A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-19 / 16. szám

Íróink a csemadokról szántást és a vetést is, esztendőről esztendőre arattunk és újra vetet­tünk. Tiszta és ocsútlan búzát, tiszta és ocsútlan gondolatokat, és nincs megállás, ezt a gazdagító munkát folytatni kell — azzal a hittel és bi­zalommal, amellyel a kezdet meg­ajándékozott minket. Ha a tanítónk, szülőnk vagy kedves rokonaink, barátaink és ismerőseink jubiláló évfordulóit ünnepeljük, a megszépítő messzeségből csak a szép­re és jóra emlékezünk. Így vagyok most a CSEMADOK-kal is, amikor fennállásának negyedszázados évfor­dulóját ünnepeljük. Nagyon jól em­lékszem megalakulásának napjára, a Szlovákia minden részéről össze­­sereglett munkásokra és földműve­sekre, akik azért gyűltek'össze, hogy segítsék gondozni Csehszlovákiában a szocialista magyar kultúrát. Mint csehszlovákiai magyar író huszonöt esztendő távlatából leszögezhetem, hogy a CSEMADOK-nak mindig po­zitív szerepe volt irodalmunk fejlő­désében. Íróink bármilyen kéréssel, kívánsággal fordultak a CSEMA­­DOK-hoz, azt a CSEMADOK magáé­vá tette, s többnyire teljesítette. A csehszlovákiai magyar írók és mű­veik népszerűsítésében a CSEMA­DOK igen nagy és komoly munkát végzett. Emlékszem, az ötvenes évek­ben az írók a CSEMADOK nélkül meg sem mozdulhattak volna. A CSEMADOK szervezésében megren­dezett irodalmi estek és viták az első fecskék voltak, amelyek hírt adtak arról, hogy nálunk Csehszlovákiában kibontakozóban van a magyar iro­dalom. Természetesen, ebben óriási szere­pe volt az Üj Szónak, és mindjárt azt is hozzá kell tennem, hogy a CSE­MADOK és az Üj Szó munkájában a legtökéletesebb összhang uralko­dott. Ez az összhang nagyjában Lő­­rincz Gyula elvtársnak köszönhető, aki az Üj Szó és a CSEMADOK élén állt. Az Üj Szó figyelme nagy gond­dal arra irányult, hogy új erőket fe­dezzen fel mind az újságírásnak, mind az irodalomnak és természete­sen kultúrmunkásokat a CSEMA­DOK-nak. Nem akarom itt ecsetelni, hogy mindez mennyi fáradsággal járt, csupán azt kívánom megjegyez­ni, ha a CSEMADOK vagy az Üj Szó arról értesült, hogy az ország vala­mely távoli zugában egy tehetség hallatta a hangját, azt azonnal fel­keresték és felkarolták. Mindennek eredményeképpen zaj­lottak le többek között azok a színi­előadások, amelyeket a CSEMADOK színjátszó együttesei adtak elő és amelyek sikerétől a magyarlakta vidék visszhangzott. Csak hirtelené­­ben említem a CSEMADOK érsek­újvári helyi szervezetét, amely Mo­­liére-t vitte sikerre, és a CSEMA­DOK komáromi szervezetét, amely Gergely Sándor: Vitézek és hősök című szocialista drámájának az elő­adásával aratott óriási sikert, őszin­tén kívánom, hogy az az internacio­nalista szellem, amely eddig ösztö­nözte a CSEMADOK értékes mun­kásságát, továbbra is fűtse és éltesse kulturáli tevékenységét. Kapcsolatom a CSEMADOK-kal akkor kezdődött, amikor tanítani kezdtem, 1950 szeptemberében. Sze­rencsére olyan faluba kerültem, ahol komoly hagyománya volt a színját­szásnak s ahol nyomban bekapcso­lódhattam a kulturális tevékenység­be. Bár tapasztalatlan voltam még akkoriban, mégis örömmel vállaltam. A körülöttem élő emberek határta­lan lelkesedése rám is átragadt, szinte magával sodort. Sok szép emlé­kem fűződik azokhoz a hónapokhoz, évekhez — az elmúlt negyedszázad­hoz. Szinte lehetetlen mind felidézni és felsorolni. Tény, hogy együtt nőt­tem és fejlődtem a magyar iskola­üggyel és a CSEMADOK-kal. Visszagondolva a kezdeti évekre, nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy a CSEMADOK-ban végzett te­vékenységem — színdarabok rende­zése, könyvtár vezetése, előadások szervezése, a falu szocialista átalaku­lásáért folytatott küzdelem — volt ihletője, rugója annak, hogy tollat fogjak, s ilymódon írásaimmal is elő­segítsem a falu, népem, fajtám, egész társadalmi életünk fejlődését. Az igények, követelmények kielégítése és célunk megvalósítása