A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-05 / 14. szám
A MOSZKVAI ÜJ HANG iü-jol ÉS CSEHSZLOVÁKIA A Szovjetunióban élő magyar kommunista emigráció, a Komintern VII. kongresszusának a határozata nyomán, a népfrontpolitika jegyében alapította meg 1937 végén az Űj Hang című irodalmi és társadalmi folyóiratot. A folyóirat egy mutatványszámmal jelentkezett, majd az első száma 1938 januárjában került ki a moszkvai 7. számú nyomdából. Ettől az időtől kezdve az Űj Hang 1941 júniusáig havonta egy alkalommal 112 vagy 128 oldal terjedelemben jelent meg. A folyóirat programjában, amelyet az 1938-ban megjelent első számban hirdettek meg, egyebek között ez szerepelt: „Az Űj Hang az irodalomban, művészetben, társadalomtudományban, és kultúrpolitikában a magyar nép becsületes, demokráciát, igaz békét és szabadságot követelő hangját szólaltatja meg a pártállásra való tekintet nélkül, támogat minden ilyen irányú megmozdulást. Az Űj Hang harcot hirdet a modern kultúrbarbarizmus, a népeket és nemzeteket egymás ellen uszító fasiszta kardcsörtetés, mindenfajta nemzeti elnyomás ellen; hirdeti, hogy a magyar nép csak a demokratikus és a békéért következetesen harcoló országok oldalán, s a szomszédos népekkel való békés együttműködéssel könnyíthet sorsán és küzdheti ki boldogságát.“ A folyóirat megalapításánál a Kommunisták Magyarországi Pártjának útmutatása nyomán a moszkvai emigráció bevonta és segítségül hívta az egész világon szétszóródott progresszív magyarság legkiválóbb szellemi erőit. Ezt a törekvést a folyóirat szerkesztő bizottságának az összetétele is tükrözte. A felelős szerkesztő Barta Sándor, majd Gábor Andor volt. A Moszkvában élő magyar kommunista emigrációt Balázs Béla, Gergely Sándor, Lukács György, Madzsar József, a franciaországiakat Bölöni György és Vass László, míg a csehszlovákiai magyarokat Fábry Zoltán és Forbáth Imre képviselte a szerkesztő bizottságban. A moszkvai mellett Franciaországban és Csehszlovákiában létesítettek még szerkesztőséget. A csehszlovákiai szerkesztőség Moravská Ostravában, Beneáova 5. szám alatt működött. (Az Űj Hang egy-egy számát Csehszlovákiában 4 koronáért árulták. Prágában a Melantrich könyvkereskedő cég hozta forgalomba és szervezte az előfizetőket.) A franciaországi és csehszlovákiai szerkesztőségeknek az volt a feladatuk, hogy eleven kapcsolatot teremtsenek és tartsanak a nevezett országokban élő emigráns magyar írókkal, értelmiségiekkel, művészekkel, politikusokkal, s írásokat kérjenek tőlük az Űj Hang számára. A Csehszlovákiában élő magyar nemzetiségű írók közül Forbáth Imre, Morvay Gyula, Vozári Dezső szerepeltek az Űj Hang szerzői között. A csehszlovák írókat, költőket pedig Petr Bezrué, Karel Capek, J. S. Machar, St. K. Neumann és Jirí Wolker képviselték alkotásaikkal a folyóirat hasábjain. Forbáth Imrének „Költőkhöz intő szózat“, valamint „Panasz és remény“ című verseit az Űj Hang 1938. évi 3. illetve 9. száma közölte. A költő mindkét versében szenvedélyes hangon tiltakozott a háború ellen. A verseiben látomásszerűen megjelenő szörnyűségekkel a költői és emberi felelősségtudatot és a jövendő szocialista társadalom hitét állította szembe. A „Költőkhöz intő szózat“ című versében megjövendölte a fasizmus rémtetteit: „Kiáltások futnak az éhes falvakból, mint üvöltő ebek. A bányák mélyéből is fel-felhallatszik egy vörös sikoly, az utcaköveken demonstrációk lépte kong és várjatok csak: nemsokára megint szögesdrótok közt éviekéi a hús“ Majd arra intette költő társait: „A költő legyen emberebb ember, forradalmak kürtöse, világítótorony, ember, ki mélyen mellreszívja a népek vágyait, kinek az álma próféták tüzes nyelvével nyaldossa a jövőt; ki hatalmas hanggal ébreszti az alvók batallionjait;“ Morvay Gyula, aki Rimaszombatban a polgári iskolában tanított, s annak idején tevékenyen részt vett a Sarlós mozgalomban, a „Havasi bárányok“ (Verchovinai novella 1938) című írásával jelentkezett az Űj Hangban. Az elbeszélést a folyóirat 1938. évi 10. számában közölték. Tájszavakkal ízesített, színesen, érzékletesen megírt elbeszélésében erőteljes realizmussal mutatta be, hogyan élnek együtt a szlovákiai hegyek között a különféle nemzetiségű szegény emberek, akiknek közös ellenségük a gazdag erdőtulajdonos. Vozári Dezsőnek a következő írásait közölte az Űj Hang: „Chamberlain ásított“ (Csehszlovákia feldarabolása) — 1940. évf. 9. szám, — „Grünzweig Cháin átsétál a legendába“ — 1940. évf. 5—6. szám —, valamint verseit: „A félkegyelmű“, „A költő halála“, „A takács és a gép“, „Afrika“, „Egy londoni bankár átutazik Kassán“, „Élni, csak élni!