A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-04 / 1. szám
i?ÄOT?-BSBipw.: ■jCTjffpia örvendetes, hogy az utóbbi években egyre több fiatal érdeklődése fordul a népművészetek felé. Még örvendetesebb, hogy szívügyükké válik a népi hagyományok ápolása, felszínre hozzák s felragyogtatják a nép lelkében fogant művészet igazi értékeit és szépségeit. így voltak a féli (tomasovoi) fiatalok is. A hatvanas évek elején megalakították a táncegyüttest. Akkor azonban csak alkalomszerűen léptek fel. Rendszeresen 1969-től dolgoznak. A táncegyüttes művészeti vezetője és koreográfusa Czingel László, a szervező titkár Bognár Sándor. Az együttes 26 tagú. 16 a táncos és 10 az énekes. Az éneklő csoport tagjai magyarbéliek. 1973 májusá-Kis-Duna táncegyüttes ban egyesültek a téliekkel. Az egyesülés szerencsés és hasznos lépésnek bizonyult, mert kölcsönösen kiegészítik egymást, színesebbé és színvonalasabbá vált a műsoruk. A tánccsoport vezetője Varga Katalin, az éneklő csoporté Bognár Sándorné, a zenekar élén pedig Berták Miklós áll. Az együttes műsorán négy olyan tánc szerepel — Csárdás szvit, Bodrogközi táncok, Tavaszköszöntő, Nyitócsárdás —, melyek koreográfiáját a zselizi népművészeti fesztiválon díjazták. Horváth Rezső vendégkoreográfusként segített az együttesnek, két saját feldolgozásával — Csárdáscsokor és Citerabál — gazdagította a műsorukat. Az elmúlt évben a táncegyüttesnek 15 önálló fellépése volt: Gom- I baszög, Zseliz, Bős, Kolozsnéma stb. Szintén az elmúlt évben, másodszor tartott az együttes kétórás, önálló bemutatót. A bemutatót követő szakmai értékelésen a szakemberek igen elismerően nyilatkoztak az együttes színvonalas munkájáról. Ezzel a sikersorozat azonban még nem fejeződött be. A SZISZ járási titkárságának a felkérésére részt vettek Jankov Vrsok-on a kerületi ifjúsági találkozón, melyet a Szlovák Nemzeti Felkelés 29. évfordulója alkalmából rendeztek. Az itteni teljesítményért és az egész évben végzett jó munkáért a Népművelők napján a járási nemzeti bizottság művelődésügyi osztálya „A népművészet ápolása terén kifejtett munkáért" című kitüntetést adományozta az együttesnek és négyezer koronás pénzjutalomban részesítette. Dicséretet érdemel Urge István idősebb tanító, aki lelkes segítője és támogatója az együttesnek. Rá mindig és minden helyzetben számíthatnak az együttes tagjai. Ami az együttes jövőjét illeti, a népi hagyományok ápolását tűzték ki célul, vagyis a megkezdett úton akarnak továbbra is haladni. Eredeti anyagok feldolgozásával, színes, igényes és színvonalas műsorral akarják szórakoztatni dolgozóinkat.- Ib -