A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-02-22 / 8. szám

A TÖRTÉNELMI FEBRUÁRI NAPOK egy résztvevő visszaemlékezésében Karéi Simon a prága-letóayi Cerve­ny Letov repülőgépgyár konstruktő­re. Pályafutását 33 esztendő előtt, ugyanebben az üzemben, mint laka­tos kezdte. Osztályöntudatára hall­gatva, hamar megtalálta az utat a kommunista pártba. Mint párttag a háború alatt részt vett a fasiszta megszállók elleni harcokban, a fel­­szabadulás után pedig a hazai reak­ció és az opportunisták elleni küzde­lemben. A Csehszlovákia népeinek sorsára döntő befolyást gyakorolt februári eseményeket idézi, melyeknek köz­vetlen résztvevője volt. — A párt, felismerve a szocializ­must fenyegető veszélyt, tagjait elővi­gyázatosságra és elszántságra intette — kezdi visszaemlékezéseit, majd el­mondja, hogy a CSKP 1948. február 20-án kiadott intézkedése értelmében a gyár kommunista munkásainak küldöttsége is a visoőanyi népházba igyekezett. Karel Simon ma is lelki szemei előtt látja a CSKP KB kül­döttségére ott várakozó tömeget. Éj­fél után Dolansk^ elvtárs vezetésével megérkeztek a párt vezető funkcio­náriusai, hogy a nagygyűlés résztve­vőivel együtt elhatározzák: másnap, február 21-én valamennyien az Óvá­rosi téren találkoznak, ahol meghall­gatják Klement Gottwald beszédét. A munkások visszatérve üzemükbe még az éjszaka felkészültek a nagy eseményre. Mozgósították az öntuda-Lörincz Gyula: Február tos dolgozókat, elővették a zászlókat és a transzparenseket. Még a fúvós­­zenekarról sem feledkeztek meg, hogy megfelelően képviseljék üzemü­ket Gottwald elvtárs előtt, aki a párt nevében leleplezi a reakció mester­kedéseit és rámutat majd az igazi szabadsághoz és demokráciához — a szocializmushoz vezető útra. — Egymást követték a történelmi események — folytatja Karel Simon. — Az egyórás sztrájk idején az üzem becsületes dolgozói ismételten elítél­ték és megfenyegették a szabotőrö­­ket. Elhatározták, hogy haladéktala­nul megtisztítják soraikat az egysé­güket megbontó ellenséges elemek­től. Csakhamar bebizonyosodott, he­lyesen cselekedtek, hogy tervüket azonnal megvalósították. Simon elvtárs és bajtársai további megtisztelő feladatot kaptak a párt­tól, a CSKP KB titkárságának a vé­delmét és a Nemzeti Front zavarta­lan tanácskozásának a biztosítását bízták rájuk. Vendéglátóm emlékezetében kalei­­doszkópszerűen tódulnak fel a ne­gyed évszázad előtti viharos esemé­nyek, és a szocializmus ellenségeivel — munka közben, vagy a szünetben — folytatott véget nem érő vitákra is pontosan emlékszik. A kommunis­ták célja az volt, hogy örökre leráz­zák magukról a kapitalista béklyót és el voltak szánva, hogy az eléjük gördített akadályokat könyörtelenül szétzúzzák. Február 24-én a párt készültséget rendelt el. Váratlan dolog történt e­­zen a napon: lassan, bátortalanul kö­zeledtek a párttagokhoz a munkás­­osztállyal rokonszenvező becsületes dolgozók. Végre tudatára ébredtek annak, hol a helyük, s felajánlották önzetlen segítségüket. — Nem utasítottuk vissza őket, hi­szen minden dolgos kézre szüksé­günk volt — magyarázza Karel Si­mon. — így történt, hogy február 25-én több mint 400 nemzeti szocia­lista és néppárti munkás kérte fel­vételét a Cerveny Letov üzemi párt­­szervezetébe. Természetesen másutt sem