A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-14 / 24. szám
TÚLSÁGOSAN FÉLTENEK A SZÜLEIM Tizenkilenc éves gimnazista lány vagyok. Már négy éve ismerek egy fiút, de a kapcsolatunk csak két éve vált komolyabbá. A fiú ugyanis két évig katona volt. Amióta leszerelt, rendszeresen eljár hozzánk. Kapcsolatunkat a szüleim kezdetben nem ellenezték, csak most viselkednek úgy, mintha féltenének. Pedig a fiú rendes, szolid. Igazán semmi roszszat nem lehet mondani rá. De a szüleim mégis találnak kifogásokat. Fennakadnak az öltözködésén, viselkedésén. Pedig a fiú jól öltözik és a viselkedése ellen sincs kifogásom. A szüleim sehová sem engednek bennünket egyedül, mindig elkísér a bátyám. Ügy érzem, hogy nem bíznak meg bennünk. Pedig semmi okuk sincs a bizalmatlanságra. Ha a fiú falujában rendezvény, illetve táncmulatság van, csak akkor engednek el, ha megunják a könyörgésemet. Állandóan azt hangoztatják, hogy fiús háznál nem illő aludni. Ez alatt bizonyára azt értik, hogy J. Sámel felvétele együtt alszunk. Pedig szó sincs róla. A fiú szülei jobban féltenek annál, semhogy együtt aludhatnánk. Egyszóval elkeserítő a sorsom. Minden reggel, amikor iskolába indulok, előhozzák a fiút és mindennek elmondják. Ez nekem nagyon fáj. Ilyen feldúlt lelkiállapotban kell mennem az iskolába. De a tanulmányi eredményeim így is jók. Mindig jeles tanuló voltam. Tehát a szüleim nem mondhatják, hogy amiért szerelmes vagyok, nem tanulok. Kérem, adjanak tanácsot. Jelige: Egy szomorú gimnazista lány A szerkesztőség véleménye Megértjük panaszát. Egy tizenkilenc éves lány szeretne minden téren önálló lenni. Ez természetes törekvés, hiszen a legtöbb lány ebben a korban már egyedül is tud magára vigyázni, mert eléggé megfontolt és józan. Vannak azonban kivételek is, amikor a szülők aggodalma jogos. Leveléből nem derül ki, hogy a maga esetében mi az oka a szülők aggodalmának. Ha csak az a kifogásuk, hogy egy-egy mulatság, vagy rendezvény alkalmával a fiú szüleinek házában alszik, ez érthető. Falun még ma is az az erkölcsi felfogás uralkodik, hogy a lány nem hálhat az udvarlójánál. Aki ezt az erkölcsi normát megszegi, azt a falu előbb-utóbb a szájára veszi. A szülei bizonyára ettől félnek, nem akarják, hogy rossz híre keljen, hiszen még túlságosan fiatal, és nem biztos, hogy a fiú felesége lesz. Azt tanácsoljuk, ha legközelebb úgy alakul a helyzet, hogy kénytelen lesz a más faluban élő udvarlójánál aludni, akkor vigyen magával kísérőt, ha ugyanis az édesanyja vagy más családhoz tartozó felnőtt társaságában marad éjszakára az udvarlójánál, akkor az a falu kissé maradi felfogása szempontjából sem kifogásolható. Levelében nem ír arról, hogy érettségi után mik a tervei? Ha ugyanis szüleinek az a terve, hogy tovább tanuljon, akkor kétszeresen érthető az aggodalmuk. Beszélje meg terveit és elképzeléseit a szüleivel, és akkor bizonyára ők is másképp fognak tekinteni a kapcsolatukra. Válasz „Letörlöm a könnycseppet az arcodról“ jeligére Ne haragudj, hogy tegezlek, hiszen csak néhány évvel vagyok idősebb nálad. Megértem a problémádat, mert néhány hónappal ezelőtt én is hasonló csalódást éltem át. Hat hónapig jártam egy fiúval, aki jelenleg katona. Minden levelében azt írta, hogy nagyon szeret és nem tud nélkülem élni. Néhány hónappal ezelőtt azonban a szülei kívánságára minden magyarázat nélkül szakított velem. Azt tanácsolom, hogy ne hidd el minden szavát az udvarlódnak, aki már megtette az első lépéseket a szakítás felé. Próbáld úgy is megismerni, mint embert, ne csak úgy nézz rá, mint arra a férfira, akit nagyon szeretsz. Ha ezt megteszed, bizonyára józanabbul fogod majd mérlegelni a saját helyzetedet. Sajnos arról nem írsz, hogy a fiú szülei miért ellenzik a kapcsolatokat. Ha csupán szeszélyből, akkor azt tanácsolom, hogy szakíts a fiúval, mert az ilyen szülő gyermeke boldogságával mit sem törődve, előbb-utóbb véghezviszi önző szándékát. Sajnos a huszadik század utolsó harmadában is vannak olyan anyák, akik az anyagi jólétért olyan