A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-09-27 / 39. szám

Természetes és hétköznapi cse­lekedet: felülünk a vonatra, az autóbuszra vagy beülünk az autóba, a repülőgépbe. Ugyan­ilyen természetes és hétközna­pi az a mozdulat, amellyel be­kapcsoljuk a rádiót, a televíziót, a mag­nót. Természetes és hétköznapi cseleke­detek. mozdulatok: tartozékai hétköz­napjainknak. Akárcsak a mosópor vagy a sztreptomicin. Vagy a filmfelvevőgép és a fényképezőgép. Valahogy a tech­nika vívmányai ma már ugyanúgy az ember természetes környezetéhez tar­toznak. mint a föld, a víz, a levegő, a folyók, a hegyek, a tengerek. Pedig ko­rántsem olyan természetes és egysze­rű ez. Évezredek szellemi erőfeszítése kellett ahhoz, hogy létrejöjjön. S gon­dolom, kellett még hozzá az az igye­kezet is, amely által az ember szabad­dá és függetlenné akart válni a ter­mészet erőitől. Legyőzni a természet erőit — az emberiség örök csatája. Máig is eldöntetlen. Valahogy ezért nem olyan egyszerű és természetes az, amit ma annok tar­tunk és ismerünk. De hogy mégis így érezzük, az hosszú-hosszú folyamat eredménye. Ezen töprengek itt a Ko­­sicei (Kassai) Műszaki Múzeum tárlói előtt a józan félhomályban, mondhat­nám: a vaskor végén és az atomkor küszöbén. múzeum igazgatónőjével Greta Kminiaková mérnökkel és a m I múzeum egyik tudományos munkatársával, Mária Saru­­dyová mérnökkel beszélgettem B B a múzeumról, s főleg arról, hogy ez az intézet hogyan járult s já­rul hozzá a tudományos-műszaki forra­dalom eredményeinek népszerűsítésé­hez. — Huszonöt évvel ezelőtt jött létre o múzeum — mondja az igazgatónő. — S azt is hadd tegyem hozzá, hogy egyetlen a maga nemében Szlovákiá­ban. A cél, amelyet a múzeum alapí­tásakor követtünk s azóta is követünk, a tudományos és műszaki fejlődés do­kumentálása. Ez egyben szolgálja a vi­lágnézeti — materialista — nevelést, továbbá elősegíti tudományos-műszaki szempontból a fiatalok részére a pá­lyaválasztást. Az egyes szakágazatok­ban igyekszünk a társadalmi vonatko­zások bemutatására is. Ezt azért tart­juk fontosnak, mert aki nem ismeri a múltat, a történelmet, ez esetben a tu­dományos és műszaki fejlődés törté­netét, az nem értheti meg a jelent sem. — Milyen a múzeum látogatottsága? — Évente száz-százötvenezer között változik. Itt szeretném megjegyezni, hogy a látogatók zöme fiatal. De nem csupán látogatókként jár­nak ide a fiatalok. Mint megtudtam, a múzeumban különböző szakkörök ala­kultak, ezeket az intézet tudományos munkatársai vezetik. Ugyanígy sok se­gítséget és tanácsot találnak itt a Mű­szaki Főiskola végzős hallgatói. — Nemrégiben nyílt meg a Kelet­­szlovákiai Vasmű állandó tárlata a mú­zeumban. Milyen a kapcsolat a mú­zeum és a Vasmű között? — Kitűnő — válaszol gondolkodás nélkül Mária Sarudyová. — Közös kiál­lításokat szervezünk, különböző propa­­gációs anyagokat készítünk a Vasmű számára. A kohászat történetében ti­zenöt év — amióta a Vasmű létezik — nem nagy idő, de ahhoz elég, hogy egy Ilyen hatalmas üzem fejlődését és társadalmi hatását lemérhessük. Egyéb­ként — teszi hozzá — ez a kiállítás or­szágos viszonylatban is egyedülálló. — A múzeumban, ha nem tévedek, a kohászati anyag a leggazdagabb. — Ez természetes. Hiszen már a kö­zépkorban is jelentős kohászat volt ezen a vidéken. Vasolvasztók és hámo­rok egész sorát említhetném. így hát sok tárgyi emlék maradt; egy részüket sikerült összegyűjtenünk. — Mi a gyűjtemény legértékesebb darabja? — Égy, a Szepességből származó bronzkapu; Bacchus isten tiszteletére rendezett ünnepséget ábrázol. jra a múzeum folyosóit, termeit W V járom. A termek, a folyosók ■ I századokon vezetnek át. A tó- I volság — időben — lehet vagy ötezer esztendő, s talán annál a vasdarabnál kezdődik, ame­lyet a Kheopsz-piramis falában talál­tak, s amelyet az első ismert vasda­rabként tartanak számon a Földön. Az emberiség történelmében ez a fémek kora. A rézé, az óné, a bronzé, a vasé... Az ekéé és a kardé... A vo­natsíneké, a hajóké, a repülőgépeké. Mindazé, ami kivisz bennünket a vi­lágba, hogy jobban megismerjük. S megfordítva: mindazé, ami a világot — képernyőn, filmen — a szobánkba varázsolja. Elég egy órát eltölteni a múzeum­ban, hogy rádöbbenjünk arra: mennyi­re bonyolult is az, amit egyszerűnek és természetesnek ismertünk meg. S úgy érzem, egy kicsit ez is hozzátartozik ahhoz, amit tudományos-műszaki előre­haladásnak ismerünk és mondunk. GÁL SÁNDOR A szepességi bronzkapu egyik rész­lete Nagyolvasz' tó-modell Mária Sarudyová mérnök Greta Kminiaková, a múzeum igazgatónője

Next

/
Thumbnails
Contents