A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-03-15 / 11. szám
A művészet, mint tudjuk sajátos társadalmi küldetést teljesít: hozzájárul az emberiség 1 felemelkedéséhez, öntudatra eszméléséhez, a világ emberi elsajátításához. Nyilvánvaló, hogy a történelmi feladatát nem tölthetné be, ha megragadna a valóság felszínénél, ha nem törne egyre mélyebb, lényegibb összefüggések feltárása felé. Egy jó elbeszélő, anekdotázó képességű ember szórakoztathat anélkül, hogy elbeszélése mélyebb nyomot hagyna bennünk. A művészet áttör a jelenségek közvetlenül adott, legtöbbször látszatszerű burkán, s hogy tájékoztatni tudjon, az emberi élet és az emberi sors mélyebb, lényegesebb összefüggései után nyomoz. Az igazi művész, mindig osztálya, nemzete és végső soron az egész emberi nem reprezentánsa. Benne az emberi nem öntudata ölt alakot. Ez ad kulcsot a művészi alkotás megértéséhez is. Mivel a jelentős művészi alkotás letörölhetetlenül magán viseli korának keze nyomát, magában hordozza kora emberi problematikáját, azért aktualitását is megtartja a jövő számára. Mivel a művészi ábrázolásban a tárgyi világ sohasem öncélúan jelenik meg, hanem társadalmi lényegként, azért az osztálytársadalmak művészetében az ábrázolás tárgya csak egy meghatározott osztályálláspontról ragadható meg, más szóval minden művészi tükrözés egyben szükségszerű állásfoglalást jelent valamely történelmi erő mellett vagy ellen. Akár pontosan számot tud adni arról a művész, akár nem: a művészi ábrázolás szükségképpen az értékelést az állásfoglalást is tartalmazza. A pártosság legmagasabb színvonalú megjelenési formája a szocialista realizmus tudatos osztályálláspontja, mely az élet dolgait a történelem felismert perspektívájára támaszkodva, a proletariátus, a szocializmus alapvető érdekei szempontjából ítéli meg és ábrázolja. A művészetekhez való viszonyunkat az ízlés határozza meg. Sokszor mondogatjuk, hogy ennek vagy anhak az embernek jó vagy rossz vagy éppenséggel furcsa ízlése van. Mi határozza meg az egyes emberek ízlését? Meghatározhatja a műveltség szintje, iskolázottsága, munka- és életkörülményei és nem utolsósorban osztályjellege — milyen társadalmi osztályból került ki. Hogy valaki milyen szintű kultúrát tud elsajátítani, mondjuk eljut-e Thomas Mannhoz, Gorkijhoz, Bartókhoz, vagy pedig megreked az érzelmes szórakoztató regénynél, a kriminél, vagy a napi táncdaloknál — ez jórészt ezekkel a tényezőkkel függ össze. Művészet és ízlés Aki tehát irodalmi és zenei ízlésében csak a krimiig vagy slágerig jut el az nem csupán egy művészi értékben alacsonyabb rendű formát választ ki magának, de egy olyan társadalmi magatartásformát is, amely jellegzetesen kispolgári. Az ízlés így lehet utóvédje társadalmilag elavult magatartásformáknál. Tág körű megváltoztatásához viszont éppen ezért nem elégséges a még oly jól végzett ízlésnevelés sem. Társadalmi és világnézeti tényezők egész sorának átalakítása szükséges hozzá. A leegyszerűsítésre és sematizálásra törekvő irányzatokkal szemben mind erőteljesebben bontakoznak ki azok a törekvések amelyek a ma szemszögéből, a szocializmus eszméi alapján nézik életünk eseményeit és problémáit, helyzeteit és konfliktusait. Két oldalról is jelentkezik egy ilyen új művészet kialakításának igénye: a művészek és a közönség részéről. Űjabb probléma azonban, hogy a két igény nem egyezik meg teljesen, bár lényegében ugyanazt akarják, de másképpen akarják. Ezért az új szocialista művészet nem mindig találja meg azt a közönséget, amelyhez szólni akar, az új közönség pedig nem mindig találja meg azt a művészetet, amely őt és a mai kor korszerű életformáját fejezi ki. Egymásra találásuk nyilván nem is következhet be egycsapásra, hanem csak egy történelmi folyamat eredménye lehet. A szocialista ízlés-világ normáinak elterjesztése azonban szívós munkát igényel, mert bonyoludt, hasszan tartó folyamat. Nem kevesebbről, mint az emberi tudat megváltoztatásáról van szó. Az ízlés mindenekelőtt választást jelent a művészeti érdeklődést aktívan, illetve passzívan kielégítő tevékenységformák és művek között. De vajon mi szabja meg azt, hogy az egyik ember az egyik, a másik ember a másik tevékenységformát vagy műalkotást választja. Véletlenszerű elemektől eltekintve végső soron az emberi magatartás, amit a művelődés alanya az életirányában kialakított. A magatartás mindenesetre olyan kategória itt, amely összekötő kapcsoként szolgálhat az esztétikai, a művészet-pszichológia és a művészet-szociológia között. Esztétikai szempontból ez azt jelenti, hogy a