lányt vétetnek el a fiukkal, aki például évekkel idősebb. Erre vonatkozólag konkrét példát is említhetnék. öngyilkosságra ne gondolj, mert az gyáva, aki megfutamodik az élet nehézségei elől. A nehézségeket le kell küzdeni, szembe kell szállni velük. A szüleidnek és a hozzátartozóidnak is nagy fájdalmat okoznál, ha könnyelműen és meggondolatlanul a halálba menekülnél. Erős akarattal, önuralommal és kitartással megtalálhatod azt az utat, amely a boldogsághoz vezet. Fiatal vagy, éppen ezért ne hidd, hogy egyetlen csalódással értelmetlenné vált az életed, s bezárult előtted a jövő. Az idő enyhíteni fogja csalódásodat, és te ismét felfedezed az élet szépségeit. Jelige: Én nem sírok, én boldog vagyok nélküle is SIX III"VIISS tanai:is ul SZIMULÁL-E A BETEG? A különféle betegségek tüneteinek színlelése nemcsak az orvosoknak, de a páciens környezetének is sok gondot okoz. Betegről, páciensről beszélünk akkor is, ha szimulálásról van szó, mert nem egészséges idegzetű és észjárású emberrel állunk szemben. Ha valaki önmagát, vagy embertársait, akár tudatosan, akár tudatán kívül mindenáron arról akarja meggyőzni, hogy beteg, annak rendszerint valami baja van a világgal. Erre gondolunk, amikor P. László sorait olvassuk: „Feleségem rengeteget dolgozik a háztartásban és a házunk táján is. Rendesen ellátja gyermekeinket és miután mindent maga csinál, nem jut el emberek közé. Még a tévénézéshez is fáradt, mindig elalszik mellette. Én magam nem segíthetek neki, mert közéleti funkcióim ellátása, rengeteg időt vesz igénybe. Feleségem sokszor gyengélkedik, folyton orvoshoz jár: a körzeti orvos azt mondta nekem, hogy feleségem fizikailag egészséges, tehát ahogy közönségesen mondják — „szimulál“. Panaszai pszichikai okokra vezethetők vissza. Jól tenném, ha többet lennék vele és elvinném színházba, szórakozni, emberek közé...“ Olvasónk nem is kérdez semmit, egyetért az orvossal, tudja, hogy az ilyen családi életen változtatni kell, csak azt nem tudja, mitévő legyen. Megszokta, hogy gyűléseken, ünnepségeken és más eseményeknél tiszténél fogva a figyelem középpontjában áll, mindig megvan a társasága, emberekkel jön össze, van kivel beszélgetnie. Az asszonynak a társtalanság, a kemény fizikai munka jutott osztályrészül, másokkal beszélgetni nincs ideje, s ha a gyerekek vagy a szomszédok előtt nem akarja a férjét szapulni, hát a betegségedről beszél. Szimulánsnak tartani valakit kellő alap nélkül, igen nagy felelőtlenség. Betegséget színlelni vagy beteggé válni az esetek többségében annyit jelent, mint bizonyos időre vagy véglegesen lemondani az egészséges emberek előnyeiről, örömeiről. Tapasztalt orvos, ha gyanítja a tünetek tettetését, igyekszik, megismerkedni a beteg élet- és munkakörülményeivel és rendszerint rá is tapint a szimulálás családi, munkahelyi vagy iskolai okaira. Sokszor a viszonyok megváltoztatása, a túlterhelés megszüntetése, a problémák megoldása lélektanilag oly kedvezően hat a betegre, hogy panaszairól, de valódi bántalmairól is hamarosan megfeledkezik. Orvosi rendelőben gyakran állunk szemben szimulánsokkal, akik vagy nagyon egyszerű emberek s a színlelt tüneteket átlátszó, leleplező módon, könnyen adják elő, vagy pedig igen tapasztalt ügyeskedők, akik eleinte aránylag könnyen meg tudják téveszteni az orvost. Nemigen állapítható meg, hol húzódik a határvonal a tudatos és tudat alatti tüneteltúlzás között. Az orvostudománynak azonban megvannak a módszerei és eszközei, hogy felderítse a betegség színlelésének vagy eltúlzott okait, és ha az orvos, aki jól ismeri betegét, nem találja meg ezeket, a pszichológustól kap segítséget. Mit tegyen a család, a munkaközösség, ha valakit „szimulánsnak“ tekint, vagy egyenesen meg van róla győződve, hogy eltúlozza betegségének tüneteit? Semmi esetre sem a gúny és nevetség eszközével, hanem a segíteniakarás, a megértés, a szeretet és megbecsülés meggyőző jeleivel igyekezzék az aktív gyógyulás, a normális, kiegyensúlyozott élet útjára vezetni. Dr. Sz. Gy. 20 hét
