A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-23 / 34. szám
u m Most, hogy megismertük a falu múltját és jelenét, betekintettünk a szövetkezet életébe, s legfontosabbról kell még szólni, a patonyi emberről. Ismét a szövetkezet elnökével beszélgetek, Renczés Sándorral erről a témáról. Hogy miért éppen vele, vagy csak vele? Mert nemcsak menedzsere, gazdasági irányítója a szövetkezetnek, hanem az emberek lelki kovácsa is. Ismeri szokásaikat, gondolkodásmódjukat, gondjaikat, örömeiket. Ahogy saját termésű borral szokás itt munka végeztével köszönteni a dolgozót, úgy fogad engem is az irodában az elnök. Zamatos müller és rizling kerül az asztalra. Tölt ebből is, abból is, kóstolgatjuk, melyik ízesebb. Dicsérem mindkettőt, hisz ritkán iszik tiszta bort az ember. Majd mondatba sűrítve az emberek életére irányítom a kérdést: — Hogyan látja az elnök magát a dolgozó embert, mi az, ami megváltozott itt az ember lényében, viszonyaiban, valójában milyen is az ember? — Nézd — mutat az ablakon át a munkából hazatérő tagokra —, olyanok, amilyeneknek látod őket. Mind egyenesen, büszkén, emelt fővel halad, mintha az utcán is magukon viselnék az örömét annak, ami munkájuk eredményéből fakad. S hogy milyenek, mint emberek, dolgosak, rendszeretők és összetartóki Kell ettől több? Az előbbi sorokban már elmondottuk, hogy ezek az emberek megteremtették falun a városi életformát. S hogy kik ezek az emberek? Parasztok. Paraszt a maga nemében, bár nem azonos a tegnapelőttivel, de még a tegnapival sem. Mai parasztok, új emberek, teli reménnyel, bizakodással. Hol van már a nyomorúság, a parasztszenvedés, hol az írástudatlanság, a pusztító betegségek, a megaláztatás? Hol vannak a magukra maradt rétegek, hol a közöny és a közügyektől való viszolygás? Amióta a nadrágszíj parcellák nagy tábla földekké olvadtak össze, a tudomány és technika segíti a mezőgazdasági- termelést, kiszélesedett a patonyi ember előtt a látóhatár. Új, a régitől gyökeresen elütő életforma alakult ki, melynek külső jeleit már bemutattuk. Itt a villaszerű fürdőszobás parasztházak, az utakon dübörgő, vágtató tehergépkocsik, traktorok, autók, motorkerékpárok, városias az öltözék, a XX. század utolsó harmadának lüktető élettempójót érezni itt is a községben. A változások külső jelei mellett tanúi lehetünk annak, hogy hogyan változik meg a faluközösség legkisebb egységének, a parasztcsaládnak, s ezen belül a férjnek, feleségnek, gyermeknek az arculata is. Ezt a mélyreható átalakulást csak az értékeli igazán, aki ismerte a parasztcsaládok régi életét. Köztudott, hogy a kapitalizmusban a földdel rendelkező parasztcsalád egész életét a munkának rendeli alá. Patonyban legalábbis így volt ez. A családfő irányította a gazdaságot, ő vezetett, parancsolt, hatalmának alá volt vetve mindenki, az asszony, a gyerek, az öreg, a fiatal, ö határozta meg, ki mit tegyen a portán, az asszonyra a zöldségeskert, az állatok gondozása, a főzés és takarítás hárult. A gyerektől sose kérdezték, hogy mi szeretne lenni, az lett belőle, amit az apja akart — paraszt. Még a házasságot is előre kifundálták, nem szerelem, vonzalom szerint, érdek szerint! Nem a fiatalok, hanem a földek házasodtak össze. Patonyban is sok zátonyra futott házasság volt. Nem egy szegény és gazdag gyerek között alakult ki mélységes szerelem, de soha össze nem kerültek. Több parasztcsaládban volt olyan leány