A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1974-02-08 / 6. szám

KONSZTANTYIN SZIMONOV Polinyin ezredes . szerelme Népe most harcolt, és ő örült annak, hogy akibe beleszeretett, nem Vi­­tyenka Balaklrjev, hanem egy piló­ta, egy életét kockáztató, ember, és hogy senki előtt sem fogja szégyell­ni sem az Iránta érzett szerelmét, sem a vele való viszonyt, még akkor sem, ha ennek a viszonynak nem lesz semmilyen folytatása. De szíve mé­lyén azért azt szerette volna, ha a viszony folytatódik, és nemcsak sze­rette volna, hanem tudatosan, vagy anélkül, mindent megtett, ami tőle tellett, hogy a dolog úgy alakuljon, ahogy ő szeretné. Általában nem tudta szabályozni az érzéseit és ér­zéskitöréseit, de most mindentől visszatartotta magát, ami Polinyint zavarhatta volna abban, hogy felesé­gül vegye, ö maga is elcsodálkozott azon, hogy milyen körültekintő lett, de valahogyan nem szégyellte azt. Galina Petrovna ült, és várta visz­­sza Polinyint, de az ezredes csaknem jött, olyan sokáig, hogy szinte már azt sem tudta, mit gondoljon. Végül megjött. — A raktár zárva van — mond­ta —, és a raktáros #ltűnt valahova. Szerettünk volna Grickóval egy ágyat szerezni, de nem találtunk. Feküd­jön le az én ágyamra, még nem fe­küdtem benne, mióta visszajöttem, csak éppen ledőltem, de csak a pok­rócra. És mintha jóvá akarta volna ten­ni elkövetett hibáját, megrántotta a pokrócot, kisimítva azt az egyébként is gondosan bevetett ágyon. „Hát ezért volt oda olyan sokáig“ — gondolta Galina Petrovna, és most még inkább szerette volna megmon­dani neki, amit nem volt szabad: hogy maradjon itt Ő is ... Polinyin nem volt aszkéta, de nem ismerte az életben a kétértelműséget. Ha egyszer Galina Petrovna, miután beismerte, hogy szereti, mégis meg­kérte, hogy ma ne csókolja meg többször, akkor ő úgy érti a kíván­ságát, ahogy mondta: itt akar ma­radni, mert elfáradt, mert autózni hideg van, és fél, hogy elakad út­közben. És mivel úgy értette, eszébe sem jutott, hogy visszaéljen a hely­zettel. Ezért egyenesen Levikln bun­kerébe ment, ahol Gricko sakkozott, és megkérte Grickót, hogy szerezzen két védőtakarót: Galina Petrovna itt marad éjszakára, ők pedig itt alsza­nak, Levikinnél, a takarókon: — Ha megszomjazik, a víz ott van az asztalon — mondta Polinyin, és egy pillantást sem vetve Galina Pet­­rovnára, leakasztotta a fogasról Gric­ko bekecsét, meg a magáét. — Nem kell semmi — mondta Galina Petrovna. — Köszönöm! Rám sem néz? — Mit nézzek magán? — vála­szolta Polinyin olyan durvasággal, ami miatt Galina Petrovna nem ha­ragudhatott meg, hiszen ismerte az okát. Azzal felnyalábolva a bekecse­ket, elindult az ajtó felé. — Jó éj­szakát. Galina Petrovna leült az ezredes ágyára, és gondterhelten nézett utá­na, kezével megsimította az érdes katonapokrócot, amivel le volt ta­karva az ágy. Ügy látszik, valóban szereti ezt az embert. Ügy ahogy volt, ruhástól lefeküdt, betakaródzott a bundájával, és olyan sokáig nem tudott elaludni, hogy már azt hitte, sohasem alszik el. Hogy mégis elaludt, azt csak reggel tudta meg, amikor kopogtak az ajtón. Le­szállt az ágyról, gyorsan felrántotta lábára a hideg halinacsizmát, kap­kodva végigsimította a haját, és kiszólt: „Tessék“. A bunkerbe belépett Gricko, a hóna alatt termosza kezében tányér, lebo­rítva egy másikkal. — Jó reggelt, itt a tea meg a to­jásrántotta, tessék elfogyasztani, a­­míg meleg. — Előbb meg kell mosakodnom — mondta Galina Petrovna. — Az igaz — egyezett bele Gricko. Előhúzott az ágya alól egy