A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-14 / 24. szám
A KULTÜRAÖSSZEFÜGGÉSEI Bizonyára fölösleges ismételgetés lenne, ha újra meg újra hangsúlyoznánk az ismert tényt, hogy az 1968-as esztendő a közművelődés területén is kellemetlen következményeket hagyott vissza. A valóságban 1968-ban nemcsak ideológiai bomlasztással, hanem inkább tartós válsággal álltunk szemben, amely ebben az esztendőben látható és körülhatárolható formában jelentkezett. Az elmúlt évek eseményeinek kimerítő elemzése megmutatja, hogyan készítették elő a destrukciót a jobboldali erők az ideológiai és a közművelődés területén, hogyan készítették elő a talajt a gondolkodás megváltoztatására, a művészi értékrendszer megbontására, hogyan használták fel ezt a területet az ellenforradalom céljainak érdekében. Amikor az új pártvezetés 1969 áprilisában történt hivatalba lépésekor a pártban és az egész társadalomban kezdett megvalósulni a marxista-leninista irányvonal, a kultúra, ennek valamennyi területe előtt is világosan álltak a feladatok: konszolidálni a helyzetet e területen, leleplezni a mesterségesen kialakított mítoszokat, véget vetni a téves tájékozottságnak, átértékelni az eddigi fejlődést, kialakítani a feltételeket a szocialista művészet és kultúra fejlődéséhez úgy, hogy a tézis, amelyet később a CSKP XIV. kongresszusa kitűzött, a tézis arról, hogy a kultúrának mindenekelőtt a szocialista ember nevelését kell szolgálnia, reális tetté változzék. A konszolidáció a közművelődés területén, akárcsak jelenlegi fejlődése csakis az egész társadalom fejlődésével együtt haladhat előre, s egyedül annak következtében, hogy a pártnak sikerült fokozatosan életbe léptetnie fő politikai irányvonalát az egész társadalmi struktúrában, lehetett a közművelődés területén is elérni azokat az eredményeket, amelyek ma már egészen nyilvánvalóak és elvitathatatlanok. Szem előtt kell természetesen tartani, hogy a társadalmi tudat megváltoztatása hosszadalmas' folyamat, hogy ez hosszú időt vesz igénybe és hogy a harc az emberek gondolkodásmódjáért sohasem ér véget, hogy ebben nincsenek szünetek: ellenkezőleg, e területen szüntelenül folyik az eszmék, tények és érvek konfrontációja, s ez a harc minden elért sikerrel egyre bonyolultabb és igényesebb lesz. Már csaknem elfelejtettük, hogy honnan indultunk, milyen volt a kezdet. A rövid emlékezőtehetség, ilyen esetekben a legjobb talaja a későbbi hibáknak. Ezért ezúttal nem ért, ha újra felidézzük, mi mindent kellett leküzdeni, amíg elértük az első előre vezető lépést, amíg elmondhattuk, hogy ami éppen most történik az nemcsak, hogy korrigálja a múlt hibáit, hanem mindenekelőtt előre lendíti a fejlődést. Lehet ez talán kellemetlen és meglepő, de azt hiszem nem járunk távol az igazságtól, ha annak egyik nem elhanyagolható okául, hogy sokan olyan gyorsan elfelejtették a felismert igazságot, a nem kellőképpen elmélyült marxista műveltséget jelöljük meg. Ha tekintetbe vesszük, hogy 1988-ban az ideológiai káoszt segített elmélyíteni gyakorlatilag a tömegtájékoztatási eszközök egész rendszere, s ha tekintetbe vesszük a tömegpszichózis nagy hatású mechanizmusát, eléggé meglepő, hogy ez a mechanizmus olyan kihatással volt a kultúra területén tevékenykedő számos dolgozóra, akik marxistának tartották magukat és akik korábban ebből a szempontból alkottak ítéleteket. Az 1968-as csehszlovákiai ellenforradalmi koncepció megalkotói számoltak ezekkel a tényekkel. A megfelelő nyugati szakirodalom elegendő részletes ötlettel szolgált ahhoz, hogy kell eljárni. Egy példa, amely a többiért is beszél: Franz Baas amerikai antropológus a hatvanas évek elején A kultúra stabilitása című tanulmányában egyebek között ezeket írta: „Más módon uralja a nyelv a gondolkodás formáit. Még fontosabb a szavak érzelmi színezete. Különösen azoké a szavaké, amelyek szimbólumai gondolatcsoportoknak, amelyekre automatikusan bizonyos módon válaszolunk és amelyek alapvető jelentőségűek magatartásunk kialakításában. Ezek a szokástevékenység kapcsolóiként működnek. írta: MIROSLAV VÁLEK, az SZSZK művelődési minisztere Modern civilizációnkban ebbe a csoportba tartoznak a következő szavak: hazafiság, demokrácia vagy autokrácia, szabadság. Ezek közül soknak nem fontos a tartalma; fontos az érzelmi töltetük... Az ezekkel a szavakkal kifejezett ködös fogalmak elegendők arra, hogy a legerősebb reakciókat keltsék, amelyek meghatározzák az ember kulturális magatartását, noha a kultúra belső formája jelentős változásoknak van alávetve.. Pontosan ez történt 1968-ban és pontosan így befolyásolt emberek csoportjaival kellett 1969- ben elkezdeni a konszolidálást nálunk a kultúra területén. Mindazok ellenére, amiket elmondottam nem juthattunk volna az említett helyzetbe, ha ezt nem készítették volna elő hosszasan és átgondoltan, ha egyesek fokozatosan nem tették volna kétségessé a szocialista kultúra történetének egész szakaszát, ha nem becsültek volna alá minden elért pozitívumot, nem tagadtak volna meg minden értéket, álértékekkel helyettesítve őket. Ha csak mellékesen is, de meg kell jegyezni, hogy az elméleti kritikusi front eddig eléggé tétován és lassan teszi helyére a dolgokat. A kultúra területén is a kezdet kezdetén ki kellett zárni a játékból valamennyi mesterségesen keltett emóciót és vissza kellett térni a józan alapvető tényékhez. Gondolom, ez elkerülhetetlen volt és hogy összhangban volt a munkastílussal, ahogy az kezdett érvényesülni az élet minden területén az új pártvezetés 1969 ápriliséban történt hivatalba lépése után. Ugyanúgy nem véletlen, hogy az egyik legfőbb feladatnak az elmúlt években a marxizmus—leninizmus ismeretének, különösen a marxista filozófia ismereteinek rendszeres kiegészítését és elmélyítését tartottuk és tartjuk még ma is az alkotó művészeknél s a kultúra területén tevékenykedő valamenyi dolgozóinál. Kissé leegyszerűsítve a dolgot azt mondhatnók, hogy munkánk további minőségi előre haladásának elengedhetetlen feltétele új, a jelenlegi feltételeknek megfelelő irányító és munkastílus kialakítása és alkalmazása a mindennapi gyakorlatban. Az elért sikerek gyakran túlzott önelégültséghez vezetnek és demobizálóan hatnak: Nem követnénk el ma nagyobb hibát, mintha hagynánk, hogy úrrá legyen rajtunk a hamis önelégültség ilyen érzése. Azonkívül ugyanis, hogy a sikerek mellett van még sok megoldatlan vagy kellőképpen meg nem oldott probléma, csakhamar olyan helyzetbe kerülhetnénk, amelyet sakknyelven tempóveszteségnek hívnak és amely rendszerint vereséghez vezet. A jelenlegi társadalom feltételei, a tudományoknak — köztük a társadalomtudományok is — gyorsütemű fejlődése egész logikusan megköveteli a koncepcióval rendelkező és rendszeres irányítást. Ez a tendencia világviszonylatban, nyilvánvaló, s az ilyen irányításra való érthető párt- és állami szerveink munkájában is. Gondolom, túlzás nélkül meg lehet állapítani, hogy ez a törekvés a társadalmunkban az utolsó öt év folyamán alkalmazott munkastílus egyik alapeleme is. Nyilván nem lehet teljes bizonysággal elmondani, akkor, hogy az irányításnak ez a módja a kultúra területén is megszokott és természetes legyen, kialakítottuk volna már az összes szükséges feltételeket. Még mindig hiányoljuk a kellőképpen pontos elméleti elemzéseket, amelyek feljogosítanának annak egzakt és tudományos megállapítására, hogy művelődéspolitikánk útjai valóban megfelelnek a fejlett szocialista társadalom nemcsak jelenlegi, de távlati szükségleteinek is. Ennek ellenére nem lehet az ilyen és hasonló fogyatékosságokat abszolutizálni, s a kultúra elvi, a rendszeres irányítására való törekvést —, számolva a természetes kockázatokkal is — tovább kell folytatni. Melyek azok a kérdések, amelyek, a leginkább nyugtalanítanak? Első számú napirendi kérdésnek lehet minősíteni például azt, hogy igen nagy szükség van meghatározni a szocialista kulturális forradalomnak mint a tudományos-műszaki forradalom részének kiterjesztését és formáját. Egészen nyilvánvaló, mint azt a marxizmus— leninizmus klasszikusainak műveiből ismerjük, hogy a kulturális forradalom természetes jellemzője