A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-22 / 12. szám
Tündérszép, aranyhajú ibolyakék szemű lányára, Máriára jobban vigyázott, mint a szeme fényére. A kérőket sorban kikosarazta, állandóan azt hangoztatta, hogy csak olyanhoz adja hozzá egyetlen lányát, aki minden rossztól, veszélytől meg tudja védeni. KOVÁCSI PÉTER, a fiatal lovag, a vöröskői várban, egy színpompás, mámoros bálon látta először Máriát. Beleszéretett. Szívét keserű fájdalom lépte, amikor észrevette, hogy Pálffy Mihály, a vöröskői várúr fia legyeskedik a pöstyéni aranyhajú tündér körül. Csak vele táncol, másnak még azt sem engedi, hogy a tüneményesen szép lányt nézze. Ha magával az ördöggel kell szöketkeznem, vagy rhegverekednem, Mária akkor is az enyém lesz! — fogadkozott a fiatal lovag, és amikor csak tehette, Máriát leste, figyelte. Mária ezt észrevette. Neki is megtetszett Péter, kereste az alkalmat, hogy beszélhessen vele. Akkortájt a várkisasszonyok és a főurak lányainak erényét ezer szem őrizte. Máriára az ezer szemem kívül szigorú apja is ügyelt. Állandóan szemmel követte, senkit sem engedett a közelébe. Tudta, hogy tündérszép lányára, szeme fényére nagyon kell vigyáznia, jobban, mint a szomszédos sasfészkek kisasszonykáira, mert Mária köztük a legszebb. Mária mégis talált rá alkalmat, hogy beszélhessen az őt csodáló fiatal lovaggal. Amikor néhány pillanatra magára maradt, oda lépett I hozzá. Péter izgatottságában elvörö- j södött, arcába tódult a vér, ideges lett. — Vasárnap délelőtt Pöstyénben várom. Találkoznunk, beszélnünk kell — suttogta. A gyógyfürdő közelében sétáljon, várjon. Biztosan ott leszek ... Kovácsi Péter az első pillanatokban azt hitte, hogy mindezt csak álmodta, képzeletében hallotta Mária hangját. De amikor ismét megpillantotta a reá mosolygó lányt, döntött: — Vasárnap Pöstyénben leszek...! VASÁRNAP DÉLELŐTT Kovácsi Péter a gyógyfürdő környékén sétált. Máriát várta, leste. Szíve erősebben kezdett dobogni, szó nem jött ajkára, amikor megpillantotta a lányt. — Vigyáznunk kell! Édesapám nagyon szigorú. Nem szabad, hogy együtt lássanak minket. Menjen a Vág partjára, odajövök — suttogta boldogan a mellette sétáló lovagnak. Csodás, igazi nyári délelőtt volt. A nap már félúton járt kelet és dél között, és mind forróbban perzselt. A vízparton magányos fűzfák, sűrű bokrok álltak, mint őrök, és néztek a napba. A Vág túlsó partján, amed- | dig a szem ellátott, zöldellő mezők hullámzottak, mint a tenger. Péter leült az egyik hatalmas fűzfa árnyékába és várt. A város telistele volt néppel. Az utak mentén, mindenütt, ahol csak egy kis árnyékot lehetett találni, szekerek sorakoztak. A kifogott lovak ropogtatták a friss zabot. Nemcsak a környező faluból, messzi vidékről is kocsikon, szekereken hozták a gyógyforráshoz a betegeket, akik a csodálatos meleg vizű gyógyforrásban erőt, egészséget kerestek. Mária lassan a vízpart felé sétált. A templomtéren már olyan sűrűség volt, úgy állt szekér szekér mellett, hogy Mária alig tudott rajta keresztülhaladni. Szinte elveszett a szekerek és a lovak tömegében. Egyre nőtt a zaj, kiáltások zűrzavara zsongott az egész város felett. A nép zúgott, mint a széltől ringó erdő. A fürdőzők csak akkor vették észre, hogy valami történt, amikor a meleg vizű tó körül üldögélő és lábukat áztató asszonyok és lányok sebtiben felhúzták cipellőiket és csoportokba verődve beszélgettek. — Itt a török! Meneküljetek! Elfoglalták a felvonóhidat, betörtek a városba! — kiáltották a védőfaltól érkezettek. Pillanatok alatt nagy zűrzavar keletkezett. A népre rohanó janicsárok mindenkit, aki útjukban állt megöltek, még a íürdőzőket is felkoncolták. Mária az egyik házban talált menedéket. De nem sokáig. A janicsárok őt is elfogták, több lánnyal kocsira rakták és elhurcolták. Erdődy Pál, csak délután, amikor a törökök ismét kivonultak a városból, tudta, meg, hogy szeme fényét a portyázó janicsárok magukkal hurcolták. — Kiszabadítom a lányomat! A legügyesebb kardforgatók és lövészek azonnal jelentkezzenek a házamban! — parancsolta. — A janicsárok üldözésére indulunk. A VÁG PARTJÄRÖL, egy sűrű bozótba