bőrön­döt, kivett egy dörzstörülközőt, a polcról levette a szappant, és az aj­tónál álló vödörből vizet öntött egy meregetőbe. A vödörben megreccsent a jéghártya a víz felszínén. Az ajtó alatti résen befújt a szél a bunkerba, reggelre cudar hideg lett. — Menjünk ki, majd én öntöm a vizet. Nem fél, hogy megfázik? — Nem félek — mondta Galina Petrovna. Galina Petrovna felhajtotta a ké­zelőjét, betűrte a zubbony nyakát — a brigádban, a kényelem kedvéért már régóta katonaruhában jártak —, és kiment Gricko után. Az ég felhős, szürke volt, a repülőtér fölött kavar­­gott a hó. — Hol van Nyikoláj Nyikolájevics? — kérdezte Galina Petrovna, erősen dörzsölve a jeges víztől sajgó kezét, amikor visszamentek a bunkerba. — Bement Murmanszkba — mond­ta Gricko. — Berendelte a hadosz­tályparancsnok. — Lám, engem is magával vihe­tett volna — mondta kiábrándultán Galina Petrovna, meglepődve azon, hogy nem találkozik Polinyinnal. — Én javasoltam is neki. Mond­tam, Nyikoláj, vidd magaddal ezt a cigánylányt, mert még utóbb elkezd itt jósolni, én pedig félek a ci­gányoktól ... ö viszont sajnálta fel­kelteni. De ne nyugtalankodjék, Nyi­koláj egy másfél tonnással ment el, a parancsnoki kocsit itt hagyta ma­gának. — Miért ment teherautón, hiszen (' a lába ... — Én is mondtam neki, hogy a Iá- I ba ... — mondta Gricko gúnyolódva, t — De nem hallgatott rám. Egye meg i; a rántottát, amíg meleg. — No és maga? — Én meg majd nézem. Már et- j tem. Mi nem színészek vagyunk, mi i szigorú órarend szerint élünk. Gricko teát öntött Galina Petrov- ' nának. Leemelte az egyik tányért a , másikról, amelyben tojásporból és " szalonnából sütött vastag omlett volt, [, és leült, szemben Galina Petrovná- <­­val. Amíg a színésznő evett, nem 1 szólt egy szót sem, de amikor inni i kezdte a teáját, hirtelen beszélni kéz- ijj dett, kissé gúnyos hunyorgással — Azt álmodtam, hogy férjül a- i karja venni Nyikolájt. — És ha beteljesül az álma? — f kérdezte Galina Petrovna sértődöt- , ten, kényszeredetten mosolyogva. — És ha már nős? — kérdezte ' Gricko, változatlanul hunyorogva. — De én tudom, hogy nem nős! — jj mondta Galina Petrovna, még min- 1 dig kényszeredett mosollyal. — És ha Nyikoláj hazudott? — kérdezte Gricko. — Nyikoláj sohasem hazudik — | mondta magabiztosan, de azért egy kicsit megszeppenve Galina Petrov- t na. — Ez, persze igaz, eddig még nőt­len. Néhányszor már rászánta ma­gát, de aztán mégis meggondolta ... | — Gricko kinyitotta hunyorgó sze- ; mét, és ettől arca mindjárt komolyra | változott. — Mindegy, akkor nincs semmi értelme: maguk ketten na­gyon különböző emberek. * Galina Petrovna zavarba jött. Nem ; tudta, hogyan viselkedjen ezzel az - önkéntelenül őszinte, gunyoros hosz- I szú emberrel, akiről Polinyin azt í mondta, hogy a legjobb barátja. — Miért hallgat? — kérdezte Gric­ko. — Káromkodjon, ha jólesik. — De nem esik jól. — Hirtelen bá­natos lett, és azt mondta, amit gon­­dőlt: — Valóban, mi ketten nagyon í különböző emberek vagyunk, és le- j hét, hogy miattam, ahogy maga ‘ mondja, valóban nem lesz sok értel­me. — Na, jól van, ne sértődjék meg — mondta Gricko, másodszor is te­leöntve a színésznő poharát teával. Teljesen elbátortalanította ez az ő­­szinte válasz. — Én nem sértődtem meg. Maga ■ nős? — kérdezte Galina Petrovna. — Nős vagyok, és egy rakás gye­­rekem van. — Gricko elnevette ma- > gát, és három ujját mutatta. — És hol vannak most? — kér- ; dezt.e komolyan Galina Petrovna. — Messze, Ufában. — Nekem viszont a világon sen­kim