A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-09 / 32. szám
Kati nézte a főköny-71 velőt. Hálás volt. De f látta, hogy nem kell megköszönnie a pártfogást. Anyja jutott • eszébe. Micsoda aszszony? Mindenkit segítségül hív. Fél? Egyik gyermekénél sem tette. Tolón nem is igaz, hogy oz egész falu őrölő beszél. Csak a mama mondja mindenkinek. Hirtelen nem tudta, hogy sajnálja-e vagy haragudjon rá. Ezzel a gondolattal kopogtatott be Pirihez. De nem sikerült elmondani, pedig Piri látta, hogy valami bántja. Meg is kérdezte: — Mi bajod? Ö csak szürcsölte a kávét és a szőnyegen fekvő kutyát nézte. Ez is ritka, hogy a kutya a szobában van. De már nem zavarta Cézár, régen megbarátkoztok. Piri újra kérdezte: — Mi ütött beléd? — Elmondta. Most már elmondta, hogy nem érti az anyját. — Mit tegyek? — kérdezte. — Beszéljek vele vagy hagyjam szaladgálni? — Nehéz dolog. Mit akarsz tulajdonképpen attól a fiútól? Ezt kellene tisztáznod. Utána kell eldönteni, hogy mit tégy. — Mit akarok? Nem is tudom! Sokat gondolkoztam ezen. Kislánykoromban azt hiszem, szerelmes voltam bele. Tudod? Hisz meséltem. — És most is szerelmes vagy? — Te, én azt sem tudom, hogy mi a szerelem. — Ez veszélyes dolog — nevetett Piri. — Akkor már szerelmes vagy. — Kati elpirult. A szombati pécsi találkozásuk jutott eszébe. Már szerdán tudta, hogy be kell mennie. Feladott egy táviratot ........Szombat délután Pécsett leszek. Ha tudsz, gyere le háromra a Nádor elé." Amikor elment a távirat, már megbánta. Szégyellte. Olyan ez, mintha ő kötné magát ahhoz a fiúhoz. Ezen gondolkodott egészen addig, míg meg nem látta a szálloda előtt a fiút. Akkor mindent elfelejtett. Belekarolt. — Menjünk — mondta. — Hová ? — kérdezte Gabi. — Menjünk a Mecsekre. — Már indultak is a hegy felé. A kanyargós kis utcán fogták egymás kezét és csak mosolyogtak. Talán nem is beszéltek. Gabi olyan volt, mint egy kisfiú. Hagyta magát kézen fogva vezetni. Hogyan jutottak a Napóleon-i emlékműhöz, azt még ma sem tudja, pedig diákkorában százszor is járt ott. Leültek egy padra, körülöttük minden üde, zöld és virágos csend volt. Furcsa volt ülni Gabi mellett. Diákkorában járt már itt fiúval, sőt talán ezen a pádon csókolózott is. De nagyon messzi volt most minden. Fogta Gabi kezét és néha meg-megsimogatta. A fiú hirtelen beletúrt a lány hajába. Maga felé fordította az arcát, nézte o két barna szemét, tekintetében magát látta. — Te, én most megcsókollak! — Katinak tetszett a bizonytalanság. Megsimította a fiú haját és engedelmesen tartotta a fejét. Gabi elvörösödött. Nagyon, nagyon kívánta ezt a lányt. Még sohasem érezte ezt a mélységes zavart. Ügyetlenül, mint egy tizenöt éves gyerek, úgy kereste a lány száját. Aztán, amikor az első csók megtörtént, mintha mindkettőjükről lehullott volna egy nagy súly, szinte egyszerre sóhajtottak és most már szorosan átölelték egymást és csókolóztak.^ Ez jutott eszébe most Katinak. Szerelem ez? Vagy csak a gyermekkori vágyak beteljesedése? Ilyen a szerelem? Nem tud erről a fiúról semmit. Csak vágyat érez a csókja után, erős karja után. Azóta minden este szeretne beleveszni az ölelésébe, nem jut eszébe más. Hogy mihez ért, mit tud ez a fiú, lehet-e igazán beszélgetni vele?, mindez nem érdekli, csak azt tudja, jó vele. És az ujja hegyében érzi szőke fürtjeit. — Nem tudod mi a szerelem? — nevet most Piri. — Megnyugtatlak, én sem tudom, pedig voltam szerelmes, talán nem is egyszer. De nem tudnám neked elmondani pontosan. Vágy