A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-04 / 1. szám
I! Illll üli Nem valószínű, hogy még szükség van e levélre, de azért megírom és útjára eresztem. Lehet, hogy akinek írom, már révbe ért. Időközben sok minden történhetett, ha elkéstem, az sem baj. Más is okulhat e sorokból. A Hét 12. számában olvashattuk azt a levelet, amely „Van ez így" címen került a nyilvánosság elé. Erre a levélre az elolvasás pillanatától készülök válaszolni. Talán közel kerülök az igazsághoz, ha azt állítom, hogy a melankólia az életuntság útjának a kezdete. Az azonban tény, hogy aki nem tud más útra térni, az előbb-utóbb az életuntsóg rabja lesz. És nincs kizárva, hogy éppen az terel arra az útra bennünket, akitől a legtöbb segítséget várjuk. Olykor a veszedelem tetszetős formában közeledik, s mi örömünkben képesek vagyunk táncra perdülni, aztán néhány hónap múlva rádöbbenünk arra, hogy nem ezt vártuk. Afelől , nincsenek kétségeink, hogy mivel lehetne megnyugtatni a tisztelt levélírót. Ilyen nyugtatóval azonban nem rendelkezem. Azaz talán igen, de nem vagyok szélhámos. Tulajdonképpen ez az igazi oka annak is, hogy mindeddig halasztgattam a választ. Vártam, majd csak jelentkezik valaki, aki a tisztelt levélíró megvigasztalására siet. Ez meg is történt. Hogy megvigasztalódott-e, azt nem tudom. Ami engem illet, őszintén bevallom, dilemmában vagyok. Szerettem volna segíteni, mégsem igyekeztem. Egyedül az nyugtat meg, hogy ebben a tisztelt levélíró akadályozott meg. Hogy állításomat érthetőbbé tegyem, kénytelen vagyok tiszta vizet önteni a pohárba. Őszinte leszek, már amennyire ezt a szükség indokolttá teszi. Tisztelt levélíró! Mint talán másokat is, magát is megtévesztették leveleim. Ügy érzem, én alakítottam ki azt a hiedelmét, amelyben él. Vagyis, hogy »nrsiik „ámító" vagyok. Pedig ez nem igaz! Hogy „számító" vagyok, azt nem tagadom, ez azonban úgy tudom, nem bűn. „Szépítő" csalásaimmal senkinek sem ártok. Tudtommal mindenki azt teszi, amit a legjobbnak vél. Nem tudhatom, mi volt az elképzelése, amikor a levelét írta, de mivel a nevemet is belefoglalta a levélbe, körülbelül sejtem. És ha a sejtelmem nem csal, akkor csak sóhajtani tudok. Az apja lehetnék. Tegezhetném is, de én ismeretleneket, különösen nőket, nem szoktam tegezni. Ami pedig az iskolázottságomat Illeti, arról csak annyit, hogy az élet iskolájába járok, és sajnos, csak kevés bölcsességre tettem szert ebben az iskolában. De rátérek a lényegre: ön nem is tőlem várt választ, hanem attól a Nevelős Vincétől, akinek elképzelt engem. Számomra ez hízelgő, de el is szomorít. Különösen ha az éveimre gondolok. Számtalan esétben olvashatta már az Emberi sorsok rovatban, hogy olykor a sors milyen kegyetlen az emberekhez. Pedik azok az emberek is futottak a vélt boldogság után. Eddig, mint írta, a családi köre elfeledtette, hogy egyedül él. Ez is valami. Ilyesmivel sem dicsekedhet mindenki. Amiatt emészti magát, hogy nincs minden úgy, ahogy szeretné. Lehet, a jövőben úgy lesz minden, és mégsem lesz elégedett. Levelét többször is elolvastam. Igyekeztem beleélni magam a helyzetébe. Ez sikerült is teljes mértékben, Amikor fiatal voltam, még tudtam vigadni én is. Ma már csak vigasztalni tudok másokat. Ne felejtse el, tisztelt levélíró, hogy a melankólia a szívek rombolója. Mondhatnám úgy is, hogy a „szívek szúja". Éppen úgy rombolja a szívet, mint a szú a fát. A különbség csak annyi, hogy a fa képtelen megszabadulni az őrlőjétől, de egy értelmes ember megszabadulhat a „szív szújától". A Hét 37. számában A 7 jeligétől kapott egy ajánlatot. Eleget tett a kérésének? Ha nem, okos nőnek tartom. Egyébként semmi kifogásom, az ajánlatot tevő levélíró ellen, csupán azt furcsállom, hogy fél évig váratott a levelére. Továbbá, nem tetszik nekem, ha valaki ismeretlenül letegez egy nőt. Ne nehezteljen rám A 7 (feleségem, katona fiam van), de én kerestem volna az alkalmat, hogy a levelezést megindíthassam. Semmi szín alatt nem vártam volna meg, hogy a nő kérje ki a címemet. Szerintem az ilyen kezdeményezés, méghozzá tegező formában, megalázó egy komoly nő számára. Egyébként szívemből kívánom, hogy a kezdeményezés sikerrel járjon. Végezetül a Hét minden kedves olvasójának és a szerkesztőség minden tagjának boldog újévet kíván. Nevelős Vince, Kosice (Kassa) VÁLASZ „BOLDOGSÁG MERRE JÁRSZ" JELIGÉRE Olvastam sorait. Fiatal vagyok én is, mindössze 27 éves. Sajnos, már nekem is kijutott a csalódásból, megingott az emberekbe vetett bizalmam. Szeretném újra kezdeni az életet, de különösen falun ez nehezen megy, és főleg az olyannak, akinek gyermeke, kétéves kislánya van. Nemrégen váltam el a férjemtől. Két évi különélés utón. Nem az én hibámból történt. Férjem iszákos volt, szerette a nőket, és a kislányát a mai napig nem látta. Most még ki lehet bírni egyedül, mivel a szüleimnél lakom, de mi lesz akkor, ha majd ők nem lesznek. Társaság hiányában nincs alkalmam megismerkedni olyan férfival, aki megértene és a kislányomnak is szerető apukája lenne, aki nyugodt családi életet biztosítana számomra. Nemrégen a kislányom előtt valaki azt mondta, hogy jön az apukája, és azóta ő is folyton azt emlegeti nekem, hogy jön az apukája. Nagyon rosszul esett, mert én tudtam, hogy nem jön. Még talán jó, hogy nem ismeri az apját. Mivel az Ön sorsát hasonlónak találtam, azért volt bátorságom írni. Nagyon szeretem a gyerekeket. Ha úgy gondolja, érdemesnek tart arra, hogy válaszoljon a levelemre, fáradozását előre is megköszönöm, és ha csak hasznos tanácsot ad, azért is nagyon hálás leszek. Jelige: Minden ember boldog akar lenni VÁLASZ „164" JELIGÉRE Azzal kezdeném a levelem, hogy amit főzött magánam, egye is meg. Ez annyit jelent, kár a felesége után bánkódnia, hiszen úgy sem érdemli meg. Én tudom, mi az, a semmiből indulni, mert én is úgy indultam. Sajnos, a férjem soha nem volt törekvő ember, így nem is jutottunk odáig, mint önök. De most nem a magam életéről akarok írni, hanem önnek akarok válaszolni. Az a nő, aki az ön felesége volt, nem értékelte az ön törekedését. Ha elvált öntől, akkor csak rpás férfi miatt. Hiszen ön azon fáradozott, hogy minden jóban részesítse a családján. Sajnos, előfordulnak olyan esetek, hogy megfontolatlan döntés folytán az érdemtelen anyához kerül a gyermek, mint ahogy ez az ön esetében is történt. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a gyermeke el fog zülleni, hogy bűnöző lesz belőle, önnek jogában áll látogatni a gyermekét és olyankor elmondhatja neki, mit szabad és mit nem szabad csinálni. Ha a gyerek szereti önt, akkor megfogadja a tanácsát. Jelige: „Kék nefelejcs" Húszéves barna lány vagyok. Szeretnék megismerkedni egy komoly, megértő fiúval. Korhatár: 21—25 év. Minden levélre válaszolok. Jelige: Boldogság merre jársz? Nagy László felvétele 20
