A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-12 / 15. szám

Szép eredmények AHOL A VÁLASZTÁSI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA MINDENKINEK SZÍVÜGYE Az utóbbi időben sok szó esik a választási program célkitűzéseiről, ezek megvalósításáról. És nem vélet­lenül, mert a választástól eltelt idő elég annak megállapítására, hogy e téren milyen fejlődést értünk el. A felmérésből az is kiderül, hogy a választott szervek s a községek lakói mit tettek községük fejlődése érdekében. Azokban a községekben, ahol a képviselők jól dolgoztak és mozgósítani tudták a lakosságot, Tóth Miklós hnb elnök szép eredményeket mutathatnak fel. Nesvady (Naszvad) azok közé a köz­ségek közé tartozik, ahol a választási program megvalósítását a lakosság közügyének tartja. Nesvadv a komárnói (komáromi) járás legnagyobb, legnépesebb köz­sége. Nagy terjedelménél fogva a községet hét körzetre osztották. A legutóbbi statisztikai adatok 5453 lakost mutattak ki. A fejlődési folya­mat mégis lassú ütemű volt. A leg­utóbbi választások kedvező hatással voltak a község fejlődésére. A kép­viselők, a tanácstagok, valamint a lakosság jó munkája teljesen meg­változtatta a község arculatát. Tóth Miklós hnb-elnökkel beszél­getünk a község fejlődéséről, a vá­lasztási program célkitűzéseinek megvalósításáról. A fiatal elnök sze­rény, de határozott ember s igen népszerű a községben. Az ő s a ta­nácstagok jó szervező tevékenységét dicséri, hogy a község lakosai töme­gesen bekapcsolódnak a társadalmi munkába. De ahhoz, hogy hű képet kapjunk a község fejlődéséről, adjuk át a szót Tóth Miklós elvtársnak. — A választási program kidolgozá­sakor tudatában voltunk a ránk há­ruló felelősségnek. Tudtuk, hogy ko­moly feladatokat kell megoldanunk a következő években. Az 1971—75-ös esztendők fő feladata, program-meg­valósítása a lakásépítés volt. Arra törekedtünk, hogy ha csak részben is, de kielégítsük a lakásigénylőket. Részben már 1972-ben sikerült meg­valósítani a kitűzött feladatot, ami­kor 28 szövetkezeti alapon épült la­kást sikerült átadni, összesen 7,5 mil­lió korona értékben. A község belte­rületén portalanítottunk 1,5 km köz­utat: ennek a munkának az értéke 1 millió 508 korona. Továbbá fel­újítottuk és korszerűsítettük a gyógy­szertár épületét. A beszélgetést követően terep­szemlére indultunk. Elsőként a ma­gyar tanítási nyelvű általános iskola kézilabda-pályáját tekintettük meg. Elismeréssel kell szólni az iskola Slávia nevű sportszervezetének mun­kájáról. A Slávia leány kézilabdázói a divízióban küzdenek a bajnoki pontokért^ míg a fiúk a kerületi baj­nokságban. A leány kézilabdázókkal Vlachy Jenő igazgatóhelyettes, a fiúkkal Polgár József testnevelő ta­nár foglalkozik. Ahhoz, hogy ered­ményes sporttevékenységet fejthesse­nek ki, új pályára volt szükség. Az ennek és a polgári védelem raktárai­nak építésén eddig végzett társadal­mi munka értéke meghaladja az 54 ezer koronát. A községfejlesztési és szépítési akció keretében 600 ezer korona költséggel felépült az oly régóta várt autóklub korszerű épü­lete. De jól dolgoznak a Honvédelmi Szövetség keretében a repülőmodel­lezők is. A községben pezsgő kulturális élet folyik. A CSEMADOK helyi szerve­zetének színjátszó csoportját, a ci­­tera-zenekart, valamint a női kórust nemcsak odahaza, de a járás más községeiben is mindig szívesen lát­ják, megtapsolják. A választási program keretében igyekeznek megoldani az óvodák épí­tésének bonyolult problémáját is. Ezzel a dolgozó nők helyzetén kíván­nak könnyíteni, akik a helybeli föld­művesszövetkezetben, illetve a bol­tokban dolgoznak. A szlovák tanítási nyelvű általános iskola mellett levő óvodát a közelmúltban tatarozták, szomszédságában pedig egy új, kor­szerű óvodát építettek. Hatvan férő­helyes új létesítmény, ez év február­jában adták