volt benne. És olyasmi, hogy egész életre gondolkodtam, vagy nem gondolkodtam? Nem tudom, lehet mástól hallottam, hogy egész életre kell gondolkodni. De egyet tudok neked mondani. Ha úgy érzed, hogy kell neked ez a fiú, ne törődj senkivel, csak azt gondold végig, hogy jó-e neked. Tudsz-e olyan embert faragni belőle, akivel el lehet képzelni legalább egy darabka életet, mert ha a házasságok ma már nem is örökre köttetnek, kell, hogy egy darabig tartsanak. — Ezen mindketten nevettek. — Azt hiszem, mégiscsak szeretem ezt a fiút! — Es ő? — Talán ő is. — Messzi nézett, a semmiben Gabit látta. Május vége volt, amikor egy hír járta be Tipót. Hirtelen még azok is emlékeztek Góbira, akik csak az apját ismerték. — Gázolt. — Részeg volt. — Úgy kell neki. — Az ilyen kezébe miért adnak kocsit? — Dagadt a hír és már azt is tudták, hogy történt. A hársvári tűkanyarban elütött egy motorost. Vonszolta magával, letartóztatták. — Kati a boltban hallotta a hírt. Alit a pult mellett, talán még a szója széle is fehér. A boltoslány rászólt: — Mi az, rosszul vagy? — Nem, csak talán a meleg — válaszolt a lány. Megfogta a pult sarkát. Maga előtt látta a fiú arcát. Annak kétségbeesett volt a szeme. — Mi történt? — szerette volna megkérdezni a képzelettől. De eltűnt az arc. Kati érezte, hogy szeme sarkában könny gyűlik. A fiú utolsó mondatát hallotta: — Olyanok vagyunk, mint az őszi legyek. Keringünk egymás körül és a végén olyan szerelmesek leszünk, hogy már nem tudunk ellene tenni. És akkor mi lesz? — A szerelem az jó, mit félsz tőle? Es ha szerelmesek leszünk? Csak ránk tartozik. — ö akkor nevetett ezen. Futballmeccs volt o réten. De ők a patak partján, a fűzfák alatt sétáltak. A korhadt, kis hídon álldogáltak, s ő gyermekláncfüvet hajigáit a vízbe. S nevette, amint a sárga virág elindult lefelé. Egy hatalmas szomorúfűz takarta őket a falu elől és a meccs zaja sem szűrődött nagyon oda. Csend volt. Meleg, májusi csend. — Te, nem akarok én kisdiák lenni egy életen át — szólalt meg egyszer Gabi. — Most még nem oktatsz, de tudom, hogy oktathatnékod van. Tudom, hogy majd egyszer azzal állsz elő, tanuljak csak, mert ilyen tuskó nem maradhatok. Tudom, hogy ilyenek vagytok mind. — ű akkor ezen nevetett. Később sokszor eszébe jutott és bosszantotta, hogy a fiú eltalálta a gondolatát. Mióta tudta, hogy beleszeretett, ez a gondolat mindig ott motoszkált a fejében. De honnan érezte meg a fiú? Akkor ő azt mondta: — Szamárság, nem az iskola teszi.az embert! — Pedig tudta, hogy az iskola is teszi az embert. — Jó, jó. Van egy kollégám. Éppen csak megnősült, ö is egy éve könyvelőt vett el. De már kitalálta az asszony, hogy milyen jó lenne, ha agronómus lenne. — Nagy szamár az az asszony — mondta ő akkor, de most már tudja, hogy nem is olyan nagy szamár. Alig másfél hete volt az a meccs és ő azóta kicsit úgy nézte a világot, hogy ezt is nézte benne, azt is kereste benne. Észrevette, hogy az állatorvos egy érettségizett lányt vett el. Az orvos feleségének még érettségije sincs, az állami gazdaság főállattenyésztőjének egy parasztlány a felesége. Miért van az, hogy így nősülnek a férfiak? Miért kerülik az egyenrangú, az egyenértékű társat? Piri erre csak annyit mondott: — Kiskomám, a férfiak nagyon szeretik a szolgákat. Legtöbb irtózik az okos nőtől. Minek az otthon? — Most mindez ott kavargott benne és küszködött o könnyeivel, alig tudta elmondani mit kér. Pedig csak kenyérért, tejfölért küldte a mama. — Gabit