A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-21 / 25. szám
% z UNESCO, az egyesült nemzetek nevelésügyi, tudományos és művelődési szervezete szokásához híven az 1974-es évre is összeállította nevezetes jubileumokat tartalmazó kalendáriumát, s ebben Csehszlovákia kultúrája is előkelő helyet kapott. Általánosan érvényes az az íratlan szabály, mely szerint jubileumként a nullára vagy ötös számjegyre végződő évszámokkal jelzett különösen pedig a kerek — 100, 150, 200, 250 stb. — évfordulókról szoktunk megemlékezni. Ilyen kerek, évszázados határkövekkel mérhető jubileuma van az idén öt cseh zeneszerzőnek: 250 évvel ezelőtt született Josef Benda, Václav Jan TomáSek, 150 éve Bedfich Smetana, 100 éve Josef Suk és Oskar Nedbal. Ez az öt évforduló, amely zenetörténeti jelentősége szempontjából mintegy a Gauss-féle sűrűségfüggvény harang alakú görbéjét követve éppen Smetanánál csúcsosodik, adta az impulzust, hogy az UNESCO-naptárban a hetvennégyes év a „cseh zene éve“-ként szerepeljen. Ez az ünnepi év azonban a véletlenek kiszámíthatatlan törvényeit követve, az említetteken kívül még mintegy további harminc évfordulót tartalmaz, amelyek egymásutánja tulajdonképpen felöleli az egész cseh zenetörténetet. Ha ilyen alapon lapozunk vissza a történelemben a legrégibb dátumig, kereken 555 évet kell visszamenni a múltba a nevezetes 1419-es évig, amikor a huszita mozgalom kirobbant. Ez az év azonban még nem egy névnek, nem egy alkotó egyéniségnek állít emléket, hanem mindazon névtelenek összességének, akiknek ajkán született, hangzott fel először és formálódott az a sok-sok gyönyörű dal, amelyet a vallási és politikai elnyomatás reakciója hozott törvényszerűen napvilágra, ősi és népi dallamkincse ez egy hősi korszaknak, amelyből mint tiszta forrásból évszázadokon át lehetett ihletet és tartalmat meríteni akkor, amikor már a névtelenség korának ködburokja lassan oszladozik, hogy kibontakozzanak belőle a több szólamú zene első egyéniségei. És ilyen egyéniség már a 410 éve született políicei KriStof H a r a n t is, akinek motettái már a reneszánsz kiemelkedő és maradandó alkotásai. A következő stíluskorszak, a barokk — igaz, majd egy jó évszázad múlva, mert közben a vallásháború és a fehérhegyi gyászos csatavész elnémította a múzsákat — már bővebben termi a maradandó értékeket. A sort a 290 évvel ezelőtt született Bohuslav Cernohorskí nyitja meg, aki a prágai Szent Jakab templom orgonistája volt és akit népi intonációjú fúgatémái alapján joggal neveztek el „a cseh zene atyjának“, különösen ha figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy magának Glucknak, Tartininek és Brixinek volt tanítómestere. Aztán ott van a tíz évvel később született Václav M í é a, akinek nyitányaiban már fellelhető a szonátafor-' ma kikristályosodásának folyamata; valamint az idén ünnepelt Josef Benda — a híres Benda-család tagja —, aki hegedűre és billentyűs hangszerekre írt szerzeményeivel ugyan némileg testvérei árnyékában maradt, de mint a berlini porosz királyi zenekar koncertmestere elismerést vívott ki magának. További fél évszázad múlva azonban már érdekes és fontos egyéniségre bukkanunk Václav Jan TomáSek személyében, aki eredetileg jogot tanult ugyan, de életét a zenének szentelte s így másfél évszázaddal ezelőtt ő lett Prága legtekintélyesebb zongorapedagógusa. Emellett komponált is, főleg vokális zenét, melynek stílusa és tipikusan cseh jellege egyenesen előkészítője annak a nemzeti zenei irányzatnak, amely újabb fél évszázad múlva Smetana alkotásaiban termi meg legpompásabb gyümölcseit. Erről az ötven évről azonban tudni kell valamit: 1800 körül az a visszás helyzet kezd kialakulni, hogy amíg a jól képzett cseh muzsikusok a külföldet járják, mert Csehországot akkor mér „Európa konzervatóriumának“ tekintik, otthon Prágában olasz és más külhoni művészek ütik fel tanyájukat, akiknek elidegenítő hatása egyre nagyobb mértékben érvényesül. Az említett TomaSek és közvetlen kortársai megérezték e külföldi behatás veszélyes következményeit. Ilyen előzmények után robban be a színre a cseh nemzeti zene tulajdonképpeni megteremtője, Bedfich Smetana, akinek életéről és munkásságáról nemrégiben írtunk lapunkban. Időrendi sorrendben a 70 éve elhunyt Antonín D v o f á k következik. Zsenialitás terén egyek ők Smetanával, csupán más-más irányban haladtak. Míg az előbbi alkotásának súlypontja az opera-színpad, addig az utóbbié főleg a hangversenyterem, s így nem csoda, hogy kilenc szimfóniája közül az utolsó négy — a híres Üjvilág szimfóniával az élen — világviszonylatban is a legkedveltebbek közé tartozik. A morva Le oá Janáéek 120 éve született, de egyéni hangvételű alkotásai, melyek mintha távoli rokonai lennének Bartók műveinek már századunk művészetét képviselik. Ugyancsak századunkat képviseli már Dvofák növendéke, majd veje, az ünnepelt Josef Suk is. ö mint hangszeres művész — a hajdan világhírű „Cseh vonósnégyes“ másodhegedűse, írja be először nevét a zenetörténelembe. Pedagógusként is jelentős egyéniség, és végül mint zeneszerző a Raduz és Mahuliena kísérőzenéjével valamint a halál angyalának nevét viselő Asrael című szimfonikus kompozíciójával tette magát ismertté. Oskar Nedbal az eddigi láncolatban némileg mellékágat képvisel, mert komponistaként nevét operettje, a Lengyel vér és balettjei őrzik. De nevét városunk zenetörténete is megőrizte, mert a húszas években a Szlovák Nemzeti Színház karnagya és igazgatója volt egy személyben. VARGA JÓZSEF HAJÓS LÁSZLÓ versei űrrepülés A négy világtáj felé. A négy világtáj felől. Szédítő sebességgel, hogy izzadjon a szív belé, s virradata villanyozza a zengő hajtóművet. Át, egyre csak át a csend súlytalan rétegein! NAGYAPÁM EMLÉKÉRE 1. Szemedbe temetkeztek az ég csodái, már egyszerűbbek azok a zárt halálnál. Körülforogna a Föld számtalanszor, ha csodákat rajta is találnál. 2. Időd szélmalmából gyakran tértem vissza finomra őrölt szeretettel. (Gyenge szellőim karodba roskadnak, mert szeretem, ha erősödök nehéz terhed alatt.)