sincs. így jó, nem igaz? Ne is | legyen sohasem? — kérdezte Galina Petrovna, és saját magát is meglep- ; te felbőszültsége. Gricko nem válaszolt semmit. Vá­lasz helyett megkérdezte, hogy mi­korra kell a gépkocsi. — Ha lehet, most rögtön elmen­nék — mondta Galina Petrovna. — ! Másfél óra múlva próbám lesz. Gricko kiment, és Galina Petrov- j na utána pillantva arra gondolt, hogy i ha ki is fakadt, nem tudott párán- '• csolni magának, de úgy látszik, jó í benyomást tett az őrnagyra, és ez | nagyon fontos. Turkov vezérőrnagy a hadsereg­­csoport légierejének parancsnoka be-ii rendelte magához Polinyint, hogy közölje vele: szolgálati úton továb- y bított jelentését, amelyben azt kéri, j* hogy vezényeljék át a Moszkva alat- j ti vedászrepülőkhöz, a korábbi hatá- | rozat megsemmisítésével, elfogadták, j Megjött a parancs: adja át az ezre- S dét, és utazzék Moszkvába. — Gratulálok, elérte, amit akart. 1 — Ezzel fogadta Turkov az irodájá- | ba belépő Polinyint. (Folytatjuk) A CIPZÁR Amikor az emberi civilizáció még alig érte el a kőbalta és a pattintott kovakőből készült kés színvonalát, akkor a férfinépnek, ugye, nem lehettek cipzár-gondjai. Sőt, ha hiányos műveltségem nem csal, még a múlt században sem. A kőbalta idejében ruhaneműt is alig viseltek kétlábra emelkedett őseink, s így cipzárra sem volt szükségük. A múlt század férfidi­vatja is inkább a gombot kedvel­te. S még századunk harmincas éveiben is inkább a gomb hódí­tott. Bizonyíték rá a Gimbelem, gombolom című világsláger. De jött a huszadik század de­reka és második fele, és egyéb, elhanyagolható apróságokkal együtt elhozta a cipzárat is, ame­lyet többek között a férfinadrá­gokra, azoknak is az elejére varr­nak. Természetesen a gombok helyett. Kezdetben több tudomá­nyos értekezés látott napvilágot ezzel kapcsolatban, s egy jelentős folyóirat „Gomb vagy cipzár“ cí­men hatalmas vitát folytatott, amely végül is — mint a viták leg­többje — döntetlenül veszett bele a feledés homályába. Ebből adódik, hogy ma a férfi­nadrágok elejére hol gomb, hol cipzár kerül. Mindezt pedig azért mondtam el, mert időnként kénytelen va­gyok nadrágot vásárolni, mert sajnos nemcsak az ember, a nad­rág is kopik. így esett meg, hogy az elmúlt év nyarán az előbb em­lített okból vettem egy kávészí­nű nadrágot. Cipzárral az elején. Működött is a cipzár. Egy idő után a „Gomb vagy cipzár“ vitára emlékezve, kezdtem cipzár-párti lenni. Hanem egyszer reggel, ami­kor a legjobban siettem, azt mond­ja a cipzár, hogy trrríííí, s ez ma­gyarra fordítva azt jelenti, hogy tönkrement. Mármint a cipzár. Kettévált, és hiába igyekeztem, az apró fogak többé nem zárultak össze; következésképpen a nadrá­gom is, hát, hogy is mondjam csak, szóval úgy maradt. Ügy pedig egy nadrágot nem lehet viselni. Ezt minden férfi tudja. A feleségem azzal vigasztalt, hogy sebaj, ve­szünk egy új cipzárat, a régi he­lyére varr jár és a nadrág újra vi­selhető állapotba kerül. Ennek már van vagy mégy hónapja. Azó­ta szinte naponként benézek egy­két üzletbe, s elrebegem a kérdést: „Nem kaptak cipzárat?“ Nem kap­tak! Természetes, hogy nem. Ho­gyan is kaphattak volna? Az egyik üzletben az eladókisasszony azt a tanácsot adta, hogy vegyek új nad­rágot, azon esetleg lesz, s így, ha a nadrág elkopik, a cipzárat át­varrathatom emerre. Az ötletet nem is tartottam olyan rossznak. Csak az a gondolat nyugtalanít, hogy mi lesz, ha nem a nadrág ko­pik el hamarabb?!... Esetleg ve­hetek egy harmadik nadrágot...-gs-

Next

/
Thumbnails
Contents