A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-03 / 18. szám
Lengő zászlók alatt Két kép a tavalyi május elsejei (elvonulásról. A bratislavai Komensky Egyetem orvostudományi karának hallgatói a menetben. A fenti képen dr. Pavol Cérnák docens prodékán a népviseletbe öltözött medikus lányok között Különös, megkapó varázsa van a tavasznak: csodálatos színekkel, illatokkal és ragyogással telik meg a világ. A természet újjászületése magával ragadja az embert, új erővel tölti meg. Május közeledtével az emberiség örök szabadságvágya is mind jobban felerősödik. Különösen ott, a világ azon tájain és részein, ahol még napjainkban is elnyomásban és kizsákmányolásban élnek a dolgozók milliói, ott, ahol milliókat fenyeget az éhhalál. Tény, hogy május elsejét, a munka nagy ünnepét nem ünnepelhetik szabadon, önfeledten és gondtalanul, mint nálunk, a mi tájainkon, a szocializmust építő népek országaiban. Május, szabad május. Egyszerűnek és természetesnek tűnik leírni ezt a gondolatot, de ha a gondolat mögé nézünk és elgondolkodunk felette, nem is tűnik olyan egyszerűnek. Nem szabad megfeledkeznünk a múltunkról, nem szabad elfelejtenünk, hogy a mi szabad májusunkhoz hosszú, küzdelmes, sok-sok áldozatot követelő út vezetett. Lépjünk vissza néhány évtizedet a történelemben és emlékezőn gondoljunk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom elesett hőseire, gondoljunk a két világháború közötti kommunista harcosokra, akik ezerszám sínylődtek a kizsákmányoló osztály börtöneiben s akik a legembertelenebb és legkegyetlenebb kínzások közepette sem veszítették el a kommunista eszmék győzelmébe vetett hitüket, gondoljunk továbbá a második világháború áldozataira, hőseire, az ellenállási mozgalmakban és harcokban részt vevők szenvedéseire, határtalan bátorságukra, kioltott életükre, s akkor látjuk, hogy valóban hoszszú, nehéz és nagyon küzdelmes volt ez az út. Egyúttal mindez arra is figyelmeztet, hogy újra meg újra emlékeznünk kell, s hogy nem szabad felejtenünk. Kitűzött céljaink eléréséhez az is szükséges, hogy harcos múltunkba gyökerező hagyományainkat továbbvigyük és ápoljuk, és sosem feledkezzünk meg arról, honnan indultunk, honnan jöttünk. Mindebből erőt meríthetünk a további munkánkhoz, ahhoz a munkához, amivel nap mind nap gyarapítjuk, szépítjük és gazdagítjuk hazánkat, erősítjük szocialista valóságunkat. Az idei május elsején is zászló- és virágdíszbe öltözik az ország. A dolgozók százezrei és milliói lepik el az utcákat, tereket, parkokat, hogy kifejezésre juttassák örömüket és erejüket, hogy világgá kilátsák szilárd békevágyukat, s nem utolsósorban kinyilvánítsák szolidaritásukat a világ elnyomott népei iránt. Lengő zászlók alatt felvonulnak a fiatalok és az idősek egyaránt. Felvonulnak a fiatalok, akik számára a szabad májusok meghozták a sokoldalú fejlődés és a felemelkedés lehetőségét. Ki tagadhatja ebben az országban azt, hogy a mai ifjúság előtt valóban minden út nyitva áll? Minden fiatal elérheti a célját. Nem kell rettegniük a holnaptól. Céljuk eléréséhez semmi más nem kell, csak tehetség és akarat. Van miért felvonulniok és sugárzó arccal, őszinte szívvel újjonganiok. Hangjukból a még ígéretesebb jövőbe vetett hitük csendül ki, olyan jövőé, melyben valóra válhatnak az álmaik és a vágyaik. Felvonulnak az üzemek és a gyárak dolgozói, a termelő munka névtelen hősei, a szocialista brigádok tagjai, akik szívükkel és dolgos két kezükkel formálják hétről hétre, hónapról hónapra ezt az országot olyanná, amilyenre