A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-25 / 4. szám

Ünnepi ülés a korszerű étteremben LEÁNYVÁLLALAT „HLOHOVEC“ A vonatablakból egyszerre pillan­tom meg az állomás nevét és a gyá­rat, amelynek rengeteg ablaka gyö­nyörűen világít a havas hajnali de­rengésben. Álmos tekintetű lányok szállnak ki a vonatból, megborzon­­ganak a hegyek felől áramló széltől, összébb húzzák kabátjuk gallérját s szapora léptekkel igyekeznek agyár­ba. Megyek utánuk. Néhány lépés után megállók hir­telen, mintha valaki a kabátom uj­ját rántotta volna meg. Hátrafordu­lok, nincs mögöttem senki, csak bo­londos hópelyhek kavarognak az ív­lámpa fényében. Felnézek a magasba, a hulló hó­csillagok megcsiklandozzák az ar­com, a szememre telepszenek meg az orromra, ettől tüsszentenem kell, ami lényegesen megzavarja lírai hangulatom. Holott most jut eszembe, hogy áll­tam én már itt, pontosan ezen a he­lyen, ennek a lámpának a fényköré­ben. Hány éve is? Húsz, huszonegy? De ami még lényegesebb, nem egyedül bóklásztam itt, mint most. H-t kísértem el idáig. H. természetesen egy búzaszőke lány volt és itt dolgozott a ruha­gyárban, én szlovák nyelvleckéket vettem tőle kóros szívdobogás köze­pette. Vajon találkozom-e vele? Sajnos nem találkoztunk, az élet rosszabbul van megszerkesztve, mint egy közepes novella. Pedig alaposan körülnéztem, amikor Harsányt mes­ter végigvezetett a gyáron, sunyin pislogtam minden szőke asszonyra, hátha ... Nem ismertem volna őt meg? Húsz évvel ezelőtt ezek a lányok még jobbára népviseletben jártak. Ezek a lányok? Inkább a mamáik, hiszen ők akkor még meg sem szü­lettek. Java részük a környékről járt dolgozni, Horné és Dőlné TrhoviSte­­ból (ez utóbbi faluban voltunk ara­­tóbrigádon) AlekSincéből stb. Ma fő­leg galgóci lányok és asszonyok dol­goznak az üzemben s a szép színes viseletét mutatóban sem látni. Most is nagyon takarosak, kék munkaruhában ülnek villanymotor­ral hajtott varrógépeik mögött és szép vonalú férfi meg női felöltőket varrnak. A mester nem győzi dicsér­ni őket, helyesebben a munkájukat, azt mondja, hogy noha az üzem dől­l A gyár főbejárata Cérnák Pavol igazgató gozóinak nyolcvanegy százaléka nő, viszonylag kevés a kimaradás, a hiányzás. A tervet egész évben rend­szeresen teljesítette az üzem, ez a tény önmagáért beszél. Ez az üzem egyébként a Trencsé­­ni Ruhagyár leányvállalata, a felsza­badulás után jött létre, kezdetben háromszáz alkalmazottal, jelenleg 1300 embernek ad munkát és meg­élhetést. Az épületet, amelyben 1949 óta működik, már kinőtte, Jövőre kezdenek építeni egy új gyárépületet hetvenötmillió korona beruházással. Az utóbbi években elsősorban fér­fi- és női, illetve fiú- és leányfelöl­­•tőket gyártanak. Termékeik ötven százalékát exportálják. A ruhatervek a trencsénl gyárban készülnek, onnan kapják a mintákat, ők „csak“ kiszabják és megvarrják az anyagot. A dolgozók átlagos havi keresete J733 korona. Cérnák Pavol igazgató huszonhá­rom éve dolgozik az üzemben. El­mondja, hogy mivel a gyárnak nincs munkásszállása, ezért csak a város és a környékbeli falvak adhatják a szükséges munkaerőt. Ez természete­sen korántsem hiba, hanem tudatos törekvés. A gyárnak saját bölcsődé­je, óvodája és üzemi étterme, üdü­lője van. Azt is az igazgatótól tudom meg, hogy az üzem baráti kapcsolatot tart a budapesti Vörös Október Ruha­gyárral. A kapcsolat kölcsönös ta­pasztalatcserében, gyermeküdülteté­si csereakcióban stb. nyilvánul meg. De milyen sok Helenka dolgozik ebben a gyárban! Jól megnéztem őket, amikor lepe­csételték a munkalapot. Csinosak voltak, vidámak, szőkék és modernek, szép vonalú felöltőjü­ket alighanem saját maguk varrták. I , Zs. NAGY LAJOS Nagy László murai (mulyai) olvasónk felvétele: A munka öröme. FÉNYKÉPEZZEN ÖN IS! Sárközi Ferenc kosicei (kassai) olvasónk felvétele: A bemutatkozás pillanatá­ban. Farsang József RimavsbA Sobota-i (rimaszombati) olvasónk felvétele: A zene mindenkié!

Next

/
Thumbnails
Contents