A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-06-21 / 25. szám

ár rég bealkonyult.

•“A falu alatt, egy domb mögötti hajlatban, a tarlón, egy kis takaró alatt összehúzta magát lujo. Csak szeplős arca, nagy kékes színű szeme s homlokán szétszórt, sárgás hajának néhány fürtje kandikál elő. Néhány lépésre tőle Bimbó legelészik.

Amióta beállt a rekkenő hőség, Lujo minden áldott este, késő éjszakáig legelteti Bimbóját. Ügy vigyáz rá, mint a szeme fényére. Hetenként kétszer sót nyalat vele. Még a vacsoráját Is megfelezi Bimbóval. Szereti a jószágát, mert Bimbó az egész környék . legerősebb bikája. Ha Bimbó vele van, akár a temető közepén is merne éjszakázni.

— De majd holnapi — rezzen föl Lujo, mintha álomból térne magához, ledobja a kis subát, és izgalmában megvillan a szeme.

Föláll, a bikához lép, megcirógatjo. becézgeti, és azt gagyogja:

— Egyél csak, legeléssz kedvedre. Bimbóm! Egyél, öcskös, amennyi csak a bendödbe féri De majd holnap; de aztán holnap, egyetlen jószágom, kedvesem, gyönyörűséges Bimbóm, hanem aztán holnapi

Lujo rekedtes, becéző hangjában lágy és gyöngéd kérlelés remegett. A bika, szokása szerint, csapott egyet a farkával, és egy kissé Lujo arcát is meg legyintette.

— Csak nem engem, Bimbó? — kérdezte feddő hangon Lujo. — Mindjárt felsírom magam. •

Lujo kissé félrehúzódott, s úgy tett, mintha elfogná a sírás. Bimbó fölkapto a fejét.

— Dehogy, dehogy, Bimbói Csak tréfáltam!... Dehogy is csaptál te meg engem . .. Ugyan már, az apja teremtésit, ne mérgelődj mindenérti Hadd csókolózzunk hát ősszel

S összecsókolóztak. Lujo magára terítette a kis subát, aztán megint leheveredett a nedves fűre, hogy a holnapi napról álmodozzék.

Mert holnap az ő Bimbója az ország bikájával méri össze a szarvát. Lujóban már régóta lángol a vágy: hadd mérkőzzék meg az ő Bimbója Bozontossal, az ország bikájával. Kérve kérte a bírót, teljesítse a kívánságát. S az Öregebb emberek is kérlelték a bírót.

— De hát nem úgy verik a cigányt, emberek; ország bikája az! Hanem azért benyújtom a kérvényt. Ha aztán elrendeli az ország, hogy megvívjon egymással a két jószág, rendben van, hát legyen, nem ellenzem én sem; ha pedig nem, hát nem történt semmi! Rendben van, így, testvérek?

— Rendben van, bíró! Jár] el csak annak rendje és módja szerint, egyet se félj!

A kérés hát elment, s a bírónak meg is jött a válasz: megengedtetik. Holnap van Urunk színeváltozása és egyben országos ünnepnap is. A bíró házánál holnap megmérkőzik Bimbó a Bozontossal.

Erről álmodozik most ébren Lujo. Az egyik percben azt látja, amint Bimbó összerogy, felöklelve kiadja a páráját; a másik percben meg azt, amint felöklelte Bozontost, s most győztesen áll a küzdőtéren. Hallja Bimbó mennydörgő bőgését, amit visszavernek a hegyek. S rágyújt a dalra:

Bika lelte, le is leltei Az én bikám az erősebb, tehenednél tehetősebbl Hajsz, tehénke, csúf szegényke! Kicsúfolom a gulyásodI

— Nem fázol, Bimbó? — hallatszik Lujo hangja a kis suba alól. Bimbó csak legel, hallgat, semmit sem válaszol. Lujo fölkel, megsimogatja, az osztagból kihúz két kéve zabot, a bika

elé teszi, s aztán melléje heveredík. Sokáig félálomban lebeg, aztán erőt vesz rajta az álom. Mikor aztán Bimbó elropogtatja a zabot, ő is jó barátja mellé telepszik.

Mélységes, iszonyú csönd. Nyirkos frisseség húzódik át az éjen. A hegység alatt félkörben, szakadatlan sorban elterülő házakon lágy szellő fuvall át. A zöld szilvásokból előmeredő, mohlepte háztetőket a holdfényben csak nagy nehezen hámozza ki a tekintet. Csak itt-ott fehérük elő egy újabb háztető. A falu csöndesen, jóízűen alszik, mint valami kicsattanó, egészséges, indulatos hegyvidéki csecsemő, akit anyja megszoptatott s most álomba ringat.

A nap lassan előbukkan a hegycsúcsok mögül, melyek még fáradtan pihennek a hajnaló szürkületben. Még egy pillanat — s aztán mindent elönt a fehéren csillogó ragyogás! Csillogva reszket minden a szétáradó fényben. Csak egészen távol, a hegyek alatt húzódó napsütötte oldalon reszket a ködös, sziklás kékség. Föltárnád, ébred, gőzölög minden, akár o forró vér, erőt, frisseséget áraszt.

— Hohó, már megvirradt! — nyújtózkodik nagyot Lujo, szemét dörzsöli, és körülnéz. — Bimbó, barátom, hát mért nem ébresztettél föl?