át rendeltetésének. Az új óvoda 1 276 000 koronába került. A belső berendezésre 400 000 koronát fordítottak. A hnb-elnök elmondja, hogy 1975-ben tovább bővítik az óvo­dák kapacitását, de ha már a gyer­mekekről van szó, akkor nem hagy­hatjuk szó nélkül az iskolahálózatot sem. őszintén meg kell mondani, hogy a pedagógusok a jelenlegi kö­rülmények között emberfeletti mun­kát végeznek. Főleg a magyar taní­tási nyelvű általános iskola pedagó­gusai, akik váltott műszakban dol­goznak, de ennek ellenére is színvo­nalas az oktatás, tehát időszerű már egy korszerű iskola építése. És épül is. Mégpedig egy 22 tantermes iskola, tornateremmel, konyhával, étkezdé­vel. A beruházásra 18 millió koronát fordítanak. A kivitelező a Komáromi Járási Építőipari Vállalat, amely a beruházási keretből eddig mindössze 10 millió koronát merített ki, pedig az idén már át kellett volna adni rendeltetésének az iskolát. Nem le­het határidőre befejezni a belső munkálatokat, az ajtók, az ablakok késedelmes szállítása miatt. A fűtőtestek beszerelése is lassan haladt, és ennek következtében félő, hogy az átvételre csak 1975-ben ke­rül sor. Jó lenne, ha a Járási Építő­ipari Vállalat a fogyatékosságok fel­számolásával a még hátralevő mun­kák mielőbbi elvégzésére szocialista kötelezettséget vállalnának. A helybeli földművesszövetkezet gazdasági eredményei kihatással vannak a lakosság életszínvonalának növelésére. Ez pedig mindenekelőtt az önerőből történő egyéni lakás­építés terén nyilvánul meg. Évente kb. 35—40 családi ház épül a község­ben. Főleg a fiatalok építkeznek. Az egyéni építkezéseket a helyi nemzeti bizottság sokoldalúan támogatja. A lakosság arra törekszik, hogy a község minél csinosabb legyen. Erről tanúskodik az a kötelezettségvállalás is, melyet 1973-ban a februári győ­zelem 25. és a Szlovák Nemzeti Fel­kelés 30. évfordulójának tiszteletére tettek. A 225 egyéni és 18 kollektív vállalás értéke 7 millió 250 ezer ko­rona. A választási program megvalósítá­sában eddig elért eredményekről tavaly októberben nyilvános párt­­gyűlésen számolt be a község vezető­sége. A lakosság megelégedéssel vet­te tudomásul az elért eredményeket. Elégedettek is lehetnek, mert a köz­ségük a mostani megbízatási időszak folyamán többet fejlődött, mint a felszabadulást követő 25 év során. Megtekintettük a hnb épületét is, amelyet nemrégen tataroztak. Bizony ráfért már a javítás, hiszen például az ajtók vagy ötven éve nem láttak festéket. Mivel az idő vasfoga ki­kezdte, újakkal cserélték fel őket. De felújították az épület külső és belső falait is. Naszvad üzlethálózata nem kielé­gítő. Igaz, hogy 1972-ben a Jednota járási fogyasztási szövetkezet igaz­gatósága egy korszerű bevásárlási központ létesítésével igyekezett eny­híteni a helyzeten és a Zdroj élelmi­szerkereskedelmi vállalat is épített egy önkiszolgáló élelmiszerboltot, de még sokat kell tenni ahnak érdeké­ben, hogy a község üzlethálózata el­érje a kívánt szintet. Vonatkozik ez a vendéglátóipari üzemekre is, mivel még fabarakkokban szolgálják ki a vendégeket. Jelenleg csak egy eset­ben korszerű vendéglátóipari üzem működik a községben. A beszélgetés során megtudtam, hogy a fiatal elnök Agyala és Ógú­­ta képviselője, de elhallgatta azt a tényt, hogy neki köszönhetik az em­lített települések lakói, hogy már nem kell gyalog bejárniok a község­be. A két települést bekapcsolták az autóbuszhálózatba és ennek követ­keztében az iskolásgyermekeket mindennap autóbusz szállítja a köz­ségbe az iskolából haza. De meg­tudtam azt is, hogy Tóth Miklós elv­társ a marxizmus—leninizmus esti egyetemen bővíti politikai tudását, hogy meg tudjon felelni az egyre növekvő követelményeknek. ANDRISKIN JÓZSEF Az épülő 22 tantermes iskola Hasonló házak épülnek a pedagógusok számára Az újjáépített hnb

Next

/
Thumbnails
Contents