A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-09-06 / 36. szám
Népi táncmozgalmunkróláltalában fsj épünk műveltsége és szellemi hagyománya múltunk s jelenünk szerves része, és azt akarjuk, hogy a jövőnek is szerves része legyen. A népdal, a népzene, a néptánc visszatükrözi mindazt a változást, ami népünk életformájában végbement. A népi hagyomány a remény, a vágyak, a szépség, a jóság, az emberiesség birodalma, kifejezője a nép alkotó kedvének, művészi ösztönének, ízlésének. A testvériség ügyét is óhajtjuk szolgálni a tánc és a zene nyelvén, mert a különböző népek műveltségének találkozása sohasem az ellentétek kiéleződésében jelentkezett, hanem a haladó értékek kölcsönös, lassú kicserélődésében. Nemcsak nyelvében él a nemzet, hanem gondolkozásában, egész műveltségében — így a táncban is. Hazai táncművészetünk helyét és értékét képtelenség volna kijelölni sajátos művészettörténeti és helyzeti adottságainak figyelembe vétele nélkül. A néptánc a nemzeti kultúrának, egy nép több évszázados sorsán felhalmozott szellemi kincseinek legszervesebb része, s mint ilyen, a hazafias nevelésnek, önmagunk megismerésének és megbecsülésének is egyik leghatásosabb eszköze, hiszen közhely, hogy a táncban gyönyörködni mindenki szeret, s a néptánc hatásfoka hatványozottabb. Ezért kellene mindenek előtt néptáncmozgalmunk létezési formáit, gyakorlatát és lehetőségeit alaposabban szemügyre vennünk. Jó volna néhány elvi szempontot a gyakorlatban is érvényesíteni és meghonosítani. Mindenekelőtt azt, hogy a műkedvelő mozgalom valóban a közösségi kultúra értékeinek megőrzője és éltetője, a tehetség, a képesség esztétikai érvényű és nevelő erejű önmegvalósítása legyen, nem pedig a hivatásos együtteseket jól-rosszul vagy éppen ízléstelenül majmoló félhivatásosdi. A falusi és városi néptánc-csoportok tevékenységét is sokkal inkább a lehetőségeikhez és adottságaikhoz kell igazítani. A néptánc egyik sajátos formája, az önálló műalkotásként tovább élő színpadi néptánc most éli reneszánszát. Tiszta forrásból ihletődő neves koreográfusok teremtették meg. A tánc évezredek művészete. Kimért mozgása szép látványt tud nyújtani. Hogyne volna hát minden tekintetben tökéletes élmény a tánc, ha tűzbe tudja hozni a lelket, edzeni a testet s eltölteni gyönyörűséggel a nézőket. Célunk a magasfokú amatőr táncművészet, amely a maga sajátos eszközeivel, a művészet adta lehetőségek és a kollektívában rejlő erő felhasználásával betölti nevelési feladatait. A táncművészet, mint minden más művészet, az értelmi nevelést kiegészítve elsősorban az érzelmekre hat. Éppen ezért kiválóan alkalmas az emberek tudatának, világnézetének formálására és megfelelő módszerrel a műveltség emelésére. A művészet — tehát a táncművészet is —, a tudatformálás kiváló eszköze, s ezt sajátos eszközökkel tudja elérni. A tudatformálási folyamat áttételesen segíti azáltal, hogy hatással van a résztvevők és a nézők szépérzékének, esztétikai igényességének, végsősoron ízlésének fejlődésére, érzelmi világának gazdagodására. A csoportban azok a fiatalok vesznek részt, akik szabad idejüket egy általuk megválasztott kollektívában, valamilyen művészet ápolásával kívánják eltölteni. Természetes, hogy az indítékok nem egyértelműek. A tánc szeretete és a szereplési vágy tömöríti egy-egy csoportba a fiatal táncosok nagy részét. A pedagógus, csoportvezető feladata, hogy ezt az igényt kielégítse, az érdeklődést jó irányba terelje