Bimbó már korán, nagyon korán fölkelt, és ugyancsak nagyot legelt. Lujónak jólesett, mikor látta, hogyan dagadozik Bimbó hasa.

— No, ha már ilyen jól befalatoztál, nesze, itt van egy kis csemege is! — mondotta jókedvűen Lujo, s néhány zabkévét vetett a bika elé.

Bimbó megette azt is. Aztán elindultak a bíró házához.

A környező ligetekből varjak szálltak föl, s az éppen szemesedni kezdő kukoricásokba csaptak. A csőszök hessegetik őket. A kukoricások körül húzódó kerítéseken madárijesztők lengedeznek. A jószágot legelőre hajtják. Kiabálás, hívogató kiáltozás hallatszik mindenütt.

Lujo elgondolkodva ballag Bimbó után. Gondolataiba mélyedt, nem is hallja a körülötte fölcsapó lármát, eleven életet. Bimbóra gondol meg a mai küzdelemre.

Aztán hirtelen összerezzen, mintha eszébe jutna valami. Araszba nyitja a kezét, s végigméri a botját:

— Bimbó felökleli a másikat; nem, igen, nem, igen! — kiált föl Lujo, és fölvillan a szeme túláradó örömében.

Jókedvében összevissza ölelgeti, csókolgatja a bikát.

— Ugye, Bimbóm, felökleled azt a másikat? Még akkor is, ha az ország bikája?! Meg sem kottyan az az én drága, kedves, gyönyörűséges Bimbómnak! Ugye így vanl No, szólj már a te kedves bujádnak! — mondja neki ártatlan hízelkedéssel.

S miközben Bimbóval így társalog, megérkezik a bíró házához, ahol már szép számban összegyülekezett a nép.

ünnepnap van, ma nem dolgoznak, s eljöttek az emberek, hogy eltereferéljenek kissé; a hegyvidékieknek jólesik ilyenkor elnézegetni egy kis bikaviadalt.

Lujónak összeszorul a szíve, mikor megpillantja Bozontost. Ijesztőnek, roppant nagynak látja; vastagabbnak, nagyobbnak is Bimbónál.

— Bimbó barátom, ha ma a fejeddel is fizetsz, engem ugyan ne sajnáljI — sóhajt föl Lujo, odasimul a jószághoz, s aztán, lopva, nehogy a többiek meglássák, megint végigaraszolja a botját. Az jön ki, hogy Bimbó győz majd a viadalban! Lujo orca földerül.

— Megijedtél, kisember?

— Csöppet se félj, fiacskám! Öreg bajnok a te bikád! — bátorította Lujót egy kis bácsika.-- Én bizony nem félek semmitől I — mondja Lujo bizakodva.

— De biza jajgatni is fogsz még

fiacskám, ha majd a Bozontos kifordítja a Bimbód belét! — ijesztgeti a mezőőr. — Meg aztán torkig vagyok és már a te Bimbóddal. ,

— No, majd mindjárt meglátjuk, csősz barátom! — nevet a szemébe konokul, harapóson Lujo.

— Hagyjátok az üres fecsegést, emberek! Gyerekek és asszonyok, félre innen! — kiáltja a bíró éles hangon, szinte ünnepélyesen. — Vezessétek a bikákat oda a sövény alá, a porondra.

A bikákat kivezették. A tömeg mindenfelől körülvette őket. A két bika szaglászni kezdte egymást, mintha ismerkednének.

— Rajta, Bimbói

— Rajta, Bozontos!

A két bika feibőgött, mellső lábával a földet kapálta, nekivadult, oldalogva kerülgette egymást, aztán hatalmas erővel egymáshoz csattantotta a szarvát. Nagy recsegés-ropogás, fölfordulós támadt! A föld porzott, besüppedt alattuk.

Lujo reszketett, rémüldözött. Minden egyes idegszála táncra perdült. Nagy, kékes színű szemét ki meresztette, szem pillája meg sem rezzent. Minden egyes mozdulatot figyelemmel kísért, minden összecsapás ott visszhangzott a szivében. ökle, torka összeszorult, meggörnyedt, szeretett volna Bimbó segítségére sietni. Szeme elborult. Csak úgy homályosan látta, h ogy minden kering, kígyózik, behorpad előtte.

Bozontos teljes erőből rárohant ellenfelére.

— Döfj alája, Bimbó! — kiáltott fel Lujo szinte magánkívül.

Bimbó, az öreg, ravasz viador, mellső lábával szinleg térdre rogyott, aztán szegyénél szarvára kapta Bozontost.

— Ne hagyjátok, emberek, csúffá teszi a jószágot! — kiáltott föl rémülten a bíró.

Bozontos szegyéből nagy sugárban szökellt elő a vér. Lujo ujjongva dalra gyújtott. Bimbó büszkén állt a küzdőtéren, és felbődült, s a hegycsúcsok hatalmas erővel visszhangozták a bőgőst.

PETAR KOCIC

Jugoszláviai Író: 1877-ben született. Meghalt 1916-ban.

Politikai tevékenysége miatt többször elítélték és bebörtönözték. írói tehetsége különösen elbeszéléseiben, szőkébb hazája társadalmi körülményeinek ábrázolásában teljesedett ki.

KOPÓCS TIBOR: Bikabűvölő V. (linómetszet) 1973

Prandl Sándor felvétele