A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-29 / 13. szám
PEDAGÓGUSOK marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus mellett és vállalása egy nemzetiségi csoport kulturális egyenjogúsítása, a tisztelő és megtartó hagyományszeretet, a Fábry Zoltáni vox humana minden emberi lélekbe való átplántálása igényes munkájának. Köszönet tanítóimnak és köszönet munkatársaimnak, a csehszlovákiai magyar pedagógusoknak, akik lehetővé tették, hogy ma a csehszlovákiai magyar oktatásügy kulturális életünk egyik nagy ékessége ... MINDENKI TANÍTÓ NÉNIJE Écsi Tiborné tanítónő, a hrobonovói (alistáli) általános iskola igazgatója, húszéves pályafutása során végzett kiváló és lelkiismeretes munkájáért megkapta az „Érdemes tanító,, kitüntetést. Ebből az alkalomból kerestem fel. Várnom kellett rá, mert a járási pártbizottság elnökségének az ülésén vett részt. Húsz éve tagja a pártnak, hat éve a járási elnökségnek. Végtelenül szerény asszony. Mindenről és mindenkiről szívesen beszél — főleg a munkáról —, csak önmagáról nem, márpedig ez ilyenkor elengedhetetlen. Mezőberényben született. Tizenhárom éves korában került Csehszlovákiába. Nyolcán voltak testvérek, sorrendben ő a második. Komáromban kezdett tanulni, végül Bratislavában végezte el a pedagógiai gimnáziumot. Eredetileg orvos szeretett volna lenni, de édesapja korai rokkantsága miatt olyan pályát kellett választania, ahol hamarább juthat keresethez. így sodródott a tanítói pályára. Az ötvenes évek elején egyébként is sok magyar tanítóra volt szükség, hiszen akkoriban nyíltak meg zömével a magyar tanítási nyelvű iskolák. — Az igazság az, hogy mindig vonzódtam a gyerekekhez (talán azért is, mert igen népes családból származom), így aztán nem is esett nagyon nehezemre lemondani eredeti terveimről — mondja Écsi Tiborné. Bohelovóban (Bögellőn) kezdett tanítani 1953-ban. Nemsokára, pontosabban 1955 tavaszán került Alistálra, s egy év megszakítással azóta is itt működik. — Bizony ott tartok, hogy ma már a volt valamikori tanítványaim gyerekeit tanítom. Hiába, repülnek az évek ... Férje a helyi egységes földművesszövetkezet közgazdásza. Szintén elfoglalt ember. Ezernyi a gondja-baja, mégis szép, harmonikus családi életet élnek. Minden örömüket és boldogságukat a munkájukban és két kislányukban — a tizenkét éves Mártiban és a hétéves Yvettben — lelik meg. Écsi Tibornét a múlt év szeptemberében bízták meg az iskola vezetésével. Szerénységénél csak munkaszeretete nagyobb. így vall munkájának a lényegéről : — Szeretem ezt a pályát... Hiszen nemegyszer kínáltak magasabb beosztású állást is, de én maradtam, s ha valami rendkívüli esemény nem szól közbe, maradok is. Szeretem ezt a falut, s úgy érzem, engem is tisztelnek és becsülnek itt az emberek. Sok a funkcióm. Bármi történik a faluban, én ott vagyok, de nem kényszerből megyek, hanem azért, mert szeretem az embereket, érdekel a problémájuk, örömük, bánatuk ... A „mindenki tanító nénije" így dolgozik, tanácsol, segít mindig és mindenütt, ahol csak szükség van rá. Ennek az áldozatos és sokrétű munkának a megérdemelt jutalma a most kapott kitüntetés: Érdemes tanító. Szívből gratulálunkl LOVICSEK BÉLA CSAK A KÖTELESSÉGEMET TELJESÍTETTEM BITTER KAROLY, a stúrovói (párkányi) általános iskola igazgatóhelyettese meglepetten fogadta a hírt, hogy ő is a kitüntetettek között van: — Hiszen én nem csináltam mást, csak a kötelességemet teljesítettem... Dolgos életének mozzanatai arról tanúskodnak, hogy a társadalmi elismerés jogos, mert hosszú évek becsületes munkájának a jutalma: — Itt születtem Párkányban 1915. április 14-én, tanítói családból. Tanulmányaimat Bratislavában a Kereskedelmi Akadémián fejeztem be 1936-ban, majd a Magyar Állami Tanítóképzőben tettem különbözeti vizsgát. Aztán kitört a háború, egy ideig katona voltam, s mert a megszállás idején nem volt elég szlovák tanító, szlovák iskolában tanítóskodtam. A felszabadulás után elbocsátottak és két éven át napszámosmunkát végeztem. Később megbízhatósági igazolvány alapján „kivételt“ kaptam, tovább tanítóskodhattam: Borsky Svaty Purba, majd Petrova Vesben voltam iskolaigazgató. Onnan a gbelcei (köbölkúti) szlovák iskolába kerültem, ahol 1955-ig dolgoztam. 