A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-20 / 29. szám
Válasz B. E. kalinóiakovói (varsányi) olvasónk levelére. Az 1945 után jogerősen kimondott elkobzási (konfiskálási) határozatok érvényben maradtak, mert sem az alapul szolgáló törvényeket nem helyezték hatályon kívül, sem olyan általános újabb törvényes rendelkezést nem adtak ki, amely az annak idején jogerősen kimondott elkobzási határozatok felülvizsgálását, vagy hatályon kívül helyezését lehetővé tenné. Az elkobozott ingatlant tehát az állam eladhatja, természetesen a volt tulajdonosnak vagy családtagjának is. Az önök esetében nem világos, hogy kié a ház másik fele, mert azt írja, hogy csak édesapja felerészét kobozták el. Az sem derül ki a leveléből, hogy a fél házat mint házingatlant a 109. 1945 számú törvényerejű elnöki rendelet alapján, vagy pedig mint mezőgazdasági üzem vagy ingatlan részét a mezőgazdasági vagyon elkobzásáról szoló rendelet alapjá'n kobozták el. Ez a kérdés csak az elkobzás jogi mineműségének és törvényes alapjának elbírálásánál jön tekintetbe, de nem változtat az elkobzás tényén és érvényességén. Dr. B. G. SZÁJBÜZ áss nmis í:i ii síi; as ni „Férjemnek rettenetes szájszaga van. Természetesen nagyon szeretem őt, mégis kellemetlenül hat rám a lehelete. Néha nem állom meg és szemére vetem, miért nem törődik többet a fogaival, azt mondja erre, hogy ő bizony nem •érez semmit, én is legfeljebb a dohány szagát érezhetem rajta, s nem tehet róla, hogy ez undorít. „Mi lehet az oka a szagnak, amit a leheletén érzek? — kérdi egyik nőolvasónk. — Félek, nem valamilyen betegség jele mutatkozik-e ilymódon...“ A szájbűz rendellenes jelenség. Ahhoz, hogy küzdhessünk ellene, ismernünk kell az okát, ami pedig igen sokfajta lehet. Erős dohányosoknak, de iszákos embereknek is feltűnő szájszaguk van. Különféle betegségeknél jellegzetes a lehelet szaga, például cukorbetegségnél fogínygyulladás mellett acetonszagot érzünk, húgyvérűségnél ammoniákszagot stb. Szájbűz. nyilvánul meg továbbá némely lázas és fertőző megbetegedéseknél is. Igen fontosak a szájbűz szájeredetű okai. Néha a bölcsességfog helyhiány vagy rendellenes fekvés miatt nehezen tör át, ilyenkor a körülötte lévő ínytasakban ételbomlás indul meg, sőt gennyes gyulladás is létrejöhet. Talán a leggyakoribb oka a szájbűznek az elégtelen fog- és szájápolás, aminek következtében foglepedékek tapadnak a fogak nyaki részére, de fogkőlerakodást is gyakran észlelünk, ami az ínyszegély gyulladását, vérzékenységét s emiatt folytatólagos ápolatlanságát okozza. Felnőtteknél és gyermekeknél egyformán kellemetlen szájbűz létrehozói lehetnek a szuvas fogak, amelyek üregeiben láthatatlanul bomlanak az ottrekedt ételrészek, a fogorvosi vizsgálat nélkül erre a beteg néha hónapokig nem jön rá, hacsak fogideggyulladás vagy gyökérhártyagyulladás következtében el nem kezd fájni a foga. Sokszor elhalt fogak gyökerei, amelyek már alig látszanak ki a fogínyből, hozzák létre a rossz szájszagot. Bizonyos esetekben kitűnik, hogy a szájbűz oka a napokon vagy heteken keresztül tisztítatlanul viselt műfogsor. Látjuk tehát, hogy a szájbűz nem önálló betegség. Van, aki mentolos cukorkát vagy rágógumit használ ellene, más sósborszesszel vagy más illatosító anyagokat tartalmazó öblögetővei igyekszik elfedni a száj bűzösségét, ha ennek tudatában van, ami azonban csak átmeneti segítség. A leghatásosabb módszer a szájbűz kiiktatására a fogorvosi, orr-fül-gége szakorvosi, belgyógyász . vagy gyermekgyógyászati vizsgálat, amelyet addig kell folytatni, amíg megtaláljuk és gyógyítani tudjuk az okot, amely a szájbűzt kiváltotta. Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY 1A is in III! rí isnrsiil: VÁLASZOK „SEGÍTENI AKARTAM RAJTA ÉS BELESZERETTEM“ JELIGÉRE Nem értem, hogy mit akarsz azzal a fiúval, aki nem szeret és nem is akar szeretni. Ne erőszakold rá magad erővel. Ha valóra is válna az álmod, nem tartana sokáig. Ha úgy érzed, hogy a másik fiútól is megkaphatod azt, amit vársz ettől, akkor a másikhoz ragaszkodj. Ne alázd meg magad. Ha válaszolsz a levelére, röviden a tudtára adhatod, hogy rajta kívül van más is, aki ragaszkodik hozzád. F. Lászlóné Nem tudom, miért nem tudtok mai fiatalok a saját dolgotokban, szerelmi problémáitokban magatok dönteni. Miért szereted őrülten az a fiút, aki csak barátjának tart. A szerelemnek is van határa. Az ember ne dobja el leánybüszkeségét. Csak mint a barátodnak írj. Lehet, hogy két év alatt minden megváltozik, de lehet, hogy csak az idődet vesztegeted rá. Inkább tanulj. Ne kapaszkodj olyan kocsira, amely nem vesz fel. Egy édesanya VÁLASZOK „CSENDES ÉJ“ JELIGÉRE Még fiatal vagy és az élet előtted áll. Arra, hogy véget vetsz az életednek, álmodban se gondolj. Igaz, a boldogság elpártolt tőled, nem látsz magad előtt célt, amiért küzdeni és élni érdemes. Romba dőltek az álmaid, de ez még nem jelenti azt, hogy te már soha többé nem leszel boldog. Az élet értelmét ne a nagy dolgokban keresd, mert a nagy boldogság is apró örömökből szövődik. Beszélj nyíltan a fiúval, hiszen nincs vesztenivalód. Ha még szeret, meg fog érteni. De ha időközben elhidegült, akkor be kell látnod, hogy nem kötheti olyan nőhöz az életét, akit nem szeret. Kezdj új életet olyan fiúval, aki megértő hozzád. Most még úgy érzed, hogy más nem érdekel, de idővel rá fogsz jönni, hogy kár lett volna eldobni magadtól az életed. V. András Az én esetem hasonló a tiédhez. Tizenhét éves voltam, amikor megismerkedtem egy fiúval. A barátságból szerelem lett. Másfél évig jártunk együtt, s aztán egyszerre meg se akart ismerni. Mikor kérdőre vontam, azt válaszolta, hogy ő nem gondolta a mi kapcsolatunkat komolynak. Véget akartam vetni az életemnek, de rájöttem, hogy nem érdemli meg, hogy életemmel fizessek érte. Később megismerkedtem egy komoly, intelligens fiúval. Egy év után összeházasodtunk Nagyon boldogok vagyunk. Szeretem a férjemet és a kisfiámat, aki a házasságunk második évében született. Arra kérlek, hogy ne csüggedj és ne gondolj öngyilkosságra. A fiúnak igaza volt, amikor elhagyott. Miért nem bírtad ki fiú nélkül, amíg ő katona volt? Te kerested a magad baját. Most szenvedsz, de később megtalálod azt