letartóztatták. — Ez lüktetett minden gondolatában. Szédelgett az utcán. Hol lehet a fiú? Pécsett vagy mór elvitték onnan is? Nem igaz, hogy részeg volt, mert nem iszik és nem is lehet hibás. Alkonyatkor lefeküdt. Végignyúlt az ágyon. Belebámult a sötétbe. Bármerre nézett, mindenütt a fiú arcát látta. Hogy aludt-e vagy sem, nem emlékezett rá, mert az aprócska álmok összekeveredtek a képzelettel. Mindig csak Gabit látta. Sétáltak a parton, üldögéltek a Napóleon emlékműnél, csókolóztak, de sohasem nevettek. Talán ez volt a legszörnyűbb. Anyja reggel talán a gondolatait is látta, mert epésen szólalt meg: — Végre levakarja a sors rólad annak a részegesnek a fiát. — Mintha kést mártottak volna a szívébe. Nem válaszolt. A mama tovább folytatta: — Odakerült, ahová való. Ha hinnék a sorsban, azt mondanám: a sors keze. Érted veri I — De mama, mit vétett az magának? — Hogyhogy mit vétett? Azt hiszed, nem tudom, hogy Pécsett találkoztál vele, hogy itthon elbújtál a patakhoz azzal a senkivel? Azt hiszed, nincs szemem, meg nincs az embereknek szeme? Mit akarhat egy ilyen tőled? Lassan vánszorogtak a napok. Jöttek az újabb hírek. Minden hír az ő fülénél kötött ki. S minden hírben epésség, rosszindulat. Márt azt is tudták; annyira részeg volt, nem tudott lábra állni. Mások meg árról beszéltek: látta a motorost, de mintha el akarta volna készakarva ütni, úgy fordította a kormányt és cserbenhagyta a szerencsétlent. De talán az volt a legkegyetlenebb hír, amikor megtudta, hogy meghalt a motoros, egy hároméves gyermeket hagyott maga utón. Éjszakákat sírt, lefogyott és hiába jött a nyár, olyan sápadt maradt, mintha tüdőbajos lenne. Ezt az orvos is észrevette, üzent is Piritől: menjen be. De ő messzire elkerülte az egészségházat. Mindenkit elkerült, még Pirit is. Június vége volt, amikor egyik délelőtt Gabi anyja, Kerekesné félszegen belépett az irodába. Valami SZTK ügyet intézett, de tekintetével folyton Katit kereste. Amikor sikerült egymásra nézniük, óvatosan intett. Kati, amikor kiment az asszony, utána lépett. Az kisírt szemmel az egyik oszlop mellett állt. — Gyere csak, kedves — és a táskájából egy levelet húzott elő. — Nem tudom érdekel-e? Szegény Gabim azt írja, hogy beíratott téged is beszélőre. Minden hónap első vasárnapján lehet hozzá menni. Gondoltam megmondom, mert azt írta, hogy mondjam meg. Nem írhatott neked, csak egy levelet írhat havonta, ne haragudj rá. Beszélőre, beszélőre, — ezt zakatolta a szíve, de hogyan? Otthon nem lehet megmondani. Valamit ki kell találni, Elhatározta, hogy megkeresi Pirit. Már alkonyodott, amikor elindult otthonról az egészségház felé. A lány a ház előtt ült. Cézár ott feküdt a lábánál. Nem morgott, amikor Katit meglátta. — Idetaláltál? Azt hittem egészen elfelejtettél. — Nevetett Piri. De a másik mondata már az volt: Mit tudsz Gabiről? — ö elmondta és tanácstalanul állt. A lány a kispadon helyet szorított. — ülj már le! — Hallgattak. Majd Piri mintha el akarná terelni a szót, mosolyogva odafordult Katihoz. — El akarsz menni? — Ö csak bólintott. — Ide figyelj! Majd én elkérlek. Úgy teszünk, mintha a Balatonra mennénk. Onnét már csak egy ugrás. Busszal elmegyünk Siófokra. Ott vonatra szállunk, majd én megvárlak az állomáson. Ennyi az egész, hát mit búsulsz? Ha annyira el akarsz menni, hát ezen ne múljon! Kati hónapok után először mosolyodott el. És olyan jó volt mosolyogni. Olyan jó volt a virágokat látni. Gyönyörűek a piros tulipánok. (Folytatjuk) 12