A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-06-07 / 23. szám
Matyi János, at Aranykalász szövetkezet elnöke dig a feltételek itt sem jobbak, mint máshol a szövetkezetben. Az elmúlt évben 75 anyakocától több mint 1200 malacot választott el. — Az idén sem lesz kevesebb — mondja. — S mi a fizetség érte? — Egy Polski Fiat ára . . . Azt, hogy huszonhárom évvel ezelőtt, amikor ide jött dolgozni a szövetkezetbe, mit keresett egy évben, nem mertem megkérdezni. Az azonban bizonyossá vált előttem, hogy Ilyen alapokra másodszor már könnyebb elkezdeni egy nagyobb közösség építését. Vagyis ez a második kezdet, a két szövetkezet egyesülése indokolt cselekedet volt. Van itt a két falu között egy erdő, Villánynak hívják. Arról híres, hogy így tavasszal tele van gyöngyvirággal. Sokat hallottam már róla, s most, hogy erre jártam, elhatároztam, hogy szedek egy csokorra valót. KI is mentem az erdőbe, ahol a tölgyek, szilfák s a fiatal nyárfák friss zöldje fogadott. Csakhogy a gyöngyvirágszedésről lekéstem, mert megfeledkeztem arról, hogy az idén a tavasz egy hónappal korábban érkezett. S e korai nekibuzdulásban valahogy minden előbbre szaladt, elhagyva megszokott ritmusát. De ezért a pólyániak és a szolnocskaiak egyáltalán nem neheztelnek. Jó idő, kellemes tavasz jött a második kezdéshez. CAL SÁNDOR Kitűnő gépkocsivezető példás kommur Szocialista társadalmunk nagyra értékeli az embert. Még nagyobbra értékeli az olyan embert, aki munkájával, önfeláldozásával nemcsak a maga javáért, hanem az egész társadalom javáért dolgozik fáradhatatlanul, nem törődve szabad idővel, vagy szabadsággal, sok esetben a munka díjazásával sem. Ilyen ember Paló József, az SZLKP komáméi (komáromi) járási bizottságának gépkocsivezetője. Paló József akkor lépett a járási pártbizottság szolgálatába, amikor dolgozó népünk a februári győzelem napja után a CSKP irányításával szerte az országban elkezdte építeni az új társadalmi rendszert, a szocializmust, 1948 áprilisában. Személyében a járás minden községében, szövetkezetében, üzemében egy talpig becsületes, szerény, és derék kommunistát ismertek meg a dolgozók ezrei. Meg is becsülik őt mindenütt, amerre csak jár. Józsi bácsi — mert a legtöbb helyen így szólítják őt — a napokban töltötte be 60. életévét. Ennek ellenére ma is fürgén, fiatalosan mozog, nagyszerű körültekintéssel vezeti a reá bízott Volga gépkocsit. Bizony, senki sem mondaná, hogy hatvanéves. Pedig fiatal korában bőven kapott ízelítőt a kizsákmányoló kapitalista rendszer igazságtalanságaiból. A szegény munkásszülők gyermekét nem nézték jó szemmel jómódú társai és mesterei az autószerelői műhelyben, ahol szakmát tanult. Sok-sok megaláztatást kellett eltűrnie, amíg szegény édesapja sok verítékes munka árán összekuporgatott pénzéért végre 1931-ben azt mondhatta, hogy „most már felszabadultam". A nagy gazdasági világválság éveiben kezdett dolgozni egy komáromi magánvállalkozónál, amikor egyik legnagyobb válságát élte a tőkés rendszer, a munkanélküliek tömegei kerestek munkát Komáromban is eredménytelenül. Bizony neki is sokszor odavágták: „Ha nem tetszik, fel is út, le is úti" Józsi bácsi egy egész életre megutálta a kizsákmányoló kapitalista rendszert. Nyiladozott a szeme, már abban az időben is szimpatizált a kommunistákkal. 1931-ben megszerezte a gépkocsivezetői jogosítványt. 1931- től hivatásos gépkocsivezető. Amikor 26 évvel ezelőtt a járási pártbizottság gépkocsivezetője lett, nehéz napoknak kellett szembenéznie. A párt egy új társadalmi rend megteremtéséért küzdött, s az apparátus dolgozói fáradságot nem ismerve, szerveztek, agitáltak. így aztán a gépkocsivezetőknek is ritkán volt alkalmuk garázsba állítani a kocsit. Naphosszat, s ha kellett, éjjel is úton kellett lennie. Szabad napról, szabadságról szó sem lehetett. A későbbi évek tán még ennél is nagyobb önfeláldozást követeltek. Józsi bácsi épp ebben az időben bizonyította be, hogy milyen nagy áldozatokra képes a szocialista társadalom jövője érdekében. A szocialista mezőgazdaság alapjainak lerakása, a falu szocializálása idején még többet kellett járni a járás községeit. Józsi bácsinak azonban mindig új erőt adott, ha utasai — az apparátus politikai dolgozói — sikeres munkát végeztek. Úgy érezte, hogy a sikerekből valamelyest ő is kivette részét. Soha nem követelődzött, nem vonakodott, ha menni kellett a kocsival. A pártmunka sikere érdekében bármilyen áldozatot hajlandó volt vállalni. Az 1968—69-es években Józsi bácsinak nemcsak a volán mögött volt a helyén a szíve. Helyén volt az akkor is, amikor a lenini elveket, a proletár internacionalizmus szellemét, a CSKP tekintélyét kellett megvédelmezni. Helytállásával bebizonyította, hogy igazi, elvhű kommunista. A huszonhat év alatt mindig nagyszerűen gondját viselte a rábízott gépkocsinak: Tudor, Sedan, Tatraplan, Moszkvics, Volga volt a keze alatt. Valamennyit még jó állapotban adta le. Elvégre Józsi bácsi kiváló autószerelő, ez is a szakmája. Viszont olyasmivel is kevés gépkocsivezető dicsekedhet, mint Józsi bácsi: a huszonhat év alatt összesen 1 017 213 kilométert tett meg — baleset nélküli Ez pedig mindennél többet bizonyít. Szocialista társadalmunk megbecsüli az ilyen becsületes, önfeláldozó dolgozókat. Paló József 60. születésnapja alkalmából megkapta a „Kiváló munkáért" a kitüntetést. KOLOZSI ERNŐ
