A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-05 / 14. szám

Évike naplója EGY KORMÁNYHATÁROZAT MARGÓJÁRA A járókelők közül senki sem sejthette, mi ját­szódik le annak az alig tízéves, pirossapkás kislánynak az agyában, aki már a harmadik napja, hogy újra visszatért ide s tétován áll­dogált az épület előtt, amíg végre döntött, hogy megteszi azt, amire senki sem számított. Tás­kája lehúzta a kezét, mert teher volt benne, melyet a felnőttek raktak a kislány vállára. Végre a negyedik napon döntött. Elindult fel­felé a lépcsőkön. A gondterhelt felnőttek észre sem vették őt, amikor elhaladt mellettük. Belé­pett az egyik helyiségbe, kinyitotta az akta­táskáját, és letett egy füzetet a fehérbe öltözött asszony asztalára. H. Évike a naplóját hozta el a brnói házas­ság előtti és házassági tanácsadóba. A naplóba szülei tudta nélkül jegyezte be az otthoni civa­­kodásokat, veszekedéseket. Szerette, tiszta szív­ből szerette a szüleit, úgy, mint ezt a legtöbb gyerek teszi. Éppen ezért segíteni akart rajtuk. Kinyomozta ennek a modern társadalom létre­hozta különleges intézménynek a címét, és idegenek kezébe adta azokat a feljegyzéseket, melyeket szülei „beszélgetéseiről" készített. Amikor dr. Viera Fiserová pszichológus levelet írt Évike szüleinek, hogy jöjjenek el a tanács­adóba, szemlesütve hallgatták végig azt, hogy egyetlen lányuk milyen nehezen viseli kettejük konfliktusát. Néhányszori beszélgetés után si­került megtalálni a nézeteltérések okát, és így a házasság nem bomlott fel. Az említett házastársak esete Évike közben­járása révén „happy enddel" végződött. Nem mindegyikről mondhatjuk el ugyanezt. A brnói tanácsadó tapasztalataiból kiindulva megálla­píthatjuk, hogy csak minden tizedik felbomló­ban levő házasságot sikerül helyreállítani, főleg akkor, ha már fennáll a szerelmi háromszög. Abban az esetben, ha nincs meg az összhang a nemi életben (gyakori eset a mai házassá­gokban), ezt a leggyakrabban orvosolni tudják. Főleg akkor, ha a házastársak idejében jelent­keznek, és őszintén kérnek tanácsot. A brnói házassági és házasság előtti tanács­adó már komoly múltra tekint vissza Csehszlo­vákiában. A cseh kormány tavaly ősszel határo­zatot hozott a házasság előtti kötelező tanács­adásról. Ma már tudományosan bebizonyítottak szá­mít, de a mindennapi életben is tapasztaljuk, hogy a fiatalok gyorsabban serdülnek, szexuá­lisan hamarabb érnek be, mint apáink, anyáink, annakidején ugyanakkor — mivel korban mégis­csak gyerekek maradnak — hiányoznak vagy hibásak a szexuális ismereteik. Az iskolákban 1972-ben elkezdődött már a szexuális felvilágo­sítás, de ennek még nincs megfelelő hatása. A következő alapos beszélgetésre általában akkor kerül sor — ha egyáltalán sor kerül rá —, amikor a fiatal nő átesett az első művi terhes­ségmegszakításon. Ez pedig már amolyan eső után köpönyeg .. . Mindez azt mutatja, hogy nagy szükség van mind az iskolai tantervbe fel­vett szexuális felvilágosításra, mind a házasság előtti tanácsadásra. Vannak fiatalok, akik esetleg úgy érzik, hogy a tanácsadásokon számukra vadidegen embe­rek a legintimebb dolgaikba kívánnak beavat­kozni. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a tanács­adásokat vezető orvosok igyekeznek a leg­nagyobb tapintattal beszélni az ún. „kényes" kérdésekről is. Nem sémákat ismételgetnek, ha­nem az illető egyéni körülményeihez alkalmaz­kodva adnak hasznos tanácsokat. Az elsődle­ges cél, hogy pozitív családtervezési tanácsokat kapjanak a házasulandók. Ezért igyekszik az orvos megismerkedni a körülményeikkel. Az or­vost érdeklik a házasulandók várható lakás­­körülményei, kereseti viszonyai, de még végzett­ségi, műveltségi szintjük is, hiszen másképpen lehet fogalmazni egy művelt embernek, mint a kevésbé művelteknek. A fiataloktól azt is meg­kérdezik, eltervezték-e már, hogy hány gyerme­ket szeretnének, s ha igen, körülbelül mikorra. Ha minden kérdésre őszinte választ kap az orvos, akkor hasznos tanácsokat adhat. Ugyan­akkor — és ez sem a „belügyekbe" való be­avatkozás — az orvosnak ismernie kell a háza­sulandó egészségi állc*potát is. Félreértés ne essék: a házasság előtti tanácsadás nem orvosi vizsgálat, de a házasulandók és főleg eljövendő gyermekek érdekében az orvosnak jó tudni arról, milyen betegségek fordulnak elő a csa­lódban, amelyek esetleg az utódokra átörök­lődhetnek. Érdemes ezekről őszintén beszélni, mert hasznos tanácsokat adhat az orvos. Gyakran hangzanak el olyan élcek, hogy a fiatalok mindent tudnak a szexuális életről, még a szüleik is tanulhatnának tőlük. A tapasztalat az, hogy ez egyáltalán nem így van. Gyakran beszélgetnek orvosaink fiatalokkal részletesen a házasélet, a szexuális élet kérdéseiről, s ha a válaszok őszinték, akkor az orvos tanácsa is eredményes. Az önzés házasságokat tehet tönk­re e téren is, a figyelmesség, a tapintat pedig megszépíti a házaséletet. A házasság előtti kötelező tanácsadás beve­zetésének előkészítése, úgy tudjuk, Szlovákiá­ban is folyamatban van. Ä Szovjetunió, a Len­gyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársa­ság, a Német Demokratikus Köztársaság ta­pasztalataiból kiindulva bátran állíthatjuk, hogy a házasság előtti tanácsadás bevezetése na­gyon indokolt nálunk is, főleg ma, amikor emelkedőben van a válások száma. Inkább ma adjunk hasznos tanácsot, mint holnap a bíró­ság előtt lássunk két boldogtalan embert. Annak fejtegetésébe már nem is akarunk bocsátkozni, hogy az elrontott házasélet hány gyermeket tesz boldogtalanná. TÉLVÉGI EMLÉK Nálunk az elmúlt tél nem nagyon kedvezett a sizőknek. Az Egyesült Államokban levő Monticellóban, a Karácsony­­hegység üdülő központjában ebben az évben is megrendez­ték a téli karnevált. A műsorban a valóban sportesemények­nek számító sífutó és síugró versenyek mellett látványos bemutatók is szórakoztatták az érdeklődőket. Felvételünkön például siakrobata mutatja be produkcióját. Linda Sand­ström semmit sem csinál, csak áll és mosolyog. John Ma­­hanna nyaktörő mutatványra vállalkozik hátraszaltó si­­léccel. Mondanunk sem kell, hogy Lindának volt nagyobb sikere. EZ AZTÁN ÜZLET Nyugaton egyre jobban szaporodik azoknak a száma, akik régi típusú autót szeretnének vásárolni. Az egyik düsseldorfi vállalat, élve a kínálkozó lehetőséggel, elkezdte az 1935- ben divatban volt SS 100-as Jaguár gyártását. A most gyár­tott kocsi pontos mása a réginek. Hathengeres, 181 lóerős motorral látták el, de semmivel sem fut sebesebben, mint Sokat hallottunk már arról, s filmem, tévében is láthattuk, hogy az ejtőernyősök különféle mutatványokkal lepik meg a közönséget. Persze, leggyakrabban nappal hajtják végre ezeket a hajmeresztő ugrásokat. A képünkön látható ejtő­ernyősök az éjszaka kellős közepén ugrottak ki a gépből. Az, aki a felvételt készítette, később hagyta el a repülő­gépet OLCSO HÁZ? Kari Poer professzor, nem messze Delaware nevű amerikai városkától, olyan házat épített, amelynek fűtéséhez, világí­tásához, melegvizszolgáltatásához napenergiát használ fel Hm! így könnyű kifizetni a hónap végén a villany- és a gáz­számlát! mini-magazin

Next

/
Thumbnails
Contents