A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-09-13 / 37. szám

i;mliasri sin*!: ni:

Válás* „Hálátlan gyerek“ jeligére

Aki kér, kapjon, aki kap, adjon! Mindjárt azt is kijelentem, hogy nem minden esetben vallom ezt a nézetet. De ebben az esetben ez a véleményem. őszinte - véleményt nyilvánítani olykor-olykor nehezebb, mint tanácsot adni. Egy jónak vélt tanácsért még senkit nem átkoztak, de őszinteségért már bántalmaztak is. Mindegy! Kedves levélíró, azt tanácsolom, hogy hasztalanul ne várakozzék! őszinteséget vár s én nem is tudok mással szolgálni. Nyilván önmagát próbálja nyugtatni, de ez — a jelek szerint — nem sikerül. Nem is fog sikerülni mindaddig, amíg a hála távol van a szívétől. Gondolkozzék egy kicsit reálisabban! önnyugtatása nem más, mint lelkifurdalás, melyet igyekszik logikusnak tűnő okokkal megindokolni. De ez az indokolás nem fog meg minket, Legalábbis engem nem. Higgye el, hogy nagyon sokat fog magának segíteni azzal, ha csak a jóra fog emlékezni, s azt a jót, amit kapott, igyekszik majd meghálálni. Mert azt nem lehet elhinni, hogy az életben soha semmi jóban nem volt része. Hogy szemére vetettek egyetmást, felejtse el! Vagy gondoljon arra, hogy az édesszülőktől is hallhatta volna mindezt. Elvégre egy gyermek eltartása nem fillérekbe kerül. Vannak szülők, akik öt-hatszáz koronát is adnak havonta, ha valaki vállalja a kisgyermekük gondozásét, felügyeletét, addig, amíg ők munkában vannak. Vegyen ceruzát és számoljon! Tíz-tizenöt éven belül egy házat lehetne ennyi pénzből felépíteni. Nevelőszülei talán nem is túloztak, amikor szemrehányásokat tettek. S talán abban is igazuk volt, hogy nyomorban élt volna az anyja mellett. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük az édesanyja helyzetét. Elvégre minden anya igyekszik a gyermekét felnevelni. Ha a levélíró elkerült az édesanyjától, bizonyára nehéz körülmények között élt a mama. Még csak szemrehányást sem érdemel azért, mert idegenekre bízta a gyermekét. Mind a mama, mind gyermeke csak hálával gondolhat a segítő családra. Az ilyen jóságot hálával illenék viszonozni. ön azt állítja, hogy soha nem tudta meg, milyen szándékkal vették át a nevelését. Ezt az állítást nem fogadhatjuk el, mivel saját maga bevallja, hogy a „sorsdöntő levél“ a birtokában van. Ez azt jelenti, hogy eltulajdonított egy olyan dokumentumot, ami a másé volt. Meg tudná indokolni, hogy ezt miért cselekedte? Nem kívánok pálcát törni ön fölött, de ezt a tettét bűnösnek tartom. Most már akár azt is állíthatná, hogy elrabolták a szüleitől, illetve az édesanyjától. Véleményem szerint, ha az a levél illetékes kezedben maradt volna, akkor önnek is nagyobb lenne a lelki nyugalma. Sajnos, a kíváncsisága révén olyasmit tudott meg, ami felborította a lelki egyensúlyát. Erre egyáltalán nem volt szüksége. Tudnék tanácsot is adni, de az az érzésem, hogy hasztalan tenném. így hát — tanács helyett — elmesélek egy történetet. Mielőtt hozzákezdenék, az ön sorait idézem: „Persze, én nem kéredzkedtem a világra, s azt sem kívántam, hogy valahová befogadjanak.” Nos, én sem kéredzkedtem. A

sors azonban úgy rendezte, hogy én is idegenekhez kerültem, egy jólelkű osztrák családhoz. A család nagy volt, a lakás pedig kicsi. Ennek ellenére magukhoz fogadtak. En meg a család legkisebb fia nyáron egy fáskamrában aludtunk. Lakói kettőnkön kívül egerek, patkányok, nyulak voltak. Eltelt a nyár, s akkor közölték velem, hogy nagyon sajnálnak, de hát... Megmondták azt is, miért. Tudniillik, annyi volt az összes ruhám, amit magamon hordtam. Maradhattam azzal a feltétellel, ha szerzek magamnak valamilyen fehérneműt, s akkor minden héten kétszer mosnak rám. Szerencsémre akadt egy kis munkám, és vettem azt, amire a legnagyobb szükségem volt. A régi rongyokat elégettem, s családtagként éltem náluk tovább. Mikor az inaskodást befejeztem, első gondom az volt, mivel háláljam meg a jóságukat. Megtudtam, hogy mire van a legnagyobb szükségük, elkészítettem azt, s amikor fizetni akartak, kijelentettem, hogy hálából fogadják el tőlem. Még meg is csókoltak érte. Harminc év múlva — mikor jótevőm látogatóba jött Bécsből — tudtam meg, hogy az általam készített dolog még mindig jó.