1955-ben jöttem vissza szülővárosomba, az akkori tizenegy éves iskolába, és néhány hónapon belül igazgatóhelyettes lettem. Egy ideig a Párkányi Jnb oktatásügyi osztályának voltam a vezetője, majd — amikor Párkány megszűnt, járási központ lenni — visszajöttem a tizenegy éves iskolába, s egy évig igazgatóként működtem. Mikor különváltak az alap- és középiskolák, én az általános iskolának lettem az igazgatója. A helyi gyermekotthonnak is öt éven át igazgatója voltam. 1961-ben megkaptam a Példás tanító kitüntetést. Akkoriban létesült a városi nemzeti bizottság oktatás- és művelődésügyi osztálya, egy ideig ott dolgoztam, de nagyon nehéz volt kibírnom a gyerekek nélkül. Higgyék el, aki harminc éven át tanított, nehezen tud meglenni iskola, tanítás nélkül. Kértem hát, hogy helyezzenek vissza, s azóta itt vagyok igazgatóhelyettes. Hosszú éveken át voltam képviselője a városi nemzeti bizottságnak jelenleg a polgári bizottságnak vagyok az elnöke. Voltam párttitkár is, a CSEMADOK-ban szintén sokáig dolgoztam és most is megteszem, ami tőlem telik. Bitter Károly egy év múlva nyugdíjba megy. Hogy a hosszú évtizedek dolgos napjai után megérdemelt lesz a pihenés, s hogy nem véletlenül kapta az Érdemes tanító megtisztelő címet, arról életrajzi adatai minden kommentár nélkül, félreérthetetlenül tanúskodnak. VARGA ERZSÉBET TANÍTANI - ÖRÖM Az idei pedagógusnapon a kitüntetettek sorában ott áll majd Tóth János agrármérnök, a Moldova nad Bodvou-i (Szepsi) Mezőgazdasági Technikum igazgatója is. Most azonban még itt Szepsiben az igazgatói irodában beszélgetünk fontos és kevésbé fontosnak tűnő dolgokról, minduntalan kikerülve az okot, ami tulajdonképpen ide hozott. Mert azonkívül Is akad elég közös témánk, ami ugyan látszólag távol esik a pedagógusi munkától, de a jelen Hl esetben mégis szorosan összefügg vele. Mert hiszen a mezőgazdasági szakiskolák nevelik a szakembereket mezőgazdaságunk számára, ez az iskola pedig a mezőgazdaság műszaki fejlesztése, gépesítése szempontjából játszik nem jelentéktelen szerepet éppen szakosításánál fogva. — Mi itt az iskolában azt akarjuk elérni — mondja Tóth János igazgató —, hogy a tőlünk kikerülő szakemberek ne csak a szakmájukat értsék, hanem teljes mértékben be tudjanak kapcsolódni annak a közösségnek a társadalmi életében, amelybe kerülnek. Ez ma már pedagógiai, szakmai és társadalmi követelmény. Ahhoz, hogy a pedagógus ezekig az általánosításokig eljusson, hosszú. utat kell megjárnia. Tóth János esete sem kivétel. Horvátiban született ötven évvel ezelőtt. Debrecenben érettségizett a Mezőgazdasági Szakközépiskolában. A főiskolát Budapesten, Kassán és Nyitrán végezte. Az agrármérnöki diploma megszerzése után Leleszre került tanítani. Ezután Somodiban tanított, majd Csécsen. 1960 óta a szepsii mezőgazdasági technikum igazgatója. — Hogyan lesz egy agrármérnökből pedagógus? — Most mondjak közhelyeket? Mindenesetre tény, hogy már diákkoromban is érdekelt az iskolai, az ifjúsági munka. Eleve vonzott mindig az a lehetőség, hogy tanítsak. S őszintén mondom, nagyon örülök, hogy taníthatok. Huszonegy éves pedagógiai munka van mögöttem, s azt mondom, bár sokan talán nem hiszik el, hogy a fiatalok nagyon hálósak mindazért, amit tőlünk kapnak. Hót ez is lehet egyféle magyarázat. Tóth János agrármérnök pedagógiai munkásságának elismeréséül 1962-ben a Példás tanító címmel tüntették ki. Ezenkívül egy sor emlékérmet és oklevelet kapott eddigi tevékenysége elismeréseként. Ezek közül a legértékesebbek a CSKP megalakításának 50. évfordulója emlékérem, valamint a Felszabadulás 25. évfordulója emlékérem A mostani kitüntetés munkájának újabb társadalmi elismerését és megbecsülését jelenti.-gsamm m mmmmmmmmmlam
