A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-05-17 / 20. szám

Konsztantyln Ignatyijevlcset felesége és lánya nagy szeretettel és önfeláldozással ápolták, állapota azonban egyre roszszabbodott. Nagybetegen érte a hír, hogy a cár ellen merényletet követtek el.

— A nép Igazságos ítéletét végrehajtották! — újságolta apjának Nagyezsda. A lovas rendőrök megszállták a várost. Mindenki fél, retteg ...

— Kislányom — suttogta Krupszklj —, tudom, érzem, rövidesen meghalok. Sajnos, az Igazságtalanságok ellen én csak keveset tehettem. De te állj azok közé, akik az Igazságért, az emberi jogokért küzdenek.

Beszélgetésüket az orvos, Borisz Andrejevlcs váratlan látogatása szakította félbe.

— A merénylet nem sikerült... Három, nagyon tehetséges diákomat letartóztatták. Okét vádolják. Fiatal életüket hiábavalóan áldozták föl...

Krupszkijjal végzett a gyilkos kór. Jelizaveta és kislánya, Nagyezsda magukra maradtak. Nagya szorgalmasan tanult, kitüntetéssel érettségizett. Nagyon boldog volt, osztálytársnőivel Pétervár gyönyörű parkjában sétáltak, terveket szőttek.

— Nézzétek csak...! Mi a boldog jövőről álmodozunk, Oroszország meg rövidesen hatalmas temetővé válik —

szólt az egyik lány és az előttük némán felvonuló tüntető munkásasszonyok csoportjára mutatott.

— és tehetünk ml valamit, hogy ezt megakadályozzuk? — kérdezte egy másik lány.

— Csak közösen harcolhatjuk ki emberi jogainkatl Csak akkor érhetünk célt, ha mind összefogunk, egységesen harcolunk — válaszolta barátnőjének Nagyezsda.

Nagyezsda Krupszkája állást kapott, A vasárnapi Iskolában, ahová idősebb munkások Iratkoztak be, tyjgy megtanuljanak Írni, olvasni és számolni, kapott kisegítő tanítónői állást. Nagyezsda nagyon örült, hogy keresetével segítheti édesanyját, de még jobban örült annak, hogy tapasztalt munkások közé került, s megismerkedhetett a problémáikkal.

Tanítványai nagyon rövid Idő alatt megkedvelték, bizalmukba fogadták. Őszintén elmondották panaszaikat, terveiket. Nagyezsda az öreg munkások bizalmát azzal hálálta meg, hogy a betűvetésen kfvül többre tanította őket. Emiatt felelősségre Is vonták.

— Művelt munkásokra nincsen szükségünkl Elég, ha megtanulnak írni, olvasni. Ezt ne feledje I — figyelmeztette Nagyezsdát a tanfelügyelő.

A lelkesedéssel dolgozó tanítónő emiatt sokat szomorkodott. Klasszonnak, egyik bizalmas tanítványának elpanaszolta:

— A nyomor és a betegségek milliókat pusztítanak. A munkást semmibe sem veszik, még a tudást Is Irigylik tőlük. Ezt nem nézhetjük tétlenülI Tennünk kell valamitl

— Fel kell készülnünk a harcra! Adok egy könyvet. Figyelmesen olvassa

el. A címe: Tőke. Marx Irta. Nehéz a szövege, de minden sora elgondolkoztatja az embert — mondta Kiosszon. — De ha már arról beszélünk, hogy tennünk kellene valamit, volna egy kérésem: Feleségeink Is (rnl meg olvasni szeretnének megtanulni. Az egyik aszszony el Is jött, hogy önnel beszéljen.

— Nagyon szívesen vállalom — mondta örömmel Nagyezsda. — A kérést felterjesztem és el Is intézem. Az asszonyoknak Is nyitunk esti iskolát I

Nagyezsda szabad Idejében otthonaikban Is meglátogatta tanítványait. Tanította őket, és ügyes-bajos dolgaikban Is segítségükre volt.

Az egyik öreg munkás elpanaszolta, hogy a gyárban egyre rosszabbodnak a viszonyok, csökkentik a keresetet, a munkavezetők, ahol csak tehetik, büntetik a munkásokat, keresetükből Indokolatlanul állandóan többet vonnak le.

— Minket semmibe vesznek! Mi a gyárost meg a mestert kötelezően urazzuk, ők meg Jöttment senkiháziaknak neveznek minket. Verejtékez munkánk gyümölcséből élnek, dárldáznak, fizetésünket visszatartják. Mindig kitalálnak valamit... Néhány nap múlva Itt a karácsony, de pénzt még nem adtak. Meddig tűrjük még mindezt? — kérdezte elkeseredetten az öreg munkás.

(Folytatjuk)

14