A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-25 / 4. szám

AZ ELSŐ ZÁSZLÓALJ PARANCSNOKA Havazik. Kint kemény szél sodorja a hópelyheket. Idebent a szobában duruzsol az olajkályha, s az egykori partizánparancsnok, Sykora Ludovít harminc év előtti emlékeit, élmé­nyeit hallgatom. Az asztal lassan megtelik könyvekkel, sűrűn telegépelt papírlapokkal, fényképekkel, ame­lyek mind-mind muzeális értékű do­kumentumok ... — A Nyevszkij partizánegység 1941-ben alakult — mondja — a br­­janszki erdőkben, az ellenség hátában. Az egység a brjanszki erdőből elju­tott Moszkva alá, ahol részt vett Moszkva védelmében. Itt esett el az egység első parancsnoka Sztyepanov is ... Styepanov halála után vette át az egység vezetését Viktor Alek­­szandrovics Karaszjev. aki akkor al-Ludovit P. Sykora ezredes volt, s később megkapta a Szovjetunió Hőse címet. — Hogyan került Sykora elvtárs kapcsolatba a Nyevszkij partizán­egységgel? — A háború idején már itt taní­tottam Sabinovban (Kisszebenben). De az illegális munkát még kassai tanító koromban kezdtem. Tudni kell, hogy a Nyevszkij partizánegy­ség volt az első, amely a Dukla-há­­gónál „átszivárgott“ a határon. Ez pontosan 1944 július végén volt, vagyis a felkelés előtt. Akkor az egy­ség mintegy ötszáz főből állt, s mi­kor sikerült átjutniok, velem kellett felvenniök a kapcsolatot, mivel egy különleges akciót kellett az egység­nek teljesítenie: kiszabadítani egy csoport politikai foglyot. Sykora elvtárs ekkor a Nyevszkij felsőbb partizánegység első zászlóal­jának a parancsnoka volt, őrnagyi rangban. A harcosok leginkább csak Sekera őrnagynak ismerték, ugyanis ez volt a fedőneve. Két századot, mintegy ötszáz harcost vezetett. A beszélgetés egy kis időre elakad, mert Sykora néni kávét hoz, s mi­közben a kávét kavargatjuk, új i­­rányba fordul az emlékezés. Ugyanis az egyik képen Fábry Józsefre isme­rek. Hát mindjárt a Petőfi-brigád felől érdeklődöm. — Az nem volt valami egyszerű história. Ügy emlékszem mindenre, mintha csak tegnap történt volna .... 1944. szeptember 19-én parancsot kaptam, hogy az egységemmel ké­szítsem elő Kordiki mellett egy ej­tőernyős egység fogadását. Ötágú csillag alakban máglyát kellett meg­gyújtanunk pontosan 23 órakor. Min­dent pontpsan megszerveztünk, min­den máglyának volt külön felelőse, sőt minden máglya mellé még egy teli benzineskannát is tétettem, arra az esetre, ha a fa nem fogna tüzet. . . Amikor így mindent előkészítettünk s mindenki elfoglalta a helyét, olyan zápor szakadt a nyakunkba, hogy pillanatokon keresztül teljesen átáz­tunk. S a zápor, ahelyett, hogy csil­lapodott volna, még erőteljesebben zuhogott. Ügy fél tizenegy tájban re­pülőgép zúgását hallottuk. A megfi­gyelők jelentették, hogy a mi gé­pünk. A máglyákat pontosan időben meggyújtottuk, de a zápor és a szél hármat azonnal eloltott, még a ben­zin sem segített. Mikor a repülőgép megérkezett, csak két máglya égett. Körülbelül húsz perc múlva újra hallottuk a repülőgép zúgását, majd még egyszer. Ezután csend lett. Töb­bé nem hallottunk és nem láttunk semmit. Virradat előtt elrendeltem az ébresztőt — ez a hajnali ébresztő mindennapos volt, hiszen a németek általában ebben az időben indultak támadásra — mondom, megvolt az ébresztő, amikor az egyik harcos a mogyoróbokrok között valami moz­gást vett észre. Figyelmeztettek, hogy jelzéseket hallani. Riadót rendeltem el. Nemsokára kiderült, hogy kitől származtak a jelzések. Julo Ciller elfogta az egyik ejtőernyőst. Utá­na az egyik mogyoróbokorban én is észrevettem egyet. — Fel a kezekkel — kiáltottam — jöjjön elő. Az ejtőernyős előjött, s a kérdé­sekre, amelyeket feltettem neki, tört oroszsággal válaszolt. Ebből azonnal Akikkel együtt harcolt: I. G. Gyeniszov, V. A. Kvétyinszkij. Fábry József HŐSÖKRE Motto: A Szlovák Nemzeti Felkelés nemcsak váratlan meglepetést, hanem nagy politikai és katonai bonyodalmat is jelentett a náci Németország számára. Politikai szempontból a Szlovák Nemzeti Felkelés felforgatta Tisónak Hitler­től függő államát. Frankót állandó félelemben és idegességben tartotta a protektorátus sorsát illetően, végül Magyarországon meggyorsította azo­kat a tendenciákat, amelyek képviselői hátat akartak fordítani a náci