A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-18 / 3. szám
A legközelebbi nyelvrokonainkról Lapjuk lelkes olvasója vagyok és a múlt évi 48. számban is nagy érdeklődéssel olvastam az egyik riportot Szibériáról, Tyumeny megyéről. Itt egy kis mondatocska megragadta a figyelmemet és írásra késztetett. E mondat a következő: „ . . . Amikor az építők odaérkeztek, egyetlen manszi család élt itt...“ Nos véleményem szerint e mondat nem sokat jelentett az olvasók döntő többsége számára, de csakis azért, mert nem tudják, kik is a manszik tulajdonképpen, nem tudják, hogy a Hanti-Manszi Nemzeti Körlet legközelebbi nyelvrokonaink, az osztyákok és vogulok hazája a Szovjetunióban. Ezért született meg bennem a gondolat, hogy feltétlenül érdeklődésre tartana számot az olavsók körében egy olyan cikk, amely életközeibe hozná az obi ugorok, az osztyákok és vogulok hazáját. Erre a nem kis feladatra csak azért mertem vállalkozni, mivel negyedik éve tanulok a Szovjetunióban, - s így közelebbről megismerhettem obi nyelvrokonainkat, mindennapi életüket, munkájukat, eredményeiket. Az Ob és az Irtis folyók összefolyásától mintegy tíz kilométerre keletre, erdős dombok lejtőin terül el egy régi település, ma fiatal, egyre modernebb arcot öltő nyugat-szibériai város, Hanti-Manszijszk. Ez a város a Hanti-Manszi Nemzeti Körlet központja, ahol legközelebbi nyelvrokonaink az osztyákok (hantik) és a vogulok (manszik) élnek. Mai nevük a legelterjedtebb önmegnevezésükből ered. A manszi elnevezést, például, a vogul nyelvből levezetve, „man szír“- „kis nemzetiség“ jelentésű szóösszetételből származtatják. Az európai nyelvek többségében viszont megmaradt a régebbi osztyák és vogul elnevezés. A Hanti-Manszi Nemzeti Körlet 523 ezer négyzetkilométer kiterjedésű és Nyugat-Szibéria hatalmas területének közepén foglal helyet. A nyugatról keletre 1300 km, északról délre 900 km hosszúságban elnyúló terület kétszer nagyobb mint Anglia és vetekszik kiterjedésben Franciaországgal. MIT REJTENEK AZ ÉVSZÁZADOK? Az obi ugor, vagyis az osztyák és vogul valamint a magyar nyelv alkotja a finnugor nyelvcsalád ugor ágát, tehát e két népcsoportot századok homályába nyúló rokoni kapcsolat fűzi a magyarokhoz. A magyarok és az obi ugorok ősei együtt éltek, küzdöttek vállvetve a létért. Együtt robogtak a csatákba sebes lovaikon, egy volt a pogány hit, egy volt az öröm és a ritmus a diadaljátékokon, együtt figyeltek a sámán mozdulataira, hallgatták jövendőmondásait. S bár bőkezű volt a természet sok részről, ugyanúgy tudott zord és kegyetlen lenni és ismeretlen ellenségek. idegen törzsek is gyakran megjelentek a nyugat-ázsiai sztyeppékén, így aztán sokszor épp a létfontosságú testvéri összefogás segített. Az együttes élet, létküzdelem szoros közösségben folyt körülbelül az i. e. első évezred közepéig. Lassanként, különböző társadalmi, gazdasági és földrajzi tényezők hatására felbomlik a törzsközösség és az úgynevezett előmagyarok ősei fokozatosan szétválnak, új (területek felé vonzza őket a létért vívott mindennapi küzdelem. Ilyen tényezők közt említhetjük a lakosság növekedésével kialakult nemzetségek és nemzetségi csoportok által létrehozott nyelvjárásokat, amelyek közt a kommunikáció, különböző földrajzi okok — mint egyes törzsek szállásbirtokai közötti hatalmas távolságok, közlekedési viszonyok, más idegen népek hódítása, közéjük ékelődése, klímaváltozások — miatt egyre jobban megnehezül így megtörténik a teljes szétszóródás. Az osztyák és vogul törzsek az ugor együttélés korába na mai dél-uráli és észak-kazahsztáni erdős-sztyeppés és sztyeppés területek északi, illetve keleti részét foglalták el. A nagy népvándorlás korában a későbbi előmagyarok nyugat felé vonulva eljutottak Pannóniába, míg az osztyák és vogul törzsek fokozatosan az északi Ob-vidékre vándoroltak. Ebben a vándorlásukban az