Azt hiszem, ennyi is elég. Csak arra akartam rámutatni, hogy a hálónak különféle változatai vannak, csak nem szabad előtérbe helyezni a sérelmeket. Mindig a jóra emlékezzünk, s akkor nem lesz se bánatunk, se lelkifurdalásunk. Végezetül mégiscsak adok egy tanácsot: próbáljon valamit leróni a „tartozásból“, meglátja, hogy helyrebillen a lelki egyensúlya. Nevelős Vince

Nem élhetem le egyedül az életem

Néhányszor már tanácsot adtam a rovat olvasóinak, de arra sohasem számítottam, hogy valamikor még én is tanácsra szorulok. Mindig iparkodtam megbirkózni a gondjaimmal, de úgy érzem, hogy most képtelen vagyok erre. Tizenöt éves voltam, amikor megismerkedtem egy nyolc évvel Idősebb férfival. Mindkettőnk szülei ellenezték a kapcsolatunkat, így elváltunk egymástól, ő megnősült, én pedig férjhez mentem. Az én házasságom bomlott fel előbb. Férjemmel öt évig éltünk együtt, két kislányunk született. A férjem keveset törődött a családjával, de annál többet az ivással és a nőkkel. Elváltunk. Röviddel azután elvált az első szerelmem is. Tíz évig éltem egyedül, vagyis a kislányaimmal, amikor a sors ismét összehozott bennünket. Már-már azt hittem, hogy én vagyok a világ legboldogabb aszszonya, bár az emberek előtt még csak nem is köszöntünk egymásnak. Akkor kijelentette, hogy újra megnősül. De mégsem nősült meg, már azóta ismét találkoztunk. Én megígértem neki, hogy találkára megyek vele, de aztán meggondoltam magam és nem mentem el. Most, hogy az ő felesége férjhez ment, ismét találkoztunk. Én nagyon szeretem őt, de úgy érzem, hogy ő nem szeret eléggé, nem tud szeretni. Tudom, nagyon nehéz engem megérteni, de nem élhetem le egyedül az életem. Legyek megelégedve azzal, hogy én szeretem őt, ha ő nem viszonozza? Kérem az Emberi sorsok olvasóit, adjanak tanácsot.

Jelige:

Szeretem, de nem érdemli meg

VISSZÉRTÁGULÁS

A gyűjtőerek kitágulása következtében létrejövő kóros állapot. Főleg ott fejlődik, ahol a gyűjtőeres vérnek visszafolyása akadályba ütközik, különösen olyan helyen, ahol a környező lágyrészek csekély ellenállása az értágulásnak kedvez. Leggyakrabban az alsó végtagon fordul elő, főleg az alszáron, amely a bőr alatt kékes, vaskos, kanyargós kötegként mutatkozik. Főleg álló foglalkozású egyéneken alakul ki. A felnőtteknek átlag 10—15 százaléka szenved ebben a betegségben; nőknél gyakoribb, mint férfiaknál (az arány 3:1). A visszértágulással (varikozltással) már az érett kor elején lehet találkozni; az értágulás lassan alakul ki, az életkor előrehaladásával azután egyre erősebben kifejlődik. Az alsó végtag értágulását álló foglalkozású egyéneken kívül leginkább nőkön látjuk, akik többször szültek.

A visszértágulás a vénák falainak legtöbbször vele született gyengesége és a vénák tartós vagy állandó vérteltsége következtében alakul ki. Előidézheti hosszú ideig tartó vérpangás gyenge szívműködés miatt, továbbá helyi vérpangás az alsó végtagok gyűjtőereiben (terhesség, daganat, szoros harisnyakötő következtében .

Az értágulás folytán a gyűjtőerek billentyűi, amelyek a vér visszaáramlását szabályozzák, elégtelenekké válnak. Ezáltal az egész véroszlop súlya az ér falára nehezedik, miáltal a tágulás egyre nagyobb méreteket ölt. A megfeszülő erek állandó, húzó, tompa fájdalmat okoznak. A betegség kezdeti szakaszában csak a térdhajlatban mutatkozik enyhébb értágulás, nőknél rendszerint a terhesség folyamán. Sokszor a nagyobb méretű, tágult, görcsös erek sem okoznak nagyobb fájdalmakat. A megelőzés és a gyógyítás a lúdtalp kialakulásának, az elhízásnak meggátlására és (az alsó végtagokon) az érnyomás csökkentésére irányul. Ajánlatos a gyógytorna, a rendszeres séta, vízgyógyászati kezelés, szénsavas fürdők stb., azonkívül tartózkodni kell a szoros harisnyakőtők viselésétől. A visszértágulásos dolgozókat megfelelő munkára kell beosztani, ahol nem kell sokat állniuk. A visszértágulás kezelésére ajánlatos a beteg végtag egyenletes pólyázása vagy mértékre készült rugalmas, ún. gumiharisnya viselése, ezt már reggel az ágyban fel kell húzni a száraz, hintőporral beszórt lábra.

Veszélyessé és kínzóvá válhat a visszértágulás, ha szövődmények járulnak hozzá. Ilyenek a gyűjtőér gyulladása, a tágult ér megrepedése és a lábszárfekély. A gyűjtőérgyulladás egyrészt alvadékképződésnek vagy apró sérülésnek, másrészt a bőr felől behatoló fertőzésnek lehet a következménye. A gyulladás néha igen makacs, kiújulásra hajlamos. Az ér megrepedése gyakran minden előjel s fájdalmak nélkül történik. Az egyre táguló ér elvékonyítja a bőrt, majd megpattan és erős vérveszteséget okozhat.

A visszértágulás előrehaladott esetekben nagyobb műtéttel gyógyítható. A gyógyulás kilátásait ronthatja, ha a páciens elhanyagolja a betegséget, gyulladás, ekcéma vagy lábszárfekély következik be.

Dr. JAN PETRAS

Vámos Gábor felvétele