A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-25 / 4. szám
NYOMOZÁS A FÖLDÖN kívüli ÉRTELMES LENYEK UTÁN A földi értelem korántsem lehet egyedülálló jelenség az univerzumban. Ám hogyan fejlődhettek ki az értelmes lények más égitesteken? A tudományos elemzés szerint az ember fejlődése egészen másként is végbemehetett volna a földtörténet múltjában, ezért a földi élet fejlődéséből nem lehet az idegen világokban lehetséges élet formáira következtetni. Ennek ellenére a más égitesteken élő értelmes lényekkel is megvalósítható lenne a kapcsolatteremtés. Ezeket a kérdéseket eiemzi a legutóbbi bjurakani nemzetközi konferencia vitája alapján Lev Fajnberg, a Szovjet Tudományos Akadémia néprajzi intézetének tudományos főmunkatársa. A más égitesteken élő értelmes lények lehetősége sokáig csupán a tudományos-fantasztikus regények tárgya volt, és csak körülbelül másfél évtizede kapott helyet a tudományos folyóiratok hasábjain, továbbá a tudományos tanácskozások napirendjén. Az Idegen civilizációk problémájáról 1961-ben rendezték meg az első külön tudományos konferenciát az Egyesült Államokban, majd 1964- ben a másodikat Örményországban, a bjurakani obszervatóriumban. Az eddigi legnagyobb tanácskozásra ebben a témakörben 1971-ben ugyancsak Bjurakanban került sor — szovjet, amerikai és csehszlovák tudósok részvételével. Érdemes követni, hogyan bővült az évek során a tanácskozások résztvevőinek köre. Az elsőn még kizárólag az egzakt tudományok képviselői (csillagászok, rádiócsillagászok, asztrofizikusok) vettek részt, a másodikon már megjelentek a nyelvészek is, a harmadikon pedig már nemcsak a biológusok töltöttek be a Földön kívüli civilizációk problémakörének megvitatásában nagy szerepet, hanem a filozófusok, történészek és szociológusok is. Az elmúlt években több fő irányban kutatták a Földön kívüli civilizáció problémáját. Először is a galaxisok .rádiósugárzásában idegen civilizáció 'jeleit keresve megpróbálták felfogni a Földön kívüli értelmes lények esetleges rádiójelzéseit — mindeddig pozitív eredmény nélkül. A második fő irány teljesen elméleti elemzés volt arról, hogy mekkora a valószínűsége a bolygórendszerek és az értelmes lények létezésének az univerzumban. A kutatók többsége arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a mi Naprendszerünk korántsem rendkívüli, hanem nagyon is közönséges jelenség a kozmoszban, ezért a mi csillagvárosunkban a Tejútrendszerben is nagyon sok bolygó létezhet, jóllehet számukról nincs egységes vélemény. Eltérőek a vélemények azzal kapcsolatban is, hogy más bolygókon valószínű-e az élet keletkezése és továbbfejlődése egészen az értelmes lényekig. A legtöbb tudós úgy véli: semmi alapja sincs, hogy a földi ér-Hatalmas rádiótávcsövek fogják fel az univerzum különböző vidékeiről érkező rádiósugárzásokat. Talán egyszer sikerül majd Idegen világokban élő értelmes lények üzeneteit is kiszűrni belőlük. telmet egyedülálló jelenségnek tartsuk az univerzumban. A harmadik fő irány az élet vegyi alapjainak kutatása — az a kérdés, hogy csak a fehérjékre épülhet-e az élet egyetlen lehetséges formája, vagy más hőmérsékleti viszonyok között nemcsak szénbázisú lehet az élet, hanem szilíciumból, kénből, foszforból és bonyolultabb molekulák kialakulásához alkalmas más alapanyagokból is felépülhet. Az erre a kérdésre adott pozitív válasz mérhetetlenül bővítené azt, a hőmérsékleti tartományt, amelyben földi típusú élet lehetséges. Fontos kutatási feladat — ez a negyedik fő irány — olyan nyelv kialakítása is amelyet felhasználhatnánk a Földön kívüli értelmes lényekkel folytatott kommunikációban. A legismertebb műnyelv, a Lincos, amelyet H. Freudenthal dolgozott ki. Az ötödik — még csak a kezdet kezdetén tartó — kutatási irány a Földön kívüli civilizáció elméleti kutatása. Egyelőre még csak a lehetséges civilizációk osztályozási rendszerén dolgoznak. Vannak más, kevésbé megalapozottnak tűnő kutatási módszerek is, amelyek az idegen civilizációk létkörülményeit vizsgálják. E szerinte civilizációk között vannak olyanok, amelyek nem tartanak fenn idegen civilizációkkal kapcsolatokat, de vannak olyanok is, amelyek egész civilizáció-rendszerekkel kapcsolatban lehetnek. Ezeknek a civilizációknak nem feltétlenül szükséges emberszabásúaknak lenniük. Ahol az élet keletkezésének, fejlődésének feltételei alapvetően mások, mint a Földön, s esetleg egészen más az élet vegyi természete is, ott nyilvánvalóan egészen más a civilizáció is. Mégis a földi civilizáció klalakulási törvényszerűségeinek és