A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-06-21 / 25. szám

ár rég bealkonyult. •“A falu alatt, egy domb mögötti haj­latban, a tarlón, egy kis takaró alatt összehúzta magát lujo. Csak szeplős arca, nagy kékes színű szeme s homlo­kán szétszórt, sárgás hajának néhány fürtje kandikál elő. Néhány lépésre tőle Bimbó legelészik. Amióta beállt a rekkenő hőség, Lujo minden áldott este, késő éjszakáig le­gelteti Bimbóját. Ügy vigyáz rá, mint a szeme fényére. Hetenként kétszer sót nyalat vele. Még a vacsoráját Is meg­felezi Bimbóval. Szereti a jószágát, mert Bimbó az egész környék . legerősebb bikája. Ha Bimbó vele van, akár a te­mető közepén is merne éjszakázni. — De majd holnapi — rezzen föl Lujo, mintha álomból térne magához, ledobja a kis subát, és izgalmában megvillan a szeme. Föláll, a bikához lép, megcirógatjo. becézgeti, és azt gagyogja: — Egyél csak, legeléssz kedvedre. Bimbóm! Egyél, öcskös, amennyi csak a bendödbe féri De majd holnap; de aztán holnap, egyetlen jószágom, ked­vesem, gyönyörűséges Bimbóm, hanem aztán holnapi Lujo rekedtes, becéző hangjában lágy és gyöngéd kérlelés remegett. A bika, szokása szerint, csapott egyet a farká­val, és egy kissé Lujo arcát is meg legyintette. — Csak nem engem, Bimbó? — kér­dezte feddő hangon Lujo. — Mindjárt felsírom magam. • Lujo kissé félrehúzódott, s úgy tett, mintha elfogná a sírás. Bimbó fölkapto a fejét. — Dehogy, dehogy, Bimbói Csak tré­fáltam!... Dehogy is csaptál te meg engem . .. Ugyan már, az apja terem­tésit, ne mérgelődj mindenérti Hadd csókolózzunk hát ősszel S összecsókolóztak. Lujo magára terí­tette a kis subát, aztán megint leheve­­redett a nedves fűre, hogy a holnapi napról álmodozzék. Mert holnap az ő Bimbója az ország bikájával méri össze a szarvát. Lujóban már régóta lángol a vágy: hadd mér­kőzzék meg az ő Bimbója Bozontossal, az ország bikájával. Kérve kérte a bírót, teljesítse a kívánságát. S az Öregebb emberek is kérlelték a bírót. — De hát nem úgy verik a cigányt, emberek; ország bikája az! Hanem azért benyújtom a kérvényt. Ha aztán elrendeli az ország, hogy megvívjon egymással a két jószág, rendben van, hát legyen, nem ellenzem én sem; ha pedig nem, hát nem történt semmi! Rendben van, így, testvérek? — Rendben van, bíró! Jár] el csak annak rendje és módja szerint, egyet se félj! A kérés hát elment, s a bírónak meg is jött a válasz: megengedtetik. Holnap van Urunk színeváltozása és egyben országos ünnepnap is. A bíró házánál holnap megmérkőzik Bimbó a Bozontos­sal. Erről álmodozik most ébren Lujo. Az egyik percben azt látja, amint Bimbó összerogy, felöklelve kiadja a páráját; a másik percben meg azt, amint fel­öklelte Bozontost, s most győztesen áll a küzdőtéren. Hallja Bimbó mennydör­gő bőgését, amit visszavernek a hegyek. S rágyújt a dalra: Bika lelte, le is leltei Az én bikám az erősebb, tehenednél tehetősebbl Hajsz, tehénke, csúf szegényke! Kicsúfolom a gulyásodI — Nem fázol, Bimbó? — hallatszik Lujo hangja a kis suba alól. Bimbó csak legel, hallgat, semmit sem vála­szol. Lujo fölkel, megsimogatja, az osztagból kihúz két kéve zabot, a bika elé teszi, s aztán melléje heveredík. Sokáig félálomban lebeg, aztán erőt vesz rajta az álom. Mikor aztán Bimbó elropogtatja a zabot, ő is jó barátja mellé telepszik. Mélységes, iszonyú csönd. Nyirkos frisseség húzódik át az éjen. A hegység alatt félkörben, szakadatlan sorban el­terülő házakon lágy szellő fuvall át. A zöld szilvásokból előmeredő, moh­lepte háztetőket a holdfényben csak nagy nehezen hámozza ki a tekintet. Csak itt-ott fehérük elő egy újabb ház­tető. A falu csöndesen, jóízűen alszik, mint valami kicsattanó, egészséges, in­dulatos hegyvidéki csecsemő, akit anyja megszoptatott s most álomba ringat. A nap lassan előbukkan a hegycsú­csok mögül, melyek még fáradtan pi­hennek a hajnaló szürkületben. Még egy pillanat — s aztán mindent elönt a fehéren csillogó ragyogás! Csillogva reszket minden a szétáradó fényben. Csak egészen távol, a hegyek alatt hú­zódó napsütötte oldalon reszket a kö­dös, sziklás kékség. Föltárnád, ébred, gőzölög minden, akár o forró vér, erőt, frisseséget áraszt. — Hohó, már megvirradt! — nyújtóz­kodik nagyot Lujo, szemét dörzsöli, és körülnéz. — Bimbó, barátom, hát