művészet nemcsak statikusan (megmerevedve) tükrözi a való világot, hanem hozzáadja az emberi állásfoglalás, emberi magatartás dinamikáját, lendületét. A műalkotás úgy tükre a valóságnak, hogy ugyanakkor tükre a valósággal szemben kialakított emberi magatartásnak, nemcsak bemutatja a világot, hanem eligazodni is segít benne. Társadalmi szerepe ezen alakul. Az olvasó nem pusztán gyönyörködik a műben, hanem (és ez egyben gyönyörének tartalma is) átéli a benne ábrázolt életvitelt, (életstílust) és szembesítve saját életével bizonyos értelemben a saját tapasztalatává alakítja át. Nemcsak a mű értéke felett kell döntenie, hanem abban a kérdésben is véleményt kell mondania, hogy elfogadja-e a mű által sugalmazott magatartásmintát, vagy sem. Nyilvánvaló, hogy ez a döntés csak részben alakulhat az egyes ember személyi adottságain, másrészben (és többnyire nagyobb részben) társadalmi okok következménye. Éppen ezért a helyes döntés a társadalom szempontjából is fontos, mert átalakító hatással van a társadalmi tevékenységre. A felszabadulás utáni években a társadalom széles rétegének ízlése forradalmi változáson ment keresztül. Ezt a megváltozott társadalmi forma tette lehetővé. A dolgozó osztályok, a munkásosztály, a paraszti szegény néptömegek, az értelmiségiek alacsonyabb kispénzű rétege, valóban forradalmi lendülettel vették birtokukba a kultúra előlük eddig elzárt területeit. A színházak, mozik, és a kiállítások termei új közönséggel teltek meg. Ugrásszerűen megnőtt az olvasók tábora is és már nemcsak a kalendárium és a sárgafüzetes filléres regények jelentették a „kultúrát“. Jókai, Mikszáth, Ady reneszánsza ebben az időben kezdődött. Felvirágoztak az amatőr, öntevékeny művészeti mozgalmak is. Szívesen emlékezünk ezekre az időkre. A fejlődés azonban nem állt meg e korszaknál. Az extenzív iparosítás a tudomány és technika forradalma, a lakosság vásárlóerejének növekedése, a televízió elterjedése, a lakáskultúra fejlődése, a kultúra iránti igényeket is megnövelte. (Néha azonban csökkentette, épp azáltal, hogy a könnyebben elérhető anyagiak kerültek előtérbe.) Először az autó, aztán a kultúra, a könyv. Ekkor kezdtünk beszélni az úgynevezett házhoz szálított papucskultúráról is, mely időlegesen visszavetette, néha pedig egyenesen sznob módon lebecsülte az öntevékeny művészeti formákat. Felvetődik az a kérdés, hogy csak stabilizálódott-e az ízlés fejlődése, vagy meg is állt egy bizonyos ponton. Tény az, hogy a felszabadulás utáni évek ugrásszerű, forradalmi átalakulása után látszólag a lassú fejlődés évtizedei következtek. A fejlődés azonban nem állt meg, csak más jelleget öltött. Ez a szakasz kétségkívül kevésbé látványos az előzőnél, de nem kevésbé fontos. Egyrészt ezekben az években stabilizálódtak a már kivívott eredmények, másrészt tanúi lehetünk az újabb változásoknak, amelyek a mi népművelő munkánkat is elősegítik. Az ízléshatárok csak látszólag merevedtek meg. Igaz, most már hosszú évek szívós munkájára van szükség, akár néhány százaléknyi változáshoz is. Ezalatt azonban olyan szinte észrevétlen folyamatok indulnak el, és mennek végbe, amelyek olykor meglepetésszerű eredményekhez vezetnek. Ilyen változás következett be például az elmúlt években a képzőművészeti, a zenei ízlésben, a filmművészetben, az irodalomban és tovább sorolhatnánk még a művészeti ágakat. Különösen jelentős az ifjúság megnövekedett kulturális aktivitása és ezzel együtt a közösségi, művelődési és népművészeti formák szerepének újbóli megerősödése. Ezt jelzi az ifjúsági klubok új formákat kereső munkája is, például az irodalmi színpadok, a különböző érdek- és szakkörök létrehozása is. Marxista esztétikával és a művészet szociológiájával foglalkozó szakemberek feladatai közé tartozik, hogy a változásokat észrevegyék, figyeljék és elemezzék. Nem elég csak merev helyzetképet-adni a társadalmi ízlés állapotáról, de képesnek kell lennie arra is, hogy megragadja a fejlődés dinamikáját. Csak ily módon válhat aktív segítőtársává a szocialista művelődéspolitika elméletének és gyakorlatának. naplórészlet (több nap egy oldalon) kerestelek arcod nem találtam meg a szó mely összeköt a szó mely eltaszít a szó elveszett s a hang nem elég semleges tér és idő MOLNÁR LÁSZLÓ VERSEI: van közöttünk átáramlásra nincs lehetőség * Horizontális szelekció kibomlik csendben titkait megfejtheted * Háború az éjszakába visszatért a reggel halottnak hitted a táj mégis él elveszettnek s újra itt előtted a halottak után nincs több kiáltás kéz a kezektől eltávozott Kohúthová Elena felvétele
