A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-08-23 / 34. szám

jjp> szak-Szlovákiában, RummmmnA. zomberoktól alig tizenöt kilométerre észok- B , •. keletre, délről festőién

szép, nyitott völgykat- BL mulif lär|ban, észókról pedig a hocséi hegyektől védett travertín-teraszon, 621 m magasban a tenger színe fölött fekszik Lúcky gyógyfürdő, melynek forrásaiban régóta sikeresen gyógyítják a női betegségeket.

A gyógyfürdőt 1761-ben alapították. Az első fürdőházat Turjansky Adóm földesúr építtette, miután dr. Vietoris ismert fizikus és Cranz professzor, az európai hírnevű balneológus kielemezték a hővizű

források vizét. Cranz professzor 1777-ben megjelent könyvében már arról is írt, hogy Lúckyt rendszeresen sok beteg keresi fel, az ország egyik leghíresebb fürdőjévé vált. A meleg vizű források ásványvizét — írja könyve további fejezetében Cranz professzor — az emésztőszervi és női megbetegedések gyógyítására nagy eredményekkel használják, alkalmazzák.

Lúáky tulajdonosai, noha a fürdővendégek száma évről évre nőtt, nem törődtek a gyógyfürdő fejlesztésével. A tizenkilencedik század elején is csak azok a létesítményei voltak meg, melyeket Turjansky Adám építtetett. A fürdőház vendégszobáiban csupán néhány jól

fizető vendéget tudtak elhelyezni, a kis étteremben pedig csak az ottlakók ellátásáról tudtak rendszeresen gondoskodni. A további gyógyulást kereső vendégek a fürdő közelében épült kis faházakban szálltak meg, s ellátásukról többnyire maguk gondoskodtak.

Lúcky fejlődése a tizenkilencedik század közepén kezdődött, s az ország egyik divatos nyaralója lett. A régi fürdőházzal szemben, ahol három medence állott a vendégek rendelkezésére, új, korszerű téglából épült fürdőházat építettek. Dr. Wachtel balneológus az ország gyógyfürdőiről írt művében arról is beszámolt, hogy LúCky gyógyfürdő új létesítményeivel olyan színvonalon működött, mint a pöstyéni és a szliácsi.

Lúcky hírneve egyre nőtt, de a tulajdonosok nem sokat törődtek a fejlesztésével, csak a haszon érdekelte őket. Ez volt a helyzet az első világháború után és az úgynevezett szlovák állam első éveiben is, amikor a gyógyfürdőnek még állandó orvosa sem volt. A második világégés utolsó éveiben Lúckyban új szállodát építettek, de a szakszerű gyógymód bevezetésével nem törődtek.

A gyógyfürdők államosítása után, az ötvenes évek elején szervezték meg Lúckyban is a korszerű gyógymód bevezetését. Az egészségügyi szervek korszerű berendezéssel, ort 1

vosi műszerekkel és laboratóriummal látták el a fürdőt. Korszerűsítették a meglévő fürdőházakat, szakszerűen fölfogták a föld mélyéről feltörő ásványvizet, társalgókat, kulturális termet létesítettek, és parkosították a fürdő környékét.

A föld mélyéről feltörő források vize 31,5 C°, tehát izotermikus hőmérsékletűek. Kénhidrogént, szénsavat, meszet és más ásványokat tartalmaznak. A „Fürdőforrás“-ból percenkint húsz liter víz tör fel. Megállapították, hogy a források vize elsősorban a női betegségek gyógyítására országos viszonylatban is a leghatásosabb. Lúckyban méhgyulladást, menstruációs zavarokat, meddőséget és a nemi szerv operáció utáni továbbgyógyítását végzik sikerrel.

A korszerű berendezéssel, műszerekkel és laboratóriummal felszerelt gyógyintézetben nagy szaktudással rendelkező orvosok dolgoznak. A gyógymódot minden esetben egyénileg állapítják meg. Szükség esetén a fürdőket tőzeg-pakkolással és gyógytornával egészítik ki.

Ahogyan már a bevezetőben említettük, a Lúcky környékén feltörő meleg vizű források vizének gyógyító erejét már a régmúlt időkben ismerték. Bizonyítják ezt azok a legendák, regék is, melyek a nép ajkán fennmaradtak.

