A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-06-07 / 23. szám

ték meg őket. Erzsébet azonnal felismerte a bátyját, és a városbeli legényeket.

— Aki moccanni mer, az a halál fial Kezeket feli

— Mi jámbor kereskedők vagyunk. Senki ellen sem vétettünk. Mit akartok tőlünk? — szólt rimánkodva a legényekhez az egyik janicsár.

— Ezt a lánytl Bártfán raboltátok el. Ismerjük. Erzsébet ne félj, gyere közénk I — mondotta húgának György.

A janicsárok tőrük után kaptak. De későn ... A hátuk mögött állók pillanatok. alatt elszedték fegyvereiket, tőreiket, és összekötözték őket.

— Lányrabló törökökI — eredt meg végre Erzsébet nyelve. — Vigyük őket Bórtfára, ítélkezzen felettük az ottani bíróság — mondta a lány.

így is történt. Bórtfa szabad királyi város bírái ítélkeztek a lányrablók fölött.

— Egy hírmondó visszatérhet a bég táborába — hangzott az ítélet. — Magával viheti a gyógyforrás vizét is, és átadja vezérének az üzenetünket: .A négy janicsárt szabadon engedjük, ha helyettük ötven környékbeli lányt, aszszonyt szabadon enged a bég. Ha Ali Korbudzsi követelésünket visszautasítja, négy katonáját a város főterén kivégezzük."

Egy hétbe sem telt, s négy szekéren megérkezett ötven lány, a bég elfogadta a város feltételeit. Az egyik janicsár üzenetet is hozott a vezérétől:

„Az olyan harcos, akit foglyul ejtenek, nem érdemel kegyelmet! Az aszszonyokat, lányokat hálából küldöm vissza. A bártfai vízből még egy hordónyit sem ittam, máris egészséges vagyok. Ha az elfogott katonák fölött ítélkezni akartok, tegyétek, de nekem küldjétek még a csodaforrás vizéből."

A bírák és a városatyák ismét tanácskozásra ültek össze.

— A bég kérését teljesítjük. Küldünk neki a forrás vizéből. De egy feltétellel — szólt a döntés: — Mindegyik fogoly gyalogosan a saját hátán cipeli a török táborig a hordót, lovaik itt maradnak.

A janicsárok másnap reggel útra keltek. Hátukon cipelték a vizeshordót egészen a végekig. Attól kezdve minden janicsárnak elment a kedve, hogy azon a vidéken lányt raboljon ...-Bártfafürdő

bői. A lombos ág szárnyként takarta vállát és meztelen csípőjét.

— Gyönyörű lány! Ilyen még a szultán isztambuli szerájábart sincsen — suttogta társainak a fiatal tiszt. A haja olyan mint a színarany, kék szeme meg úgy villog, mint a legszebb drágakő.

— Elfogjuk, magunkkal visszük I Ali Korbudzsinak biztosan tetszeni fog. Ilyen szépet még biztosan nem látott — mondotta csendesen az egyik janicsár.

Sokáig vitatkoztak, végül úgy határoztak, hogy a lányt elfogják, magukkal viszik.

A fürdő fő forrása

A ruhájába bújó lányt a pillanat töredéke alatt körülfogták. Szájába kendőt tömtek, kezét-lábát összekötözték, s feldobták az egyik vezetékló hátára.

Mire hordóikat megtöltötték és útra keltek, öreg éjszaka lett. A gyenge szélben hajladozó fák lombján keresztül itt-ott átszűrődött a világosság. A csaknem felhőtlen égen mind sűrűbben sziporkáztak a csillagok.

Gergely bártfai városbíró házában estére nagy volt a nyugtalanság, idegesség. Erzsébet lányuk még délután az erdei tóhoz ment fürödni, és még nem jött vissza. Kéttucatnyi legény önként jelentkezett, hogy felkutatják az erdőt, előkerítik a lányt. A fáklyás legények azonban szomorúan tértek viszsza, a lányt sehol sem találták.

— Biztosan belefulladt a tóba — vélték az öregek.

— Jól tud úszni, az lehetetlen I — nyugtatta őket Gergely vórosbíró.

— Majd meglátjuk! Három nap múlva, ha nem nyelte el a föld, a víz kidobja a holttestét — okoskodtak a borúlátok.

— Én meg azt mondom — szólt közbe az az öreg, aki délután útbaigazította a kupeceknek álcázott janicsárokat —, a lányt elrabolták. Délután vagy öt idegen kupec járt a főtéren, egyikük a forrás felől érdeklődött. Biztosan ők rabolták el a lányt, hogy jó pénzért eladhassák a törököknek.

A város főterén egyre több ember sereglett össze. Aggodalmas suttogások hallatszottak. Veronka, Erzsébet édesanyja kétségbeesetten zokogott. Az aszszonyok szemükhöz emelték a kötényüket, úgy sírtak.

— Jajgatással, sírással nem segítünk Erzsébeten. Gyors lovakon beérjük a kupeceket, és ha ők rabolták el, kiszabadítjuk — mondotta György, a városbíró legidősebb fia.

Két csoport indult a kupecek felkutatására. Az egyik délkeleti, a másik meg délnyugati irányba. Eperjes környékén nyomra bukkantak. Egy juhász látta a kupeceket, egy szénégető beszélt is velük.

— Egy szőke lányt cipeltek a lovukon. Azt mondták, hogy néma és beteg, orvoshoz viszik. Sejtettem — rriondotta a szénégető — hogy a gazemberek nem mondanak igazat. Ezt olvastam ki a lány szomorú szeméből is. De segíteni nem tudtam. A kupecek öten voltak, én meg csak egyedül.

A bártfai legények lóhátra pattantak és azonnal folytatták útjukat. Kassa alatt, Barcán már a kupecek nyomában voltak. A janicsárok a Hernád partján táboroztak. A legények ott lepA bártfai gótikus templom és a még középkorban épült Városháza — ma Szepesi Múzeum i

I

hot, 19