és fiú, aki nem ment férjhez, vagy nem házasodott meg, mert úgy kívánta a gazdaság érdeke. S mi lett az ilyen parasztfiatalok sorsa? Dolgoztak, vagy inkább robotoltak éveken át, még vasárnap is, lelkileg, szellemileg gúzsba kötve. Néha lázadoztak ugyan soruk ellen, de beletörődtek abba, hogy nekik a földdel, a jószággal kell bajlódniuk, S a boldogságról csak álmodozniuk szabad. A parasztcsaládban alig ismerték a személyi vagyont. A gazdasági felszerelés, a házban található bútorok, idővel még a nyoszolya is a porta tulajdonává vált. Ezeket a földdel, a házzal együtt az örökölte, akit a gyermekek közül a családfő kiválasztott. Mennyi gyűlölködés, mennyi pereskedés származott ebből a szokásból. A termelésre szorítkozott a parasztok érdeklődési köre is. Iskolába alig jártak. Ritkán és keveset olvastak. A lakásokban könyvet — a kalendáriumon kívül — alig lehetett találni. A mindennapi élet a tágas konyhában, az udvaron, az istállóban és a mezőn zajlott le. A ruházat is ehhez idomult. Igaz, hogy Patonyban nem volt valami sajátos népviselet, inkább városi utánzat volt mind a szegénynél, mind a gazdagnál, mert a szegények jobbára Pozsonyban szolgáltak, s városiason öltözködtek, s ebben a módos parasztasszonyok nem akartak lemaradni. Viszont egy-egy ünneplőruhát a férfiak Is, nők is, évtizedekig hordtak. Mindezt gyökerestől megváltoztatta a kollektív gazdálkodás, a szövetkezet. A parasztcsaládokban mélyreható változások mentek végbe. A parasztság egységes osztállyá kovácsolódott. Eltűntek a múltbeli vagyoni állapotból fpkadó különbségek. A volt szegényparasztok is jómódú szövetkezeti gazdákká fejlődtek. Portája nem kisebb, ruhája nem rosszabb most a volt szegénynek, mint az egykori nagygazdának. Az ember érzésvilága gazdagodott azzal, hogy ma már nemcsak szántó-vető, hanem kereső ember rangját viseli, olyan emberét, aki kéthetente besétál a szövetkezeti irodába, s felveszi a munkájáért járó fizetést. Ez nemcsak a családfőre, de a család minden felnőtt tagjára vonatkozik. Hiszen többnyire a feleség és a gyermek is a szö-; vetkezetben vagy másutt dolgozik, vagyis önálló keresővé vált. Ez, ami megbontotta a család régi szerkezetét, egyszínű paraszti jellegét. A parasztcsalód többé már nem a föld magántulajdonán alapszik, hanem a kölcsönös érzelmen, vonzalmon, megértésen. A családtagoknak, feleségnek, kereső gyermeknek megvan a tekintélye, véleménye az életről. A nők helyzete mutatja ezt a leginkább. A legjobban talán a dolgozó anyák tudják értékelni, mit jelent számukra a szövetkezet. A feleségek, anyák az efsz-ben lettek igazán szabadok és munkájuk révén megbecsültek. Nem rabjai többé a férjnek, nincsenek bezárva a parasztportóra, a konyhába a főzőkanál mellé. A szó szoros értelmében felemelkedtek a férfiak szintjére, hiszen ők is éppúgy járnak dolgozni, ugyanúgy viszik haza a havi keresetet. A nők a szövetkezet legfontosabb termelési ágaiban, az állattenyésztésben, a kertészetben, a cukorrépa-termelésben, az ügyintézésben és a szakirányításban dolgoznak. Az efsz-ben 90 nő dolgozik, 30 az állattenyésztésben, 20 a kertészetben, 40 alkalmi munkát végez. Átlagkeresetük havi 1300 korona. Beosztásukban derekasan helytállnak. Már sok régi tehertől megszabadultak az asszonyok, s eljutottak odáig, hogy ma már a családban nem számítanak alsóbbrendű lénynek, és a férj már nem rendelkezik az utolsó szó jogával. A családban a dolgozó asszonynak, feleségnek is érvényesül az akarata. A nők megváltozott helyzetét a közéletben betöltött szerepük is bizonyítja. Nem is olyan régen ki sem tehették a portáról a lábukat az asszonyok, lányok. Ma •eljárnak dolgozni a fővárosba, járási székhelyre, szakmát tanulnak, s ott vannak a képviseleti testületekben, helyi nemzeti bizottságokban. Igen tevékenyen részt vesznek a község életének irányításában, a politikai életben, főleg a helyi pártszervezetben, amelynek tagja sok nő. AZ IFJÚSÁG A gyermek a család s egyben a szövetkezet alapvető tényezője, a jövő záloga. A szövetkezetben 95 fiatal dolgozik, a tagság 40 százaléka. Nagyon jó mérleg ez. Ma ők jelentik a hajtóerőt, ők veszik majd át apáiktól a váltóbotot. Milyenek ezek a fiatalok? Olyanok, mint bárhol másutt az országban. Szeretik a modern zenét, de a népi muzsikát is, kíváncsiak a világra, utaznak, kirándulnak. És mégis megmaradtak patonyiaknak, itthon raknak fészket. A faluból nősülnek és itthon mennek férjhez. Tisztességtudók, összetartok, ragaszkodnak a jó szokásokhoz, s akkor vannak igazán elemükben, ha a Béla prímás rázendíti a . . . A világ nyitva áll előttük, mehetnek egyetemre, főiskolára, az iparba, hajósnak vagy éppen repülősnek, s ők mégis itt maradnak, mint apáik tették a múltban. Talán ők is olyanok mint a régiek, hogy nem mernek Patonyból más tájra költözni? Korántsem. Ennek oka abban rejlik, hogy ők idehaza a szövetkezetben is megtalálták a maguk világát. Először is ők már nem mindenre használható „Jánosok." a családban, mint apáik valaha. Sorsuk nincs az ökör szarvához kötve, mint apáiké volt. Elmúlt az a világ, amikor a gyereknek kényszerből parasztportán kellett maradnia. A parasztvilág Változása, a családi kötöttség megszűnése az ifjúság helyzetén mérhető le a legjobban. Ma már a család nincs ráutalvS, hogy azt várja, mikor válik a gyerek munkára alkalmassá. Má nyugodtan felkészülhet az életre, választhat a szocialista állam által felkínált ezernyi lehetőség közül. Mindenekelőtt műveltséget szerezhet. Ha kedve és tehetsége van, az általános iskola elvégzése után tovább tanulhat. A szövetkezet szakmát biztosít neki. Gépeket, autókat, vegyszereket, bonyolult mechanizmusokat bíz rá. Iskolába küldi, kitanulhat mérnöknek, agronómusnak, autószerelőnek, vízgazdásznak. Megkapja itt mindazt, amit a gyár vagy a város nyújthat neki. Szövetkezeti üdülést, külföldi utat, klubéletet a kultúrotthonban, sőt anyagi támogatást a családalapításhoz. Évente öt-hat fiatalnak nyújt stabilizációs kölcsönt a szövetkezet családi ház építésére. Sőt, az esküvői költségeket is a szövetkezet fedezi. Vannak is itt olyan lakodalmak, hogy messze vidékre is elmegy a hírük. 1973-ban a fiatalok fizetését havi tíz százalékkal egészítette ki a szövetkezet. Ez a jövedelem nemcsak a megélhetés szempontjából jelentős, hanem tekintélyt, megbecsülést is jelent a munkatársak főzött, a családban. S ezért a fizetésért nem kell látástól vakulásig dolgozniuk, hanem napi nyolcórai munkával keresik azt meg. Igen, ma a szövetkezetben is 8 óra a napi munkaidő. A munkából hazatérve nem vár rá a háziállatok, tehenek, lovak etetése, fejés, takarmánybekészítés, trágyakihordás. Olyan szabad, mint a gyári munkás vagy az alkalmazott. Vagyis megfelelő szabad idővel rendelkezik. Szabad idő a paraszt életében? Igen. Méghozzá több, mint az utazó munkáséban, mert helyben