és olyan tartalmat adjon a közös munkának, hogy az minden szempontból gyümölcsöző legyen. Az esztétikai nevelés szempontjából nem lehet eredményes az alkalomszerűen, bemutatkozási céllal, „összeverődött“ csoport. Különösképpen nem, ha nem áll az élén megfelelő művészeti vezető. Igaz, hogy még a néhány hónapos munkának is van haszna, mégis művészi és pedagógiai szempontból egyaránt állandó jellegű csoportok létrehozására kell törekedni. A tiszta formák, a kikristályosodott előadási mód, a gondolatok és érzések néptánccal való kifejezésére és tolmácsolására való törekvés utat mutat a további fejlődéshez. Sokan a színvonal emelkedését kizárólag azon mérik le, hogy tud-e már a csoport cselekményes táncot vagy sem. A fejlődés mércéje azonban nem ez. Mint ahogy más művészeteknél, úgy a táncnál sincs elsődleges vagy másodlagos művészi-műfaji szempont. A lírai tánc ugyanolyan értéket képvisel, mint a táncdráma. A mérce kizárólag a színvonal, az igazi művészeti érték. A lírai táncokon belül a kifejezés lehetősége és a műfaj sokszínűsége rendkívül gazdag lehetőségeket rejt magában. Alkalmas arra, hogy a táncosok megtanulják tánccal, mozgással kifejezni gondolataikat, érzelmeiket, a szerző mondanivalóját. így a felszabadult ember önmagát fejezi ki. Mert a felszabadult emberre az érzelmek gazdagodása is jellemző, és ezt nemcsak cselekményes táncban lehet kifejezni. A lírai táncok gazdag lehetőségeinek kihasználása útján lehet csak eljutni a bonyolultabb szerkezetű — de ezért még semmi esetre sem magasabb rendű — művek előadásáig. A kezdő csoportoknál, ha néhány hónap alatt egyáltalán elérhető valamilyen eredmény, az elsősorban az lesz, ha többségük megszeretve a kollektív munkát, a táncot, együtt marad s munkájuk állandósul. Az állandó jelleggel működő kezdő csoportok egy része tanfolyamon, vagy kiadványokból tanult táncokkal foglalkozik, s a másik része saját faluja, tájegysége anyagát igyekszik felkutatni és színpadra állítani. Ezek a csoportok még a kezdeti lépéseknél tartanak, de minden esetre a helyes úton indultak el. Arra törekednek, hogy megtanuljanak szépen, stílusosan táncolni és képességeiknek megfelelő koreográfiákat mutassanak be. Bőven akadnak még olyan oktatók, akik minden szaktudás, vagy az erre való törekvés hiányában — önmaguk tákolnak össze táncokat. Olyanokat, amit színpadon egyszer - kétszer látott kompozíciókból „állítanak“ össze. Az ilyen csoportok károsan befolyásolják az egész mozgalom fejlődését. Ezt a kérdést csak helyileg — ha nem is szakértő, de megfelelő lelkiismeretes pedagógusok megnyerésével és munkába állításával, oktatóképzéssel, sokoldalú publikációs. tevékenységgel lehet csak megoldani. Mit várhatunk azoktól, akik úgy végzik a csoport irányítását — és ez több helyen így van — hogy a bemutatóra, seregszemlére gyorsan és felületesen összetákolnak Lelkes, fiatal színjátszók A CSEMADOK helyi szervezeteiben végzett munka az emberek tudatában általában úgy rögződik, hogy ezt a munkát az idősebb generáció tagjai végzik, holott a gyakorlat néha egészen más képet mutat... A CSEMADOK munkájába, főleg az utóbbi években, egyre több aktív fiatal tag kapcsolódik be. A legtöbb helyen az idősebb, tapasztaltabb tagok irányítása mellett dolgoznak, néha azonban „rendhagyó módon“ a fiatalok a saját elképzeléseiket, terveiket váltják valóra. Így történt ez a vidranyi (hodosi) helyi szervezetben is, ahol a fiatalok elhatározták, hogy