rejtőzve leste, figyelte Kovácsi Péter a városra támadó janicsárokat. A vízpartra tévedt két janicsárt pillanatok alatt leütötte, összekötözte, szájukat betömte, s egy bokor alá rejtette őket. Amikor a janicsárok elvonultak, sietett a, városba. Ott tudta meg, hogy a portyázók Máriát is elhurcolták. Azonnal jelentkezett Erdődynél. — Máriát kiszabadítom! De a török ellen nemcsak fegyverrel, ésszel is kell harcolni — mondotta. Erdődy dühös és türelmetlen volt. A legszívesebben azonnal a török nyomába szegődött volna, a jó tanácsot azonban mindig szívesen fogadta. Meghallgatta Kovácsit. — Mi a terved? Hogyan akarsz a török eszén és erején túljárni? — kérdezte a fiatal lovagtól. Kovácsi elmondotta, hogy a Vág partján két janicsárt leütött s a bokorba ^ejtette őket. Elveszik a gúnyájukat és fegyvereiket, ketten beöltöznek janicsárnak, besurrannak a török táborba és kiszabadítják Máriát. — Az elképzelés helyes. A feladat megoldása azonban nagyon nehéz — válaszolta Erdődy. — De veled tartok. Egy tucatnyi fegyverforgatót viszünk magunkkal, akik szükség esetén majd a segítségünkre lesznek. A PORTYÁZÓ TÖRÖK nem jutott messzire. De már alkonyodon, amikor Erdődy és Kovácsi a tábor közelébe értek. Közelről látták, hogy a táborban tüzeket gyújtanak, a szakácsok nagy kondorokban főzik a vacsorát. Már leszállt a szürkület, amikor a tábor széléig merészkedtek. — Bevárjuk a vacsoraosztást — mondotta a szintén janicsárruhába öltözött Erdődy. Ha a török eszik, mással nem törődik. Ezt már tapasztalatból tudom. Harcoltam ellenük éppen eleget. Az elhurcolt lányokat minden bizonnyal a vezéri sátor mellett őrzik. Feltűnés nélkül oda kell jutnunk. így is történt. Senki sem vette észre a janicsárnak öltözött két idegent. A törökök ittak, ettek, sokan részegen dülöngéltek. A vezéri sátrat azonnal megtalálták. Annak közelében voltak a lányok. Két janicsár vigyázott rájuk. A tábortüzek még égnek, de senki sincs már mellettük. Amilyen gyorsan csak tudunk felgyújtunk néhány sátrat, jó távol egymástól. Akkor aztán kihasználjuk a keletkezett zűrzavart. Ha a janicsárok az égő sátrakhoz rohannak, amilyen gyorsan csak lehet, leterítjük a két őrt, kiszabadítjuk a lányokat — mesélte el tervét a fiatal lovag. Erdődy, a tapasztalt harcos megelégedéssel hallgatta fiatal társa javaslatát. — Ügyes, bátor legény vagy! A terv nagyszerű, csak sikerüljön ... — Ha nem követünk el valamilyen hibát, sikerül. A lányok néhány percen belül szabadok. Pillanatok alatt lángokban álltak a sátrak. Az olajos vászonlapok nagy lánggal, füstölve égtek. A janicsárok ész nélkül, egymást fellökve rohangáltak, meglepetésükben nem tudták, mihez kezdjenek. Erdődy és Kovácsi a megbeszélt terv szerint kiszabadították a lányokat, sőt a török béget, Alit is foglyul ejtették. Mária már csak a túloldalon, a biztonságban ismerte fel a török ruhába bújt édesapját és szerelmét, a fiatal lovagot. Örömében apja szeme láttára Péter nyakába ugrott, úgy csókolgatta. — Éreztem, tudtam, hogy kiszabadítasz. A lányoknak meg is mondtam — suttogta könnyes szemmel Mária. — Nagyon szeretlek ... Az ősz hajú Erdődy boldogan figyelte a szerelmeseket. — A házasságba beleegyezek — mondotta, miután Kovácsi Péter megkérte lánya, Mária kezét —, $e azt áruljátok el nekem, hol ismerkedtetek meg? — Azt nem árulom el senkinek, az az én titkom, még neked sem •— csicseregte hamiskásan a boldog lány. — Annyit azonban mondhatok: nagyon régen volt... Azóta sok minden történt... KOVÁCSI PÉTERT a város őrségének parancsnokává, kapitánnyá nevezte ki Erdődy. Ali bég felett is Kovácsi Péter, a város kapitánya ítélkezett. — Nem akartam én semmi rosszat — motyogta a török bég, félelemtől reszketve. — Beteg ember vagyok ... Azt hallottam, van itt egy csodaforrás, mindenkit meggyógyít a vize. Azért jöttem. A városkapitány egy ideig gondolkozott, majd kihirdette ítéletét: — A béget fürösszétek meg. Aztán húzzátok a bitófára. A túlvilágon mesélje el majd, hogy itt valóban olyan meleg vizű forrás bugyog, amelytől a betegek új erőre kapnak, felépülnek — rendelkezett. A korszerű építészet remekműve: a Balnea Palace t