mentek ritkaságszámba a hasonló megnyil­vánulások, ami azonban nem jelen­tette azt, hogy megszűnt a reakciós miniszterek részéről fenyegető veszély. A munkások azonban nem tudták, milyen erős a reakció, csupán ke­mény öklük, munkától kérges tenye­rük erejével voltak tisztában és az­zal, hogy a rend megteremtése az ő kötelességük. Ennek a ténynek a tudatában, a legnagyobb önbizalommal erősítették bal karjukra — életükben először — a munkásőrök vörös szalagját, majd a város szívébe érve egyik csoport­juk a nemzeti szocialista párt titkár­ságára, a másik a szociáldemokraták székházába, a harmadik a Melan­­trich könyvkiadó nyomdájába, egy további pedig a Népházba tartott. Feladatuk értelmében megszállták a reakció fészkeit és megtisztították az árulóktól. Fegyvereik ugyan nem vol­tak, de azért helytálltak. Bebizo­nyították, hogy a párt mindig szá­míthat rájuk. Február 25-öt mutatott a naptár. A kemény fagy ellenére sem érezték a hideget. Hitük, elszánt akaratuk fűtötte a milícia tagjait, adott erőt ahhoz a harchoz, amelyet a Közbiz­tonsági Testület tagjaival vállvetve sikeresen Vívtak meg. Fáradságot sem éreztek, pedig már vagy egy he­te nem látták az ágyukat. De nem volt idő a pihenésre, hiszen vala­mennyien tudták, hogy február 25. jelenti majd életükben a döntő for­dulatot. Minden attól függ, elfogad­ja-e Beneä a kormány lemondását, vagy sem. A Melantrich nyomda épületének erkélyéről kényelmesen lelátni a Vencel teret színültig betöltő tömeg­re. Mintha a napsugarak is előbúj­tak volna egy pillanatra, amikor Zde­­nék Nejedly lépett a mikrofon elé. Derűlátó szavait Klement Gottwald történelmi nevezetességű beszéde kö­vette, amelyben bejelentette, hogy a köztársasági elnök elfogadta a kor­mány lemondását és a népi kormány kiegészítésére vonatkozó javaslatát. — Áldozataink tehát nem voitak hiábavalók — emlékezik Simon elv­társ. — Ez a gondolat varázsolta a meghatottság könnyeit azoknak a ke­mény harcosoknak a szemébe, akiket nem törtek meg az első köztársaság tömlöceiben töltött évek, sem a fa­siszták kínzásai. Győztek 1948 feb­ruárjában, úgy hogy ez a győzelem egyetlen lövésbe, egyetlen emberélet­be sem került. A fegyvereket ugyanis csak február 27-én vették át a mun­kásőrség tagjai. Az Óvárosi téren megtartott nagygyűlésen a milícia már teljes díszben, mint a CSKP „fegyveres ökle“ jelent meg ... Simon elvtárs a Cerveny Letov dolgozóinak mai életére, kötelezettség­vállalásaira és a szocialista verseny­re tereli a szót. Üzemükön vörös ne­oncsillag hirdeti, hogy nemcsak po­litikai feladataikat teljesítik mara­déktalanul, a népgazdaságnak sem maradnak adósai. — Igaz, negyedszázad alatt sok minden történt — sóhajt Karel Si­mon. — Az 1968—69-es válságos é­­vekben kis híján megsemmisült mindaz, amit 1948 februárjában ki­harcoltunk. Szerencsére a szövetsé­ges hadseregek internacionalista kö­telességüket teljesítve a csehszlovák munkásosztály segítségére siettek. Ilyen tárgyilagosan emlékezik visz­­sza az egykori munkás, Prága 9. vá­roskerületi pártbizottságának a tag­ja és számos magas állami kitüntetés viselője azokra a napokra, amikor a csehszlovák nép döntő csapást mért a burzsoáziára, a reakcióra s bizto­sította a szocializmus építését ha­zánkban. KARDOS MÁRTA

Next

/
Thumbnails
Contents