a férfit, aki mellett boldog leszel. Egy boldog feleség és édesanya Te kezdtél ki más fiúval. Miért nem tudtál várni, amíg leszerel? Kár lenne meghalni azért a fiúért, akit előzőleg te hagytál el. Csak egy életünk van, vigyázni kell rá. Lehet, hogy a fiú ma is szeret és egyszer visszatér hozzád. Ha így lesz, akkor okulj a történtekből. Egy hétgyermekes családanya Vámos Gábor■ felvétele VÁLASZOK „ÁRMÁNY ÉS SZERELEM“ JELIGÉRE Amikor elolvastam a leveled, gyomoridegességet kaptam. Tizenkilenc éves vagy és öt évvel ezelőtt ismerted meg azt a férfit, akit most annyira szeretsz, hogy emiatt szenvedéssé vált az életed. Képes lennél egy családi életet feldúlni. Hogy megtedd, most van elég erőd hozzá. Boldog tudnál lenni egy családos emberrel, mert 19 éves létedre nem akadt hozzád illő nőtlen fiatalember a számodra. Ha igaz lenne, hogy ő már akkor is szeretett, akkor megvárt volna, hiszen ma is mindössze 25 éves. De ő megnősült és ma is tartja veled a kapcsolatot. Hidd el, hogy ha rosszul élnek, annak te vagy az okozója. Lehet, most jött rá, hogy mit veszített, amikor elhamarkodta a nősülést. Ha férjhez mész máshoz, hozzád illő fiatalemberhez, akkor megváltozik a hozzád fűződő viszonya és rendbejön a családi élete. F. L. Nem tudok neked igazat adni. Tapasztalt asszony vagyok, 20 éve vagyok férjnél. Amikor fiatalabbak voltatok, gyávaságból nem vallottátok meg érzelmeiteket. Most már ne akard visszaszerezni azt, amit akkor elszalasztottál. Ha a fiú nem várt rád, igazában nem is szeretett. Most lett beléd szerelmes, de ez már más lapra tartozik. Azt tanácsolom, hogy ne bomlaszd fel senkinek a házasságát, mert nem leszel boldog. Legyen erős akaratod és kerüld el azt a férfit. Nincs jogod elvenni más férjét. Ha megteszed, lehet, hogy egyszer tőled is elveszi valaki más. Keress hozzád illő férjet. Egy tapasztalt édesanya VÁLASZ „SZIKLAÖKLÜ JOE“ JELIGÉRE Tanácsot kérsz, remélem megfogadod. Ne foglalkozz a lányokkal, az még nem neked való. Tanulj, mert különben semmi sem fog sikerülni az életedben. Tizenhét éves fejjel egy fiú még nem alkalmas komoly szerelemre. Nem vagy még férfi, és ezért nem tudod tisztázni kapcsolatod azzal a lánnyal. Ezért vagy bátortalan is. Ha felnőtt leszel és visszagondolsz a leveledre, magad is nevetni fogsz rajta. Egy 18 éves lány VÁLASZ „MEGHALT BOLDOGSÁG“ JELIGÉRE Egyidősek vagyunk, de nem tetszik, hogy fölöslegesnek tartod az életed. Egy 24 éves nő nem felesleges. Gondolj arra, hogy a társadalomnak is szüksége van rád. Feltételezem, hogy szereted a munkádat. Vagy ott is csak szomorkodsz? Hidd el, mások is voltak ilyen helyzetben. Nézd reálisan az életet. írod, hogy még a szórakozás is fájdalmat okoz. Ne járj zenés helyekre, menj színházba, moziba. A televízió is jó kikapcsolódás esténként. Sportolj és tanulj idegen nyelveket. Szeresd az életet. Elsősorban magadnak kell magadon segítened. Nincs értelme, hogy elkeseredésedben férjhez menj. Később nagyon megbánnád. A jó és boldog házassághoz egészséges lélek kell. Bízom benne, hogy az életed csakhamar rendbe jön. Vendég Erzsébet, Komámo