* * *

• • • Tikkasztó, forró nyár volt. Az erdők peremén folyó Vág vize átmelegedett, mint a pocsolya, a kutakból langyos vizet húztak fel a vedrekben. A rózsahegyi vásártéren izzadtak, szédelegtek az emberek. A kofák siettek az árujuk eladásával, a vásárosok meg már a déli harangszó előtt- összecsomagolták holmijukat, a tűző nap elől a vendégfogadó árnyékos •udvarán, a vörösfenyőből ácsolt asztalok körül telepedtek le. A tarisznyákból előkerült az elemózsia, eszegettek, beszélgettek.

Az udvar végén, a nagy diófa árnyékában Tátrai Gábor, fiatal kubini kőfaragó egymagában szomorkodott. Nem érdekelte senki, semmi, szivét nagy bánat gyötörte. Fiatal feleségét, Máriát, hetek óta fájdalmas kór kínozta. Azért jött le Kubinból, hogy orvost kerítsen, gyógyszert szerezzen. De sem tudós orvost, sem pedig gyógyszert nem talált. Az öreg orvos, aki évekkel ezelőtt édesanyját hozta vissza a sír széléről, Budára utazott, csak napok múltán érkezik vissza, gyógyfüvet meg azért nem szerzett, mert Agnes, az öreg füvesasszony napközben az erdőt járta, gyógyfüveit gyűjtötte, száritgatta.

— Nézd csak, ott az udvar végében búslakodik Gábor, a kőfaragó. Mióta ide jöttem, figyelem. Úgy látom, bánata van — szólt társához Kupec Gáspár. Te jobban ismered, kérdezd meg, mi baj gyötri. Lehet, hogy segíthetünk rajta. Becsületes, ügyes és erős ember. Úgy faragja a sziklát, mintha az vajból volna.

Adám, a patkolókovács egy ideig figyelte a búslakodó kőfaragót, s amikor látta, hogy az sem jobbra, sem balra nem néz, csak az asztal lapját bámulja, felállt, nehézkes léptekkel hozzáment.

— Mi bdjod Gáspár? Úgy szomorkodsz, mintha összedőlt volna a világ körülötted. Miért nem szólsz? ... Lehet, hogy én is segíthetek.

Gábor egy ideig némán nézte a kovácsot, azután megszólalt:

— Feleségem, Mária, nagyon beteg. Az orvos Budán van, a füvesasszony meg az erdőt járja, csak estére jön meg.

— Mi a baja?

— Kisebbik fiam, Péter világrajötte óta gyötri az asszonyt a nyavalya. Valamilyen asszony! baj. Nem értek hozzá ... Nagyapám sok betegség gyógyítására tanított meg, de ehhez nem értek. Már olyan rosszul van, hogy járni sem tud. Napok óta a szalmazsákon kínlódik.

— Ez baji De segíteni lehet rajta... Nem kell mindjárt kétségbeesned. Júliát, az én feleségemet is valami hasonló kór döntötte le a lábáról. Jónéhányszor megfürösztöttem, s két vasárnap sem múlt el, annyira rendbejött, hogy ő sürgetett, legyen még egy gyermekünk. Lett is, de nem fiú, ahogyan én kívántam, hanem leány, ahogyan az asszony óhajtotta ...

— Júliát megfürösztötted? Hol?

— Meg bizony. Az első napokban úgy, mint egy újszülöttet. Kocsin vittem el Lúckyra. Abban a meleg vizű tóban fürösztöttem, ahol a kendert áztatják. Már az első fürdés után jobban lett.

— És meddig maradtál ott vele?

— Három nap és három éjszaka. Azután egyedül járt oda hetenként kétszer, vagy háromszor, ahogy az ideje megengedte. Reggel, délben és este fürösztöttem a tó vizében. A fürdés után lepedőbe, halinába csavartuk, birkaszőrrel betakartuk. Hidd el, annak a tónak varázslatos erejű vize van, ott Mária is meggyógyul.

A beszélgetés közben Kupec Gáspár is közibük ült. Egy ideig hallgatta a kettőjük beszédét.