szö­vetségesnek: egyszóval összekuszálta a nácik közép-európai helyzetét. Gustáv Husák Tanúságtétel a Szlovák Nemzeti Felkelésről című könyvéből. Sykora elvtárs G. D. Avgyejevvel megértettem, hogy vagy magyar, vagy német. — Magyar? — fordítottam a szót magyarra. —- Magyar — válaszolt. — Hol va­gyunk? Nem ellenséges területen? — Jó helyen vannak — mondtam neki. Ezután a dolgok már gyorsan pe­regtek. Julo Ciller régi ismerősével, Rékaival ölelkezett össze, akivel együtt katonáskodott. Ekkor bizonyo­sodott be, hogy a mieink. Átfésültük az egész erdőt. Hatórás keresés után mindannyiukat megtaláltuk. Egy ej­tőernyős fennakadt a fán, egynek el­törött a lába. Tizenöten érkeztek. El­vezettük őket Marguáék házába, le Kordikibe, onnan pedig Banská Bystricára irányították őket. Ott tud­tuk meg Rékaitól, Csizsmártól, Jó­kaitól, Putnokitól, meg az egység pa­rancsnokától, Fábry Józseftől, hogy mi történt a levegőben. Elmondták, hogy háromszor megfordult a gép, mert az öt jelzőtűz nem égett. A har­madik fordulónál ki kellett ugraniok, mert a pilóta tovább nem manőve­rezhetett, mivel fogytán volt a ben­zin. Hát így, ilyen körülmények kö­zött ért földet az a csoport, amely a későbbi Petőfi-partizánbrigád mag­ját képezte... ... Egy kis epizód a nagy háború­ból. Nyilván Sykora elvtárs napokig tudna mesélni a harcokról, a győzel­mekről és a veszteségekről. A har­costársakról, akikkel együtt vereked­­te végig a felkelést, akik még él­nek, s azokról is, akik ott maradtak a csatatéren: szlovákok, csehek, ma­gyarok, szerbek, lengyelek ... — Hetvenhét éves vagyok — mond­ja —, huszonnégy évig voltam taní­tó, tizenöt évig katona. Nem volt könnyű mindig helytállni, nem volt könnyű elviselni bajtársaink elvesz­tését. A háború végéig 4780 külön­böző nemzetiségű harcosa volt az egységünknek. Az én zászlóaljamból még több mint kétszázan élnek. Ha néha találkozunk, az igazi ünnepnek számít. . . Hogy most mivel telnek a napjaim? Magam vágom a tűzifát, tavasszal, nyáron kertészkedem. Min­dig szerettem a méheket, valamikor nagyban méhészkedtem is, most csak tíz családom van ... S itt van ez a rengeteg dokumentum, ami mindig ad munkát s alkalmat az emlékezés­re ... GÄL SÁNDOR A. G. JEMEUANOV A fokozódó partizántevékenység ellen elrendelték a községekbe ve­zető utak őrzését és a házakban is gyakran szerveztek rajtaütéseket. 1944. június 15-én csendőröket csoportosítottak át azokra az őr­sökre, amelyeknek környékén a partizánok aktív tevékenységet fejtettek ki. Humennében (Ho­­monnán) partizánellenes roham­osztagot szerveztek, amelynek az volt a feladata, hogy elfojtsa a partizánok akcióit, elszigetelje őket a községek népeitől, megaka­dályozza élelmezésüket és az egyes csoportok közötti kapcsolatterem­tést. A német fasiszták partizán­vadász alakulatot is küldtek Kelet- Szlovákiába. Annak az áldozata lett A. G. Jemeljanov és Jakovlev Teoszovics Iljikcsian a Pugacsev csoport törzskarának parancsnoka is. A. G. Jemeljanov halála után, augusztus közepén a Pugacsev cso­port a Csapájev egységhez csatla­kozott. Homonnán az illegalitásban dol­gozó elvtársak támogatásban ré­szesítették az ottani fogolytáborba hurcolt franciákat és szerbeket, szökést is lehetővé tettek számuk­ra. 1944. augusztus 31-én a homon­­nai helyőrség lefegyverzése után a német fasiszták parancsban szó­lították fel a második divízió kato­náit is, hogy vonuljanak Homon­­nára és tegyék le a fegyvert. A di­vízió sok katonája megtagadta a parancsot, elvonult a hegyekbe és csatlakozott a partizánegységek­hez. Homonna akkoriban élelme­zési központjává (raktárává) vált azoknak a partizánoknak, akik a közeli erdőkben tartózkodtak. A háborús károk nem kímélték meg a homonnai járást sem. A fa­siszták a volt járás negyvenhárom községében összesen 307 házat megsemmisítettek és százegyet annyira megrongáltak, hogy azok lakhatatlanokká váltak. Teljesen felégették Turcovcét, Jankovcét, Porúbkát, Vífazovcét, Chlmecet, Závadát és Péolinét. Százhetven­­kilenc házat a városban is meg­semmisítettek vagy megrongáltak. A homonnai temetőben helyezték örök nyugalomra a szovjet hadse­reg 179 katonáját és A. G. Jemel­­janovot, a Pugacsev partizán­osztag parancsnokát.

Next

/
Thumbnails
Contents