őseink még legmerészebb álmaikban sem mertek gondolni. Délcegen jönnek a kalászt termő mezők művelői, a mezőgazdasági üzemek dolgozói — újarcú parasztok —, birtokosai és felhasználói a tudomány és a technika legújabb vívmányainak, tulajdonosai a fürdőszobás családi házak tízezreinek, csillogó autóknak, s akik jól végzett munkájuk jutalmaként gyakori vendégei a tengerparti üdülőknék .. . Hol vannak már a sötétségbe borult és sárba tapadt falvak ezrei, a föld nélküli, mégis földszagú napszámosok tengernyi hada, a nyári eperfák gyümölcsén tengődő elcsigázott, rongyos gyerekek nagynagy serege? Eltűntek, mint a tavalyi hó. És így van ez jól. Ha egy idegen betéved a mai megváltozott faluba, akaratlanul is a szocializmus dicsérete jut eszébe. Felduzzadt folyóként hömpölyög az utcákon a sportolók színes áradata. Számtalan új, korszerű sportlétesítmény áll a rendelkezésükre, ahol kedvükre fejleszthetik tehetségüket, tudásukat s készülhetnek fel a hazai és a nagy világversenyekre. A dolgozó nők és anyák is ott vannak a menetben. Vidáman, magabiztosan lépkednek. Egyre nagyobb mértékben érzik a társadalom segítségét, támogatását. Üj bölcsődék, óvodák és iskolák épülnek gyermekeik számára, szülési szabadságot kapnak, gondoskodnak róluk családi pótlék juttatásával, nem beszélve az egyéb szociális és gazdasági természetű juttatásokról. De felvonulnak az ezüstös hajú nyugdíjasok is, akik sok nagy és nehéz csatát vívtak meg életükben a frontokon, ellenállási mozgalmakban és a munkahelyeken. Áldozatokat hoztak, sokszor a leg mostohább körülmények között dolgoztak, de végezték a dolgukat, ami kiméretett rójuk — sokat adtak a társadalomnak. Cserében most ők élvezik a társadalom gondoskodását és támogatását. Menetelnek és közben emlékeznek a régi, harcos májusokra. Kissé fáradtak már, megnyugvással állapítják meg, hogy nem dolgoztak hiába, hogy ebbe a megváltozott új világba szétválaszthatatlanul beleágyazódott az életük, egész munkásságuk. Elért eredményeinkre büszkék lehetünk, mint ahogy azok is vagyunk, de nem lehetünk elbizakodottak, gondolván, hogy most már minden rendben van. Szocializmust építő életünk folytonos és felfelé ívelő, éppen ezért egyre komolyabb helytállást és egyre igényesebb munkát, követel tőlünk. A minket körülvevő világban a versengés tovább folyik ideológiai és gazdasági téren egyaránt. Mindent el kell követ-' nünk, hogy ebben a versenyben ne maradjunk alul, hogy életszínvonalunk egyre emelkedjék és megőrizzük a világbékét. Mindenki a saját munkahelyén tehet a legtöbbet jól és lelkiismeretesen végzett munkájával. Erre köteleznek a régi májusok harcos hagyományai, és erre kötelez az új, szabad májusokba vetett hitünk — felelősségérzetünk a szocializmusért. LOVICSEK BÉLA P. Breier felvétele hot^ A CSEMADOK Központi Bizottságinak képes hetilapja. Megjelenik az OBZOR kiadóvállalat gondozásában. Főszerkesztő: Major Ágoston. Főszerkesztőhelyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: főszerkesztő: 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkesztőség: 328-65. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Cstredná expedícla tlaée, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Vj'chodoslovenské tlaéiarne, n. p., Koáice. Előfizetési díj negyedévre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évre 156,— Kés. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. INDEX: 454 32. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. Címlapunkon P. Haáko, a 24, oldalon Prandl Sándor felvétele