— Estére Likavára, holnap reggel meg Kublnbo megyek. Kocsimon van elég hely, szívesen elviszlek. Es ha úgy döntesz, hogy feleségedet Lúckyra viszed, szívesen elviszlek benneteket, sőt a házamat is megosztom veletek, mert hisz tudod, Lúckyra nősültem.

Tátrai Gábor örömmel fogdta a kupec javaslatát. Egy ideig tűnődött, majd megszólalt:

— Előre is hálásan megköszönöm a jó tanácsot. A segítséget azonban csak úgy fogadom el, ha cserébe érte egy kőszobrot adhatok — mondotta Gáspár. — És még egy kérésem van. Este, indulás előtt nézzünk be még a füvesasszonyhoz, hátha van olyan gyógyfüve, amely segít.

A nap már a hegyek mögé bújt, mire Agnes, a füvesasszony az erdőből hazaérkezett. Hátán egy nagy, de könnyű batyut cipelt. Letette a konyha asztalára, majd meghallgatta Gábort.

Agnes nemcsak a betegségeket, de az azt gyógyító füveket is ismerte. Ráncos arca elárulta, högy már sok nyáron át gyűjtötte az erdő gyógyfüveit, de fiatalosan, szaporán mozgott. Pillanatok alatt kunyhója padlásán volt, ahonnan egy csomó gyógyfűvel tért vissza. Nagy szakértelemmel markolta össze tenyere között a gyógyfüvet majd a kis vászonzacskóba tette.

— Naponta ötször frissen főzzél belőle teát. Feleséged forrón igya meg, meglátod segíteni fog.

Másnap délben érkeztek Kubinba. A fiatalasszony a szoba sarkában levő szalmazsákon kínlódott. Két kisgyermeke mellette ült, sírt. Gábor azonnal főzött a teából. A keserű, sötétzöld színű teát szó nélkül kíitta az agyonkínzott asszony.

— Már azt hittem, hogy nem találsz élve. Hajnalban olyan fájdalmaim voltak, hogy az eszméletemet is elveszítettem.

— Ez a tea segíti És ha holnapra jobban leszel, Lúckyra viszünk, megfürdetünk a kenderáztató meleg vizében. Néhány nap múlva talpon leszel I — biztatta asszonyát Gábor.

Mária estére valóban jobban lett. Reggelre olyan jól érezte magát, hogy hallani sem akart arról, hogy Lúékyra menjen.

— Annyi itt a dolgom, hogy azt sem tudom, hol kezdjem — magyarázta Gáspárnak. — Hetek óta szenvedtem. Majd ha a ház körül rendben lesz minden, akkor elmegyek.

— Nem! Most jössz! A gyerekeket is magunkkal visszük. Ott majd én gondoskodom róluk — mondta határozott hangon Gábor —, úgy, hogy asszonya már nem mert ellenkezni.

Másnap délben már Lúákyn voltak. Az eléggé zavaros, sötét színű víz nem tetszett Máriának, de azért megfürdött. Először csak vagy félórát volt a vízben, amikor azonban érezte, hogy a meleg víz új életet önt ' beteg testébe, órák hosszat lubickolt benne. A fürdés után lepedőbe csavarták, juhszőrmével betakarták. Mindig sokáig aludt, s minden fürdés után úgy érezte, hogy a víz meggyógyítja.

Tátrai Gábor közben szobrot faragott. Egy hatalmas kősziklába öntött életet. Egy gyermeket tartó anyát faragott a sziklából, ügyesen, gyorsan dolgozott.

Egyik nap Mária örömmel újságolta.

— Úgy érzem, már egészséges vagyok. Megjött az étvágyam is, akár holnap elindulhatnánk Kubinba.

— Arról még szó sem lehet! — vágott szavába Kupec Gáspár. — Legalább még egy hétig kell maradnia, ha azt akarja, hogy teljesen felépüljön.

— Addigra meglesz a szobor is. Megismered, kit faragtam kőbe? — kérdezte barátjától a kőfaragó.

— Olyan az arca, keze, mint a feleségemé, most már tudom biztosan, őt faragtad kőbe, karján Pétert, a kisebbik fiamat tartja.

— Hálából faragtam a szobrot és itthagyom nektek emlékbe. Legalább többet gondoltok ránk, ha látjátok. Nincs másom, szegény kőfaragó vagyok, csak

hét 18

LÚCKY