A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-20 / 38. szám
A szanatórium terasza napozásra szolgál — Előbb végigjárjuk a vásárt, kinézzük a legszebb és a legolcsóbb holmit, s csak azután vásárolunk — magyarázta a tapasztalt néni kishúgának. — Csak jót és szépet veszünk. Tanuld meg: jól meg kell nézni, mire adja ki az ember a pénzét. Szépen sütött a nap, fényével elárasztotta a színpompás vásárteret. Ide-oda hömpölygött a sok ember. Nagy tepsikben sercegő cigánypecsenye étvágygerjesztő illata töltötte meg a levegőt. Az egyik sátor mellett boroshordót vertek csapra. Pillanatok alatt jó sokan gyűltek köréje. A mókázó férfiak jókedvűen iszogattak, áldomásra kocintottak. Egyszerre pisztolylövések, kiáltások hallatszottak a távolból. A város peremén ezüstszürke füst szállt a tiszta ég felé, majd hatalmas lángnyelv csapott a magasba. — Tűz van. Felgyújtották a nagy tehénistállót! Rablók törtek a városra! — ordította torkaszakadtából egy arra futó legény, aki egy megvadult bika elől menekült. Félelmében úgy szaladt, hogy még a gatyáját is elvesztette. A vásárosok villámgyorsan összeszedték árujukat, csomagoltak. Mentették, amit lehetett. A rablók azonban gyorsabbak voltak. Lóháton egyszerre három oldalról támadtak a vásáros népre. Percek alatt összeszedték a legértékesebb holmit, a kupecektől elszedték a pénzt, s villámgyorsan ahogy jöttek, eltűntek. Erzsi ott állt az egyik feldöntött sátor mellett. Földbe gyökerezett lábbal, reszketve nézte a rablók garázdálkodását. A mellette elvágtató egyik lovas hirtelen visszafordult. Ügyes mozdulattal felkapta a nyergébe a bámészkodó lányt. — Ne moccanj, ha kedves az életed! — ripakodott Erzsire. A lány védekezett, kapálódzott, de hiába. A rabló egyik karjával erősen magához szorította, s vágtatott, ahogy a lova lába bírta. Pillanatok alatt a nagyerdő szélén voltak. Ott már vártak rá a társai. — Megbolondultál? Minek ez a lány? — törtek rá nagy mérgesen. — Hogy minek? Még kérditek! Látszik, hogy még nem láttatok ilyen szép fehércselédet. Ajándékba viszem Tvartkónak, a bandavezérnek. Meglátjátok, ezért a lányért külön jutalmat, egy hordó pálinkát kapunk! Tvartkó, a környék rettegett rablóvezére betyárjaival egy barlangban tanyázott az erdő mélyén. Hiába keresték a pandúrok, a nyomát sem sikerült felkutatniuk. Mert sohasem maradtak sokáig egy helyen. Az egyik nap Rozsnyón, másnap Krasznahorkán, majd ismét másutt bukkantak föl. Kirabolták az utasokat, megtámadták a városokat, falvakat. Semmitől sem riadtak vissza. Tvartkóról azt beszélték az emberek, hogy több annak az aranya, mint égen a csillag, és egyesek azt is tudni vélték, hogy kincseit barlangok mélyén őrzi. A rablóvezérnek egyszeribe jókedve támadt, amikor betyárjai között megpillantotta a szép szőke Erzsit. — Hozzátok ide, beszédem van vele! — parancsolt rá az emberére. — Megkötöttem a kezét. Ügy karmolt, mint egy vadmacska! — mondta az, amelyik elrabolta a lányt. — Majd én megszelídítem. Élve nyúzom le a bőrét, s megégetem, mint a boszorkányt, ha karmolni vagy- menekülni próbál. Ereszd szabadon. Összekötözött kézzel nem tud ölelni, én pedig most arra vágyok! — Előbb adj enni, inni! Éhesen, szomjasan volna kedved ölelni...?! — szólalt meg váratlanul Erzsi. — Ha már ide hoztatok, gondoskodj rólam! A rablóvezér meglepetéssel hallgatta a bátor lányt. — Hát nem félsz tőlem ... ? — Miért félnék? Soha senkitől sem féltem, és azt is megmondom, én mindig azt teszem, amit jónak látok. — Csak tetted! Itt most majd azt teszed, amit én parancsolok! Itt én vagyok az úr, mindenki nekem engedelmeskedik. — Akkor parancsold meg az embereidnek, hogy ne bámészkodjanak, hozzanak enni, inni! — Ez a lány valóban megér egy hordó pálinkát! — jegyezte