A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-27 / 30. szám
Stefan Hudec — Frantiiek Livor a ... Bohémélet, Tosca, Pillangókisasszony ... Puccini életművének legfényesebben ragyogó hármascsillaga közül talán mégis a középső fénye a legcsillogóbb. Azé a Toscéé, amely minden jelentős operaszínpad állandó műsordarabja, s három olyan szerep van benne, amelyekért versengenek az énekesek; szövegkönyve a legkövetkezetesebb logikával van felépítve, tenoráriája, a „levélária“ hatásosságában a világ összes operaáriáit felülmúlja, és mely századunk első operája.., Igen, századunk első operája, mert kihordási ideje ugyan még a századvégre esik, de bemutatója a római Teatro Constanziban már 1900. január 14-én zajlik le. Híres és egyben nagyon izgalmas nap is ez Puccini életében, mert mint a bemutatók általában, ez sem zajlott le zökkenőmentesen. Történt ugyanis, hogy már a bemutatót megelőzően híre ment az örök városban, hogy a várva várt Puccinl-bemutatkozáson bomba robban a nézőtéren. A hírt névtelen levelek terjesztették, melyekből a szerző, a karmester, a félénk és ideges Leopoldo Mugnone, az opera Igazgatója, sőt maga a rendőrség is nem egyet kapott. így hát természetes, hogy a kapitányság az Opera bejáróihoz detektíveket rendelt, mindenkit igazoltattak és a gyanúsakat meg is motozták. És a színházba tóduló sokaságban volt is kit megmotozni. De miért e fenyegetés? Miért kell az ártatlan Tosca bemutatóján már anno 1900-ban bombának robbannia? Mi történt: hát valójában? A kérdésekre roppant egyszerű a válasz, mert csupán annyi történt, hogy a büszke Milánó megsértődött. Igen, megsértődött és talán nem is egészen Jogtalanul... mert való igaz, hogy Milánó és a Scala volt az, amely egyik szezonnyitó hangversenyén műsorára tűzte egy még névtelen konzervatorista szimfonikus művét, ennek alapján bizalmát előlegezve első két operazsengéjét, hogy aztán a közben népszerűvé lett Puccini hátat fordítva Milánónak további műveit, a már igazi sikert jelentő Manont és főleg a Bohéméletet Torlnónak és most a Toscát az örök riválisnak, magának Rómának adja. így hát nem csoda, ha Milánó bosszút esküdött, és titokzatos kezek felvásárolták a bemutató jegyeit. A színházba tehát azon a napon az alapos rendőri óvintézkedések folytán alig lehetett bejutni, de akik bejutottak, már sürgették is a kezdést. Végre a nézőtéren uralkodó lárma ellenére, Mugnone beintette a zenekart, és felharsant a jellegzetes három Scarpia-akkord, az énekesek is bevágtak szólamaikba, de a lárma oly nagy volt, hogy a megkezdett bemutató első tizenkét perce után a zenekart le kellett inteni, és legördült az első függöny ... És ekkor következik a félszeg Mugnone legragyogóbb ötlete. Valamit odasúg a prímhegedűsnek, aki azt továbbadja, és mikor minden zenész vette a karmesteri üzenetet, a legnagyobb lárma közepette felhangzik a királyi himnusz, A zseniális trükk hatása persze egyértelmű, a lárma elcsitul, a tülekedők feszes glédában állanak, és Puccini hangtalanul kacag páholya mélyén .,. És ezután már persze semmi sem gátolja a karmestert, hogy végre másodszor kezdje el a Tosca első bemutatóját. A bombát robbantani akaró sötét milánói kezek is azonban csak zenerajongó olaszok voltak, nem tagadhatták meg önmagukat és nem állhatták sokáig ellent Puccini melódiáinak, s így már az első tenorária után — amely a köztudatban „képária“ néven ismeretes, felhangzik a taps, és megszületik az első Ismétlés. A felvonást záró hatalmas finálé, a pompás Te Deum után pedig újra kitör a lárma, de most mér az elragadtatás egyértelmű lármája. A második felvonás izgalmassága, drámai ereje és lendülete valósággal meggyötri a közönséget, és természetesen Tosca könyörgését is meg kell ismételni. A harmadik felvonás pedig már csupa ismétlés, a levéláriával szinte képtelen betelni a közönség, sőt a hosszú Tosca—Cavaradoszi-kettősnek is ismétlés a sorsa. A végeredmény pedig öt ismétlésével és huszonegy függönyével a bemutatón még Olaszhonban is csúcsteljesítménynek számít... Ez a hetvenhárom éves, de