Ez o tekintet annyira zavarba hoz, hogy nem tudom elkezdeni a beszélgetést. Dr. Kolozsi Gábor siet segítségemre: először a fiatalember legújabb készítményeit, az éjjeli lámpákat mutatja meg, aztán az első kérdést Is felteszi helyettem: — Hogyan is hívják azt a szovjet professzort, akivel meg szeretnéd magadat operáltatni? — Ugrlmov, leningrádl orvosprofesszor. Neurofiziológus . . . — Gondolja, hogy az ő beavatkozása segítene magán? — próbálok bekapcsolódni a témába. — Az újságban olvastam, hogy akiket ő operált meg, a saját lábukon hagyták el a kórházat. Már kétszer kérvényeztem, hogy a Szovjetunióban gyógyíttathassam magam, de eddig még egyik kérvényre sem jött válasz. — Mióta van itt? — Áprilisban múlt egy éve. A baleset még 1971-ben történt. Utána egy ideig Bratislavában voltam kórházban, a múlt év áprilisától pedig itt fekszem. — A nevét megírhatom? — Természetesen. Darázs György vagyok. Meggyőződésem, hogy Darázs György egészségesen, a saját lábán térne haza a Szovjetunióból, ha kérvényére pozitív választ kapna, s eljutna Ugrimov professzorhoz. Mert az életbbohh a legnagyobb kincs -