van, pár száz méterre a családi háztól, nem kell órákat utaznia, mint a gyári munkásnak, kereskedelmi s más alkalmazottnak és ráadásul tiszta levegőn végzi a munkát. Talán ezzel is magyarázható, hogy oly sok fiatal maradt hű a mezőgazdasághoz, a szövetkezeti élethez Felsőpatonyban. Most már csak az a kérdés, hogyan élnek ezek a fiatalok, mivel töltik szabad idejüket. Olvasással, tanulással, kulturális tevékenységgel, mozilátogatással, ki mit tud vetélkedővel? Ezzel is, azzal is. Hisz van itt minden, ami a művelődéshez, önműveléshez szükséges. Az új kultúrházban irodalmi, fényképészeti, ateista kör, színjátszó csoport működik. Hetente tartanak előadásokat az ateista körben. A marxista filozófiáról, a tudományos világnézetről, a vallási mítoszokról, a kommunista erkölcsről. Az ifjúsági klubban, a népkönyvtárban hosznos olvasnivalót találnak a fiatalok. A kultúrotthon nagyszerű lehetőséget nyújt az ifjúságnak a társas szórakozásra. így valósul meg Felsőpatonyban a jelszó: örömteli munka, örömteli élet. Az efsz nemcsak megszabadította a fiatalokat a parasztporta kötöttségétől, hanem lehetővé tette számukra a művelődést is. Az elmúlt negyedszázadban 50 ember szerzett Patonyban olyan műveltséget, ami az értelmiségi szintre emelte. Ma már nem a tanító az egyetlen értelmiségi dolgozó Patonyban. Van itt agronómus, zootechnikus, üzemgazdász, agrármérnök, könyvelő, bérelszámoló, nemzeti bizottsági tisztviselő. Sokan közülük a szövetkezetben nőttek fel, részt vállaltak a közösség gondjaiban, örömeiben. A KÖZGONDOLKODÁS A negyedszázados szocialista múlt nemcsak az elmaradottságból emelte ki a patonyi embert, hanem a közös gazdálkodáson túl létrehozott egy olyan faluközösséget, amelyben kialakult az emberek közgondolkodása, közösségpolitikája is. Fokról fokra közelebb jutnak egymáshoz az emberek, s mind gazdagabb, kulturáltabb közösséget alkotnak. Közösséget, amelynek minden tagja törődik egymással, amelyben együtt tárgyalják meg s alakítják ki a nagy közösségi célokat, s egy emberként dolgoznak a célok valóra váltásán. A szövetkezet sorsáról, a közügyekről már nemcsak a kocsmában mernek szólni, hanem az összejöveteleken, munkaértekezleteken, a képviselői gyűléseken is. Közakarattal választják meg a vezetőket, akik a többség akarata szerint intézik a község ügyeit, az egymás iránti bizalom, a lakosságra való támaszkodás jegyében. A 25 éves szocialista múlt nemcsak gazdálkodási formájukat változtatta meg a patonyiaknak, de a világnézetüket is. Az ország népével, a szocialista világközösség országainak népeivel, mindenekelőtt a szovjet kolhoztagokkal, szlovák és a cseh szövetkezeti dolgozókkal, dunántúli magyar parasztokkal fenntartott kölcsönös gazdasági és baráti kapcsolatok az internacionalista együttműködés mély érzését váltották ki a patonyiakban. Kölcsönös gazdasági, szakmai, kulturális, segítségnyújtás, véleménycsere alakult ki közöttük. Éz a barátság, a szocialista világ világközösségéhez tartozás tudata éltető erőként hat munkájukban. A nagy fejlődésen átment patonyiak szeme rá nyílt a világra és a nemzeti érdekeket együtt látja az emberiség érdekeivel. Gondolkodásukban már végképp diadalmaskodott az a felismerés, hogy erejük növekszik a szocializmust építő népek erejével, s előrehaladásuk elválaszthatatlanul összefügg a szocialista világrendszer népei és minden haladó nép iránti barátsággal. MAJOR ÁGOSTON