minden társadalmi alakulatnak a kapitalizmusból a Szocializmusba való átmenet idején. De hogy milyen lesz formája a mai korban, milyen utakon-módokon valósul meg a 20, század végén, a mai világ bonyolult feltételei között, erre nem tudjuk az elméletileg részletesen kidolgozott, pontos választ. Es mégis szükséges, hogy elgondolkozzunk a szocialista kulturális forradalom kérdésein éppen a tudományos-technikai forradalommal összefüggésben. Hiszen éppen ez, ha csak nem úgy fogjuk fel primitíven és leszűkítve, mint új, nagyobb teljesítményű gépeknek a termelésbe való bevezetését, lehet és bizonyos értelemben már lett is az ideológiai robbanóanyag a két világnézet gondolkodási rendszereiben. Nem értjük, persze, a kultúra küldetését kizárólag a társadalmi mozgás folyamatára leszűkítve; ellenkezőleg, célunk az ember és környezete kulturáltságának növelése, magának a kultúrának fokozódó aktivitása mellett. Főképp képzettségünkön és felkészültségünkön múlik, hogy mely irányba tudjuk terelni ennek a bonyolult és a világ sorsa szempontjából el nem hanyagolható eszmének az átütő erejét. Érthetőbben szólva, az olyan rendszerként felfogott tudományos-műszaki forradalom vonatkozásában, amely egész természetesen a kultúra területét is felöleli, ennek koncepciójára és megvalósításának módjaira vetül át, igen szemléletes és kézzel fogható formában, a jelenlegi ideológiai harc. A tudományos-technikai forradalomnak nyugati felfogású két teljesen eltérő modellje, amelyek közül az egyik ezt a forradalmat túlbecsüli és azt hirdeti, hogy politikai téren konvergenciához, a kapitalizmus és a szocializmus összeolvadásához vezet, a másik meg teljességgel tagadja s ezzel ideológiailag lefegyverzi a társadalmat, logikusan megkövetel egy harmadik modellt, egy modellt, amely összhangban van érdekeivel, és szükségleteivel, a szocialista társadalomnak, amely a tudományos technikai forradalmait úgy fogja fel, mint zárt szociális—termelési rendszert, amelynek jogos ambíciója, hogy fokozatosan megoldja az ember-társadalom viszonyban kifejezésre jutó összes problémát. Ahhoz, hogy az így értelmezett tudományos-műszaki forradalom mint rendszer működjék, tudnunk kell, mi a helye ebben a rendszerben a kultúrának, melyek kölcsönös kapcsolatai a rendszer egyéb elemeihez. Ezek a látszólag bonyolult eszmefuttatások a valóságban megfontolások életünk jelenéről és jövőjéről — adott esetben a kultúra jelenéről és jövőjéről. Gondolom, hogy e megfontolásokban visszatérhetünk a kiindulási pontokhoz. Egész logikusan összefüggnek velük s nélkülük megfontolásaink platonikusak és megvalósíthatatlanok lennének. A CSKP politikájának az új vezetés hivatalba lépése óta elért egyik legalapvetőbb — habár eddig kevéssé értékelt sikere — kétségtelenül, hogy az 1968 utáni szokatlanul bonyolult helyzetben is sikerült éppen azokból az alapokból kiindulva kibontakoztatnia tevékenységét, amelyeket az említett megfontolások megengednek, mivel az irányító munka általános trendje feljogosít annak kimondására, hogy az effajta megfontolások nem maradnak csupán megfontolások, és hogy napról napra jobban fognak közeledni reális formájukhoz, hogy segítenek meghatározni területét és irányvonalát mindennapi munkánknak a szocialista társadalomnak és tagjainak érdekében. A CSEMADOK Központi Bizottságinak képes hetilap /a. Megjelenik az OBZOR kiadóvállalat gondozásában. Főszerkesztő: Major Ágoston. Főszerkesztőhelyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: főszerkesztő: 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkesztőség: 328-65. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ostredná expedícia tlaíe, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a V^chodoslovenské tlaóiarne, n. p., Koiice. Előfizetési dfj negyedévre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évre 156,— Kés. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. INDEX: 454 32. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. * Címlapunkon és a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei
