A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-19 / 16. szám
HOSOKKl Alojiia Kromárikovát, a falu postását mindenütt szívesen látják Korytnicán működött a felkelés idején a Ruzomberokból ide telepitett tábori kórház Motto: A Szlovák Nomzoti Felkelés nemcsak váratlan meglepetést, hanem nagy politikai és katonai bonyodalmat is jelentett a náci Németország számára. Politikai szempontból a Szlovák Nemzeti Felkelés felforgatta Tisónak Hitlertől függő államát. Frankót állandó félelemben és idegességben tartotta a protektorátus sa/sát illetően, végül Magyarországon meggyorsította azokat a tendenciákat, amelyek képviselői hátat akartak fordítani a náci szövetségesnek: egyszóval összekuszálta a nácik közép-európai helyzetét. Gustáv Husik Tanúságtétel a Szlovák Nemzeti Felkelésről című könyvéből. A inának kell élni... Aki elvetődik a gyönyörű erdők ölén megbúvó Korytnica fürdőbe, azt mindenekelőtt az elbűvölő táj ragadja meg. S csak aztán, ha már megpihentek idegei a nagyváros zaja után, sétál ki a szabad természetbe, hogy megismerkedjék a környékkel, az itteni emberek életével, a környék történelmi nevezetességeivel. Sokan nemcsak a csendes erdei tisztásokat keresik fel, hanem megtekintik gz újabbkori történelem emlékeit is. Nem messze a Hygiea fürdőháztól egy emléktábla arra hívja fel a figyelmet, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés idején partizánkórhóz működött itt. A közelben játszódott le egy esemény, amit Liptovská Osada község krónikása, amelyhez a fürdőtelep is tartozik, gondosan feljegyzett a község krónikájába: „A község határában ugrott le a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörése előtt az egyik első ejtőernyős csoport. Jurij a templom tornyára, Sztyepán egy pajta tetejére esett, az egészségügyi raj meg a patakba. Az emberek azonban segítettek nekik, hogy először szilárd földet érezzenek a talpuk alatt, aztán pedig, hogy eljussanak a hegyekbe. Velük ment a község néhány lakosa is, hogy az első partizánokkal együtt a fasiszták ellen fordítsák fegyverüket..." AZ ASSZONYOK IS SEGÍTETTEK A korytnicai fürdőpark sétányain gyakran látni Alojzia Kramáriková postai kézbesítőt nehéz táskájával. Körútja során naponta olykor húsz kilométert is megtesz, hogy Korytnica, Patociny és Barborin telepek lakóinak kihordja a leveleket, üdvözlő lapokat meg az újságokat. Alojzio Kramáriková öt gyermek édesanyja, a helyi nemzeti bizottság képviselője, még élénken emlékszik a partizánösvényekre, első találkozására a partizánokkal. Húszéves volt akkor. Férje elment a partizánokhoz, s ő vele együtt. Mosolyogva beszél a jókora bakancsról, ami minden lépésnél elmerült a magas hóban. Emlékszik a szovjet parancsnok szavára, aki beavatta a partizánháború rejtelmeibe, aki mindig tudott jó tanáccsal szolgálni. Vért és halált látott maga körül, de ő, a gyenge asszony, nem félt, nem sírt, erre egyszerűen nem volt idő. A harcok közepette, amikor feje körül röpködtek a géppisztolygolyók, a szovjet parancsonktól tanulta meg, hogy kell vigyáznia az életére. Alojzia Kramáriková mint sebesültápoló, mint harcos és mint hírszerző segítette a partizánokat. A MANAK KELL ÉLNI A felszabadulás után férjével és gyermekeivel visszatért lakni a falu szélén álló faházba, amit még a szülei építettek. Tisztségviselője a nemzeti bizottságnak, a nőszövetség helyi szervezetének, tagja különböző bizottságoknak a faluban és a járáson. Kitűnt, hogy ugyanolyan jó tanácstag, mint amilyen jó partizán volt. Megszerette a közösségi munkát. Tanácsot ad azoknak, akiknek erre szükségük van, segít annak, aki erre rászorul. „A mának kell élni" — mondja. Igaz, egészsége már nem szolgál úgy, mint valaha. Olykor ágyíioz köti a betegség. Aztán megintcsak fogja a postástáskát és járja a falut, a régi partizánösvényeket. Egyszer levél jött a nemzeti bizottságra Rymarovból, Justína Králikovától, egy egykori partizántól. Levelében azt kérdezi, nem él-e a községben egy asszony, egykori partizán, akinek a nevére ugyan már nem emlékszik, csak arra, hogy szívesen énekelt vidám dalokat, A nemzeti bizottság tisztségviselői megtalálták a keresett partizánasszonyt, éspedig Alojzia Kramáriková személyében. Ű is keresi egykori bajtársnőit. Egyelőre eredménytelenül. A nevek lassacskán kitörlődnek az emlékezetéből, az iratok meg elvesztek a hegyekben, hiszen nemegyszer az is elég gondot okozott, hogy az ember a puszta életét megmentse ... A halványuló fényképeken felélednek az emberek s az események, a kitüntetéseket belepi a patina, arról tanúskodva, hogy sok-sok év eltelt azóta, hogy véget ért o hősi küzdelem a fasiszta barbárság ellen. Dr. M. PIOVARCl A felkelés és az antifasiszta ellenállás kiemelkedő személyiségei ADLER KAROLY, született 1910. március 20-án, a csehszlovák állampolgárságú magyarok és szlovák harcosokból alakult Petőfi partizáncsoport parancsnoka. A felkelés kitörése után azonnal jelentkezett Secansky százados felkelő alakulatánál és már 1944. augusztus 29-én német megszállókat és áruló kollaboránsokat vett őrizetbe. Részt vett a Levoca (Lőcse) környéki harcokban, később felkelő egységekkel a szepességi Hranovicába, majd innen a fasisztákkal vívott súlyos harcok közepette délre Telgártba, s tovább Revúca (Nagyrőce), ^elsava (Jolsva) és Dobsina környékére vonult vissza. Adler Károly partizánegységét a szlovák—magyar határ mentén szervezte. A csoportot Petőfi Sándorról, a forradalom lánglelkű •költőjéről nevezték el, és soraiban 250 ember — magyarok és szlovákok — harcolt. A környéken a csoport tagjai nyolc hidat semmisítettek meg. Rajtaütöttek a roznavai (rozsnyói) német helyőrségen és 250 fasisztát fogtak el, pontosan anynylt, mint amennyi harcosa az egységnek volt. Emlékezetes a német fasiszták által megszállt Jolsva elleni támadás is. A partizánok betörtek a városkába és mintegy 150 fasiszta foglyot ejtettek. A fasiszták megszimatolták, hogy Adler Károly a városba készül élelmiszert szerezni harcosainak, s a Gestapo elfogta. Szörnyen megkínozták, de nem tudták megtörni. Kötél általi halálra ítélték. Adler Károly, a hős partizánparancsnok nem hagyta, hogy fasiszta hóhérok akasszák fel. 1944. december 20-án bátran odaállt az akasztófa alá, saját maga húzta meg a kötelet és ezekkel a szavakkal halt meg: „Én meghalok, de mi sokan vagyunk, és ti kutyák, ezt még nagyon meg fogjátok bánni I" KAREL AKSAMIT, született 1897. április 11-én a Teplice melletti Kosfanyban. Vezető funkcionáriusa volt a proletár testedző egyesületnek a München előtti köztársaságban és illegális pártmunkása a CSKP-nak a megszállás alatt. Tanult szakmája bányász volt. 1921 óta dolgozott a proletár testedző mozgalomban. 1925-től szervezési titkára volt a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek és 1926-tól dolgozója a Moszkvában alakult Vörös Testedző Internacionálénak. 1939-ben letartóztatták. A börtönből kiszabadulva 1940-ben instruktora volt Plzenben és Morvaországban az illegális CSKP-nak. A Gestapo letartóztatta, de sikerült megszöknie. Illegalitásba vonult s együttműködött a CSKP II. és III. illegális központi bizottságával. Valaki elárulta rejtekhelyét a Louny melletti Touzetínban, s a házat 1944, június 22-én körülvették a Gestapo titkosrendőrei. Letartóztatása közben Karel Aksamitot agyonlőtték. FRANTISEK KRÍ2EK, született 1901. december 20-án, újságíró, pártmunkás, a Rudé Právo szerkesztője. Tevékenysége azonban nem korlátozódott csak az újságírói munkára. Mint a pártsajtó valamennyi szerkesztője abban az időben, ő maga is egyszersmind agitátora, propagandistája és szervezője a pártnak. A megszállás alatt tovább dolgozott az illegális pártsajtó számára és együttműködött a CSKP illegális központi bizottságával Letartóztatták és kihallgatásra a Pecek-palotába vitték. Ahogy fogolytársai elmesélték, ki akart ugrani az ablakon, hogy elkerülje a további kínzásokat, öngyilkossági kísérlete azonban nem sikerült. Amikor Heydrich mint birodalmi helytartó Prágába érkezett, Frantisek Kfízeket a nácik halálra ítélték és 1941. szeptember 30-án kivégezték. 4