érdekében írtam meg első színdarabomat, a Húsz év után-t, azt követően pedig a többit. Országszerte rengeteg önte­vékeny színjátszó csoport játszotta darabjaimat, így műveimen keresztül ismert lett a nevem, nemcsak a ma­gyarok, hanem a szlovákok lakta vidékeken is, hiszen első színműve­met sugározta a bratislavai televízió, előadták szlovák színjátszó csopor­tok, csakúgy, mint a Baj van a sze­relemmel című vígjátékomat. Sok szlovák községbe meghívtak darabom előadására, s örömömre nagy tiszte­lettel és szívességgel fogadtak. Mind­ez azt bizonyította, hogy írásaim mondanivalója az egész szocializ­must építő ország népeihez szólt. Az irodalom népszerűsítése terén is komoly érdemei vannak a CSE­­MADOK-nak. Jeles szovjet-, cseh- és szlovák írók műveinek a népszerűsí­tésén túl felkarolta és támogatta a csehszlovákiai magyar irodalom ki­bontakozását, irodalmi és szerzői estek, író-olvasó találkozók szerve­zésével és megrendezésével. Amióta a Hét szerkesztőségében dolgozom és járom az országot, még inkább bővül kapcsolatom a CSE­MADOK-kal. Azt tapasztalom, hogy minden községben, városban sok az ismeretlen ismerős, a jó barát, hogy hangom eljut az ország legelrejtet­­tebb zugaiba is, hogy az a munka, amit az ötvenes évek elején elkezd­tünk, ma kiteljesedőben van. A CSEMADOK-kal való első talál­kozásom időszaka az ötvenes évek elejére esik, amikor mint a Kassai Magyar Tannyelvű Gépipari Techni­kum diákja szívesen jártam a szer­vezet által rendezett színielőadások­ra, táncmulatságokra. Ez a kapcsolat azonban alkalomszerű volt, amikor már Bratislavában tanultam, az együttműködésnek megmaradt ez az esetleges jellege: kihasználtam és értékeltem azokat a kulturális és szó­rakozási lehetőségeket, melyeket a CSEMADOK nyújtott, anélkül, hogy én magam különösebben tettem vol­na valamit a szervezet érdekében. Igazi kapcsolatunk akkor kezdő­dött, amikor 1959-ben a Hét szerkesz­tője lettem és a CSEMADOK kultu­rális célkitűzései és szervezeti ügyei munkám részévé váltak. Szerkesztő­ként és íróként is sokat köszönhetek ennek a korszaknak. Tulajdonkép­pen a Hét-szerkesztőség volt az a munkahely és intézményes keret, ahol az irodalomban való gondolko­zást és a rendszeres szellemi munkát megtanultam, és a CSEMADOK volt — alapszervezetei révén — az az értelmi egység és érzelmi hálózat, mely összefogta és láthatóvá tette számomra a magyar nemzeti nép­közösséget, azt a kultúrát és szelle­miséget, melyet munkámmal szolgál­ni és gazdagítani akartam. Sokat utaztam, sokat tapasztaltam és a CSEMADOK-szervezetek és tagság révén sok jóindulattal és segítőkész­séggel találkoztam. Az író nem lehet meg anélkül, hogy valamilyen for­mában ne látná maga előtt és ne érezné maga mögött azt a közösséget, melynek ír. S úgy is mondhatnám: melynek létkérdéseiről, sorsáról, vá­gyairól és reményeiről ír. Az írói munka feltételezi, hogy az író és az olvasó kölcsönösen ismerjék egymást és viszonyuk bensőséges legyen. E té­ren is sokat nyújtott nekem a CSE­MADOK. Szívesen járok író-olvasó találkozókra — okát az előzőkben közvetve már elmondottam. Az író munkája nem öncélú tevé­kenység, s a nemzeti irodalmakban fokozottan a nyelvi közösség érdeké­ben történik. S nehéz elképzelni na­gyobb lelki megnyugvást és az el­végzett munka feletti örömöt annál, amit az író akkor érez, ha megbizo­nyosodik róla, hogy van kinek írnia és nem hiába ír. A CSEMADOK által szervezett sok-sok író-olvasó talál­kozó nyújtotta már nekem ezt az örömet, mely így kapcsolatunk lé­nyegévé vált. DÉNES GYÖRGY Gondolatban vlsszapergettem az éve­ket, s látom magamat huszonöt évesen. A negyvennyolcas sorsfordulót követő időkben már éreztük, hogy a szlovákiai magyarság helyzete is megváltozik. Rendezik, rendezzük közös dolgainkat. A párt magyar nyelvű hetilapja, az ÜJ Szó is ezt hangsúlyozta. Es megnyíltak a magyar Iskolák, megalakult a Cseh­szlovákiai Magyar Dolgozók