feltételeinek elemzése nagyon hasznos lehet egy emberszabású idegen civilizáció-modell kidolgozásához, a különbségek kimutatásához is. Röviddel ezelőtt még azt tartottuk, hogy az első két lábon járó rendszeresen szerszámokat készítő és használó lények, körülbelül hétszázezer évvel ezelőtt jelentek meg a Földön. Az utóbbi évek kelet-afrikai ásatásaiból azonban kiderült, hogy az emberi faj sokkal idősebb, legalább kétmillió éves. Sőt, ha a mostanában felfedezett kövületek is hominida-maradványoknak bizonyulnak, az emberiség létezésének időrendi skáláját legalább négymillió évre lehet kiterjeszteni. Emberré válásunk útját mai ismereteink szerint a következőképp képzelhetjük el. Legtávolabbi őseink Afrikában jelentek meg, a pleisztocén korban, amikor a majmok által lakott trópusi erdőket lassan visszaszorították a szavannák. E hatalmas facsoportokkal tarkított trópusi pusztaságokon egészen mások voltak az életfeltételek. A trópusi őserdőkben egész éven át bőséges növényi táplálék állt rendelkezésre, a szavannákon viszont változnak a bőség és a szükség időszakai. Így azok a majmok, amelyek a trópusi őserdőkben éltek és növényevők voltak, lassan mindenevőkké váltak, kisebb állatokat ejtettek el és fogyasztottak el. A szavannákon azonban ezernyi veszély, közöttük nagyobb ragadozók leselkedtek legtávolabbi őseinkre. Ezért hordákba csoportosultak, s olyan csoportok alakultak ki, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy a nőstényekre és a fiatalokra vigyázzanak. A felegyenesedést, a két lábra állást is a szavanna megváltozott életkörülményei követelték. A hátsó végtagjaira felegyenesedett majom sokkal többet és messzebbre látottá szavannán — az őserdők sűrűjében a fák így is, úgy is korlátozták a kilátást. Az elülső végtagok felszabadulása a munkaeszközök készítéséhez és használatához ösztönzött, és feltétele lett a környezethez való alkalmazkodásnak. Az értelmes földi lények kifejlődéséhez tehát úgy tűnik, szükség volt a-környezeti tényezők megváltozására. Olyan változásra, amely elegendő nagy ahhoz, hogy kiváltsa az alkalmazkodást, dq nem olyant mélyreható, hogy a mindenkori bio-' lógiai faj kihalásához, illetve a túlságos specializálódáshoz, s ezzel a fejlődés zsákutcájához vezessen. Az ember valamennyi elődje viszonylag közeli rokonságban volt egymással a Földön. Közös őseik a fejlettebb majmokhoz tartoztak, De vajon elkerülhetetlen-e ez? Lehetséges-e, hogy más körülmények között több, egymással nem rokon értelmes lény alakulhasson ki többé-kevésbé egyidőben? Véleményünk szerint elméletileg több értelmes faj is kialakulhat valamely bolygó különböző térségeiben — egyesek a szárazföldeken, mások például az óceánokban. Ebben az esetben a két értelmes faj hosszú időn át versengés nélkül fejlődhet, s csak a fejlődés későbbi szakaszában tárulnak fel számukra az Idegen környezet szférái. Az is elképzelhető, hogy ebben az esetben nem vetélkedés, hanem mindkét fél számára együttműködés lesz az eredmény. Így alakulhatott volna a viszony az emberek és a A palackorrú delfinek agyának meghökkentő fejlettsége, tanulóképességük régóta beható kutatás tárgya. A delfinek közelebb kerültek az értelem küszöbéhez, mint emberré válásunk fejlődésének fáján közvetlen elődeink. Pedig vízben élnek és nincs kezük, hogy munkaeszközöket készítsenek. Ez is bizonyítja, hogy a földi fejlődés nem az egyetlen lehetséges út delfinek között is — ha a delfinek valóban értelmes lények lennének. A delfinek külön figyelmet érdemelnek. Agyuk fejlettsége, tanulóképességük régóta beható kutatás tárgya, Társas magatartásuk meghökkentő példái is ismertek. A majomcsorda sohasem kísérli meg sebesült vagy megbetegedett társuk megmentését, a delfinek viszont igyekeznek segíteni a szükséget szenvedőnek, sebesült társukat nem hagyják el, a fulladozót feldobják a víz felszínére. Kommunikációs eszközük is jóval fejlettebb mint legközelebbi törzsrokonainkké, a csimpánzoké és a gorilláké. Mindebből kitűnik, hogy a delfinek közelebb kerültek az értelem küszöbéhez, mint a legfejlettebb majmok, talán az ember közvetlen elődei, az Australopithecusok is. Pedig vízben élnek és nincs kezük, tehát nem készíthetnek munkaeszközöket. Mindez igazolja a feltevést, hogy a földi fejlődés útjai nem az egyedüli lehetséges. Akárhogyan is van, annyi bizonyos, hogy az idegen világok értelmes lényei nem hasonlítanak ránk, mert más bolygókon mind a környezeti feltételek, mind pedig a fejlődés útja más. Am ezek a különbségek sem akadályok abban, hogy kapcsolatot teremtsünk velük. 18