“, „Európai költősirám“, „Külvárosi ház“, „Menekülő nyár“, „Mint fű a szélben“, „Natasa“, „öreg vigéc a vonaton“, „őrizd a csendet!“, „Szonett a milliomodik évben“, „Szovjetaratók“, „Utolsó vacsora“, „Vándordal“, „Vers“, és „Zümmögő“ — utóbbiak a lap 1940—41. évi számaiban jelentek meg. Vozári Dezső sok műfordítást is végzett a folyóirat számára. Szovjet írók és költők műveit ültette át magyar nyelvre. Vozári Dezső költészetében kedvelte a furcsa, sanzonszerű, groteszk megoldásokat. Az Űj Hangban megjelent verseiben a kor problémáinak és harcos antifasiszta felfogásának adott hangot. A „Chamberlain ásított“ című írásának különösen az volt az értéke, hogy a szemtanú a menekülésre kényszerített csehszlovák állampolgár érzelmeinek a hitelességével számolt be az olvasóknak megrázó élményeiről. Az Űj Hang legelső száma — 1938. január — Petr Bezrué öt versét — „Ostrava“, „Ki áll a helyemre majd?“, „Hegyek“, „Vrbice“, „Falu az Osztravica partján“ együtt közölte. A kiváló cseh költő mind az öt versét Körösi György álnéven Molnár René fordította magyarra. A költőről ezt az ismertetőt — valószínű, hogy a versek fordítójának, tehát Molnár Renének a tollából — közölte a folyóirat: „Petr Bezruc, nagynevű cseh költő. Nemrég ünnepelték 70. születésnapját,, egyetlen verskötet, a „Sziléziai versek“ szerzője. Első költeményei a múlt század utolsó éveiben jelentek meg, s Bezrué azóta is csak azt az egy könyvét bővítette. De ez a könyv kimagasló terméke irodalmának, elsősorban a világháború előtti időnek nagy erejű kinyilatkoztatása a nemzeti és szociális elnyomatás elleni lázadás egybefonódó érzésének. Bezrué az osztravai szénmedence költője, annak a verseiben ismételten idézett 70 000 bányászproletárnak, akikről úgy látta, hogy elnemzetietlenedéssel és végpusztulással fenyegeti őket a rájuk súlyosodó szociális és nemzeti elnyomás.“ Az 1939. évi 1. számban Vas Tibor írt Karel Capekról. Vas Tibor Párizsból küldte el ezt az írását az Űj Hangnak. A szerző azon méltatlankodott, hogy Pearl S. Buck amerikai írónő kapta meg az irodalmi Nobeldíjat és nem Karel Capek. Vas Tibor nagy megbecsüléssel és szeretettel írt Capek művészetéről, rendkívüli képességeiről. Írásának a befejező része így szólt: „Akik Csehszlovákiát feldarabolták, s egyszersmind Hitler gyarmatává tették és fasizálták, azok összetörték, a sír partjára kergették Capeket is. Szép koszorú lett volna Capek sírján a Nobel-díj — ha megkapta volna. S szép koszorú lett volna a volt Csehszlovákia sírján is Capek Nobel-díja. Az Űj Hang 1939. évi 6. számában aztán — a 46—52. oldalakon részletet közölt Capek „Anya“ című drámájából. Hogy ezt a drámarészletet ki fordította magyarra, nem sikerült megállapítani. Karel Capek nevével a későbbiekben az 1941. évi 4. számban találkozhattak az Űj Hang olvasói. Ebben a számban Háy Gyula: Nyugati darabok a szovjet színpadon — címmel írt moszkvai színházi bemutatókról. Három színdarabot emelt ki, Pristley: „Veszélyes forduló“, Hemingway: „Ötödik hadoszlop“ és Capek: „Anya“ című műveit. Pristley és Hemingway műveinek a kritikája után, Capekről így írt Háy: „Egész más szemmel nézünk a harmadik darab szerzőjére, Karel Capekra. Hazaszeretete, becsületes demokrata hajlama kivívják őszinte rokonszenvüket. Az „Anya“ című darabjának közlését és eljátszását is csak helyeselhetjük — annál is inkább, mert a Szovjetunió folyóiratai és színházai a túl korán elhunyt szerző iránti megbecsülésüknek adtak ezzel kifejezést.“ (Befejező része a következő számunkban) VARGA ERZSÉBET két verse: Este ablakom előtt az akácfa szarvára szúrta a holdat földbeágyazott patája csillagot rúg az éjszakába őseim csontjából csillagot kiülnek sírjuk lócájára s döbbenten bámulnak a holtak Tavaszi szél fütyörésző vidám legény zsebredugott kézzel szalad megtácoltatja a fákat — zöld szoknyájuk széjjelszakad — aztán elfut s kacag kacag CSONTOS VILMOS: KI ÜZENT ÉRTEM Ki üzent értem, s honnét jött a hang: Induljak, s legyen a szívem harang. Mozduljak onnét a küszöbről el, Ahová a fény sosem volt közel. Ki várt engemet, ki várt ott, ahol Ha nyár jött, fénylett nyomomban a por. Hová mezítláb indultam, hova Azt hittem akkor, — nem érek, soha. Ki tanított szólni, s ki volt, aki Késztetett a dalt is kimondani... Te voltál, lelkem csiholó ja, Te: Falum, te porral és fénnyel tele! 9