mért nem ébresztettél föl? Bimbó már korán, nagyon korán föl­kelt, és ugyancsak nagyot legelt. Lujó­­nak jólesett, mikor látta, hogyan daga­dozik Bimbó hasa. — No, ha már ilyen jól befalatoztál, nesze, itt van egy kis csemege is! — mondotta jókedvűen Lujo, s néhány zabkévét vetett a bika elé. Bimbó megette azt is. Aztán elindul­tak a bíró házához. A környező ligetekből varjak szálltak föl, s az éppen szemesedni kezdő kuko­ricásokba csaptak. A csőszök hessegetik őket. A kukoricások körül húzódó kerí­téseken madárijesztők lengedeznek. A jószágot legelőre hajtják. Kiabálás, hí­vogató kiáltozás hallatszik mindenütt. Lujo elgondolkodva ballag Bimbó után. Gondolataiba mélyedt, nem is hallja a körülötte fölcsapó lármát, ele­ven életet. Bimbóra gondol meg a mai küzdelemre. Aztán hirtelen összerezzen, mintha eszébe jutna valami. Araszba nyitja a kezét, s végigméri a botját: — Bimbó felökleli a másikat; nem, igen, nem, igen! — kiált föl Lujo, és föl­villan a szeme túláradó örömében. Jókedvében összevissza ölelgeti, csó­kolgatja a bikát. — Ugye, Bimbóm, felökleled azt a másikat? Még akkor is, ha az ország bikája?! Meg sem kottyan az az én drága, kedves, gyönyörűséges Bimbóm­nak! Ugye így vanl No, szólj már a te kedves bujádnak! — mondja neki ártat­lan hízelkedéssel. S miközben Bimbóval így társalog, megérkezik a bíró házához, ahol már szép számban összegyülekezett a nép. ünnepnap van, ma nem dolgoznak, s eljöttek az emberek, hogy eltereferél­jenek kissé; a hegyvidékieknek jólesik ilyenkor elnézegetni egy kis bikaviadalt. Lujónak összeszorul a szíve, mikor megpillantja Bozontost. Ijesztőnek, rop­pant nagynak látja; vastagabbnak, na­gyobbnak is Bimbónál. — Bimbó barátom, ha ma a fejeddel is fizetsz, engem ugyan ne sajnáljI — sóhajt föl Lujo, odasimul a jószághoz, s aztán, lopva, nehogy a többiek meg­lássák, megint végigaraszolja a botját. Az jön ki, hogy Bimbó győz majd a via­dalban! Lujo orca földerül. — Megijedtél, kisember? — Csöppet se félj, fiacskám! Öreg bajnok a te bikád! — bátorította Lujót egy kis bácsika.-- Én bizony nem félek semmitől I — mondja Lujo bizakodva. — De biza jajgatni is fogsz még fiacskám, ha majd a Bozontos kifordítja a Bimbód belét! — ijesztgeti a mező­őr. — Meg aztán torkig vagyok és már a te Bimbóddal. , — No, majd mindjárt meglátjuk, csősz barátom! — nevet a szemébe konokul, harapóson Lujo. — Hagyjátok az üres fecsegést, em­berek! Gyerekek és asszonyok, félre innen! — kiáltja a bíró éles hangon, szinte ünnepélyesen. — Vezessétek a bikákat oda a sövény alá, a porondra. A bikákat kivezették. A tömeg min­denfelől körülvette őket. A két bika szaglászni kezdte egymást, mintha ismerkednének. — Rajta, Bimbói — Rajta, Bozontos! A két bika feibőgött, mellső lábával a földet kapálta, nekivadult, oldalogva kerülgette egymást, aztán hatalmas erővel egymáshoz csattantotta a szar­vát. Nagy recsegés-ropogás, fölfordulós támadt! A föld porzott, besüppedt alattuk. Lujo reszketett, rémüldözött. Minden egyes idegszála táncra perdült. Nagy, kékes színű szemét ki meresztette, szem ­pillája meg sem rezzent. Minden egyes mozdulatot figyelemmel kísért, minden összecsapás ott visszhangzott a szivé­ben. ökle, torka összeszorult, meggör­nyedt, szeretett volna Bimbó segítségé­re sietni. Szeme elborult. Csak úgy ho­mályosan látta, h ogy minden kering, kígyózik, behorpad előtte. Bozontos teljes erőből rárohant ellen­felére. — Döfj alája, Bimbó! — kiáltott fel Lujo szinte magánkívül. Bimbó, az öreg, ravasz viador, mell­ső lábával szinleg térdre rogyott, aztán szegyénél szarvára kapta Bozontost. — Ne hagyjátok, emberek, csúffá teszi a jószágot! — kiáltott föl rémülten a bíró. Bozontos szegyéből nagy sugárban szökellt elő a vér. Lujo ujjongva dalra gyújtott. Bimbó büszkén állt a küzdő­téren, és felbődült, s a hegycsúcsok hatalmas erővel visszhangozták a bő­gőst. PETAR KOCIC Jugoszláviai Író: 1877-ben született. Meghalt 1916-ban. Politikai tevékenysége miatt többször elítélték és bebörtönözték. írói tehetsége különösen elbeszéléseiben, szőkébb hazája társadalmi körülményeinek ábrázolásában teljesedett ki. KOPÓCS TIBOR: Bikabűvölő V. (linó­metszet) 1973 Prandl Sándor felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents