A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-15 / 7. szám
Miért pusztultak ki a mammutok? A paleontológusok nemrég nagy kincsre bukkantak: Szibériában, az Ingyigirka folyó torkolatánál mammut-temetőt találtak. Nagy teljesítményű fecskendők napokig zuhanyozták erős vízsugarakkal a talajt, szétmosták a felsőbb rétegeket, míg végül sikerült kiemelni többek között egy épen maradt mammutcsontvázat, amely hozzávetőleg 20 000 év óta feküdt a föld alatt. Az új lelet több egyszerű csontváznál. Amikor kiemelték a csigolyákat meg a bordákat, alattuk egyetlen tömeggé kövülve megtalálták a mell- és hasüreg belső részeit. Súlyuk csaknem fél tonna. B. Ruszanov, az ásatások vezetője szerint az állat nőstény volt, mivel a medencecsontokon nincs dudor. E világviszonylatban párját ritkító őslénytani leletet különlegesen értékessé teszi az, hogy a belső szervek és a tartalmuk megmaradt, A bélcsatornában talált füvek és magvak arra vallanak, hogy az állat őszi időszakban múlt ki, körülbelül százötven éves korában, valószínűleg öregkori végelgyengülésben. A mammut maradványait repülőgépen szállították Jakutszkba. Az eggyékövült belső részeket huszonöt méter mélységben különleges kamrában helyezték el, ahol állandóan mínusz négy fokot mutat a hőmérő. Az ingyigirkai mammutot a tél beálltával a Novoszibirszki Biológiai Intézetbe viszik, ahol számos tudományág művelője fogja tanulmányozni: biofizikusok, biokémikusok, mikrobiológusok, parazitológusok és citológusok. Lehet, hogy az ingyigirkai lelet arra is fényt derít, miért pusztultak ki ezek az őslények. Erre a kérdésre, amely már régóta izgatja a tudósokat, többféle magyarázat is fogalmazódott már, mitikus elméletektől a kozmikus feltevésekig. Könyvében, melynek ez volt a címe: „Szibéria, a jövő országa“, Fridtjof Nansen vagy tíz ilyen magyarázatot ismertetett. Azóta megsokszorozódott a feltevések száma. Vannak, akik a kozmikus sugárzás erősségének fokozódásával magyarázzák a mammutok kihalását, mások a vulkanikus tevékenység aktivizálódásával, megint mások az éghajlat megváltozásával, és így tovább. Az, hogy a kutatók annyira érdeklődnek e probléma iránt, azzal függ össze, hogy a mammutok eltűnésével egyidőben, 10—12 000 évvel ezelőtt mintegy 200 (!) fajta nagy testű emlős, madár és csúszómászó pusztult ki a Földről. — Ma még csak feltételezhetjük, hogy a mammutok kipusztulása számos tényező együttes hatására következett be — mondja N. Verescsagin, a biológiai tudományok doktora. — Megváltozott a táj, megváltozott az éghajlat. A nagy európai és kelet-amerikai gleccserek tevékenysége megszűnt. Gyakoribbá váltak a hóviharok, s ennek következtében megvastagodott a hótakaró. A mammutok fűevő állatok voltak, és a mély hóréteg alól ormányukkal egyre nehezebben bírták kikaparni a táplálékukat. Magasabb lett a világóceán szintje, következésképpen a folyók és a tavak szintje is megemelkedett. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy egész mammu'tcsordák a vízbe fulladtak. Megkezdődött a nagypatájúak, majd a ragadozók kihalása. Az olyan ftiammut-temetők tanulmányozása, amilyet az Ingyigirka torkolatában is találtunk, segítenek felderíteni, pontosabban megismerni annak a korszaknak a körülményeit, amely következményeit tekintve egészen rendkívüli a Föld állatvilágának történetében. Ha végveszélyben az ember Félelmében az ember igen magas falat ugrik át, rendkívül gyorsan és nagyon soká képes futni. A pánik nagy erőket szabadít föl az emberben, valósággal csodát tesz. Ezek közismert tények. Egyelőre nincs tudományos magyarázatuk. Mindenki hallott már ilyen meglepő dolgokról, de konkrét számokat, adatokat senki sem tud. Ha ugyanis ég a ház vagy földrengés van, senki sem méri stopperórával, milyen gyorsan szaladnak a menekülők. A tudósokat azonban izgatja ez a kérdés. A pánikreakció azt bizonyítja, hogy az emberi testben óriási tartalékok szunnyadnak, amelyeket csak a legnagyobb serkentő hatás mozgósít. Azt is sokszor tapasztalták már, hogy az erős akaratú, az élethez ragaszkodó ember alaposan rácáfol tudományosan kiszámított lehetőségeire a többi között azzal kapcsolatban, hogy meddig lehet elélni evés-lvás nélkül, meddig birja ki az ember télen a hegyekben stb. Az ilyen „statikus“ esetekben, amikor csak ki kell várni a segítséget, vagy lassan és rendszeresen kell haladni a menekülést megtestesítő célpont felé, az erős akaratnak és az életben maradás vágyának a legfontosabb a szerepe. Pánikban, azaz „dinamikus“ helyzetben, minden tudat alatt játszódik le. Ilyenkor az ember magatartása nem tőle függ, szinte a legkevésbé sem képes ellenőrizni cselekedeteit. A szervezet erőtartalékalt nem fékezi, s nem is fokozza semmi. (Például az erős akarat.) Szovjet tudósok a halak pánikreakcióját vizsgálták. A legnagyobb félelmet a halakban a földrengés kelti. Ezért a kísérleti halakat egy különleges medencébe helyezték, amelyben mesterséges „földrengést“ idéztek elő. A medence falába filmfelvevőket építettek. A kísérlet csak néhány másodpercig tartott, és a következő szakaszokat mutatta: a halak nyugodtan úsznak; erős rengés, a halak viselkedése a rengés közben, majd a következő másodpercekben. A kísérleti halak másodpercenként tíz testhossz átlagsebességgel úsznak. (így mérik a „halsebességet“.) A legerősebb, legügyesebb halak másodpercenként húsz testhossz sebességet értek el. De csak kis ideig úsznak ilyen gyorsan, például egyméteres szakaszon. A földrengés hatására pánikba esett halak ugyanezen a távolságon szinte hihetetlen sebességet értek el: Egy másodpere alatt 60—70 testhosszt. A pánikba esett halak rendkívül hajlékonnyá is válnak, éppen a villámgyors úszás közben. Pedig tudjuk, hogy minél gyorsabban halad az autó, annál nehezebb simán vennie a kilencven fokos kanyart. A halak pedig a páni menekülés közben egy másodperc alatt tíz teljes (360 fokos) fordulatot tettek meg! Egy kilencven fokos fordulat 0,026 másodpercig tartott. A reakcióidő — a robbanástól a menekülés megkezdéséig tartó idő — is megrövidült. Komoly veszélyhelyzetben a halak már 0,01 másodperc után reagálnak. A pánik a csoport teljes széthullásához vezet. A halak rendszerint közösen védekeznek az ellenséggel szemben. A medencében előidézett földrengés alatt azonban mindegyik csak saját magára „gondolt“.