örökifjú és még sokáig hódító Floria Tosca kért újra bebocsátást a Szlovák Nemzeti Színház színpadára, ahol Branislav Kríika rendezésében, Ladislav Vychodü díszletei között és Helena Bezáková jelmezeiben rangját megillető módon fogadták, mert — bizonyos fenntartások mellett ugyan — az előadás összbenyomása nagyon is kedvező. Az első szereposztásban a címszerepet vendégként a brnoi Gita Abrahámová énekelte kiforrottén, sok szép lírai megoldással és nagy színpadi rutinnal, noha egyes nyíltra sikerült magas hangjai nem ideálisan szépek. Nagy és kellemes meglepetés azonban a kezdő Alibeta Michálková, aki első főszerepét imponáló biztonsággal formálta meg. Más kérdés, hogy célszerű volt-e már ebben a stádiumban így megterhelni a hangját, Nagy volumenű hangja gyönyörű matéria, igazi Toscalehetőség rejlik benne, de persze még sok-sok csiszolásra, fegyelemre és önkontrollra van szüksége. FrantiSek Livóra Cavaradossija ismét nagy lépés előre. Két áriáját különösen szépen énekelte, de kár, hogy a nagy drámai kitörés, a „Victoria“ lehetőségeit nem használta ki. Milan Kopatka hanganyaga és pillanatnyi énekstílusa távol esik a belcanto stílustól és szereposztási tévedés tőle Puccini dallamíveit megkövetelni. Scarplát, Róma rettegett rendőrfőnökét, akinek „csak az ízlik, amit erőszak szerzett“, örvendetesen jó formában énekelte Juraj Hntbant. Juraj Martvoü nagyformátumú egyéniség a színpadon, aki gazdagabban hozza a szerep kéjsóvár vonásait, viszont a vokális komponens mattra és halványra sikerült. A második felvonás díszlete, a Farnese-palota szobája igazán gyönyörű, míg viszont az első és a harmadik felvonás megoldása vitára Ingerlő, mert bár a szemnek tetszetős, de ellentétben áll a történelmi színtérrel. A Sant'Andrea della Valle templom gazdagon aranyozott pompáját ilyen apokaliptikus háttérrel és sötétséggel helyettesíteni, mely inkább középkori spanyol atmoszférát lehel, anakronisztikus, éppúgy, mint az Angyalvár foka Róma látképe nélkül, ahol hajnali négykor, Cavaradossi halálának órájában, már semmi esetre sem honol ilyen koromsötét éjszaka. Tibor FreSo a zenekar élén, megérezvén a Puccini muzsika lüktetését, pompás teljesítményt nyújtott. VARGA JÓZSEF J. Vavro felvétele ( Gita Abrahámová — Juraj Hrubant / MIT OLVASSUNK? VIKTOR HUGO; EZT LÁTTÁM Maurice gondos munkájának köszönhető, hogy a nagy költőt, regényírót és drámaírót most új oldaláról ismerhetjük meg: mint a napi eseményeket élénk figyelemmel kísérő, mindenütt jelenlevő riportert. Naplója Izgalmas krónika és indulatos vitairat. BRODV SÁNDOR; SZlNESZVfiR Népszerű drámák írójának három, híres regényét tartalmazza a kötet. Bródy legfontosabb mondanivalója fogalmazódik meg e művekben; a felismerés, hogy a századforduló karrierjei minőségükben mások a stendhali, balzacl hősökénél. HEGEDŰS GÉZA: A MILETOSZI HAJÓS Az időszámításunk előtti V. század Görögországéba, Athénba, az ókor világába vezeti ifjú olvasóit az író. A görög-perzsa háborúk ideje ez: a halhatatlan Marathónnak, Leónidasz spártai király szállóigévé vált hősiességének, Miltiadésznak és Periklésznek, az ókori tudomány virágzásának kora. TOVÁBB MEGJELENT KÖNYVEK; Gál György Sándor: Honthy Hanna Jókai Mór: Szerelem bolondjai Vlagyimir Voloszkov: Farkasfogak Balázs Dénes: Hátizsákkal Alaszkától a Tűzföldig I„ II. Michael Crichton: Az Androméda-törzs Janikovszky Éva: Aranyeső Török Sándor: Hahó, öcsi! Karel Novy: Jégmadarak a Kék-öbölben Jozef Kleibl: Adám nyomában Dr. Keve András: Madarak Csapody-Horánszky: Vadvirágok TÖRÖK ELEMER VERSEI; ÉJSZAKAID ÉRTEM ÉN Ha szemembe lép az éj s elfog nyomasztó kedvem mélabúja rám néztek konok-egyformán biztatón szemetekben fény csillan és mosoly igen fiaim értem én értetek nőjön bennem újra a remény Fekete tó felett fehér szárny lebeg, szívedre simulnak csillag-tenyerek. mint kőre hullt levél zizzenése, olyan már szíved verése. Éjszakáid mélyek és rejtelmesek, akár visszhangzó kiáltás roppant sziklák felett. Ha szökken arcodra nyugtató mosoly, olyan mintha halott fiadról álmodni.