színdarabot tanulnak be. Az elhatározást tett követte, és a színjátszók sikerrel mutatták be Gyárfás Miklós: Egérút című vígjátékát. Hódosban már volt néhány jó színielőadás, a színjátszás azonban nem tudott megfelelő teret hódítani. Sokan azzal érvelve ellenezték a falusi színjátszó mozgalmat, hogy korszerűtlen, felesleges, nem tud versenyre kelni a televízióval vagy a MATESZ előadásaival. Ezt az érvet próbálták megdönteni a falu fiatal színjátszói, akik az utóbbi évben két vígjátékot mutattak be. Gyárfás Egérutja mai, aktuális témát dolgoz fel. A szereplők sok munka és lemondás árán jutottak el a bemutatóig. A fáradságos próbákért azonban kárpótlást nyújtott a nézők tapsa. Az előadás érdekessége, hogy a hat fiatal szereplő közösen rendezte a darabot. A saját elképzeléseiket, ötleteiket vitték színpadra. Szóljunk tehát róluk. A bemutató egyik legkiemelkedőbb, legkiforrottabb alakítását Balódi Viola nyújtotta, Orbók Istvánná szerepében. Pók Vince, Gyula szerepében, igazi mai fiatalt formált meg, kamaszos bájjal. Orbók Istvánt Csömör László, Karolát Rácz Kornélia, Marit, a büféslányt pedig Egri Erika játszotta. Tóni nénit, a hetvenéves öreglányt Orsolya Piroska alakította. A színjátszók örültek a sikernek. Ez azonban újabb munkára kötelezi és ösztönzi őket. Még ebben az évben új darabot mutattuk be. Az ösztönzéshez és az aktivitásukhoz nagy mértékben hozzájárul az a tény is, hogy a falu új, 350 férőhelyes kultúrházat kapott. A színjátszók legnagyobb vágya az, hogy szerepelhessenek a hazai amatőr színjátszás legrangosabb seregszemléjén, a Jókai-napokon. Reméljük, hogy ez szorgalommal, kitartó, becsületes munkával sikerülni is fog. O. P. wammmmmmmmmammmm Huszonöt esztendővel ezelőtt, a járási pártbizottság Szabó Pált bízta meg, hogy Vléanyban (Várfarkasdon), kezdje meg a tagtoborozást, lásson hozzá a CSEMADOK helyi szervezetének megalakításához, ö lett tehát az első „ügyvezető“ elnöke az alakulófélben levő helyi szervezetnek. Szabó Pál egyike azoknak a kommunistáknak, akik már a múltban, a kapitalista rendszer idején is bátran kiálltak a dolgozók, a szegények érdekeiért s jogaiért. 1931-ben egyik szervezője volt annak a népgyülésnek Farkasdon, amely az országban elsőként küldött tiltakozó leveletsok-sok aláírással követelve —, hogy a kosúti véres sortűz után börtönbe zárt Major Istvánt, s a többi munkást, munkásképviselőt, bocsássák szabadon. Az alakuló közgyűlésen az előzőleg toborzott 96 taghoz újabb 20 tag jelentkezett. Az 1950-es esztendőben már 450-re növekedett Vágfarkasdon a CSEMADOK-tagok száma. A fel-Egyre szabadulás óta először ebben az évben gyönyörködhetett a község lakossága a gazdag hagyományokkal rendelkező szüreti felvonulásban, amely este vidám mulatsággal folytatódott. A szüreti felvonulás és a szüreti bál ma sem hiányzik a CSEMADOK-szervezet rendezvényei közül. A szervezet a kulturális és népművelői munka terén is egyre jobb eredményeket mutatott fel. 1951-ben Bartha Kálmán tanító irányításával megalakult a szervezet énekkara, s a későbbiek során több járási rendezvényen is sikerrel szerepelt. Ebben az évben (1951) mutatkozott be a Ludas Matyival a Pán Imre pedagógus vezette színjátszó csoport, s a darabbal a környékbeli falvakban is nagy sikert aratott. Az ezt követő években is egymást érték a sikeres rendezvények, bemutatták például a Hat szerelmes és a Különös házasság című darabokat, esztrádműsorokat tartottak és a já■■■■■■■■■■■■