osztyák törzsek megelőzték a vogulokat, mivel nyugat felől épp az osztyákok szenvedtek legtöbbet az idegen hódító törzsek szűnni nem akaró támadásaitól. A vogul törzsek csak jóval később jutottak el az Ob folyó vidékére, még a tizenhatodik század végén is a Közép-Urai lejtőin éltek. Északon, a megváltozott életkörülményekhez való alkalmazkodás, a zord természettel vívott elkeseredett, harc hatalmas erőfeszítést, kitartást követelt ezektől a nem nagy létszámú népektől. S ők bebizonyították, igazolták harcra termettségüket, szívósságukat: évszázadokon át ellent tudtak állni a nem lebecsülendő ellenség rohamainak, a kíméletlen és kegyetlen északi éghajlat szeszélyeinek. A létért, a holnapért folytatott küzdelem felőrölte a maroknyi nép minden erejét, ennek tudható be, hogy mig más éghajlati viszonyok közt élő népek hatalmas fejlődésen mentek keresztül az élet minden terén, addig az osztyák és vogul népek, sok más kisebb északi népcsoporthoz hasonlóan, a huszadik század elejéig elmaradott feudális viszonyok között élteki Kultúrájuk egyedüli, de gazdag forrása a népművészet volt. Az élelemért, a betevő falatért folytatott szüntelen hajszában, csodálatos módon, jutott lehetőség arra is, hogy az osztyákok és a vogulok csillogó népköltészeti gyöngyszemeket alkossanak, a hóhullást, szarvasok rohanását, szél ezerszínű dallamát, Észak tiszta, hófehér hangulatát idéző énekeket, meséket, dalokat; az északi ember bölcsességét, évszázados tapasztalatait kifejező jellegzetes szólásmondásokat, találós kérdéseket, közmondásokat. A népköltészeten, a csodálatos mondák, regék szájról szájra való átadásán, régi évszázadok hangulatát, küzdő szellemét kifejező ünnepi táncokon, sokrétű vallási szertartásokon kívül a művészi érzés tapinthatóságát, színét, ízét ugyanúgy átvitték öltözetük, járműveik készítésébe, fegyvereik, szerszámaik, lakóhelyük díszítésébe. Még az annyira elmaradott termelési viszonyok sem tudták megakadályozni, hogy a népi temperamentum, tehetség és a természetes szépérzék meghozza megszolgált, de messzemenőleg sem teljes gyümölcsét. Ezt bizonyította be az új kor hajnala, a szocializmus diadala, melynek fényében e népek is óriási léptekkel fejlődve a szocialista társadalom tevékeny és megbecsült építőivé váltak. ÚJ KOR, ÚJ TÁVLATOK, ÚJ EREDMÉNYEK A Nagy Október győzelmének híre, a lenini eszmék hamar eljutottak a távoli Északra is, elbűvölve, felemelve a feudális elmaradottságban sínylődő népeket. Az októberi forradalomig az osztyákoknak és voguloknak nem volt egyáltalán írásuk, csak néhány egyszerű ismertető- és birtokjelet, az ún. tamgákat használták. 1930-ban a Szovjet Tudományos Akadémia a legelterjedtebb nyelvjárások alapján összeállította az osztyák és vogul ábécét, létrehozta a népek irodalmi nyelvét, így megnyílt a lehetőség, hogy megszülessen végre a nemzeti irodalom, felvirágozzon a nemzeti kultúra. A Hanti-Manszi Nemzeti Körzet hatalmas, nagyobbára sík területére a legjellemzőbb, hogy erdők és mocsarak váltják egymást, sok kisebb-nagyobb folyó szeli keresztül, és több mint ezerötszáz, halakban gazdag tó teszi csodálatosan széppé a vidéket. A terület egynegyede, kb. tizennyolc millió hektár az erdő, ami több mint kétmilliárd köbméter fakészletet jelent. A legelterjedtebb fa az erdeifenyő és a nyírfa. A körzet negyvenöt százaléka mocsár; feltűnik a területen az Ob és Irtis folyók széles, húsz-negyven kilométeres völgye, nagyszámú folyóággal. A területre a kontinentális éghajlat a jellemző. Az évi középhőmérséklet —1 — 30°, a januári középátlag —20 —25C°. Ennek az alacsony hőmérsékletnek az is oka, hogy a Karszk-tenger felől akadálytalanul áramlanak be a hideg sarki légtömegek. A tél október elején kezdődik és a hó csak május végén olvad el. A terület legészakibb fagyos tundra. Nyáron a növényzet rendkívül gyorsan fejlődik, hiszen a
