A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-03-15 / 11. szám

mondani, amit meg akarok fogalmazni, arra ez a ri­deg fém a legmegfelelőbb anyag. — Vagyis a téma és a szobrok anyagának rideg­sége között valami szorosabb összefüggés van? — Természetesen. Az alkotó ember ott kezdődik, ahol képes nagyobb összefüggésekben látni azt a kort, amelyben él. Véleményem szerint korunk leg­nagyobb vívmánya az űrrepülés, s mindaz, ami ez­zel összefügg. Elsősorban az etikai kérdésekre gon­dolok. Ezért foglalkoztat és izgat emberi szempont­ból. Tulajdonképpen egy kor kezdetét akartam meg­fogalmazni szoborban, domborműben. A kezdetet, ami a legnehezebb. S azt, amit kevesen vesznek észre: hogy az ember több ezer éves vágya való­sul meg — kilép a föld vonzásköréből. S ennek oz eseménynek mi kortársi szemlélői, tanúi vagyunk. — Az űrrepülőket, az űrkutatókat a valóságban ünnepi légkör veszi körül. Az ön alkotásaiból ez az ünnepi hangulat hiányzik. Inkább valami szorongást sugároznak, de úgy, hogy ebben benne van a leg­teljesebb egymásra utaltság is... — Arra törekedtem, hogy emberi módon közelít­sem meg a témát, s csak a lényeget akartam meg­fogalmazni. Egy alkotásban, ha túl akarja élni alko­tóját, csak a lényegnek szabad lenni. — Egy szokványkérdés: hogyan lett szobrász? — Pilóta akartam lenni mindig, nem szobrász. De közbejött egy-két véletlen. Az első a háború alatt ért — megsebesültem, s a repülésnek befellegzett. Start előtt Érdekes kiállítást láthattak az érdeklődők nemrégi­ben Kosicében (Kassán) a Kelet-szlovákiai Galéria termeiben. Bartusz György kiállított alkotásai a mű­vész közel egy évtizedes munkásságáról adtak szá­mot. A művész szobraiban, kisplasztikáiban dombor­műveiben izgalmasan mai témákat dolgoz fel. Ha gyűjtőfogalomba akarnám sűríteni a kiállítás anyagát, akkor az ez lehetne: az ember és a vi­lágűr. Az alkotások címei is erről árulkodnak: „Űr­hajós feje", „Start előtt", „Az űrben", „Hárman oz űrben", „Találkozás az űrben" stb. Bartusz György mögött több mint tízéves mű­vészi múlt áll. 1933-ban született Kamenínben (Ké­­ménden). Innen egyenesen Prágába került, előbb az Iparművészeti Felsőiskola szobrászati tagozatára, majd a Képzőművészeti Akadémiára, ahol 1961-ben fejezte be tanulmányait. 1962 óta él Kassán. Az életrajzi adatok aligha derítenek fényt a művész belső világára, tevékenységének mozgató rugóira. Azon a vasárnap délelőttön, amikor felkerestem Bar­tusz Györgyöt, elsősorban az életrajzi adatokban nem rögzíthető kérdésekre szerettem volna választ kapni, az említett kiállítás kapcsán. — A szobrászat klasszikus anyagai a kő, a fa, a bronz. Az ön kiállításán ezek az anyagok hiá­nyoznak. A szobrok, a domborművek anyaga alu­mínium. Van ennek valami különös jelentősége? — Az alumínium rideg fém. Arra, amit el akarok Az űr kapuja vasárnapi látogatás Bartusz György szobrászművésznél A korompai emlékmű Bartusz György Ami a szobrászathoz közel hozott: apám kőfaragó volt; sebesülésem után az ő ösztönzésére kezdtem foglalkozni a kővel. Mikorra a középiskolát befe­jeztem, már volt vagy hatvan „szobrom." A másik véletlen: Prágában lekéstük a felvételi vizsgát. Áll­tam az iskola folyosóján a bátyámmal, kezemben a fqragványaimról készült felvételekkel. Jött egy tanár, kérdezte, mire várunk. Elmagyaráztuk, már ahogy tudtuk, hogy a felvételire jöttünk, de elkéstünk. A tanár kivette kezemből a képeket, megnézte, s azt mondta: „Fel van véve". Másnap már mentem is az iskolába... — Mit jelentettek a prágai évek, mit adtak a szakmai ismereteken túl? — Rengeteget. Ott szerettem meg a zenét, so­kat jártam koncertekre. A z4ne mindig inspirált; a ritmusa a szobrokban valahol mindig visszarezdül, tovább rezonál. A zene tanított meg felismerni az anyagban rejlő ritmusokat. . . Sokat kaptam Prágá­tól. de azért jó volt hazatérni Kéméndre, még ak­kor is, ha otthon több lett a gond. De a gondban is jólesett a pihenés. A kéméndi rövid pihenő után a munkában eltöl­tött kassai évek következtek. Szinte minden évben volt Bartusz Györgynek kiállítása idehaza vagy kül­földön. 1963-ban megnyerte a korompai lázadás emlékművére kiírt pályázatot. Azóta több köztéri szobrot, domborművet készített. S ő alkotta meg még prágai diók korában, az első köztéri Lenin­­szobrot az országban, amelyet 1959-ben lepleztek le Stúrovóban (Párkányban). — Ahhoz, hogy értékes alkotás jöhessen létre — vallja — a kollektív gondolkodásnak, szellemiségnek kell érvényesülni. A szobor nemzedékeken ót meg­marad, hírt adva a korról, melyben fogant. Roppant egyszerű ez, de az egyszerű dolgokhoz a legnehe­zebb az út. GÁL SÁNDOR (Foto: G. Kladek és ing. A. Jirouéek)

Next

/
Thumbnails
Contents