Kultúr­­egyesülete. Pelsöcön, szülőfalumban az elsők kö­zött kapcsolódtam be a CSEMADOK helyi csoportjának megszervezésébe. Öröm volt ez a munka s bizakodást Je­lentett a Jövőre nézve. Tudtuk, a CSE­MADOK megalakulása kulturális éle­tünk kibontakozását jelenti, fejlődésé­nek távlatait. Néhány nap alatt sok fiatalt szerveztünk be a helyi csoport­ba, természetesen csatlakoztak az idő­sebbek is. Házról házra jártunk, úgy hívtuk az embereket az alakuló gyű­lésre. Sokan összejöttek, de még ben­nük élt a bizalmatlanság, a fásultság. Jónéhányunk lelkesedése azonban el­oszlatta a bizalmatlanságot, s több, mint százötven ember lépett be a helyi szer­vezetbe, amelynek én lettem a titkára, de mind a szervezésben, mind a kultu­rális munkában nagy segítséget nyúj­tottak az „öreg" kommunisták, a párt régi harcosai. Ügy tudom, egész Dél- Szlovákiában mi rendeztünk legelőször kulturális estet. Annyi bizonyos, hogy messze vidékről tódult a nép Pelsőcre s az otthon nézőterére be sem fértek az emberek, a nyitott ajtón és abla­kon át hallgatták a műsort a kintre­kedtek. Lelkesítő, emlékezetes nap volt ez s ha visszagondolok rá, most Is érzem azt az erőt, ami akkor hajtott minket. Később Bratislavába kerültem s a CSEMADOK Központi Bizottsága tit­kárságának dolgozója lettem. Mint instruktor, illetve „kultúrmunkás“, ahogy neveztek bennünket, megismer­tem a CSEMADOK belső életét, meg­ismertem akkori irányítóit s mindazo­kat a feladatokat, amelyeket az egye­sület végzett. Több, mint egy eszten­deig dolgoztam itt, de ma is szívesen gondolok vissza az itt töltött napokra. Sok vonatkozásban szervezi és fej­leszti a CSEMADOK az itteni magyar­ság kulturális életét. Ide tartozik a népművészeti hagyományok ápolása, a műkedvelő színjátszás, az énekkari mozgalom, a néptánc-hagyományok to­vábbfejlesztése, a munkásmozgalmi ha­gyományok ápolása, az irodalmi szín­padok irányítása és egyáltalán az anya­nyelvi kultúra ápolása, a csehszlová­kiai magyarság művelődési szintjének emelése nem utolsósorban politikai és egyéb ismeretterjesztő előadások, író­olvasó találkozók, kiállítások szervezé­sével, az irodalom népszerűsítésével, jelentős országos vetélkedők, sereg­szemlék rendezésével stb. Bármerre is Járjunk a magyarlakta városokban vagy falvakban, mindenütt találkozunk a CSEMADOK sokrétű kulturális népne­velési tevékenységének jeleivel. Hálásak lehetünk azoknak az embe­reknek, ismerteknek és kevésbé ismer­teknek, akik áldozatos munkával dol­goznak kulturális életünk fejlesztésén, akik előreviszik a közművelődés fák­lyáját. Kapcsolatom a CSEMADOK-kal a megalakuláskor kezdődött s a mai na­pig fokozatosan elmélyült. Találkozá­saimat az olvasókkal nagyrészt segítik. Részt vettem több olyan irodalmi es­ten, ahol 40—50 könyvemet kellett de­dikálni. Több esetben ez a CSEMADOK járási titkár személyes agitáctós mun­kájának volt az eredménye. A nagy­­kürtösi járásban és utóbb a galántai járásban volt erre kiváló példa. De ki­vette részét a könyvterjesztésből a sa­ját járásom is, hiszen a legtöbb köny­vem a lévai járásban fogyott el. Irodalmi tevékenységemre mindez ösztönzőleg hatott. Segítette fejlődése­met. Szükségesnek érzem az olvasók­kal, a tömeggel való kapcsolatot, talál­kozásokat. így alakul ki a kölcsönös bizalom, egymás kölcsönös megisme­rése, s ez mindkét félben további ér­deklődést ébreszt egymás iránt, meg­­erősiti az iró és olvasó kapcsolatát, márpedig ez az író életeleme, mely új lendületet ad. Az írónak is vannak olyan órái, amikor csüggedést érez, amikor lel­kére a fásultság köde ereszkedik. Ilyen­kor az olvasókkal való találkozás gyors gyógyulást jelent. Szó szerint véve: ma­gamnak is szükségem volt mór ilyen frissítő levegőre, amikor nem a test­nek, hanem a léleknek hiányzott az erő. Amikor újra bizonyításra volt szükség, hogy nem tévedtem, amikor versbe csordult a gondolat: „Hiszek az emberben!“ i

Next

/
Thumbnails
Contents