meg a lányrabló. — Azt hiszem, kettőt is — tódította társa. — Igazatok van, elő a pálinkával! — szól embereihez jókedvűen a rablóvezér. A rablók vedelték a tüzes italt. Csakhamar alaposan berúgtak. Tvartkó is. — Azt beszélik rólad — mondotta Erzsi a rablóvezérnek, amikor már tetőre hágott a jókedv, — hogy neked annyi az aranyad mint égen a csillag. Igaz ez...? Én még sohasem láttam aranyforintot. Tvartkó nadrágja zsebéből bőrzacskót ráncigáit elő s pálinkás hangulatában oda szórta Erzsi elé a fűre a tartalmát. A lány összeszedte a csillogó, csengő aranyat, sokáig bámulta, közben gondolkodott. Amikor vissza akarta adni, a rablóvezér fölényesen odaszólt: — Tartsd meg! Neked adom. Erzsinek is megjött a kedve. De nem a pálinkától — ő csak tettette, hogy iszik — hanem a tervtől, amely hirtelen ötlött fel az agyában. Szorgalmasan töltögetett, s amikor látta, hogy a rablók egyre részegebbek, kezdett biztos lenni a dolgában. Járt, kelt a rablók között, töltögetett s szürkületkor villámgyorsan felugrott az egyik ló nyergébe, és szélsebesen elvágtatott. A meglepett utonállók csak akkor vették észre, hogy megszökött, amikor már elnyelte őt az erdő mélye. — Utána! El kell fogni! Magával vitte az ara-A Hét sierkesztőségénck és o Siloválc Szocialista Köztársaság kormánya idegenforgalmi bizottságának cikksorozata hazánk szépségeiről és történelmi nevezetességeiről. nyat is! — ordította dühösen Tvartkó, de már nem érték be a lányt. Erzsi hajszolta a lovat. Mire az esőzéstől megáradt Bódvához ért, már teljesen besötétedett. A folyó partján lovagolt a gázlót keresve. A ló egy helyen megállt, idegesen tipródott, majd belegázolt a folyóba. Néhány lépés után nyakig merült a jéghideg vízbe. Messzire sodorta őket az ár. Erzsi is csuromvizes lett, a hűvös éjszakában rázta a hideg. Már későre járt, amikor hazaérkezett. A lovat bekötötte az istállóba, s kimerültén lefeküdt. Erzsit egész éjszaka rémítő álmok gyötörték. Nyomában voltak a rablók, a mocsáron át üldözték. Reggelre belázasodott, estére pedig anynyira felszökött a láza, hogy az eszméletét is elveszítette. Lázálmában segítségért kiáltozott. — Tüdőgyulladása van. Rajta már csak az isten segít — sopánkodott a beteg ágya mellett a javasasszony. — Nincs olyan fű, gyökér, amivel talpra tudnám állítani. — Fű, gyökér lehet, hogy nincsen, de van más! Erzsit meggyógyítom — mondta bizakodva az apa. — Nem messzire, a déli domboldalon van egy jéghideg vizű forrás. Abból hozzatok két vederrel meg egy veder óbort. De nálamnál öregebb legyen! Percek alatt hozták a forrásvizet meg a bort. A lány lázban égő testét előbb jéghideg vízbe mártott lepedőbe, majd száraz pokrócba csavarták, s ezt jócskán meglocsolták az erős borral. Egész éjjel és másnap is óránként váltották a borogatást, Erzsit meg borral itatták. Harmadnapra csökkent a láz, negyednapra meg már enni kért a beteg. Finom, erős tyúklevest kapott, ez aztán talpra állította. Pár napig még ágyban maradt, aztán felkelt s készült a lakodalomra, amit — mint tervezték — Simon napja utáni vasárnap tartottak meg. Régi szokás szerint a menyecskeavatás sem maradhatott el. — A vőlegény házához érve, megálltak a kútnál, kihúztak egy vödör vizet, s ebbe mindenki bedobott egy-egy darab pénzt. A menyecskelocsolás azonban elmaradt. Mindenki féltette a nagy betegségből felgyógyult Erzsit, akit a víz tett beteggé s az is gyógyított meg. A menyecsketánc és a felkontyolás után a lakodalmas asztalra borították a vödör tartalmát. A garasok között egy maroknyi aranypénz is volt. Mindenki csodálkozott, hogyan került oda, csak Erzsi nem, örökre megőrizte a titkát. hot 19 Néhány kilométerre van Krasznahorkp. vára. Érdemes oda ellátogatni. Képünkön a vár tanácsterme
